Észak-Magyarország, 2004. november (60. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-10 / 262. szám
2004. november 10., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI Teremlabdarúgó NB I, 8. forduló Pécsi MFC - Berek Roléd-MIskolc_________11-7 (6-3) Berek: Valkányi - Lasztőczi, Szuba, Dóczi, Nagy. Csere: Pallai (k), Kubicza, Balogh P. Edző: Sárréti Géza. Gólszerző: Lasztőczi (5), Kubicza (2). Jók: Lasztőczi, Szuba. Békési Ferenc, edző: - Sajnos a mérkőzés elején „elaludtunk”, ekkor négygólos hátrányba kerültünk, mely a mérkőzés végéig kitartott. Ismét világcsúccsal nyert Miskolc (ÉM - PA) - Szeghalmon rendezték meg a hét végén a fekvenyomó csapat országos bajnokságot és a viadalon természetesen ott volt a miskolci Mészáros László is, aki a fővárosi Fitness 2000 együttesét erősítette a megméretésen. Mindezt olyan eredményesen tette, hogy a 125 kg-os súlycsoportban saját világcsúcsát 2,5 kilogrammal megjavítva végzett az élen nem kis mértékben hozzájárulva ahhoz, hogy csapata is az első lett. A harmadikra ki sem ment- Két fogást csináltam meg, ami bőven elég volt a győzelemhez - mondta Mészáros László. - Elsőre 310, míg másodikra 320 kilót teljesítettem, ami új világcsúcsot jelentett. A harmadik kísérletre már ki se mentem, mert így is 60 kg-ot vertem a másodikra. A viadalt egyébként felmérőnek szántam, hiszen nemsokára az egyéni ob-n szerepelek, valamint december elején a világbajnokság következik az Egyesült Államokban, amire igazán ki akarom élezni a formámat. Most kipróbáltam, hogy hol is tartok, és úgy érzem eléggé bíztató eredményt értem el a felkészülés ezen szakaszában. Mészáros László csúccsal „hangolt" (Fotó: ÉM-archfv) jgamm http://sport.boon.hu További cikkek! \ Otprobas futás a Királyasztalnál Miskolc (ÉM) - Borsodi ötpróba az olimpia jegyében, avagy „Triatlon három az egyben” névre keresztelték azt a programsorozatot, melyet iskolák számára írtak ki, de a szervezők jövő év elejétől valamennyi sportbarát számára kínálnak majd hasonló megméretéseket. Az első esemény - egy duatlon próba - nemrégiben Perkupán volt. A folytatást a november 13-án, szombaton, Miskolcon, a Királyasztalnál megrendezendő futópróba jelenti. A fenti faháznál kijelölt versenyirodában 10 órától a programba már bekapcsolódott iskolák tanulói csoportosan személyenként 100, míg egyéniben 200 forintért nevezhetnek. Természetesen a helyszínen is lehetőség nyílik a tanintézetek bejelentkezésére. Az alsó tagozatosok 500-1000 métert, a felsősök, valamint a középiskolások és az egyéni indulók 3000 métert teljesítenek majd. A közös rajt 11 órakor lesz. Díjak, ajándékok Egy-egy teljesítés 2-2 pontot hoz az iskolák „konyhájára”. Szülők bevonása is lehetséges, annál is inkább, mert minden résztvevő felnőtt után szintén jár a 2-2 pont. A célban mindenki frissítőt kap, majd ugyanott a rajtszámok alapján ajándéksorsolást is tartanak. Az iskolák tanulólétszámának arányában legtöbb diákot mozgósító programvezető tanár tárgy- jutalomban részesül. A 250 diák alatti és feletti tanintézeteket külön értékelik. ÉMl|H Bővebb információt Sikter Zsuzsától a 30/2020-009- es, vagy Kirilla Lászlótól a 30/9284-233-as telefonszá- mon lehet kérni. Kínában a Globetrotters Megkezdte négy állomásos kínai túráját a világhírű Harlem Globetrotters amerikai kosárlabdacirkusz. A látványos show-műsorairól ismert együttes, amely utoljára 1993-ban látogatott az ázsiai országba, ezúttal Tiencsinben, Pekingben, Harbinban és Sencsenben lép fel. Később Hongkongban és Ausztráliában turnézik a gárda. Hogy a sportág Kínában is egyre népszerűbb, az is jelzi, októberben az észak-amerikai profi-bajnokságban (NBA) érdekelt Houston Rockets és a Sacramento Kings is fellépett Pekingben és Sanghajban. Előbbi csapat egyik legnagyobb sztárja a válogatott center Jao Ming. (Fotó: EPA) / HIRDETÉS / II HIRDETÉS LENDÜLETBEN AZ ORSZÁG A KORMÁNYPROGRAMOT BEMUTATJA: GYURCSÁNY FERENC 2004. NOVEMBER ló.. 17 ÓRA MISKOLC. HERMÁN OTTÓ GIMNÁZIUM TORNACSARNOK (TIZESH0NVÉD UTCA 21.) HA ÉRDEKLI MAGYARORSZÁG JÖVŐJE. LEGYEN OTT ÖN IS!