Észak-Magyarország, 2004. október (60. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-05 / 233. szám

2004. október 5., kedd É$ZM~ftffl6YAR0R$ZÁG$ GYÁSZ / HIRDETÉS / IS „Nincs nap, nincsen perc, nincsen óra, Amióta elmentól, Rád ne gondoltunk volna, Nélküled üres lett a házunk. Keresünk, de sehol sem találunk. Váratlanul ért halálod, búcsú nélkül mentél el, Aludd szépen örök álmod, soha nem felejtünk el" Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám KISS SÁNDORNÉ volt Angyalné Lidiké a Miskolci Vendéglátó nyugdíjasa életének 76. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2004. október 6- án, 13 órakor lesz a Szentpéteri kapui temető nagy ravatalozójából. Gyászoló leánya 572349 „Egy szál virág, egy gyertyaszál, Egy fénykép, amin mosolyogsz ránk, Emléked örökre itt van velünk, Amíg élünk, Te is élsz velünk.” Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik MOLNÁRNÉ HERÉNYI KATALIN temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek, fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek, külön köszönjük az Észak-Kelet Pro-Coop Rt. dol­gozóinak. m,s. Gyászoló szerettei Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TIBOR ENIKŐ 32 éves korában elhunyt. Temetése 2004. október 6-án, 10 órakor lesz a Szentpéteri kapui temető nagy ravalozójából. Gyászoló csalód 572325 ___________________________________________________________ ________________ Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk, nagy­mamánk ÖZV. HALUSKA JÓZSEFNÉ. Ruzsiló Ilona Helénke 83 éves korában súlyos betegségben, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 2004. október 7-én, 14 órakor a deszkatemetőben polgári szertatás szerint lesz. A gyászoló család 572248 „Álmodtunk egy csöndes, hosszú öregséget, de a kegyetlen betegség mindezt összetépte..." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BOLDIZSÁR LÁSZLÓ bodrogkeresztúri születésű LKM Vasöntöde nyugdíjasa életének 67. évében rövid szenvedés után csendesen elhunyt. Ham- vasztás utáni búcsúztatása 2004. október 8-án, 12 órakor lesz a Szent­péteri kapui temető kis ravatalozójából. 571692 Gyászolják: felesége, fiai, menyei, unokái és szerettei KÖZLEMÉNYEK Az Alsószuha SK köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik a 2002. évi jöve­delemadójuk 1%-ával támogatták. Az összeget felszerelés vásárlásra fordítottuk. 571614 Szécsy István: „A létez(ő)ett szocializmus és egyéb marhaságok" című vicckönyve (Csak 40 éven felülieknek!) I 600 Ft-os áron megrendelhető a * 46/303-600-as telefonszámon. ____________________________571T2y MUNKAHELYET KÍNÁL Betanított operátori munkára kere­sünk női és férfi munkatársakat du­nántúli munkára. Tel.: 70/5000-679, 70/2201-061.___________ 568368 Nagy gyakorlattal rendelkező nyugati a utó javításá bán já rtas ka rosszériala- katost felveszek, magas kereseti le­hetőséggel. Érd.: 20/9444-838. ___________________________569029 Országos ingatlaniroda, területi kép­viselőket keres átképzéssell 1/2104673. ________________ 569179 100 fogyni vágyót keresünk azonnali munkalehetőséggel. 30/391-5158. __________________________ 571005 Üzletkötőt keresünk. Amennyiben szeret utazni, fiatal és céltudatos, kommunikatív, jól fizető munkát ke­res. Hívjonl 30/546-9109. ___________:___________ 571696 „Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek egymást ti is!” János 13,35 Mélységes fájdalommal, de a krisztusi megbékélés jegyé­ben tudatjuk, hogy VERMES GÁBORNÉ sz. Strassburger Erzsébet tanár 65 éves korában, tragikus baleset után, gondos és lelkiismeretes ápo­lás mellett csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása a ró­mai katolikus szertatás szerint 2004. október 8-án, pénteken 16 óra­kor lesz a komáromi temetőben. Felejthetetlen halottunkért az en­gesztelő szentmisét a temetés után tartjuk a kistemplomban. Emléke szívünkben él. Cím: Dr. Vermes Gábor, 2900 Komárom, Mártírok u. 25/c. Dr. Strassburger Gyula, 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 1. „Te voltál az, akit mindenki szeretett, ílllfiÍl§ltl Segítettél mindenkin, akin csak lehetett. Sokat szenvedtél, mégis méltán búcsúztál, ffijfimfffl Lélekben örökké, csakis velünk maradtál. ' Te voltál a jóság, az önzetlen szeretet, Akit a jó szíved 80 évig vezetett." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GÁL ELEMÉRNÉ sz. Bárdos Ilona 80 éves korában hosszan tartó betegség után csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2004. október 8-án, 13 órakor lesz a Szentpéteri kapui temető kis ravatalozójából. Gyászoló család 571723 Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága halottunk KARUCZKA SÁMUELMAJOROS LAJOS 79 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben saját kérésére temetésén megjelentek, utolsó útjára elkísérték,' sírjára virágot megtörtént. helyeztek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló családA gyászoló család 571779 569940 „Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, „Megállt a szív, megállt a kéz, ■■■ Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Nincsen szó az ajkadon. Számunkra Te sosem leszel halott, A szivünkben örökké élsz. Örökké élni fogsz, mint a csillagok." % Mert szerettünk nagyon. ” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa és szerették, hogy a szeretett férj és édesapa DÉZSI DEZSŐ NAGY LAJOS nyugalmazott iskolaigazgató 81 éves korában türelemmel viselt betegség után elhunyt. Temetése 2004. október 7-én, 12 órakor lesz a Szentpéteri kapui temetőben. 60 éves korában elhunyt.Utolsó útjára 2004. október 6-án, 13 órakor S72352 A gyászoló család kísérjük a karcsai temetőben. Gyászoló szerettei j<g=5^ Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága édesapánk és volt f*S „Szerettünk Téged, ahogy csak lehet, férjem ''*« Hisz értünk dobogott szerető szíved. S Í Oda a remény, oda a szeretet. HAJDÚ ANDRÁS Ij I Ki a sírban fekszik, feledni nem lehet." született: Abaújdevecser <©mSS> Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és sze­rették, hogy életének 45 évében váratlanul elhunyt. Drága halottunktól Isten akaratában megnyugodva 2004. október 6-án, szerda délután 14 BÓDI ISTVÁN órakor veszünk végső búcsút a Szentpéteri kapui temető nagy ravata­lozójából. a Miskolci Vízművek volt dolgozója 69 éves korában elhunyt.Temetése 2004. október 6-án, 14 órakor lesz Táviratcím; 3529 Miskolc, Testvérvárosok 32. 3/1. 572306 a Szent Anna-temető ravatalozójából a Nagylány-temetőben. 57,2ö A gyászoló család Megrendültén tudatjuk, hogy SIKÓ GYÖRGY ny. honv. alezredes életének 70. évében türelemmel viselt hosszú szenvedés után el­hunyt. Temetése 2004. október 7-én, 14 órakor a Szentpéteri kapui városi temetőben lesz. 571944 Gyászoló családja t Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VERES LÁSZLÓ közterület-felügyelő 54 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2004. október 7-én, 14 órakor lesz a Mindszenti temető ravatalozójából. 571768 A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik BÉRES MIKLÓS temetésén megjelentek, utolsó útjára elkísérték, sírjára virágot helyeztek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik ZSIHOVSZKY JÓZSEFNÉ sz. Ondók Vilma g temetésén megjelentek, fájdalmunkban osztoztak. K A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik VILMÁNYI KISS LÁSZLÓ temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és rész­ig vétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, g A gyászoló család 126 000 Ft +jutalék területi képvise­lőt, munkatársakat keresünk. 70/522-9655, 70/292-0644. 571724 Miskolc és környékéről női munka­erőt keresünk csomagolói, kiszerelői munkakörbe. Érd.: 20/3164-136. 571736 „C” kát. jogosítvánnyal kereskedelmi üzletkötői munkakörbe valamint kér. eladó munkakörbe felvételt hirde­tünk. Érdi 70/2500-802. ____ 571791 Vagyonőröket alkalmazottként felve­szek miskolci munkahelyekre. Tel.: 70/384-8867. 571798 Miskolci nődolgozót felveszünk, be­tanított munkára több műszakban. Tel.: 46/315-535 17 h-ig._________ Vegyesiparcikk-boltba miskolci, gyakorlattal rendelkező, női eladót keresünk, 40 éves korig. Telefonos egyeztetés szükséges. 20/9974-099. Kőművest és segédmunkást keres miskolci kft. azonnali belépéssel. Érd.: 20/9494-155. Cukrászt, szakácsot, szobaasszonyt felveszek. Érd.: 46/435-263. Végállomás étterem felvesz gyakor­lott, önállóan dolgozó szakácsot. 30/219-8584, 30/219-7824. MUNKAHELYET KERES Gépkötő szakmunkás állást keres. Érd.: 48/424-534. Felsőfokú végzettséggel lengyel-ma­gyar tolmácsolási, fordítási munkát keresek fő- vagy mellékállásban, lengyel kapcsolatokkal rendelkező cégeknél. Érd.: 20/218-1856. ____________ _^60594 Gépkocsi-vezetői munkát keresek PÁV-I, árufuvarozói jogosítvánnyal rendelkezem. 20/2451-229. 571515 Miskolc! 35 éves férfi hivatásos jo­gosítvánnyal, vagyonőr-igazolvánnyal, lakatos szakmával állást keres. Tel.: 20/583-2484. __________ _____ 571738 | EGYÉB ELADÁS Új almáskonténer eladó. Tel.: 30/9355-704. j>7i702 Dupla üvegezésű ablakok reluxával (megkímélt, bontott) bevásárló női Kerékpár; 3/4-es fiú kerékpár, 3 m-es függönytartók (kétsoros), bejárati kül­ső ajtó duplazáras eladó, lár.: 3 000 E Ft-tól. Érd.: 46/350-607. 571769 Antikvitás régiségbolt Miskolc, Szé­chenyi út 35. (Villanyrendőrnél). Tel.: 321-123, kp.-fizetés, szakbecsüs. 568883 Régiség és hagyaték felvásárlása. Antikvitás Miskolc, Széchenyi u. 115. Érd.: 20/946-2636, 46/527-209. 569448 Ut-l-es nagy frakciós vetőburgonya Árosa eladó. Tel.: 30/430-8737 569214

Next

/
Oldalképek
Tartalom