Észak-Magyarország, 2004. október (60. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-22 / 248. szám
2004. október 22., péntek ÍSZWUMRGYARORSZÁG* GYÁSZ / HIRDETÉS / 19 Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi 'tezíSj Igazgatóság mély fájdalommal tudatja, hogy A VEZSE SÁNDOR nyugállományú vízügyi igazgató 2004. október 18-án életének 81. évében elhunyt. Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság saját halottjának tekinti. Temetése 2004. október 25-én, 13 órakor lesz az Avasi temető ravatalozójából. Misin ÉKÖVIZIG vezetői és dolgozói „ Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, bLb Pihen a kéz, mely értünk dolgozott,-4M Számunkra Te sosem leszel halott, WmL. Örökké élni fogsz, mint a csillagok. " h Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága feleség, édesanya, nagymamánk, anyósunk, testvérem MÁRTON JÓZSEFNÉ sz. Kozma Ilona 78 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2004. október 27-én, 14 órakor a hejőcsabai római katolikus temetőben lesz. A gyászoló család 581614 Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy DR. LOSS SÁNDOR tanszékvezető, egyetemi docens 2004. október 14-én, életének 44. esztendejében tragikus körülmények között elhunyt. Temetése 2004. október 22-én délután 2 órakor a Szentpéteri kapui temetőben lesz. Dr. Loss Sándort a Debreceni Egyetem és a Miskolci Egyetem saját halottjának tekinti. Emlékét örökké megőrizzük. Debreceni Egyetem, Miskolci Egyetem h Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VISZOKAI VINCE ícvI volt encsi lakos, római katolikus kántor \ 'A- életének 55. évében türelemmel viselt, súlyos betegségek ben elhunyt. Utolsó útjára 2004. október 23-án, 14 órakor , 7 y kísérjük az encsi temető ravatalozójából. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. SÉRAISTVÁNNÉ volt kazincbarcikai, entódi lakos temetése 2004. október 25-én, 15 órakor lesz az entődi temetőben. Élettársa és két fia 582646 ,£====5^ Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szerető feleség, édesanya, YjFIjFw nagymama, rokon Ifs-p 1" RIMÁN FERENCNÉ sz. Csatári Erzsébet életének 68. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2004. október 25-én, 11 órakor lesz a Szentpéteri kapui temető kis ravatalozójából református szertartás szerint. „2M4 A gyászoló család «<• •«. „Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, L Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, ■ V\ Számunkre Te sosem leszel halott, B jL Örökké élsz, mint a csillagok." h Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és éfr A szerették, hogy SOÓS BERTALAN ANTAL 60 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 2004. október 25-én, 11 órakor lesz a Mindszenti temetőben. 5*JISJ A gyászoló család EMLÉKEZÉS „Nincs olyan nap, óra és perc, Amióta elmentél, rád ne gondoltunk volna. '■-ap Nélküled üres lett a házunk, W Bárhol is keresünk, sehol sem találunk. Aludd szépen örök álmod, soha el nem felejtünk." C-Áf=-* 1 Fájó szívvel emlékezünk életünk legszomorúbb napjára, amikor szerető Édesapánk KOVÁCS GYULA tolcsvai lakos 1 éve, 2003. október 22-én örökre itt hagyott bennünket. Örökké bánatos családja Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy J BEGALA GÉZÁNÉ •JET (Szabó Gyuláné) 11 sz. Stefán Anna a Kilián Gimnázium nyugdíjas tanára életének 90. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 2004. október 26-án, 15 órakor lesz a diósgyőri temetőben. A gyászoló család 580470 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. KOPASZ JÓZSEFNÉ sz. Király Ilona volt Gyula utcai lakos 80 éves korában elhunyt. Temetése 2004. október 22-én, 12 órakor lesz a hejőcsabai római katolikus temetőben. Gyászoló barátai Hejőbábán meghalt a testvérem DUSZA LAJOS tardi születésű, MAV-nyugdíjas temetése 2004. október 25-én, hétfőn, 13 órakor lesz Miskolcon a Szentpéteri kapui temető kis ravatalozójából. A gyászoló család „ Álmodtunk egy öregkort, csodásat és szépet. De a kegyetlen betegség mindent összetépett. Ha majd egyszer kiszárad a szememből a könnyem, Hozzád megyek megpihenni, én hűséges férjem. A szív sajog, a fájdalom nő, Nem hoz enyhülést a múló idő." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették, tisztelték és ismerték, hogy IFJ. KÉPES LÁSZLÓ volt Borsod Megyei Vízművek dolgozója életének 47. évében türelemmel viselt betegség után elhunyt. Temetése 2004. október 22-én. 13 órakor lesz a felsőzsolcai temető ravatalozójából. Gyászoló szerettei 583090 Fájó szívvel tudatjuk, hogy TÓTH LÁSZLÓNÉ sz. Török Matild életének 51. évében elhunyt. Temetése 2004. október 23-án, 14 órakor lesz a gesztelyi temető ravatalozójából. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZABÓ KÁROLY £ életének 70. évében elhunyt. Temetése 2004. október 26-án, 13 * órakor lesz a deszkatemetőben. A gyászoló család f „Búcsú nélkül mentem én el tőletek, Nem búcsúzom, ma is élek közietek. Szívetek ne eméssze fájdalom, Vigasz legyen, hogy örökké álmodom." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FARKAS LÁSZLÓ mezőnagymihálvi lakos életének 64. évében 2004. október 13-án váratlanul elhunyt. Hamvasz- tás utáni búcsúztatása 2004. október 25-én, 10 órakor lesz a miskolci Mindszenti temetőben, a református egyház szertartása szerint. JS|W5 A gyászoló család Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik KOCSIS FERENC temetésén megjelentek, fájdalmunkban osztoztak. Külön köszönetünket fejezzük ki volt munkatársainak, a ház lakóinak és a Komjátiaknak. Bánatos nővére és a kiterjedt rokonság Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk ERŐS JÁNOS temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, fájdalmunkban részvéttel osztoztak. „M1 j Gyászoló család MUNKAHELYET KÍNÁL Nemzetközi gépkocsivezetőket keresünk ADR vizsgával, sajóládi telephelyre. Érdeklődni: 30/248-0489 telefonszámon lehet. 580821 Wibau típusú aszfaltkeverő gépre minimum 5 év gyakorlattal rendelkező gépkezelőt keresünk felvételre Miskolc, Kazincbarcika vonzáskörzetéből. Érd.: 46/508-387 munkanapokon. 578787 A Kozma Autócentrum azonnal alkalmaz Miskolc, Sajó út 1. alatti telephelyére egy személyt autókozmetika munkakörbe. Intelligencia és nem dohányzás előny. Tel.: 46/506-790, 30/9988-588, 30/2298-200. 580064 Miskolci étterem keres számítógépes diszpécsert, jó kommunikációs készséggel, Miskolci helyismerettel. 30/350-5025. 580110 Aszalói székhelyű kft. keres irodai munkára asszisztenst. Feltétel: érettségi, számítógépes gyakorlat, felhasználói szintű (Excel, Word, Internet), tárgyalóképes németnyelv-tu- dás. Fényképes önéletrajzot bérmegjelöléssel a B-Kersz Kft. 3841 Aszaló, Kassai u. 63. címre kérjük. 580922 Belvárosi sörözőbe szakképzett pultoslányt keresünk. Érd.: 46/415-912,12-24-ig. 581491 Nagykereskedésbe keresünk dolgozni akaró precíz, nem dohányzó 25-40 év közötti miskolci hölgyeket árukiadói munkára számítógépes ismerettel. Jelentkezni személyesen fényképes önéletrajzzal a Miskolc, József A. 74. sz. alatt. 100 Ft-os Nagykerekedés. 580966 Főállású munkára keresünk 20 és 45 év közötti gépkocsival rendelkező férfiakat. Előadás-szervezői és reklámanyag-terjesztő munkára. Magas jövedelem és költségtérítés. Bővebb tájékoztatás okt. 25., hétfő 11 óra, Mezőkövesd, Közösségi Ház, Szent László tér 24. 581078 Betonelem gyártásához teljesítménybérezésben téli-nyári munkára 2 főt felveszünk. Szállást biztosítunk. Debrecen-Józsa, betonüzem, 20/424-5500. 581109 Hlvatásosjogosítvánnyalrendelkező üzletkötőket felveszünk (B, C kategóriás jogosítvány, kereskedelmi gyakorlat) miskolci és ózdi telephelyeinkre. Jelentkezni lehet: 20/911-0103. 580799 Juh ágazatba képesítéssel rendelkező brigádvezetőt keresek. 20/474-6197 581620 Miskolci építkezésre keresünk ács, kőműves és segédmunkásokat hosszú távra. Érd.: 46/563-241 581779 Vagyonvédelmi cég riasztószerelésben jártas műszaki végzettségű dolgozókat alkalmaz kimelkedő kereseti lehetőséggel. Jelige: „Pontos munka” Z581167 jeligére a kiadóba. CO-hegesztőt, hosszú távú vidéki munkára felveszünk. 30/251-5309 8-18-ig. _ 581263 Faipari gépek területére keresünk kereskedelmi képviselőt. Feltétel: felsőfokú faipari végzettség, saját gk., ! németnyelv-tudás. Jelentkezés: (szakmai önéletrajzzal): e-mail: fagep- szer@fagepszer.hu 581434 Nem dohányzó nemzetközi gépkocsi- j vezetőt keresünk C, E kategóriás jogosítvánnyal, 7,5 tonnásra, rakodással, max. 35 éves korig, sárospataki telephellyel. Érd.: 30/9383-646. _____ _ 581581 Csak Önt keressük! Minden 40 év feletti hölgyet! Ha Ön megbízható, I pontos, kötelességtudó és szorgalmas, küldje el írásos pályázatát új miskolci munkahelyére - egészség- ügyi termékek információs, és !' értékesítő standunkra-a Hungárián í Properties Kft. címére: 7633 Pécs, Szántó K. J. 4/A. 581676 Kereskedelmi kft. jövedéki termékismerettel rendelkező raktárost keres. | Jelentkezés személyesen, önéletrajzi zal Miskolc, Kiss Ernő u. 33. 581618 Komoly, hosszú távú pénzkereseti és karrierlehetőséget kereső üzletkötőket keres 53 országban piacvezető, német kereskedelmi cég magyarországi képviselete, BNV-nagydíjas termékének értékesítésére. Szgk. feltétel. Érd.: 20/204-1001. 581819 Könyvelőiroda keres minimum 5 éves szakmai gyakorlattal rendelkező mérlegképes könyvelőt. Jelentkezés rövid, szakmai önéletrajz mellékelésével: 3503 Miskolc, Pf.: 91/P. 581576 Márkakereskedésünk felvételt hirdet autóvillamossági szerelő munkakör betöltésére. Feltétel: - szakirányú végzettség, - szakmai tapasztalat. Pályázni fényképes önéletrajzzal lehet a következő címen: Pro-Pel Kft. 3527 Miskolc, József A. 82. (Opel Sajó). 582787 Miskolci kft. keres esztergályost, hidraulikában jártas autószerelőt. Tel.: 46/508-156. ____581825 Élelmiszer-nagykereskedés munkatársat keres üzletkötő, gépkocsivezető feladat ellátására. Feltétel: C kategóriás jogosítvány. Érd.: 30/680-6574 8-14 óriáig. ___________________582155 Vízvezeték-szerelőket keresünk hosszú távú munkára. Feltétel önálló munkavégzés. Tel.: 46/500-640. 582218 BBC System Kft. 1 fő gépjárművezetőt keres belföldi munkára. | Kövbetelmény: középfokú végzettség, ! Miskolci lakhely, „C” kategóriás jogosítvány, belföldi árufuvarozói engedély, PÁV vizsga. Targoncavezetői előny. Fényképes önéletrajzokat 2004. október 27-ig. 3527 Miskolc, Besenyői út 8. címre várunk. 582120 Nemzetközi árufuvarozáshoz gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőket keresünk. Érd.: 48/525-050, j 341-241 _____ ___582295 Munkagépszerelőket, villamossági szerelőt kotróhoz, dózerhez, dömper- j hez magas kereseti lehetőséggel ál- | landó munkára felveszünk, j 20/342-8226. __________________________582398 Márkakereskedésünk felvételt hirdet autóértékesítő munkakör betöltésére. Feltétel: - jó kommunikációs készség,- számítógépes ismeret, - szakmai tapasztalat előny. Pályázni fényképes önéletrajzzal lehet a következő címen: Pro-Pel Kft. 3527 Miskolc, i József A. 82. (Opel Sajó). 582790 A GMN, a külföldi állások specialistája folyami és tengerjáró luxushajókra, j az EU-ba és az USA-ba szállodai és egészségügyi munkavállalókat keres angol- és németnyelv-tudással. j 46/508-338. ___ Kötött áru varrásához interloekkal, gyorsvarróval rendelkező varrónőt keresek. Tel.:30/4318-02 9 582724 MUNKAHELYET KERES Közgazdászdiplomával, regisztrált mérlegképes könyvelőnő, angol- és orosznyelv-tudással állást keres. 30/479-7709. 573721 EGYÉB ELADÁS Hordók, 140 litertől kisebbek is olcsón eladók. Tel.: 46/332-620 (egész nap). ___ 580148 Eladó Tarcalon a Templomközben i lévő két ágból álló hagyományos borospince. Ár.: megegyezés szerint. Érd.: 47/380-251. ______581101 ! Eladó 2 db 8 m-es szállítószalag.- valamint különféle méretű ajtólapok. Érdeklődni a 20/583-4484-es telefonon. _ _ 581665 Gyermekágy átalakítható kisággyá+szivacs és egy pelenkázó ■ átszerelhető kisszekrénnyé fehér ; színben eladó. Ár: 12-10 E Ft ; Érd.: 46/402-397_16 óra^után 581813 Servan típusú fa-szén tüzelésű kályha | kitűnő állapotban és gurulós dohányzóasztal eladó. Érd.: 20/231-9813; 48/411-202. 582041