Észak-Magyarország, 2004. október (60. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-08 / 236. szám

2004. október 8., péntek SÉTA /6 így írnak a „sétás” diákok Miskolc (ÉM) - A Sajtó és Tanulás (Sé­ta) elnevezésű médiapedagógiai programot lapunk a héten indította útjára. Megyénk­ben öt középiskola diákjai ismerkedhet­nek az újságírással. A tanulók az Inform Média Kft. által szerkesztett tankönyvből tanulhatnak, de szerkesztőségi látogatás keretében, az új­ságírók napi munkájába is betekinthet­nek. Az öt középiskola - Szepsi Csombor Márton Gimnázium (Szikszó), Ságvári Endre Gimnázium (Kazincbarcika), Avasi Gimnázium, Hermán Ottó Gimnázium, Földes Ferenc Gimnázium - programban részt vevő diákjai mindennap megkapják az Észak-Magyarországot. Ők is írhatnak lapunkba, hiszen minden héten egy teljes Séta-oldalt állítunk össze írásaikból. '""'Ti SxÜtiMÓi**'*1 «'* JOikiH i" n tfv(n<tOW* zabadud tterhotol nnra a Tisza •­% 1 lu Ui9 jjj J> - ­i K r- ■' ' H Vajon az én írásom is benne van az Északban? (Fotó: Kőhalmi Péter) Megyénk egyik fellegvára a tehetséggondozásnak Gyönyörű dolgok vannak Itt Dr. Joseph S. Renzulli amerikai pro­fesszor a Honnan ered a tehetség és ho­gyan tudjuk fejleszteni a fiatalokban címmel tartott előadást a Miskolci Egye­temen. A professzor elmondta: mindig is szere­tett fiatalokkal dolgozni, hiszen a munka velük nagyoh érdekes és sokszínű. Ő Ame­rika keleti partvidékén, Connecticutban él, és mesélt arról is, hogy arrafelé milyen a tehetségképzés: „Mindenféle: rajz, iroda­lom, földrajz, történelem és még sorolhat­nám. Mindenképp szem előtt kell tartani a tehetséget és a tehetséges diákokat, hi­szen rendkívül sikeresek, az ő kezükben van a jövő.” Kérdésünkre, hogy tetszik neki Ma­gyarország, a professzor azt a választ ad­ta: „Nagyon tetszik ez a hely. Az embe­rek kedvesek, az ételek nagyon különlege­sek és roppant finomak; tényleg gyönyörű dolgok vannak itt Magyarországon.” Kovács Flóra Avasi Gimnázium Tehetséggondozó kör DIÁK ÚJSÁGÍRÓINK A mai oldal összeállításában jeleskedtek: Nagy Tamás Szabó Laura Életkor: 14 éves Érdeklődési kör: magyar nyelv és irodalom Iskola: Zrínyi Ilona Gimnázium idegennyelvek, irodalom Iskola: Tibolddarőc,Ka­zinczy Általános Iskola A programnak országos szinten nincs szakmai, szervezeti háttere, működési kerete A Miskolci Egyetemen „Te­hetségmentés, tehetséggondo­zás” címmel háromnapos konferenciát tartottak szep­tember 30-án. Az előadás után a résztvevők, köztük Kormos Dénes, a megyei köz­gyűlés alelnöke, megyei te­hetséggondozó decentrumo- kat is meglátogattak. N. T.: Mi a véleménye az ország­ban folyó tehetséggondozásról? Kormos Dénes: Úgy gondolom, Magyarországon a tehetséggon­dozásnak nagy hagyományai vannak, a megye pedig egyene­sen fellegvára a tehetséggondo­zásnak. A sok jó kezdeményezés ellenére gond, hogy a program­nak országos szinten nincs szak­mai, szervezeti háttere, működé­si kerete, kiszámítható anyagi biztonsága. Vannak programok, helyi kezdeményezések, de ezek nincsenek egységes rendszerbe foglalva. N. T.: Kit nevezhetünk tehet­ségnek? Kormos Dénes: Az a tehetséges ember, aki általános intelligen­ciával, rálátással bír a világra, azonkívül van egy olyan speciá­lis terület, ahol elmélyült gondo­latai vannak, meg akarja való­sítani önmagát és kellőképpen motivált abban, hogy ezt meg is tegye. Ha ez mind egybeesik, ak­kor nagy valószínűséggel egy te­hetségígérettel találkozunk. N. T.: Hogyan kezeli a társada­lom a tehetségeket? Kormos Dénes: Ez nagyon nehéz kérdés. Különösen, ha ar­ra gondolunk, hogy a magyar Nobel-díjasok közül egy se itthon végezte el kutatásait, in­nen indult, de valahol külföl­dön fejezte be. Az emberek ne­hezen fogadják el a tehetsé­geket, az eredetiség, az egyedi­ség, a megszokottól való eltérés mindig egy kicsit szálka az em­berek szemében. Egy társadal­mat minősít, hogy a szokvá­nyostól eltérő, alkotó gondolko­dást hogyan tudja kezelni. Ez irányban bőven van még tenni­valónk. N. T.: Mi á haszna a tehetség- gondozó műhelyeknek? Kormos Dénes: Azt mondjuk, hogy a tehetséget ki kell teljesí­teni. Ehhez tevékenységek kelle­nek, meg kell teremteni a szak­mai, szervezeti kereteket. Erre szolgálnak a tehetséggondozó műhelyek. Megyénkben ötven­egy tehetséggondozó műhely mű­ködik, amelyek a tehetséges gye­rekek felismerésére, a különle­ges adottságokkal rendelkező fi­atalok megőrzésére szolgál vala­mint tudásuk gyarapítására sza­kosodtak. Itt megvan számukra a mozgástér, ahol az ambíció, az elképzelés kiteljesedhet. Nagy Tamás Avasi Gimnázium Tehetséggondozó Kór www.boon.hu Szóljon hozzá! A zsenialitás részben céltudatos Vagy a génekben van a tehetség, vagy sem A tehetségeket képezni kell (Képünk illusztráció) A Tehetségmentés, Tehet­séggondozás című konferen­cián beszélgethettem dr. Bá­thory Zoltánnal, a Magyar Tehetséggondozó Társaság el­nökével. A beszélgetés során arról érdeklődtem, hogy Bu­dapesten hogyan működik a tehetséggondozás. „Budapesten élek nyugdíjas­ként. Egyáltalán nem vagyok megelégedve az ott működő te­hetséggondozással. Úgy gondo­lom, sürgős változtatásokra len­ne szükség ezen a területen” - mondta dr. Báthory Zoltán. Hoz­zátette: jelenleg Borsod-Abaúj- Zemplén megyét kísérem figye­lemmel. Itt most új kísérleteket tettek a tehetséggondozó műhe­lyek egy új hálózat kialakításá­ra. A konferencia célja is ezek tanulmányozása volt. Kérdésünkre, hogy a zseni születik vagy nevelődik az elnök a következőt válaszolta: „Ez egy igen nehéz kérdés. A születés bi­ológiai folyamat, míg a fejlődés lélektani. Valaki vagy a génjei­ben hordozza a tehetséget, vagy sem. Ugyanakkor, ha valaki kiemelkedő tulajdonságokkal rendelkezik, képeznie kell ma­gát. A zsenialitás részben cél­tudatos folyamat eredménye. Sajnos, erre a céltudatos, kitar­tó, az adottságokat fejlesztő munkára kevés gyereknek van ereje, tehetsége, ambíciója, s akinek nincs és a szülői ház, a közvetlen környezet sem ambi­cionálja, hiába zseni, elkallódik. Ennek a típusnak a fejlesztése majdnem reménytelen.” Szabó Laura , Avasi Gimnázium Tehetséggondozó kór Pásztor Zita Érdeklődési kör: versek, magyar nyelv Iskola: Tibolddarőc,Ka­zinczy Általános Iskola Pokornl Anna Életkor: IS éves Érdeklődési kör: idegen nyelvek Iskola: Avasi Gimnázium Szombathy Csaba Életkor: 15 éves Érdeklődési kör: idegen nyelvek Iskola: Avasi Gimnázium Kovács Flóra Életkor: 14 éves Érdeklődési kön magyar nyelv és irodalom Iskola: Avasi Gimnázium Drukkolok a magyar fiataloknak A segítő tanárok lehetnek a garanciák A tehetséggondozó kon­ferencia egyik kiemelkedő programja volt dr. Franz J. Mönks professzor, az ECHA alelnökének felszó­lalása. A nagy érdeklődésre való tekintettel az Áttekintés az eu­rópai tehetséggondozásról című előadást a Miskolci Egyetemen a megnyitó utáni plenáris ülésen hallhattuk. A szünetben németül beszélget­hettünk a közvetlen, barátsá­gos professzorral. Mindenki tehetséges Dr. Franz J. Mönks el­mondta: azért lett tanár, mert szereti az embereket, érdekli az emberek problémája, sze­ret tanácsokat adni, segíteni nekik kibontakoztatni legjobb képességeiket. Tehetséggondo­zó konferencia lévén’ a pro­fesszor megosztotta velünk azt is, hogy kit tart tehetsé­gesnek: „Nos, lehet, hogy más nem ért velem egyet, de min­denkit. Mindenkiben rejlik valami, valami többlet, amit, ha előhívunk önmagunkból, akkor egyszerű. Ha körülné­zünk a konferencián sok lel­kes tanárt látunk, akik figye­lemmel hallgatták az előadá­sokat. Ha a mai gyerekek az önmagukhoz előhíváshoz ké­nyelmesek, lusták, az őket segítő tanárok lehetnek a ga­ranciái annak, hogy mégsem kallódnak el. Én nagyon druk­kolok a magyar Fiataloknak.” Szombathy Csaba és Pokorni Anna Avasi Gimnázium Tehetséggondozó Kör A végére oldottabb volt a hangulat A genetikától, és családi háttértől is függ Az Avasi Gimnázium Kom­munikációs és Tehetséggon­dozó Kör tagjaként részt ve­hettem a Miskolci Egyetemen rendezett tehetséggondozó konferencián. A rendezvé­nyen interjút készíthetettem Mező Ferenccel, a Debreceni Egyetem tanársegédjével. P. Z.: Szeretett Ön annak ide­jén iskolába járni? Mező Ferenc: Igen, szerettem. De elsősorban a jó hangulat, s nem feltétlenül a tanulás miatt. Lehet, hogy ez rossz fényt vet rám, azonban ez az igazság. P. Z.: Volt kedvenc tantárgya? Mező Ferenc: Igen. A matema­tika és a számítástechnika. Mind­kettő a tanároknak köszönhetően. P. Z.: A tehetség adottságtól függ vagy „tanulható” tulaj­donság? Mező Ferenc: Ez függ a gene­tikától is, de a hatékony családi, iskolai háttértől egyaránt. P. Z.: Mit gondol, lesz-e folyta­tása ennek a tehetséggondozó konferenciának? Mező Ferenc: Feltétlenül. A Magyar Tehetséggondozó Társa­ság évente szervez ehhez hason­ló konferenciát. P. z.: Nagyon köszönöm, hogy szakított rám időt, s válaszolt a kérdéseimre. További sike­rekben gazdag, jó munkát kí­vánok önnek. A beszélgetés eleje kicsit döcö­gősen indult, de hála annak, hogy Mező Ferenc is partner volt az inetrjú készítésében, a végére már oldottabb volt a hangulat. Dél­utánra elégedetten és büszkén tér­tem haza. Kívánok mindenkinek hasonlóan kellemes élményeket! Pásztor Zita Avasi Gimnázium Tehetséggondozó Kör

Next

/
Oldalképek
Tartalom