Észak-Magyarország, 2004. szeptember (60. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-01 / 204. szám

2004. szeptember 1., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI SZIRÉNA / HIRDETÉS / 8 HÍRCSOKOR 0 Hétvégi házból loptak. A rács és az ablak feszegetésével hatoltak be az is­meretlen betörők a Pálya utcán találha­tó egyik hétvégi házba a közelmúltban Miskolc külterületén. Százezer forint összértékű szerszámot, televíziót, lám­pát és hálózsákot tulajdonítottak el. 0 Feltörték a garázst. A Felsőruzsin ut­cán található garázsba az ajtó beszakí- tása után jutottak be a tolvajok nemrég Miskolcon. A gépkocsi-tárolóból százezer forintot meghaladó értékű használati tár­gyat és szerszámokat szedtek össze, majd távoztak a zsákmánnyal. 0 Egyszerre három autót rongált. Fél­millió forintot meghaladó kárt okozott az a vandál rongáló, aki a Sirály utcai parkolóban ugyanazon a napon és idő­ben Miskolcon három darab egymás mel­lett álló személygépkocsit öntött le va­lamilyen maró hatású folyadékkal. Ari Marce 12 éves ESTJM-MSSYMBHStfie* Temetői rongálás Sajóládon Sajólád (ÉM - PT) - Több sírt is meg­rongáltak kedd reggelre virradóra Sajólá­don ismeretlen elkövetők. A bejelentést követően a Felsőzsolcai Rendőrőrs nyomo­zói a helyszínre vonultak. Nagy Sándor őrnagytól, a Miskolci Rendőrkapitányság szóvivőjétől azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a síremlékeken lévő vázákat verték le, és a virágokat szórták szét az elköve­tők. Az indíték nem ismert. Rongálás gya­núja miatt indult nyomozás az ügyben. Az iskolánál igen, a kereszteződésben nem A rendőrök fokozott jelenlétet ígérnek a tanévkezdés előttünk lévő kritikus napjaira Miskolc (ÉM) - Nem éri „váratlanul” az illetékese­ket a tanévkezdet: a rendőr­ség, dacára hogy az elmúlt években nem esett komo­lyabb baleset a kritikus idő­szakra, készül a következő napokra. A megyeszékhely közlekedésé­ben amúgy is tapasztalható, hat- ványozódni fog az iskolakezdés idején - erősíti meg a várakozá­sokat a városi rendőrkapitány­ság illetékese. Irányított forgalom (Illusztráció)- A tipikus szülői magatartás az, hogy lehetőleg az iskolaka­puig kell vinni a gyereket. Utób­biak meg különösen figyelmet­lenek az első napokban, nem is­merik a KRESZ-szabályokat, de legalábbis nem tartják be. Megol­datlan a parkolás az intézmé­nyek környékén. Mindenesetre a szülőknek, azaz a gépjárműve­zetőknek kell ilyentájt fokozott figyelmet és türelmet tanúsíta­niuk a közlekedésben Autóval a kapuig így foglalta össze a tanulságot Perge Bertalan osztályvezető. OTT POSZTOL Kiemelt területek, ahol szeptem­berben a reggeli iskolakezdéskor (7-8 éra), s a délutáni órákban fo­kozott rendőri jelenlétet ígérnek: Soltész Nagy Kálmán utca, Szi­lágyi Dezső utca, Pattantyús ut­ca, Pallós utca, Kis-Hunyad-Day- ka Gábor utca, Fazekas utca, Győri kapu-Zoltán utca, Szirma, Miskolci utca, Kiss tábornok Ezen időszakban ha több rendőrt nem is vezényelnek az utcára, a hatósági emberek jobban odafi­gyelnek az iskolák körzetében. Csomópontokban Igyekeztünk azt is megtuda­kolni, miért nem teljesül az autóstársadalom óhaja, vagyis hogy álljanak rendőrök és irá­nyítsák a forgalmat az olyan cso­mópontokon, ahol a rendezett át­haladás egyéb módon nem bizto­sítható. Perge Bertalan érdeklő­désünkre úgy reagált: egyetért, hogy a miskolci belváros útháló­zata - különösen a Búza tér és közvetlen környéke - szerkezeté­ben hordozza a gondok gyökerét. Egymástól húsz méterre lámpás kereszteződések követik egymást - ezt a helyzetet szerinte a hely­színen tartózkodó rendőrökkel sem lehetne kezelni. Meg nem erősített informá­cióink szerint a Miskolc Városi Mondja el a véleményét! Rendőrkapitányságnak egysze­rűen kevés a hadra fogható em­bere, annyira, hogy az amúgy in­dokolt helyzetekben sem képes forgalomirányító rendőrt vezé­nyelni a kritikus csomópontokba. Ez azonban - elég-e a rendőr vagy sem - a hatóság berkein be­lül szakmai vita tárgyát képezi. Perge Bertalan elmondása sze­rint lesz rendőri forgalomirányí­tás egyes miskolci kereszteződé­sekben a következő napok köz- ledési káoszában, ám előre nem tudta megnevezni, pontosan mi­kor és hol. Forgalomkorlátozás a miskolci Győri kapuban I kapu Jánosi utca és József utca közötti szakaszán előzni tilos (csak a közűt vehető igénybe, a villamospálya nem) és sebesség- korlátozásra Is számítani kell. Grafika: Észak-Magyarorszóg, forrás: Miskolc Városi Közlekedési Rt Halálos vezetéklopás Salgótarján (MTI) - Egy salgótarjáni temetőben talál­ták meg annak az 57 éves férfinak a holttestét, akit ve­zetéklopás közben ért halá­los áramütés; a férfit eltűné­se miatt már kereste a rend­őrség. Egy salgótarjáni em­ber jelentette be hétfőn, hogy ismeretlen férfi holttes­tet talált a zagyvapálfalvai temető bejáratánál. A hely­színi és halottszemle során megállapították, hogy a fér­fi halálát áramütés okozta. üV ÁLLAMI PRIVATIZÁCIÓS ÉS VÁGYÓNKEZELŐ RT. Hungárián privatization and State Holding Company Az Állami Privatizációs és Vagyonkezdő Rt. (a továbbiakban: Kiíró vagy ÁPV Rt,) (1133 Budapest, Pozsonyi üt 56.) nyilvános, egyfordulós pályázatot hirdet a Hollóházi Porcelán Rt, (a továbbiakban: Társaság) - székhely: 3999 Hollóháza, Károlyi u. M., cégjegyzékszám: Cg. 05-10-000061 - állami tulajdonban, lévő, 75,64%-át megtestesítő, összesen 83 darab, 672.680.000 Ft (Hatszázhetvenkettőmillió-haíszáznyolcvanezer forint) névértékű, névre szóló törzsrészvényének értékesítésére. A pályázati eljárás részletes feltételeit a Kiírótól megvásárolható pályázati kiírás és részletes tájékoztató állapítja meg. A jegyzett tőke tulajdonosok szerinti megoszlása; 1, Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt., 1133 Budapest, Pozsonyi út 56. tulajdoni hányad: 75,64% 2. Magyar Befektetési és Vagyonkezelő Rt., 1023 Budapest, Lajos u. 26. tulajdoni hányad: 23,61 % 3. Budapest X. kér. önkormányzat, 1102 Budapest, Szent László tér 29. tulajdoni hányad: 0,40% 4. Dolgozó kisrészvényesek a részvény-könyv adatai szerint Tulajdoni hányad: 0,35% Pályázni kizárólag a társaság jegyzett tőkéjének 75,64 %-ár képviselő 672.680.000 Ft, azaz Hatszázhetvenkettőmillió- hatszáznyolcvanezer forint névértékű, névre szóló azonos tagsági jogokat biztosító részvénycsomagra lehet az ajánlati ár megjelölésével. Az ajánlati árat nettó ár + ÁFA megjelöléssel kell feltüntetni. A vevő vételi kötelezettséget vállal, az adás-vételi szerződés hatályba lépésétől számított 30 napon belül történő, az MBV Rt. 23,61 % os kisebbségi részvénycsomagjának a kialakult árfolyamon való megvásárlására. A vevő kötelezettséget vállal arra, hogy az ÁPV Rt.-vei történő adásvételi szerződés hatályba lépését követő 15 napon belül vételi ajánlatáról írásban értesíti az MBV RH, amely társaság az értesítés kézhezvételétől számítolt 30 napon belül annak elfogadásáról vagy elutasításáról írásban értesíti az ajánlattevőt (vevőt). A Társaság fő tevékenységi köre a liáztaitási porcelánok gyártása. A Hollóházi Porcelán Rt. ~ a jogelődöknek tekinthető manufaktúrák tevékenységét is figyelembe véve - 2002-ben ünnepelte fennállásának 225. évfordulóját. Földrajzi elhelyezkedése következtében a Hegyközben meghatározó térségi szerepköre van a munkaerő foglalkoztatás tekin­tetében. A Hollóház! Porcelán Rt. saját tőkéje a 2003. december 31-* mérlegadatok alapján 752.955.000 Ft. A Társaság országos márkabolt hálózatán és más disztribúciós csatornákon keresztül évente 1 milliárd Ft körüli belföldi értékesítési árbevételt realizál, A Hollóházi Porcelán Ri.-i részletesebben a pályázati kiírás függelékéi képező Részletes tájékoztató mutatja he. A pályázaton a devizajogszabályok alkalmazása szempontjából belföldi és külföldi természetes és jogi személy, valamim jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, egyéni vállalkozó, valamint az. állam tulajdonában lévő,vállalkozási vagyon értékesítéséről szóló 1995- évi XXXIX. tv. (a továbbiakban Törvény) 1. § a szerint magántulajdonosnak minősülő más személyek, vagy ezek konzorciuma vehet részi. A konzorciumban pályázóknak a pályázati eljárásban, a szerződéskötés, valamim a szerződés teljesítése során egyetemleges a felelősségük. A jden pályázati kiírás elválaszthatatlan részét kéj>ezí a Társaság által készített, az ajánlat szempontjából lényeges főbb gazdasági adatokat tartalmazó részletes tájékoztató. A pályázatok benyújtásának elengedhetetlen feltétele a részletes pályázati kiírást Is tartalmazó részletes ajánlati anyag 200,000 Ft-ért történő megvásárlása a 3. sz. mellékletben található titkossági nyilatkozat aláírása ellenében. A pályázati anyag vételárát kizárólag átutalással, vagy csekken történő befizetés­sel kell teljesíteni az ÁPV Rt. MNB-nél vezetett 19017004-01120220-02602008 számú bankszámla megjelölésével. Amennyiben a pályázó meghatalmazott útján vásárolta meg a pályázati anyagot, akkor ajánlatának benyújtásakor kell csafolniá az általa aláírt titkossági nyilatkozatot. Az ajánlati anyagot a pályázónak (konzorciumnál valamely tagnak) szemé lyesen vagy meghatalmazottja útján közvetlenül a Kiírótól kell megvásárolnia, amelynek tényét a megvásárló bankszám Iáját kezelő hitelintézet által kiállított és bélyegzővel ellátott terhelési bizonylat, vagy postai bélyegzővel ellátott befizetési csekkszelvény igazolja. A tenderfüzet megvételét igazoló bizonylat másolatát az ajánlat benyújtásakor a pályázónak csatol nia keli. A meghatalmazott köteles közokirattal, vagy teljes bizonyító erejű magánokirattal igazolni képviseleti jogosultságát, illetve annak mértékét. A meghatalmazás meglétét az Ügyfélszolgálat ellenőrzi. Az ajánlattevőnek vételi szándéka bizonyítására 40.000.000 Ft, azaz negyvenmillió forint bánatpénzt a pályázat benyújtásának határidejéig be kell fizetnie, illetve átutalnia az ÁPV Rt, által az MKB-nál bánatpénz fogadására nyitott és a részletes pályázati kiírásban megjelölt számlára. A Kiíró ezzel az összeggel a bánatpénz szabályai szerint rendelkezik. A pályázó a bánatpénz befizetésekor „referenciaként" jelölje meg, hogy az. összeg „Hollóház! Porcelán Rt. bánatpénz ÁPV Rt. javára" címén kerül a számlára. Emellett nevezze meg bankkapcsolatát és számlaszámút, hogy sikertelen pályáza­ta esetén a Kiíró haladéktalanul intézkedhessen a bánatpénz visszautalásáról. A bánatpénz előírás szerinti megfizetése a pályázatban tett ajánlatnak érvényességi feltétele. A részvétel feltétele az ajánlat benyújtásának határidejétől számított 90 (kilencven) napi időtartamra vállalt ajánlati kötöttség. A pályázóknak ajánlatot kell tenniük a vételár összegére, igazolniuk kell a vételár fedezetének a meglétét. A vételár 100%-a készpénzben fizetendő. A pályázaton megszerezhető összes ponlszárn 70%~a a megajánlott vételár nagyságától, 30%-a pénzügyi konszolidációra és a foglalkoztatásra vonatkozó vállalásoktól függően kerül meghatározásra, A pályázat nyertese az az ajánlattevő lesz, aki (amely) a pályázaton a legmagasabb pontszámot éri el. A nyertes pályázónak a pályázat eredményének kihirdetésétől számított 15 napon t>elül meg kell kötnie a részvény- adásvételi szerződést, és a vételárat a szerződés aláírásától számított 15 napon beiül átutalással kell megfizetnie. A Kiíró a vételár megfizetésére kárpótlási jegyet, Egzisztenciahitel-felhasználást, halasztott vagy részletfizetést, illetve privatizációs lízingre vonatkozó ajánlatot nem fogad el. Külföldi csak az MNB által konvertibilisnek elfogadott devizában tehet ajánlatot, amelyet a Kiíró a benyújtási határidőben érvényes, hivatalosan közzétett MNB deviza középárfolyamon vesz figyelembe. Az ÁPV Rt. fenntartja a jogot a pályázati felhívás visszavonására, az ÁPV Rt. Versenyeztetési Szabályzatában foglaltak szerint. Az értékelést követően a végső döntést a kiíró hozza meg. A Kiíró fenntartja a jogot, hogy a pályázatot érvényes ajánlatok esetén is - a Törvény előírásainak betartásával - eredménytelennek nyilvánítsa. A pályázatokat a megjelölt címre zárt, cégjelzés nélküli borítékban 5 példányban — amelyből egy példányt minden oldalon eredetiben cégszerű aláírással, magánszemélyeknél eredeti aláírással, illetve a meghatalmazott aláírásával ellátva, további 4 példányt az eredetiről készült másolatban - és számítógépes adathordozón, MS Word formátumban, magyar nyelven kell beny újtani. Külföldi pályázó magyar nyelvű példány mellett angol nyelven is benyújthatja ajánlatát, azonban ez esetben Is a magyar nyelvű példány az irányadó. A borítékon tél kell tüntetni az alábbi szöveget: „PÁLYÁZAT HOLLÓHÁZ! PORCEIÁN Rt.” A pályázat benyújtásának határideje: 2004. október 04. IO-I1 óra között. A pályázat beadásának helye: Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt., 1133 Budapest, Pozsonyi üt. 56. sz., Vili. emelet Az ajánlatok beérkezését az átvevő által kiállított átvételi elismervény bizonyítja. Az ajánlatokat a nyitva álló határidőben közjegyző jelenlétében személyesen vagy meghatalmazott útján kell benyújtani. Az értékesítés további feltételeit és követelményrendszerét a részletes pályázati kiírás tartalmazza. A pályázat meghirdetésétől kezdve a pályázatról, valamint a társaság főbb adatairól és jellemzőiről információk beszerezhetők: Állami Privatizációs ős Vagyonkezelő Rt., 1133 Budapest, Pozsonyi út 56. Privatizációs Igazgatóság II., Szolnok Ferenc, telefon: 237-4400/2634, e-mail: szolnokfcrencfiapvrt.hu www.apvrt.hu HIRDETÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom