Észak-Magyarország, 2004. szeptember (60. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-22 / 222. szám
2004. szeptember 22., szerda ÉSZAK-MABYARORSZÁGi SZOLGÁLTATÁS / SZÓLÁSTÉR / SMS / 13 HOROSZKÓP ' VJSc 1*1 tÜíC ^4III. 21.-IV. 20. Nem igazán sikerűi most önnek valami, amire pedig már régóta készül. Nem érdemes emiatt azonban elkeserednie, mert lehet, hogy egy csalódástól óvja meg ezáltal a sors. Sose lehet tudni. IV. 21.-V. 20. Ne áltassa most saját magát azzal, hogy mindent megtett annak érdekében, hof^ valakinek a kepeit elnyerhesse. Ön is tisztában van azzal, hogy amit tett, az kevés. Szedje össze magát V. 21.-VI. 21. Egy érdekes felfedezést tehet a mai nap folyamán. Nem ártana, ha ezen túl sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítana azoknak az előjeleknek, amelyekkel eddig egyáltalán nem törődött VL 22.-VB. 22._____________________________ Azokat a dolgokat már úgysem tudja megmásítani, amelyek meg történtek. Sokkal inkább a jelenlegi helyzetet kellene elemeznie, mert talán még nem késő, hogr változtasson egy ügyön. VII. 23.-Vili. 23. Ve&re végre észre, milyen sok értékes dolog mellett szaladt el eddig amelyekből tapasztalatokat szűrhetett volna le a saját számára. A mostani élete is másképpen alakulhatott volna. Vili. 24.-DC 23. Ha nincs megelégedve valamivel, illetve valakivel, nem az a módja, hogy hátat fordít, és megsértődik, hanem ki kellene beszélnie magából a sérelmeket, csak úgy tud megkönnyebbülni. IX. 24.-X 23. Ne dugja be a fejét a homokba strucc módjára, hanem szálljon szembe mindazokkal, akik valami miatt keresztbe akarnak tenni önnek. Ha látják, hogy van önben bátorság visszakoznak. X. 24.-XI. 22. Sokat tanult mások hibáiból, de még mindig nem eleget ahhoz, hogr ismét becsapják. Túlságosan jóhiszemű, és ezt a tulajdonságát ismét kihasználhatják azok, akik ártani akarnak önnek. XI. 23.-XII. 21. Miért nem akarja elhinni, hogy önnek megvannak az eszközei ahhoz, hogy boldogan élhessen? Nem sajnáltatnia kellene saját magát, hanem két lábbal a földön állni, akkor sikeres lesz. XII. 22.-1. 20. Nem kell feladnia teljesen a régi énjét, illetve életét de ahhoz, ho&r másképpen lásson sok mindent nagy változásokra lenne szüksége. Ehhez azonban egy megfelelő partner is kellene. L21.-ll.2a ___________________________________ Ma ne bízzon meg senkiben sem, mert nem tudhatja, hoa' ki az, aki valóban segíteni akar, és ki az, aki csak arra törekszik, hogy kihasználja az ön naivitását Óvakodjon az idegenektől. II. 21.—III. 20. Nem tudhatja, milyen reakciókat vált ki a környezetében élőkből a mostani kijelentése, éppen ezért nagyon óvatosan fogalmazzon, illetve tálalja a dolgokat Nehogr túllőjön a célon. LELKISEGÉLY Hajléktalanok és krízishelyzetbe került személyek rfiegsegítése. Hajléktalanok Regionális Diszpécserszolgálata, veszély esetén hívható telefonszám: 46/506-678 Miskolci Ifjúsági Telefon- szolgálat (krízisvonal): 06-80/505-003 Éjjel-nappal hívhatók! KENÓ Szeptember 20. 479 10 14 19 2436 384445 46 565760 67 687778 80 A közölt adatok tájékoztató Jellegűek! SZÓLÁSTÉR OLVASÓINK LEVELEIBŐL A méltóságért A fogyatékos emberek hosszú ideje harcolnak a „rokkantak” helyett a fogyatékos ember, illetve fogyatékossággal élők szóhasználatért, különös tekintettel a tolószék helyetti kerekes szék használatért. Amikor a Mozgássérült Emberek Országos Szövetsége az esélyegyenlőségért folytat küzdelmet, nem leírni szeretné a mozgásukban akadályozott embereket, hanem azt kívánja elérni, hogy a születés vagy baleset, betegség során sérült egyének megtanuljanak állapotukkal együtt élni, alkotó, hasznos személyiségekként épüljenek be a társadalomba. A médiában és a hivatalos megnyilvánulásokban több olyan kifejezést használnak, amely az olvasók vagy hallgatók tudatát rossz irányba befolyásolja, mert szánalmat akar kelteni, leértékelést tükröz a fogyatékossággal éló emberekkel szemben. A MEOSz elnöksége kéri mindazokat, akik a fogyatékos emberekről vagy fogyatékos emberekhez szólnak, tartsák tiszteletben a sérült emberek méltóságát leírt vagy kimondott szavaik megválasztásával is és akik támogatni kívánják a mozgalmat, legyenek ezen a területen is segítői a MEOSznak! Név és cím a szerkesztőségben Nemzedékek találkozója Borsod-Abaúj-Zemplén megye nyugdíjasszervezeteinek, klubjainak hagyományossá vált kulturális- művészeti seregszemléjét a közelgő Idősek Világnapja alkalmából szeptember 16- án szombaton Ózdon, a városi művelődési házban rendezte meg a megyei nyugdíjas szövetség és az Ózdi Nyugdíjasok Szervezete. Színes műsor A 23 együttest és szólistát felvonultató, gazdag és színes műsor előtt az ózdiak vegyeskarának számai és Pallós Dorottya szavalata köszöntötte a vendéglátó város jelenlétében a megjelenteket. Bárkái Imréné, a megyei nyugdíjas érdekvédelmi szövetség elnöke üdvözlő szavai következtek, majd dr. Sütő Teréz, az Országos Idősügyi Tanács képviseletében szólt, aki tolmácsolta Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter üdvözletét is. A Nyugdíjasok Országos Egyesületének üdvözletét hozta el Ózdra Mihalovics Ervin, aki kiemelte a nemzedékek egymásra Kiss Ferencné és Barka! Imréné utaltságát. Jankovics György, a Magyar Nyugdíjasok Országos Szövetsége nevében követendő példaként szólt a borsodi nyugdíjasok aktivitásáról, az itteni telt házas programokról. Van mit tenni Elmondta, hogy bár a kormányzat - karöltve a nyugdíjas-szövetségekkel - sokat tett és tesz a nyugdíjasok helyzetének javításáért, nem lehetünk elégedettek a körülményekkel ma sem, hiszen a magyar életnyugdíj 40 százaléka az európai átlagnak. Végül Benedek Mihály, Ózd város polgár- mestere köszöntötte a seregszemle vendégeit és résztvevőit. A több mint háromórás program minden szereplőjét, együttest és szólistát elismerés illeti azért a lelkesedésért, ami áthatotta teljesítményüket. Név és cím a szerkesztőségben 06-20/96-44-444 MÖÜ > > i itt j J J J J J J j-J J J/iv j /J -J SMS-VERSENY i. L t i V u n t i :'i L A A t 1 1 t t 4 4 4 4 * 4 * 4 4 4 ■ Eredményhirdetés Az augusztus az olimpia jegyében telt el. Ez egyrészt egyfajta uborkaszezont jelentett az SMS-ezők esetében is, hiszen a korábbinál kevesebben kapták elő készüléküket és pötyögtek be rövid szöveges üzenetet. Maradt az élemzőny Megjegyzendő, hogy tősgyökeres SMS-ezőink azért az uborkaszezon idején is éltek szenvedélyüknek. Júniusi és júliusi elsőségét követően a mennyiségi versenyt ezúttal is Rek (70/287- 0119) nyerte meg, igaz, ehhez ezúttal 45 SMS is elegendő volt. A második helyen ismét a „nyári ezüstös” IK2-3-4 (70/205-7100) végzett. Ő sem erőltette meg magát igazán, hiszen mindössze 38 üzenet elegendő volt a dobogó második helyéhez. A minőségi versenyben zsűrink hosszadalmas vitában döntött, és végül az aláírás nélkül, a 70/2271042-es számról érkezett viccet ítélte a legszellemesebbnek, amely egy apró- hirdetést idéz: „Egy darab A4-es félfamentes rajzlapomat ugyanilyen Audira cserélném.” Csak annyit tudunk hozzátenni, hogy mi is. Kérjük az SMS költőjét- íróját, hogy fedje fel előttünk kilétét, hogy elküldhessük címére a kiérdemelt jutalmat. Leszögezzük: nekünk mindegy, ki nyeri a versenyt, ezért senkit nem részesítünk előnyben, illetve nem szorítunk háttérbe. Személyeskedés kizárva Minden SMS-t közlünk. Amelyik SMS nem jelenik meg, az sértő, személyeskedő tartalma vagy az üzenetben fellelhető, nyomdafestéket nem tűrő szavak miatt került a kukába (bár nekünk teszett) - ezt mindenki megértheti. A SZERK. ÁRFOLYAMOK i mi, vi'i:s vv e c ii iiVi c írni V CVw l'VV l l V W V W Wvvivtivvi V 1. U l t i V l ll VL'l I I I V,V Úl Cvi/vV’ V l e ve t. i i v v v i i'L i i. in . OTP Bank Erste BankK&H Bank vételeladás vételeladásvételeladás Ausztrál dollár 137,62146,14135,44 148,20135,72148,52 Kanadai dollár 151,88 161,28 149,36 163,44 149,28 163,34 Svájci frank154,55 164,11154,07 164,25 153,76164,92 Cseh korona 7,488,267,078,647,398,33 Dán korona32,2034,2031,6834,6631,53 34,85 Eurá 240,76253,10239,73253,55239,99253,81 Angol font 352,96 371,06350,14373,30350,03375,43 Japán yen* 178,63 189,67175,71192,27 176,72 193,38 Norvég korona28,54 30,3028,0730,7127,90 30,84 Lengyel zloty 0,00 0,0051,4562,8953,71 60,57 Svéd korona 26,43 28,0726,0028,4425,8428,56 Szlovák korona 5,87 6,49 5,566,805,816,55 Amerikai dollár 197,72 207,86196,09209,05197,78 209,18 A *-gal jelölt valuta 100 egységre van megadval Előző napi árfolyamok. segítség ORVOSI ÜGYELETEK Miskolc Semmelweis Kórház: Központi gyermekorvosi ügyelet: 46/412-572 Felnőttorvosi ügyelet: 46/412-355, Csabai kapu 9. Fogászati ügyelet: 46/555-666/ 1270-es mellék Felnőttorvosi ügyelet: 46/531-799 (Diósgyőri Kórház) WlllllinMnKlinnLm Baleseti ügyelet: Diósgyőri Kórház Megyei kórház: traumato lógia, baleseti ambulancia (GYEK), toxikológia (II. ideggyógyászat) Kazincbarcika: 48/512-262 Mezőkövesd: 49/411-560 Ózd: 48/471-411 Sárospatak: 47/513-111 Sátoraljaújhely: 47/525-300 ÜGYELET ..— .................—.. Közérdekű észrevételeivel keresse Kolodzey Tamást 46/502-900/3418 20/2192-331 ÜGYFÉLSZOLGÁLAT Kézbesítési panaszaival hívja üzenetrögzítős telefonszámunkat: 06-40/424-424 A NAP 2004. kel: szeptember ^ ÜSS. szerda nyugszik: 18:26 ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS 19 °C 6 °C Ma reggel derengő napsütés, napközben hideg és általában erősen felhős idő lesz. Keleten kisebb záporok is előfordulhatnak. Élénk, időnként erős nyugatias szélre számíthatunk. A hőmérséklet délutánra is csak 17 °C köré várható. LEVEGŐSZKNNYEZETTSÉR Az. egészségügyi határérték kb. 12%-a http://ldolara8.boon.hu Óránként frissülő információkkal! ELŐREJELZÉS Ma Észak-Magyarországon reggel derengő napsütés, napközben hideg és általában erősen felhős, délután boríts idő lesz. Élénk nyugati szélre lehet számítani. A hőmérséklet délutánra is csak 16 °C köré várható. A legvalószínűbb folytatás címszavakban: a csütörtök enyhébb lesz, délután és éjjel kiadós záporokkal, erős délnyugati széllel; pénteken erős hidegfront érkezik. Csütörtök: 7, 23/13°C esős, északkeleti szél * Péntek: 11,16°C változó Szombat: 7/3,17*C borús, északnyugati szél [ÜL Vasárnap: 10/4,17*C derűs Hétfő: 9/3,18/15“C derűs * mftiÁBAa MA: borús, esős 17 °C 4 °C déli hőmérséklet + déli felhőzet reggeli n>z*°c ^3 14 “C Sátoraljaújhely • , 4 !C Éncs 14 °C Szél: nyugati '-JN * 4 °C " ii§§|p ' Szerertca^" ./sáv « délutáni cUuvid/é*, Az előrejelzés pontossága: NAGY Készítette: i EAAS EWS További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile WAP-portálján (http://t-zones.hu) ÉVFORDULÓ Váradi Hédi 75 éve született Kossuth-dí- jas színésznő, kiváló művész. Szuggesztív egyénisége, bensőséges játékstílusa drámai és vígjátéki szerepekben egyaránt jól érvényesült. Számos filmben nyújtott sikeres alakítást. NÉVNAP Móric Egyéb névnap: Mária, Marót KÖZLEKEDÉS METEOROLÓGIA Az időjárás ma nem nehezíti a közúti közlekedést. ORVOSMETEOROLÓGIA Fronthatás ma nem lesz felettünk. Viszont a jóval alacsonyabb hőmérséklet miatt, ajánlatos melegebben öltözködni. VÍZHÖMÉRSÉKLETEK Duna17-19 °C Tisza15-18 °C Velencei-tó17 °C Fertő tó17 °C Balaton 17 X POLLEN 'Parlagfűközepes Csalán alacsony-közepes Pázsitfüvek alacsony Gombaspórák alacsony VILÁGVÁROSOK Bangkok32 °C Buenos Aires21 X Los Angeles 28 X Miami30 X Moszkva17 X New York29 X Peking26 X Rio de Janeiro 30 X Sydney 27 X Tokió32 X