Észak-Magyarország, 2004. szeptember (60. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-22 / 222. szám

2004. szeptember 22., szerda ÉSZAK-MAGYAHORSZÁB# MISKOLC ÉS KÖRNYÉKE /7 Miskolc (ÉM) - Nem kell jóstehetség ahhoz, hogy kije­lentsük: most már tényleg új parkolási rendszere lesz Mis- kolcnak. Többszöri határidő­módosítás után. Ahhoz, hogy élővé váljanak a most felszerelt parkolóórák, hogy beinduljon a próbaüzem, meg kell alkotni azt a rendele­tet, amely az új szisztémát tör­Déryne, a sétáló Jövő júliustól - aligha­nem - sétálóutca lesz a Dé­ryné utca. Ennek nyilván nem örülnek az ottani üzle­tek tulajdonosai, és azok, akik megszokták, hogy ott parkolnak. De örülhetnek azok, akik szerint nem va­ló a belvárosba - a történel­mi belvárosba, a rekonst­rukcióval megszépülő bel­városba - autó. Vagy leg­alábbis: kevesebb, mint amennyi most van. A csütörtöki közgyűlési ülés egyik napirendi pont­ja azt javasolja, hogy változ­zék meg a Déryné utca for­galmi rendje, annak nyo­mán, hogy díszburkolatot kap az utca. A javaslat sze­rint a sétálóutcává átalakí­tást az is indokolja, hogy a városba érkező turisták, lá­togatók sok esetben úgy ér­zik: a Széchenyi utcán vé­gighaladva a belvárost már bejárták. A sétálóutcák szá­mának növelése a látniva­lók kiszélesítését is jelenti, növeli a város vonzerejét. És, hogy hogyan pótlód­nak a megszűnő parkolóhe­lyek? A javaslat a Dr. An­tall József teret említi, mint „új” (?) várakozási lehető­séget. http://fomm.boon.hu Szóljon hozzá!________ vényesíti Miskolcon. A holnapi közgyűlési ülésen erről is sza­vaznak a képviselők. Meglepő lenne, ha leszavaznák azt, ami már itt is van. Jókora késéssel Már? Jókora késéssel. Emléke­zetes, hogy amikor „kifutóban” volt az Izraelből importált, jelen­leg is használatos parkolási rendszer, arra kaptunk ígéretet: ez év januárjától életbe lép az új. Nem lépett. Mint ahogy most jú­liusban sem (májusi próbaüzem­mel), mert a korábban kiírt pá­lyázatot megvétózta a közbeszer­zési döntőbizottság. Új pályázat - új határidő. Ha igaz, október 1-jén indul a próbaüzem. Az év végéig párhu­zamosan működik az órás rend­szer a mostanival. Drágább lesz Január elseje után - ha megszavazza a testület - elfelejthetjük a parkolójegyet (Fotó: archív) a parkolóórákat! (Fotó: Bujdos Tibor) Ami rossz hír: drágul a parko­lás. Ami jó: ez a szisztéma ké­nyelmesebb, „autósbarátabb” lesz a MIPARK-osnál. Maradnak a zónák: a zöld, a sár­ga és a kék, ezekben a maximális várakozási idő 2, 3 és 4 óra. A ki­emelt idegenforgalmi övezetekben pedig korlátlan. (A rendelet hatá­lya alá tartozó területeken a mi­nimális várakozási idő 20 perc.) Október előtt még ne használjuk Vasárnap ezután se kell fizet­ni (kivéve a kiemelt idegenfor­galmi övezetekben, reggel 8-tól este 6-ig), szombaton pedig csak reggel 8-tól déli 1-ig. Munkana­pokon: 8-tól este 6-ig. Nem titok: a város (az önkor­mányzat) azt várja, hogy az el­múlt évek mínuszai után végre nyereséget termeljen számára a parkol(tat)ás. (Kivéve a legutób­bi félévet, amikor az új vezetés megfordította a szaldót.) E célból hozták létre a 100 százalékban önkormányzati tulajdonú Régió­park Miskolc Kft-t, amely a közterület-felügyelettől átveszi a munkát. Ma: Észak-vita Amint azt lapunk első ol­dalán bővebben is megír­juk, éppen a parkolásról, az új rendszerről, várható ha­tásairól rendezünk ma fóru­mot. Az ÉM-vita helye a Földes Gimnázium, kezde­tének időpontja délután 4 óra. Várjuk olvasóinkat, hogy mondják el vélemé­nyüket. Miskolc és környéke kiadás JEGYZET A (parkolási) helyzet keleten. Búss Gábor Olivér E-mail: bgo@eszak.boon.hu _________ Bizony jó lenne azt hinni, hogy ez egyszerű. Eddig volt egy bonyolult rend­szer, a fizető' parkolás ceti is zsákutcája. Most pedig itt van az új, automata óra, ami az ország legtöbb helyén működik, egyszerűbb, világosabb. Drágább? Gondolkodunk, számolgatunk, egyelőre úgy tűnik, parkolni nem lesz ol­csóbb, bár vannak, akik új lehetőségeket emlegetnek, fél órára bedobott pénzzel, átnyúló parkolással. Egyébként a járdán egyedül és csendben álldogállni, csak ez nem kerül egyre többe - bár az új vil­lanyrendőri buszmegállónál azért eszébe juthat az embernek, hogy hatvanmillióért ver a csőváz alatt az arcába az eső és ez neki jó. Olyan, hogy a parkolás Miskolcon egyszerűen csak jobb legyen...? Ez nem az a város. Mert itt egyből rossz irányba rakták le a parkolóórákat - majd megfor­dítják. Hogy miért nem lehetett egyből jó (egyébként nem bonyolultan kiszámítha­tó, hanem logikus) irányba fordítani, már meg sem kérdezzük. Rögtön elkezdtek pénzt dobálni beléjük - a következő lé­pés az volt, hogy felmatricázták: még nem működik. Nem a megelőző lépés volt, hanem a következő, tetszenek érte­ni... Aztán az új cég hívta a régi dolgozó­it, akik nem mennek át. Van, aki azt kér­dezi, micsoda pénzkidobás új parkolóőrt képezni, miközben a régi képzettek vég- kielégítésére várnak. Sérelmek bukkannak fel, dacos hivatali akarat ütközik dacos hivatali akarattal, újságíróknak suttogják cikken kívül nyilatkozók, hogy micsoda botrány lesz itt... És mindez akkor, ami­kor órából váltott bilétával egyetlen autó egyetlen másodpercet sem parkolt még Miskolcon. Bizony, aki nem figyelt, azt hitte, valami jobb jöhet, egyszerűbb, át­láthatóbb. Uj rendeletet alkotnak a parkolásunkról Év végéig együtt működik a két rendszer ÉM-INTERIÓ: A miskolci közgyűlési pártok véleménye a szeptember 23-i előterjesztésekről .j j j j j j . j j , _j j j j j ujj j j -j j j j1 j u ■ -j"j j _/ j ' j J .j j-j j j j j J j j j'j ’j _J■ j'_j-j j .j■ a j j j j , j .i .j .j .j •.j .a j ^ .j .j j .. , i .j .j j j j u J j j' 2 / j' i i t j T j . Dr. Varga László, frakcióvezető (MSZP) F V JSf m L í t Parkolási rendszer A rendszer egyben közlekedésszabá­lyozási eszköz is. Segítségével csök­kenthető a belváros zsúfoltsága. Többletszolgáltatásokat nyújt, és bár drágább a korábbinál, más, Miskolc- hoz hasonló nagyságú városokhoz képest olcsóbb. Egyik nagy előnye, hogy mindenki annak megfelelő ösz- szeget fizet, amennyit parkol. Panellakások felújítása Tipikusan nagyvárosi probléma az iparosított technológiájú lakóépüle­tek felújítása, a felújítás szükséges­sége. Ezekben az önkormányzatok­nak a Belügyminisztériummal kar­öltve kell előrelépnie a következő években. A kormány számára en­nek kell lennie az egyik legfonto­sabb feladatnak. Költségvetési korrekció Az első fél év teljesítése alapján 220 millió forint többletbevétel, illetve megtakarítás lesz. Ebből és az át­csoportosításokból többletfeladato­kat tud vállalni az önkormányzat. Néhány ezek közül: kátyúzásra, utak rendbetételére plusz pénzek, az értékteremtő közhasznú munka önrészének megemelése. Közalapítvány a belvárosért Az önkormányzat lehetőségeihez ké­pest igyekszik a belvárost szebbé, otthonosabbá, élhetőbbé tenni. A rekonstrukcióba, annak támogatásá­ba szeretné bevonni a miskolci vál­lalkozókat, cégeket. A közalapít­vány kiváló lehetőséget kínál a költségvetésen kívüli felajánlások bevonására. frakcióvezető (Összefogás- * Fldesz-MDF) | ^ ' J A város vezetése ez évben a bolond­ját járatta a miskolciakkal, többször is elhalasztotta az új rendszer beve­zetését. Úgy tűnik, tovább tudják súlyosbítani a helyzetet: szabálytala­nul telepítették a parkolóórákat, és jó néhány ingyenes lehetőséget meg­szüntettek. Egy drasztikus áremelés­sel évi 100 millió forintot akarnak kivenni az autósok zsebéből. Minden eszközt meg kell ragadni a panelépületek felújításához, így a pályázati lehetőségekhez is folyama­tosan alkalmazkodni kell. A problé­ma nagyságrendjéhez képest azon­ban csak elenyésző forrásokat lehet találni. Amíg nem indul egy átfogó, állami és európai pénzeken alapuló rekonstrukciós program, addig csak toljuk magunk előtt a feladatot. Még mindig nem tartalmaz egyetlen fillért sem a közalkalmazottak bér­emelésére, helyette a pedagógusok egy köpenyre elegendő „ruhapénzt” kapnak. Az pedig érthetetlen, hogy a város már második éve nem tudja felhasználni a szociális támogatásai­nak jelentős részét. A beruházások és felújítások mindössze 14 százalé­kát sikerült eddig megvalósítani. Remélem, hogy hasznos lesz a meg­alapítása. Ehhez azonban az szüksé­ges, hogy ne csak beszéljen a város- vezetés a belváros megújításáról, hanem közmegelégedésre cseleked­jen is. Ebben az esetben várható csak el, hogy tehetősebb polgárok vagy cégek a saját pénzükből t ámogassák a közcélok megvaló­sulását. T. Asztalos Ildikó (SZDSZ) ; ■ ** ' ■ Az előző parkolási rendszer nagy hibája az volt, hogy nem volt köny- nyű parkolójegyet beszerezni. Ez most megoldódik a parkolóórák ki­helyezésével. Az új rendszer mű­ködtetése remélhetőleg átláthatóbb lesz. A parkolási díjak azonban jelentősen növekedni fognak, de re­méljük ebből jut a parkolók minő­ségi és mennyiségi fejlesztésére is. Ezt az előterjesztést formai okok miatt tárgyalja a közgyűlés. A mis­kolci panelházak felújítása sok szempontból az egyik legfontosabb kérdés a városban. Jó lett volna, ha több pályázat érkezik, illetve ha a rendelkezésre álló 70 millió forintot fel tudná használni a város a pályá­zathoz kapcsolódva. Jelenleg 58 mil­lió forintra van pályázat benyújtva. A szokásos napirend, az évközi pénzmozgásokat számszerúsíti. Fon­tosnak tartjuk, hogy például az adó- és illetékbevételből befolyt többlet- bevételeket, illetve az elvégzett be­ruházások során keletkezett megta­karításokat új beruházásokhoz cso­portosítja át az előterjesztés. Fon­tos az úthibák kijavítására átcso­portosított 15 miűió forint is. Ez az alapítvány reményeink sze­rint támogatni fogja a belváros las­san meginduló megújulását, azzal, hogy az önkormányzati Finanszíro­záson kívüli pénzt tud a fejleszté­sekre összegyűjteni. Az SZDSZ által támogatott kuratóriumi és fel­ügyelőbizottsági tagok egy-egy mis­kolci cég elismert vezetői. Kohold Tamás, frakcióvezető ,• jp (MKDSZ) |F ' % , ' v Ai | A parkolóbérletek árának draszti­kus emelése kiemelten sújtja a Mis­kolcon élőket. Ez a rendszer sokkal költségesebb az előzőnél, a ráfordí­tott összeg nem áll arányban a nyújtott szolgáltatással. Azzal, hogy az óra nem fogad el papírpénzt, ugyanaz a helyzet áll elő, mint ko­rábban, amíg az ember jegyet vett másutt, addig megbüntették. A jelenlegi költségvetésben 199 mil­lió forint van a célra. Keveset for­dít a felújításokra az önkormány­zat, miközben Miskolcon 32 ezer pa­nellakás van. Az emberek kiszolgál­tatottak, sokan vannak, akik nem tudják megfizetni a szükséges hoz­zájárulást, ezért az önkormányzat­nak presszionálnia kellene az álla­mot, hogy nagyobb részt vállaljon. Az 53 milliárd forintra duzzasztott költségvetést nem tudta a munka­helyteremtéshez rendelni az önkor­mányzat. Nem javult a város ver­senyhelyzete, ellenkezőleg, tovább romlik. Nincsenek az itt élők élet­minőségét jelentősen befolyásoló infrastrukturális beruházások, fej­lesztések. Továbbra is fojtogat az adósságspirál. Meg fogjuk szavazni a javaslatot, annak ellenére, hogy az önkor­mányzat által létrehozott alapítvá­nyok története nem sikertörténet. Adjunk esélyt annak, hogy most másként lesz. Gyöngíti az alapít­vány majdani szerepét, hogy az iparűzési adó egy részét most is fel­ajánlhatják ilyen célokra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom