Észak-Magyarország, 2004. szeptember (60. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-10 / 212. szám
2004. szeptember 10., péntek ÉSM-MA6YARÜRSZÁB % SZIRÉNA / HIRDETÉS / 8 HÍRCSOKOR LEÉGETT A BORHÁZ ÉS AZ AUTÓ: Csütörtökön hajnalban ütött ki a tűz a történelmi Avason 0 Dr. Berta László dandártábornok (képünkön), a Borsod-Abaúj-Zempléh Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője szeptember 13-án (hétfőn) délelőtt 9 és 12 óra között lakossági fogadóórát tart (Miskolc, Zsolcai kapu 32. szám alatt található) hivatalában. Bejelentkezés nincs. Érkezési sorrendben fogadja a rá várókat. 0 Félbemaradt benzinszívás. A már leszívott öt liter benzin, a kannák és a cső a helyszínen az autó mellett maradt, miután a nyékládházi Iskola utcán a minap benzinlopáson ért tolvajok elmenekültek. A tettesek egérutat nyertek, de később a lopással gyanúsított férfi párost elfogták. 0 Oktalan rongálás. Nem tudni, miért törte be a Széchenyi utcán található munkaruházati üzlet kirakatüvegét egy férfi Miskolcon. A rongáló több tízezer forint értékű kárt okozott, de nem lopott el semmit. Az elkövető már hazafelé tartott, amikor a buszon elfogták a rendőrök. „Bécsivel” ütközött a teherautó Miskolc (ÉM - PT) - A Baross Gábor utcán haladó „bécsi” villamossal ütközött össze egy teherautó szerdán délben Miskolcon. A teherszállító vezetője feltehetően figyelmetlenség miatt ütközött a villamos oldalának. Vass György, a Miskolc Városi Közlekedési (MVK) Rt. baleseti helyszínelője érdeklődésünkre elmondta, hogy senki nem sérült meg a villamoson, és a gépkocsivezető sem sebesült meg. A teherszállító sofőrje elismerte felelősségét. A villamos karosszériája az oldalának hajtó kocsitól kissé megemelkedett, de nem siklott ki a sínről. A villamos jobb első ajtórészénél jelentős anyagi kár keletkezett. A miskolci villamos megsérült a balesetben Az Észak vigyáz a gyerekekre! Kristóf Rlchárd (7) v------------.........................................—_——J A miskolci tűzesetben jelentős kár keletkezett, de személyi sérülés nem történt. A tűz keletkezésének okát vizsgálják. (Fotók: Bujdos Tibor) Társaikra vigyáznak A kilencedik alkalommal megrendezett Ifjú Közlekedési Rendőrök miskolci versenyére hat általános iskola 26 diákja nevezett be az idén. A minapi városi döntőn a Kis-Hunyad utcai zebránál kellett a szó szoros értelmében megmutatni: miként tudják megállásra hírni az autóforgalmat. Az első helyezést a sajóbábonyi csapat (Pozsgai Petra és Tóth Anett) szerezte meg. Képünkön: Stefán Péter határozott kézmozdulattal állítja meg a forgalmat. Világjáró újság lett az Észak! Az Arab Emirátusoktól az Egyesült Államokig olvasható lapunk Sérülést okozott Miskolc (ÉM) - Egy személygépkocsi és egy kisbusz ütközött egymásnak a Sajószigeti úton szerdán. Az érintőleges baleset során keletkezett anyagi kár nem jelentős, de egy sofőr arca megsérült az utastérbe becsapódó visszapillantó tükörtől vagy üvegdarabtól. A helyszínen (Fotó: B. t.) ez a szolgáltatás egyelőre nem lesz tömegessé, de fontosnak tartjuk, hogy a világban e módon is hozzáférhetnek lapunkhoz az olvasók.A jövő titkai Miskolc (ÉM) - Az otthontól sok ezer kilométerre, nyáron vagy télen heverünk a pálmafák alatt vagy síelünk, és a szállodában minden reggel vár minket a kedvenc helyi lapunk, az Észak aznapi száma... Mindez nem a fantázia világa! Mióta az Észak-Magyarország- nak van digitális változata is (amely a http://www.boon.hu internetes portálunkon keresztül vagy a digital.eszak.hu címen érhető el), mindez valóság. Hajókon, szállodákban Az Inform Média mindhárom napilapjára szerződést kötött a kanadai székhelyű Newspaper Directtel még a nyár elején, hogy a világ számos országában szállodákban, üdülőhelyeken, hajókon elérhető legyen a friss helyi napilap nyomtatott változatban is. Ez gyakorlatilag úgy zajlik le, hogy a helyszínen kinyomtatják a digitális lapot az olvasó kérésére. így nem kell elszakadni a szülőföldtől, hiszen akár mindennap ugyanúgy megkaphatják az újságot, mint otthon. Nyár elejétől él ez a szolgáltatás és augusztus végéig az Inform lapjaiból több mint négy és fél százat olvastak így el print formában - a legtöbbet az Észak- Magyarországból. A helyszínek változatosak: rengeteg adriai üdülőhely, de lengyel, arab emirátusi, portugál, belga és amerikai város is szerepel immár a listán. Tudjuk, Bár a jövőbe senki sem lát, hiszen ki gondolta volna húsz éve, hogy nem kell majd a vonalas telefon, mert mindenki a zsebében hordja mobilját... Kedvező kamatokkal lakóingatlan vásárlására és szabad felhasználásra. Svájci frank és euró alapú jelzáloghitelek; hitelbírálati díj nélkül. Lakás céljára egy év türelmi idővel is! MISKOLC Kazinczy F. u. 4-6. Tel.: 46/509-417 AEB BANK RT. HIRDETÉS