Észak-Magyarország, 2004. szeptember (60. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-09 / 211. szám
2004. szeptember 9., csütörtök ÉSZAK-MAfiYARORSZÁG $ SPORT / 10 HÍRCSOKOR 0 A Magyar Asztalitenisz Szövetség meghosszabbította Tarján András szerződését a női válogatott élén, míg a férficsapat edzője a jövőben Harczi Zsolt lesz. 0 Ha a válogatott játéka még nem is, • a Magyar Labdarúgó Szövetség támogatóinak köre egyre jobban megközelíti a nemzetközi elitet, ennek jele, hogy szerdán három világhírű cég csatlakozott ehhez a csoporthoz. Az LG Electronics és a McDonald's egyformán két, míg a Vodafone egyéves szerződést kötött az MLSZ-szel. Magyar súlyemelőbojkott Budapest (FH) - A Magyar Súlyemelő Szövetség rendkívüli elnökségi ülésén úgy döntött, hogy a magyar sportolók ellen a háttérben zajló manipulációk miatt nem indítja nemzetközi versenyeken a magyar súlyemelőket - mondta Dolovai Tamás, a szövetség elnöke. Dolovai elmondta, hogy „nem akarjuk kitenni a magyar sportolókat olyan manipulációknak, amilyenek az olimpián érték a szakág versenyzőit. Kitartanak . A Magyar Súlyemelő Szövetség továbbra is kitart a mellett az állaspontja mellett, hogy két sportolójuk - Kecskés Zoltán és Gyurkovics Tibor - esetében a háttérben történtek olyan dolgok, ami miatt az egész ügy kipattant, és ennek a veszélye fenn áll, hogy esetleg más versenyeken más versenyzőkkel is ez megtörténik” - mondta a szövetség elnöke. Ezért a szövetség úgy döntött, „hogy az ügynek a végleges tisztázásáig - a nemzeti sport- bíróság végleges döntéséig - nemzetközi versenyen nem indul magyar súlyemelő. Az ügy jelenleg ott tart, hogy ma írjuk meg a fellebbezést a Nemzetközi Olimpiai Bizottság felé, és a héten fogjuk beindítani a pert” - mondta Dolovai Tamás. Az Észak vigyáz a gyerekekre! Sikora Emőke (9) 01 ÉSM-MYffflŐISáfi# Újabb pályázati lehetőség Miskolc (ÉM) - A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium támogatásával a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Testnevelési és Sportintézet pályázatot ír ki fogyatékosokat nevelő intézmények számára. A pályázat résztvevője lehet minden olyan intézmény és egyesület, amely szegregáltan, vagy integráltan nevel bármilyen fogyatékossággal bíró tanulót, felnőtt sportolót. A cél szabadidősport események támogatása a fenti résztvevők számára. Előnyt élvez az az intézmény, SE, amely legalább két vagy több intézmény tanulói'és SE számára rendez sporteseményt, illetve integrációs sporteseményt. (Például: közös túra enyhe, középsúlyos értelmileg sérült tanulók, dislexiás tanulók és ép tanulók között; asztalitenisz verseny; labdarúgó torna; stb.). Szeptember végéig Sportesemények jellege: Minden olyan verseny, túra, ami a tanulók, sportolók fejlődését szolgálja, társadalmi beilleszkedésüket segíti. Javasolt sportágak: túra, asztalitenisz, sakk, labdarúgás, téli futóverseny, boccia, stb. Pályázható költségek: sportlétesítmény bérleti díja (uszoda, sportcsarnok jégpálya stb.), versenybírói díj, érem, oklevél, serleg, üdítő a résztvevők létszámának megfelelően, sportolók csoportos utazási költsége (személyautó, csak mozgáskorlátozott sportoló utazására számolható el). A pályázat leadásának határideje 2004. szeptember 30., amit a Megyei Testnevelési és Sportintézet címére (Miskolc, Selyemrét u. 1.) kell továbbítani. Sportesemények teljesítésének időpontja: 2004. október 1. - 2004. december 20. ÉdÜÜ-Bővebb 'nformáció Göndöcz István B.-A.-Z. megyei fogy- ?itékosügyi sportreferenstől kérhető a 046-530-435- ös vagy 06-30-372-3414-es számon. LABDARÚGÓ ÉSZAK-MAGYARORSZÁG MEGYEI I. OSZTÁLY, 7. FORDULÓ Szentgyörgyön kapott ki először a Bénye Két csapat még mindig szerzett pont nélkül áll a megyei I. osztályú bajnokságban 0-5 (0-2)Varbó - Onga _______________ Varbő. 150 néző. V.: Horváth. Varbó: Kiss Cs. - Rontó, Göndör, Rákos, Cseh, Kiss J., Horváth S., Kovács Z., Horváth T., Vass (Szabó K.), Szögedi. Megbízottedző: Kovács László. Onga: Simon (Pólyák) - Engel, Túróczi, Varga L., Szakos (Vincze), Tósa, Varga P. (Képes), Urbán, Galamb, Tocsev, Lója I. Edző: Túróczi Attila. G.: Tocsev (2), Lója (2), Galamb. Kiállítva: Horváth S. (65.). Jók: Kiss Cs., Rákos, III. Lója, Tocsev, Galamb, Varga L., Túróczi, Urbán. Ifi: 4KX Kovács László: - Á minden csapatrészében jobb vendégcsapat megérdemelten nyert. A gőlarány túlzott a'két csapat között nincs ennyi különbség. ______________________ Túróczi Attila: - Magabiztos győzelmünket polgármesterünknek ajánljuk születésnapja alkalmából. Felsőzsolca - Arnót 3-3 (2-2) Felsőzsolca, 400 néző. V.: Kálmán. Felsőzsolca: Ravasz - Molnár (Vodicska), Szobőczki, Kalász, Tóth, Rácz, Tamás, Pásztor, Egry (Nyeste), Halász (Szabó V.), Hunyadi. Edző: Bodnár József. Arnót: Pallai - Gável, Kriston, Szedlák (Bényei), Soltész, Farkas A. (Kristóf), Városi, Kőműves, Ákos (Pékár), Kiser, Gáspár. Edző: Benczés Miklós. G.: Rácz, Tóth, Pásztor, ill. Farkas (2), Kriston. Kiállítva: Tamás (75.), Soltész (80.). Jók: az egész csapat, ill. Pallai, Kriston, Farkas, Kiser, Kőműves, Bényei. Ifi: 2-0. Bodnár József: - Rangadóhoz méltó gól- gazdag mérkőzésen nemcsak a csapaton múlott a győzelem. Sok sikert kívánok az Arnótnak a Jövőbeni___________________ Benczés Miklós: - Mindkét csapat győzelemre játszott a rangadón de tripla X-et sorsoltak mára az égiek. Sok sikert kívánok ellenfelünknek a folytatásban. Sajószentpéter - Encs 1-0 (1-0) Sajószentpéter, 150 néző. V.: Vanczák. Sajószentpéter: Viszóczki - Kocsi (Balogh B.), Jakkel, Oláh, Mata, Mattyák, Varga (Király), Somogyi, Staviarszki (Balogh N.), Kiss, Lázi. Edző: Hauberger Pál. Encs: Verpecz - Fülöp, Glonczi, Pásztor, Orosz l„ Molnár (Kukta), Csorba, Meczkő (Havas), Gregó, Horváth, Szegedi T. (Hajkó). Edző: Kuszkó Sándor. G.: Somogyi. Jók: Jakkel, Somogyi, Viszóczki, Oláh, Varga, Mata, ill^senki. Ifi: 0-3. Sólyom Sándor, szakosztályvezető: - Remek első félidő után a másodikban már kicsit döcögött a gépezet, de azért győzelmünk teljesen megérdemelt. Kuszkó Sándor: - Az első félidő lélektelen és gyatra játéka után nem tudtunk igazán Felsó'zsolcán gólzáporos döntetlen született (Fotó: Kőhalmi Péter) felpörögni a másodikban sem. A következő mérkőzésig akaraterőben és odafigyelésben sokat kell változnunk. Tomor-Lak - Sárospatak 2-2 (1-0) Lak, 100 néző. V.: Vass. Tomor-Lak: Barnőczki - Farkas J. (Ganyi G.), Bokk, Szita, Turcsik, Tőszegi, Mogyoró (Mikó), Vadász, Kalász, Kőtai (Kiss), Horváth. Elnök: Szilvái Attila. Sárospatak: Papp - Belicza, WachterT., Újj, Kerékgyártó (Matisz), Espák, Géczi, Büttösi (Tóth), Lukács (Bajnok), Térjék, Vécsi. Edző: Sikorszki Gábor. G.: Kótai, Kalász, ill. Büttösi, Espák. Jók: Turcsik, ill. Espák, Géczi, Térjék, Bajnok. Ifi: 3-2. Szilvái Attila: - Gyenge játékunk ellenére 2-0-ra vezettünk, így nyerhettünk volna de a végén az iksznek is örülni kellett. __ Sikorszki Gábor: - A helyzetek alapján győzelmet érdemeltünk volna, de mivel kihagytuk őket, így reális a döntetlen. Muhi - Ózd23(1-1) Alsózsolca, 100 néző. V.: Petus. Muhi: Kiss httn://sport.boon.hu További cikkek Sándor, Nagy Z., Szabó, Seres, Csiszár, Toronyai (Kövér), Bene K., Bene L., Benke (Koszta), Nagy L. (Rácz). Elnök: Rácz József. Ózdi FC: Haisza - Tóth I. (Kovács G.), Tóth K., Kupecz (Oltyán), Réthy, Farkas T., Kiszely, Budai (Bari), Szakács - Kardos, Farkas G. Edző: Fitos József. G.: Benke, Szabó, ill. Tóth K. (2), Farkas T. Jók: Csiszár, Szabó, Seres, Nagy Z., ill. Tóth K. Ifi: 6-1. _________■ . ______ Rácz József: - A 90. percben kapott góllal kaptunk ki, nem érdemeltünk vereséget. Fitos József: - Gratulálok a lelkes ellen- félenk, külön köszönet a korrekt játékvezetésért. A mi teljesítményünkért szégyellem magam. Pálháza - Karcsa 3-2 (2-0) Pálháza, 120 néző. V.: Szoboszlai. Fizetés: minden hónap 15-eig Dolgoznak a licencfeltételek teljesítésén Miskolc (ÉM - MI) - A diósgyőri klublicenc meghosszabbításához szükséges három feltétel közül kettő a héten „teljesülhet”. Ma megtörténhet annak a szerződésnek az aláírása a Diósgyőri Sportlétesítményeket Működtető Közhasznú Társaság és a Siófok FC Kft. között, amely a stadion területén álló ingatlanok térítésmentes használatáról szól.- Szóban néhány napja megállapodtunk Pelcz Gáborral, a kht. ügyvezetőjével, kedden megkaptam a megállapodás tervezetét, néhány helyen belejavítottam, így csütörtökön, de legkésőbb szombaton szignálhatjuk azt - jelentette ki lapunknak tegnap Kuti Mariann. A cégbíróságon A gazdasági társaság ügyvezetője a másik pontról - amelyet már „teljes egészében” a Siófok FC Kft.-nek kell teljesítenie - elmondta: „Egy új pénzügyi és likviditási tervet kell beadnunk a Magyar Labdarúgó Ligába, hiszen a régi Siófokra szólt. Egyébként emiatt most is az MLL-ben vagyok...”. Kuti Marianntól megtudtuk továbbá, folyamatban van a kft. telephelyének áthelyezése Siófokról Miskolcra, a szükséges papírok pillanatnyilag a Somogy megyei cégbíróságon vannak, Kaposváron. A játékosok, a szakmai stáb és a drukkerek a múlt év negatív tapasztalata alapján kíváncsian várják, hogy az első osztályú klubot működtető gazdasági társaság vezetői miként és mikor teljesítenek majd.- Nem lesz semmi gond. Minden hónap 15-éig megkapják majd járandóságaikat a labdarúgók. Tehát az első kifizetés is megtörténik hat napon belül - fogalmazott Kuti Mariann. Pálháza: Zubik - Fábián (Venglárcsik), Cslzmár, Kovács B., Trembulyák, Pásztor, Erdei, Petercsák, Pankovics, Pletenyik (Hajdú), Rózsadombi (Kovács Cs.). Edző: Hajdú János. Karcsa: Molnár - Orosz, Váradi Z., Nagy J., Nagy Zs., Szabó, Kelemen, Simon, Kovács T. (Váradi G.), Váradi I., György. Megbízott edző: Kocsmárszki Gusztáv. G.: Kovács B. (2), Trembulyák, ill. Váradi I., György. Jók: senki, ill. Kelemen (a mezőny legjobbja), Si- mon, Nagy Zs., Váradi I., György. Ifi: 1-1. Hajdú János: - Még 3-0-nál sem ülhetek a kispadon nyugodtan. Örülhetünk a győzelem- nek egy gyenge második félidő után. Kocsmárszki Gusztáv: - A második félidőben úgy játszottunk, hogy a döntetlen igazságosabb lett volna. Borsodszentgyörgy - Erdőbénye 1-0 (1-0) Borsodszentgyörgy, 150 néző. V.: Simkó. Borsodszentgyörgy: Venczel - Németh, Timkő, Juhász, Tóth, Bíró L., Holló, Füleki, Konyha (Agyagási), Horváth, Kozma (Mester). Edző: Tokár Béla. Erdőbénye: Mata - Asszony, Tamás, Dorgai P., Zuti, Hajdú, Kecskés (Dorgai L.), Tóth, Csikai (Kalász), Boldog, Oldal (Sajgó). Edző: Hlavács Csaba. G.: Bíró L. Kiállítva: Boldog (88.). Jók: az egész csapat, ill. Tamás, Zuti. Ifi: 1-1. Tokár Béla: - Az osztályhoz képest nagyobb iramú mérkőzé.sen megérdemelt győzelmet arattunk egy nagyon jő csapat ellen. Hlavács Csaba: - Az első félidei játékunknál csak a játékvezető volt rosszabb. Gratulálunk az ellenfélnek. Holclm - Bogács __ 2-2 (1-0) Miskolc, 200 néző. V.: Nagy F. Holclm: Kerériyi - Inzsöl, Glonczi, Bányai, Oláh (Kovács), Lénáit, Debreceni, Giák (Kocsis), Trestyánszki, Varga, Gilányi. Edző: Szűcs István. Bogács: Tiszoiczki - Gyöngy (Jankó), Petrik, Derda, Kántor (Makranczi), Sipos, Dudás, Pintér (Guba), Újj, Bőta. Elnök: Csecsődi Imre. G.: Bányai, Lénárt, ill. Bőta, Újj. Jók: Gilányi, ill. senki. Ifi: 12-0. Szűcs István: - Ellentétes félidők után rutin- talan csapatunk kis szerencsével nyerhetett volna. Csecsődi Imre: - Megnyert mérkőzést engedtünk ki a kezünkből durva egyéni hibák miatt. A Nyékládháza - Bodroghalom találkozó elmaradt, mert a vendégcsapat a busz meghibásodása miatt nem érkezett meg a helyszínre. Az EM megyei I. osztály állása 1. Erdőbénye 17-5 21-8 16 15 3. Onga 74 320-8 15 4. Encs 752 18-9 15 5. Nyékládháza 6 4214-4 14 6. Ózd5 4 121-8 13 7. Sajószentpéter74 1 2 13-6 13 8. Pálháza642 15-16 12 9. Felsőzsolca731325-12 10 10. Arnót631214-10 10 11. Sárospatak 7 2 2 3 8-13 8 12. Tomor-Lak 7214 13-16 7 13. Muhi 72 1 4 13-18 7 14. Varbó72i4 10-20 7 15. Holcim7 124 8-24 5 16. Bogács 7 11 59-174 17. Bodroghalom 666-28 0 18. Karcsa 77 '5-280 Az Arnót - Ózd találkozót szeptember 15-én, míg az Ózd- Pálháza összecsapást később rendezik meg. Már a vb-re készül Mészáros László Profik között is bizonyított Erőfelmérőként csúcsot emelt Mészáros Miskolc (ÉM - PA) - A közelmúltban a Bécs melletti Bádenben szerepelt a miskolci fekvenyomó világ és Európa-bajnok Mészáros László.- Premier volt számomra ez a viadal, hiszen az egyik profi szervezet viadalán próbáltam ki magam - tudtuk meg a sportolótól. - Nálunk is, mint az ökölvívásban az amatőr mellett több profi szövetség is működik, ezt a rendezvényt az AWPC szervezte. Annyi a különbség a boxhoz képest, hogy mi ugyanúgy tovább folytathatjuk szereplésünket az amatőrök között is. Csúccsal nyert Az erős ember elégedett volt az osztrák „kiruccanással”.- Ötfős csapatunkból négyen az első helyet szereztük meg - folytatta Mészáros László. - Nekem a 125 kg-os kategóriában sikerült mindenkit legyőznöm: igazán meggyőző fölénnyel, hiszen 310 kilogrammos teljesítménnyel - ami ennél a szervezetnél új világcsúcs - 50 kg-ot vertem rá a második helyezettre. Természetesen itt is voltak már ismerős arcok, de meglepetés szerencsére nem ért. A viadal jó erőfelmérő volt a decemberi világbajnokságra, melyet az Egyesült Államokban rendeznek meg. Előtte azonban még a magyar bajnokságon is - egyéniben és csapatban is - bizonyítani akarok majd a terveim szerint egy csehországi megméretés következik, melyet egy másik profi szervezet hoz majd tető alá. Vitelkiék hamarosan fizetést kapnak