Észak-Magyarország, 2004. augusztus (60. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-07 / 184. szám
2004. augusztus 7., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAGé AKTUÁLIS / 3 HÍRCSOKOR 0 Maradt az elnök. Tisztújító közgyűlést tartott a Magyar Demokrata Fórum megyei szervezete a héten. A választmány elnöki tisztét ennek nyomán továbbra is Szabó gyula tölti be. Az alelnökök: Labóczki János és Rizner József; elnökségi tagok: Gergulics Péter és Nagy György - derül ki a párt közleményéből. 0 Még egy hét és Tolcsva. Első ízben tartanak Borfesztivált Tolcsván: a rendezvény időpontja jövő hét vége, azaz augusztus 14-15. A helyi (a Világörökség részét képező) Pincesoron és a Kastélyparkban helyet kapó programok szombaton délelőtt 10-kor indulnak és vasárnap késő éjjelig tartanak. NÉZŐPONT Őszi útravaló Berecz Csaba e-mail: csaba.bereoz@eszak.boon.hu Diósgyőri labdarúgócsapat négy évad után játszik ismét NB l-es labdarúgómeccset. Sajnos azonban nem sokkal tart előrébb a diósgyőri labdarúgás, mint négy éve, amikor a hetedik vonalra, a körzeti bajnokságra készülhettek a szurkolók. M a ugyan van élvonalbeli indulás, de mi van még? Az egyre jobban tisztuló kép szerint minden, ami egy fociklubhoz kell: tulajdonos, ügyvezető, szakmai stáb, játékosok. Létszámilag. Mert ez minden, amit a 24. órában össze lehetett hozni. Nem akarok megbántani közülük senkit, és biztos vagyok abban, hogy egyikük sem tehet arról, hogy ez így alakult, de a létszám még nem elég az élvonalban maradáshoz. Távol álljon tőlem, hogy temessem a csapatot, hiszen egy bajnoki évad alatt sok minden történhet, és reméljük, fog is pozitív irányban, de ma még nagyon a nullán áll a klub. Ezért azoknak, akinek minőségi elvárásaik vannak az új diósgyőri labdarúgócsapattal szemben, és nincs türelmük, azt javaslom, hogy inkább el se induljanak a stadionba az ősz folyamán. Akik viszont másképp döntenek, azok menjenek előbb a pénztárhoz, váltsák meg a belépőt vagy a bérletet, aztán üljenek fel a lelátóra, hogy ne csak maguknak, hanem az ország nyilvánosságának is bizonyítsák: Diósgyőrben nem divatból járnak meccsre a drukkerek, hanem a diósgyőri labdarúgás életben tartásáért, amit a jelenlegi tulajdonos és ügyvezető akarata ellenére, a szakmai stáb és a játékoskeret többségében érthetetlen okok miatt vállalt fel. A morális megújulást ezen az őszön a belépőt váltó szurkolók teremthetik meg, és a legnagyobb árat is ők fizetik a korábbi percemberek „tündökléséért". Nemcsak pénzben, hanem azzal is, hogy alkalmanként egy kis időre mazochisták lesznek. VILLÁMV0KS Nem lehet képes megfelelő munkán Előző kérdésünk: Képes lehet a megfelelő munkára az az orvos, aki 48 órája ad ügyeletet? Mai kérdésünk: Elhiszi-e, hogy nincs szándékosság a törökbálinti robbantás hátterében? ffü észak-magyarorszAg # I Szavazatát leadhatja: Mástól kérik a kereskedőházat A Tokaj Kereskedőház Rt. tarcall pincéjét Is szeretnék átvenni az ön- kormányzatok (Fotó: ÉM-archfv) Június elején 17 zempléni település polgármestere levélben fordult az ÁPV Rt.-hez. A beadványban a törvény által kínált lehetőséget kihasználva kérték az ÁPV Rt.-t, hogy a 2070/2004- es kormányrendelet értelmében privatizálni kívánt Tokaj Kereskedőház Rt.-t juttassa ingyenesen a kereskedőház területén lévő önkormányzatok birtokába. Nem nyugszanak bele Az ÁPV Rt. válasza július végén érkezett meg, amelyben elutasították az zempléni polgár- mesterek kérését. Ezzel szinte .................................................M egy időben jelentette be az ÁPV Rt., hogy a kereskedőház pályázata első körben érvénytelennek bizonyult, új pályázat kiírásáról pedig eddig még nem döntöttek. Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely polgármestere csütörtökön délben az újhelyi városházán tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, nem nyugszanak bele az elutasításba. Az általa elért polgármesterekkel konzultálva arra a döntésre jutottak, a napokban levéllel fordulnak Medgyessy Péter kormányfőhöz, valamint a négy parlamenti párt elnökéhez, amelyben azt kérik, a kormány vizsgálja felül eddigi álláspontját, és juttassa a Tokaj Kereskedőház Rt.-t ingyenesen a kérvényező önkormányzatok birtokába. Ezzel egy időben arra kérik a Zempléni Településszövetség, valamint a Hegyközi Településszövetség elnökségét, hogy támogassák akciójukat. Szamosvölgyi Péter elmondta, tettüket többszörös féltés vezérli. Féltik a jelenlegi több mint ötezres beszállítói kör jövőbeni egzisztenciáját, féltik azt a több- milliárdos vagyont, amelyet a Tokaj Kereskedőház Rt. jelenleg képvisel. Egzisztenciákat féltenek A sátoraljaújhelyi polgármester kiemelte, az önkormányzatok tulajdonosként nem kívánnak profitálni a kereskedőház hasznából, azt minden esetben fejlesztésekre kívánják a jövőben fordítani. Fertőtlenítés a Hemád mentén áradás után Abaúj (ÉM - LL) - Megkezdődött a Hernád által elöntött területek fertőtlenítése - 27 településen zajlik a munka - tájékoztatta lapunkat dr. Szabó Péter, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferense az újabb fejleményekről. A BorsodChem Klór-Vinil üzletágvezetője 3000 liter tömény hypót adományozott a katasztrófavédelemnek, és csütörtökön már a Hernád középső szakaszán Hernád- kércstől lefelé megkezdődött a fertőtlenítés. Dr. Szabó Péter elmondta, a megyei katasztrófavédelem szakemberei és az ÁNTSZ együttműködése példaértékű, s elérték azt, hogy azokon a településeken, ahol már a fertőtlenítettek, ott megszűnt a fertőzésveszély. Ugyanakkor hozzátette, a mélyebben fekvő területeken még áll a víz, ezeken a helyeken a katasztrófavédelem szakemberei hétfőn fertőtlenítenek saját hatáskörben. Pénteken már a Hernád alsó szakaszát is fertőtlenítették, s aznap estére végeztek is ezzel a munkával. Ezáltal 27 településen történt meg a fertőtlenítés és fertőzésveszély elhárítás - tudatta a katasztrófavédelem sajtóreferense. M.......................... Az önkormányzatok tulajdonosként nem kívánnak profitálni a kereskedőház hasznából. Szamosvölgyi Péter POLGÁRMESTER Az ÁPV Rt. után a kormány felé fordulnak a zempléni települések Sátoraljaújhely (ÉM - BG)- Tizenhét zempléni önkormányzat vezetője közös levélben fordul a kormányfőhöz és a négy parlamenti párt elnökéhez, amelyben önkormányzati tulajdonba kérik a privatizálni kívánt Tokaj Kereskedőház Rt.-t. Ma már más a csapadékjárás Az árvízveszély-térkép újra gondolandó Miskolc (ÉM - FL) - Fél évszázaddal ezelőtti feljegyzések szerint július és augusztus az esztendő kis vizes időszakának számított.- Még évtizedekkel, évekkel ezelőtt is nyáron csináltuk hagyományosan az ártéri bejárásokat. Mára ez alapvetően megváltozott - nyilatkozta lapunknak Pados Imre, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) igazgatója. Azonban az utóbbi években már nyáron zúdul ránk a nagy víz. Tavaly például a Ra- kaca és a Vasonca rendkívül felduzzadt vize idézett elő rendkívüli helyzetet. Fel kell készülni- Mindez azt jelenti, hogy nem lehet ma már és a jövőben sem a berögződött időjárási tapasztalatok alapján előre számítani - folytatta Pados Imre. - Az időjárási rend felborult, ezt az idei esztendő, a Hernád elrettentő példája még inkább bizonyítja. Az árvízveszély kialakult térképét újra kell gondolni, át kell rajzolni. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy legújabban már az év minden szakában számítanunk kell árvízveszélyre. Erre pedig fel kell készülnünk! Módosítani kell A szakember szerint a védekezési eljárásokat módosítani kell, a növekvő és bármikor ránk törhető veszélyek elleni árvízvédelmet ugyancsak. Véleménye szerint a Tiszánál meg kell kezdeni a Vásárhelyi-terv végrehajtását, a megye többi folyója mentén, kiváltképpen pedig a Hernád mentén további gátakat kell építeni. Az összefogás sokat segíthet Komplex védekezést kellene kidolgozni Miskolc (ÉM - KT) - A Hernád apadása után már az a kérdés, hogy mennyi pénz áll majd rendelkezésre az elkövetkezendő hónapokban, években a megyei árvízvédelmi rendszerek fejlesztésére. A környezetvédelmi és vízügyi tárca illetékes főosztályvezetője lapunknak nyilatkozva elmondta: jövőre az ideihez hasonló összeg, 270 millió forint használható fel. Ez a pénz nyilvánvalóan kevés, sokkal többre lenne szükség. Uniós források- Természetesen mindent megteszünk annak érdekében, hogy a költségvetési forrásokat kiegészítsük és gátépítésre, gáterősítésre pluszpénzekhez jussunk - mondta Kormos Dénes, a megyei közgyűlés alelnöke. - Az ár levonulása után, a tapasztalatokat felhasználva komplex védekezési rendszert kell kidolgoznunk. Ezt a szlovákokkal együttműködve kell megtennünk, hiszen a Hernád vízgyűjtő területének jelentős része északi szomszédunknál található. Gátépítésre jelenleg nincsenek uniós programok, árvízvédelemre, szervezési-módszertani intézkedésekre, hálózatépítésre, a védekezéssel kapcsolatos feladatokra viszont lehet pályázni, pénzt szerezni. Rangsorolj anak Az alelnök véleménye szerint a jövő évi költségvetés tervezésének időszakában összehangolt érdekérvényesítéssel, a védelmi programok menedzselésével a kormányt is minden bizonnyal meg lehet győzni arról, hogy ez a fontos terület nagyobb hangsúlyt kapjon. Kormos Dénes úgy véli: térségünknek el kell érnie, hogy a büdzsé összeállításakor rangsoroljanak, prioritásokat jelöljenek meg. Ha így lesz, a borsodi árvízvédelmi rendszerekre több juthat, mint eddig. Segítünk! Érkeznek az adományok jó szándékú, segítőkész olvasóink jóvoltából a sajószentpéteri, 12 gyermekes Öszlányi család számára. A héten kapták meg azt a szállítmányt, amely bútorokat, berendezési tárgyakat, színes televíziót, ruhaneműt és készpénzt tartalmazott. (Fotó: Ádám János) Apad a Hernád... Miskolc (ÉM) - A Hernád határon inneni és túli vízgyűjtő területét napos, enyhén szeles időjárás jellemzi, csapadék nem hullott. A levonuló árhullám szintje tovább csökkent és a péntek reggel 6 óráig az augusztus 3-i 450 centiméteres tetőző vízszinthez képest 193 cm-t apadt. A hidasnémeti-bőcsi árvízvédelmi szakaszok teljes hosszán az árvízvédelmi készültséget I. fokúra mérsékelte a hatóság, kivéve azokat a helyeket, ahol a védvonal árvízi biztonságát az árhullám levonulta után helyre kell állítani (a Garadna- és a Gönci-patak torkolati része, Ócsanálos és Hernádnémeti térsége). A Sajó alsó szakaszán (Inér- hát-Kesznyéten) I. fokú a készültség. A közútkezelő jelentése szerint elzárt megközelíthetetlen település nincs. Lezárt útszakaszok a következő helyeken: Sajó- lád és Bocs között, Kesznyéten és Tiszaújváros között, Muhi és Köröm között. Az utolsó esély Miskolc (ÉM) - Mára kell beérkezniük a nyári pótfelvételire jelentkezők lapjainak a felsőoktatási intézményekbe. Az egyetemek és főiskolák többnyire költségtérítéses formában hirdették meg a pótfelvételivel betölthető helyeket, amelyekre csak azok jelentkezhettek, akik a normál eljárásban, a július 20-án közzétett ponthatárok alapján nem jutottak be egyik felső- oktatási intézménybe sem. A Miskolci Egyetem meghirdetett szakjai iránt is érdeklődnek az eddig felvételt nem nyert fiatalok, végleges adatokkal azonban itt még nem tudtak szolgálni. A Co- menius Tanítóképző Főiskolai Kar is hirdetett pótfelvételit, ide 77 jelentkezési lap érkezett tanító és óvodapedagógus szakra egyaránt, de főleg levelező tagozatra.