Észak-Magyarország, 2004. augusztus (60. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-30 / 202. szám
2004. augusztus 30., hétfő iSMM-MSYMORSZlfii SPORT / 10 MAGYAR SZILÁNKOK 0 Vaszi nyolcadik. Vaszi Tünde a nyolcadik helyen végzett távolugrásban. A magyar atléta kezdésre, 6,73 méterrel idei legjobbját érte el, majd 6,53-mal és 6,64- gyel folytatta, ezzel benn volt a nyolc között. Negyedikre 6,59 következett, ezután belépett, végül 6,63-at ugrott. 0 A huszadik helyen. Kálovics Anikó a 20. helyen végzett női 10 ezer méteren. A magyar futó 32:21.47 p-es idővel ért célba, közel két perccel elmaradva a legjobbaktól. 0 Anegyvenedik helyen. Vinczeffy Zsolt a negyvenedik helyen végzett a férfi hegyikerékpárosok terepversenyében. A magyar kerékpáros a 43,3 km-es táv során kétkörös hátrányba került a 2:15:02 órás idővel célba érkező győztessel szemben. 0 Utolsóként. Az utolsó magyarként versenyzett Bácskai Zsolt, aki a férfi mara- tonfutásban állt rajthoz, csak a táv felét tudta megtenni, 25 km-nél a verseny feladására kényszerült. ATHE.NS 2004 Puerto Ricó-i „fennakadás” Athén (MTI) - Sajtóhírek után a Nemzetközi Birkózószövetség hivatalosan is megerősítette, hogy fennakadt a dopping- vizsgálaton a Puerto Ricó-i Mabela Fonseca, a női birkózók 55 kg-os súlycsoportjának olimpiai ötödik helyezettje. Michel Dussonnak, a szövetség főtitkárának tájékoztatása szerint az A próba az anabolikus szteroidok közé tartozó sztanozololt mutatta ki a versenyző szervezetében, a B próba pedig megerősítette az eredményt. Fonsecát így megfosztották az Athénban elért eredményétől, s várhatóan kétéves eltiltással sújtják majd. Éremtáblázat arany ezüst bronz Egyesült Államok353929 Kína 32 1714 Oroszország 27 27 38 Ausztrália 17 1616 Japán169 12 Németország 14 1618 Franciaország ii913 Olaszország 101111 Koreai Köztársaság9 129 Nagy-Britannia9 912 Kuba 97 11 Ukrajna 959 Magyarország863 Románia 85 6 Görögország664 Norvégia5 1 Hollandia499 Brazília 4 33 Svédország 4 12 Spanyolország3 115 Kanada 363 Törökország33 4 Lengyelország3 25 Ui-Zéland 32 Thaiföld3 14 Fehéroroszország2 67 Ausztria241 Etiópia23 2 Irán2 22 Szlovákia 22 2 Tajvan 221 Grúzia 22Bulgária 219 Jamaica 212 Üzbegisztán2 12 Marokkó 21Dánia 26 Argentína2 4 Chile 21 Kazahsztáni 4 3 Kenya i 4 2 Csehországi3 4 Dél-afrikai Köztársaság i3 2 Horvátország i2 2 Litvánia 12 * Egyiptom 11 3 Svájci 1 3 Indonézia 11 2 Zimbabwei 11 Azerbajdzsáni 4 Belgiumi2 Bahama-szigeteki1 Izraeli 1 Dominikai KöztársaságiEgyesült Arab Emírségek 1Írország i Kameruni Koreai NDK4 1 Lettország 4Mexikó 31 Portugália 21 Finnország2Szerbia és Montenegró2Szlovénia13 Észtország12 Hongkong1 India1Paraguay1 Nigéria2 Venezuelá2 Kolumbia . - . 1 Eritrea1 Mongólia-1 Szíria1 Trinidad és Tobago • 1 Annus Adriántól elvette az aranyat a NOB! A kalapácsvetőt hiába várták, nem utazott el Athénba, ideg-összeroppanásra hivatkozva Athén (MTI) - A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) vasárnap úgy döntött, hogy mintaadás elmulasztása miatt kizárja az athéni olimpiáról és megfosztja aranyérmétől a kalapácsvetésben győztes Annus Adriánt. Annus barátja és klubtársa, a diszkoszvetésben első Fazekas Róbert után a második magyar sportoló, akinek elvették bajnoki címét az athéni ötkarikás játékokon. A NOB-nak az MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a kalapácsvetésben győztes Annus Adriánt a doppingszabály megsértése - az utólagos ellenőrzés megtagadása - miatt zárta ki a versenyből, illetve fosztotta meg az aranyérmétől. Ugyanakkor a NOB közli, hogy a fegyelmi eljárás nem zárult le, mivel felmerült a gyanúja annak, hogy a magyar dobóatléta manipulálta a leadott vizeletmintákat. A hivatalos indoklás szerint a játékok alatt Annust kétszer ellenőrizték, egyszer a versenyét megelőzően, egyszer pedig közvetlenül az után, augusztus 22- én. Mindkét teszt negatív eredményt hozott. Mindazonáltal a NOB-nak oka volt arra, hogy újabb vizsgálatra kötelezze őt, melynek érdekében először Athénban, majd Magyarországon kereste, végül pedig kijelölt számára augusztus 27-re egy ellenőrzést, amelyen azonban a versenyző nem vett részt. Ennek a vizsgálatnak az elutasítása volt az a szabálysértés, ami a kizárást maga után vonta. Később viszont az olimpia során leadott két vizeletminta újbóli ellenőrzése megmutatta, hogy azok két különböző versenyzőtől származnak, ami manipulációra utalt. Az újabb - egyelőre feltételezett - doppingvétség tekintetében a NOB még további vizsgálatokat folytat. Határozatok Miután a NOB végrehajtó bizottsága meghallgatta a fegyelmi bizottság jelentését, Annussal kapcsolatban a következő határozatokat hozta: kizárta a kalapácsvető versenyből, amelyben első helyet szerzett; kizárta a 2004-es olimpiai játékokról; visszavonta az akkreditációs kártyáját; arra kérte a Nemzetközi Atlétikai Szövetséget, hogy módosítsa a versenyszám végeredményét; a Magyar Olimpiai Bizottságot felszólítja, hogy a lehető leggyorsabban szolgáltassa vissza az aranyérmet és a diplommmmm A Magyar Atlétikai Szövetség szeptem- KmMMm bér 1-jén, szerdán rendkívüli elnökségi ülést tart az athéni olimpián történt, doppingszabályokba ütköző esetekről. mát; jelezte, hogy a fegyelmi eljárást tovább folytatja a dopping- ellenőrzés manipulálása, illetve az arra való kísérlet miatt. A NOB vasárnapi döntése azt jelenti, hogy az athéni olimpia férfi kalapács vető számát a japán Kodzsi Murofusi nyerte, míg az eredetileg hatodik Pars Krisztián az ötödik helyre jött fel. Búcsúzhat az aranytól(?) (Fotó: mtij A sportminiszter Athénben Gyurcsány: Doppingban nem létezik a magányos elkövető elmélete Athén (MTI) - Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter a doppingoló sportolók ügyében nem tud elképzelni túlzott szigort. Javasolja, hogy azoktól a szövetségektől, amelynek versenyzői fennakadtak a vizsgálaton, megvonható legyen az állami támogatás, mert úgy véli, a doppingban nem létezik a magányos elkövető elmélete. Gyurcsány Ferenc, aki az MSZP és az SZDSZ közös miniszterelnök-jelöltje, péntek éjszaka érkezett meg ismét Athénba. „A legfontosabb persze az, hogy van nyolc aranyunk, hogy ilyen nagy létszámú szurkolótábor biztatja a magyarokat a helyszínen, illetve, hogy többéves munka eredményeként 220 versenyzőnk szerepelhet a játékokon” - kezdte mondandóját a sportminiszter. - „Az a vád azonban, amely minket ért, rendkívül súlyos, és úgy tűnik, legalább két esetben nem a szemünk káprázott és további két eset is egyértelműnek tűnik. Éppen ezért minden módon meg kell védeni azokat a versenyzőket, akik becsületesen küzdenek, ennek érdekében minden tekintélyünket latba kell vetni. Nem szabad hagyni, hogy a doppingolók- kal azonosítsák a magyarokat, ne legyünk sportnagyhatalomból doppingnagyhatalom.” Egyetért Gyurcsány hozzátette, egyetért a Magyar Olimpiai Bizottsággal, amely jövő szombatra rendkívüli elnökségi ülést hívott össze, hogy kivizsgálja az ügyet. „Mi javasoljuk, hogy azoktól a szövetségektől, amelyeknek a versenyzői megbuktak, megvonható legyen az állami támogatás. Ugyanakkor azokat, akik tisztán sikereket érnek el, még inkább el kell ismerni. Váljon külön a kosárban az az alma, ami rossz és ami jó.” A sportminiszter kijelentette, a doppingolok ügyében nem tud elképzelni túlzott szigort, s szerinte ebben a kérdésben a magányos elkövető elmélete nem állja meg a helyét. Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke pénteken egy interjúban úgy nyilatkozott, nem a MOB a felelős az athéni botrányért, mivel az új sporttörvény alapján a doppingellenőrzés a MOB hatásköréből a minisztériumhoz került. Rosszabb annál „A helyzet rosszabb annál, hogy vezetők a felelősség elől menekülve egymásra mutogassa» ..................... Váljon külön a kosárban az az alma, ami rossz és ami jó. Gyurcsány Ferenc SPORTMINISZTER nak. Én ebben nem leszek partner. Senki nem hiheti komolyan, hogy a MOB elnöke vagy én személyesen adtunk be doppingszert sportolóknak. Innentől kezdve pedig meg sem hallottam ezt a megjegyzést.” - szögezte le Gyurcsány. Gyurcsány Ferenc (balra) és Schmitt Pál (Fotó: mti) Rendkívüli MOB-ülés Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke jövő szombatra rendkívüli elnökségi ülést hívott össze. A tanácskozás után „a MOB a hazai közvélemény, a kormány, az Országgyűlés Ifjúsági és Sportbizottsága, valamint a magyar médiumok számára az olimpián történt doppingügyekről részletes tájékoztatással kíván szolgálni.” Schmitt felkérte Rábold Gusztávot és Dolovai Tamást, az atlétikai, illetve a súlyemelő-szövetség elnökét, hogy szeptember 3-ig adjanak részletes írásos jelentést a szóban forgó ügyekről, melyeket a jelenlétükben vitatnak majd meg. Túl a harmincakon: 5. hely A női kézisek teljesítették a „kötelezőt” Athén (MTI) - Az ötödik helyen végzett az eredetileg éremért Athénba utazó magyar női kézilabda-válogatott az olimpián. Szépségtapasz: a torna gólkirálynője Radu- lovics Bojana lett 54 góllal. Az ukránoktól és a franciáktól vereséget szenvedő, így a dobogóról lemaradó olimpiai és világ- bajnoki ezüstérmes magyarok mély lelki válságba kerültek, ráadásul a játékosok és Mocsai Lajos szövetségi kapitány viszonya megromlott. Az előjelek tehát nem voltak kedvezőek a szombati Brazília elleni mecsAz 5-8. helyért . Magyarország - Brazília . _______ 36-31 (17-14) Éllinikő-aréna, 300 néző, V: D. Na- csevszki, M. Nacsevszki (macedónok) Magyarország: Slrina - Pálffy 2, Ferling 4, Pigniczki, Bohus, Siti 4, Kirsner 6. Cserék: Pálinger (kapus), Radulovics 7/5, Kulcsár 6, Tóth, Farkas 1, Mehlmann 3, Górbicz 3 _____________ Brazília: de Paula - L. Silva 3, Jacques 2, A. Silva 8/1, Piedade 4, Amorim, Mesquita 2. Cserék: Masson (kapus), Diniz, Santos 9/1, Figueiredo 1, Nascimento 1, Rosas 1 __ Hétméteresek: 5/5. illetve 3/2 Kiállítások: 4. illetve 6 perc csen, de igazábából túl sokat nem kellett izgulni. A 33. percben a dél-amerikaiak ugyan kiegyenlítettek (17-12-ről 17-17), majd öt minutával később - a mérkőzés során először - az ellenfél vezetett (20-21)! Ezt követően azonban összeszedte magát a magyar gárda, és a hajrára Kirsner vezérletével elhúztak 33- 29-re, és végül hozták a meccset. Másnap Másnap a tornát záró utolsó meccsen a 9. percben már 8-4-re vezetett a magyar gárda a spanyolok ellen. Aztán magukra találtak a rivális átlövők, és szoAz 5. helyért Magyarország - Spanyolország 38-29 (22-15) Ellinikó-aréna, 2000 néző, V: Boye, Jensen (dán) ________ Magyarország: Pálinger - Lovász 6, Radulovics 10/6, Görbicz 4, Kulcsár 7, Ferling 1, Kirsner 4. Cserék: Sirlna (kapus), Bohus 1, Pigniczki 2, Mehlmann, Siti 2, Tóth 1 __________ Spanyolország: Lopez - Ortuno 4/1, Mangue 2, Box 1, Pareja 3, Oncina 3, Puche 7/5. Cserék: Sanchez (kapus), Gomez 1, Andreu 3, Garcia 1, Alonso, Amoros 4, Fralle____________ Hétméteresek: 6/6, illetve 9/6 Kiállítások: 12. illetve 6 perc Kirsner mindkét meccsen Jó volt ros lett az állás (8-7), de nem sokkal később már 17-11 volt az állás. A második félidőben Radulovics belőtte hetedik találatát, s ezzel a góllövőlista élére ugrott. A két számjegyű előnyt a 42. percben sikerült elérni (31-21), és ekkor már régen nem volt kérdéses a találkozó kimenetele. A mieink végig jobban játszottak, s most lehet igazán sajnálni az ukránok elleni elbukott csoportmérkőzést, mert akkor ez a két együttes nem az ötödik helyért, hanem a negyeddöntőben találkozott volna. Gyurkovics-dopping Athén (MTI) - Az olimpián a férfi súlyemelők 105 kilogrammos kategóriájában másodikként végzett Gyur- kovics Ferenctől viszszave- szik az ezüstérmét, mivel a NOB illetékesei szerint doppingolt. A magyar szövetség fellebbez az ítélet ellen a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál. Gyurkovics doppingügyében szombaton tette közzé döntését a Nemzetközi Olimpiai Bizottság azután, hogy a pénteki meghallgatáson megismerte a Magyar Súlyemelő-szövetség álláspontját.- A határozat alapján Gyurkovics Ferencet kitiltották az olimpiai faluból, visszavonták akkreditáció- ját, s vissza kell adnia ezüstérmét - ismertette a NOB- döntést Dolovai Tamás, az MSSZ elnöke, aki elmondta, hogy a hivatalos magyarázat szerint a magyar súlyemelő doppingolt, anabolikus szteroidnak minősülő oxandrolont használt. wmmMM Gyurkovics Ferenc előtt a ma- IM1I gyár súlyemelők közül doppingvétség miatt a NOB illetékesei Kecskés Zoltánt és Kovács Zoltánt is elmarasztalták, és kizárták őket az athéni olimpiáról.