Észak-Magyarország, 2004. augusztus (60. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-30 / 202. szám

2004. augusztus 30., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZÁGi SZIRÉNA / HIRDETÉS / 8 HÍRCSOKOR 0 Csődbűntett miatt. Feltehetően na­gyon meglepődött az a miskolci férfi, akit a rendőrök a közeli napokban elfogtak és őrizetbe vettek Miskolcon. A férfi el­len az Országos Rendőr-főkapitányságon adtak ki elfogató parancsot csődbűntett elkövetésének gyanúja miatt. 0 Ezer forintért törtek. A Szent György utcán parkoló személyautót nemrég fel­törő alkalmi tolvajnak mindössze ezer fo­rint értékű zsákmányra sikerült szert ten­nie Miskolcon. A kocsiban keletkezett rongálási kár helyrehozatala azonban sok­kal többe kerül majd ezer forintnál. 0 Szerszámokat vittek el. A Lyukóvölgy- ben található hétvégi házba falbontás módszerével hatoltak be az ismeretlen tettesek a közelmúltban Miskolc külterü­letén. A helyiségből százezer forint érté­kű fűnyírót, villanyszerelési eszközt, ru­haneműt, szerszámot loptak el. A súlyos balesetek miatt üzembe helyezik az új lámpákat Miskolc (ÉM - OlKa) - Nemrégiben új forgalomirányító jelzőlámpák építése kez­dődött a Szentpéteri kapu-Ady Endre ut­ca csomópontjában, valamint az Álmos úti buszmegállónál lévő kijelölt gyalogos-át­kelőhelynél. A forgalomirányító berende­zés a miskolci polgármesteri hivatal és a közútkezelő közös beruházásában, fele-fe­le arányú költségmegosztással 14 millió fo­rint értékben valósul meg. Mint arról a B.-A.-Z. Megyei Állami Közútkezelő Kht. közleményben tájékoz­tatta lapunkat, a belváros irányából jelent­kező állandósult kihajtási nehézségek és gyakori anyagi kárral járó balesetek in­dokolják. Az Álmos úti gyalogos-átkelő­helynél pedig az elmúlt 3 év szomorú baleseti statisztikája (3 halálos, 2 súlyos, 2 könnyű sérüléses baleset) indokolja a jelzőlámpa-kialakítást. Megtudtuk továb­bá: a berendezést ma 12 órákkor helyezik üzembe, kérik a közlekedők fokozott fi­gyelmét. Nekihajtott az út menti betonkerítésnek Mezőcsát (ÉM - PT) - A tra­gédiahullám nem ért véget megyénk közútjain, ugyanis pénteken éjjel ismét meghalt egy nő közlekedési baleset­ben, ezúttal Mezőcsáton. megtudtuk, hogy a Skoda Fabia típusú személyautó valami miatt lesodródott az útról, és egy ke­rítésnek csapódott félfrontálisan. Majd a kocsi oldalával is a be­tonnak csapódott. Az Észak-Magyarország leg­utóbbi számában az „Egy hónap alatt plusz nyolc halott” című írásunkban éppen arról az elszo­morító helyzetről számoltunk be, hogy az idén a több rendőri el­lenőrzéssel sem sikerült vissza­szorítani a balesetek számát. Tra­gikus a kép, idén csupán eddig negyvenegyen vesztették életüket megyénk útjain. Becsapódás és halál Pontosan nem tudni, mi tör­ténhetett a legutóbbi és immár negyvenkettedik halálesettel vég­ződő mostani karambolban. Gál Istvántól, a Miskolci Igazságügyi Szakértői Iroda vezetőjétől, aki a tragédia helyszínen járt, azt A sofőr megúszta A gépjárműben két egri illető­ségű nő utazott. Az autót vezető könnyebb sérülést szenvedett el, ff A Skoda valami miatt lesodródott az útról, és egy kerítésnek csapódott... Gál István IRODAVEZETŐ ff feltehetően a légzsák védte meg. Az anyós ülésen ülő 27 éves nő azonban nem élte túl a karam­bolt, azonnal szörnyethalt. To­A kerítésnél kötött ki a jármű (Fotó: Gál István) mán József, a B.-A.-Z. Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyletese az információt azzal egészítette ki, hogy az összeron- csolódott karosszériából a hely­színre vonuló tűzoltók speciális vágószerszámok segítségével sza­badították ki és emelték ki az életével fizető nőt. A baleset kö­rülményeit a rendőrség a szak­értő bevonásával vizsgálja. Az autót a hatóság lefoglalta és mű­szaki vizsgálatnak vetik még alá. fajim www.boon.hu x//hírek, boon.hu A régió friss híreivel! Hármas karambol. Egy mikrobusz és két személygépko­csi karosszériája sérült meg abban a karambolban, ami szom­baton este következett be Miskolcon a Zsolcai kapuban. A balesetben senki nem sebesült meg. Az anyagi kár viszont je­lentős. (Fotó: Végh Csaba) Elaludt a volánnál Igrici (ÉM - PT) - Egy ukrán autóbusz Budapest irányába haladt vasárnap hajnalban, amikor balesetet szenvedtek az M3-as autó­pálya Igrici térségében ta­lálható autóspihenő közelé­ben. Az első adatok szerint a gépkocsivezető elaludha­tott a volán mellett. Ezért sodródott az árokba az uta­sokkal teli jármű. Egyedné Novodonszki Éva a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitány­ság sajtóreferense arról tájékozatott, hogy a sofőr és a pótsofőr sérültek meg,, egyikük a karját törte el. Az utasok közül senki nem sebesült meg. A tűzoltók a helyszínen (Fotó: v. cs.) Kiégett a szoba, konyha Alsózsolca (ÉM - PT) - Még nem tudni, mitől lobbant lángra egy családi ház Alsózsolcán szombaton éjszaka. A miskolci tűzoltók mindenesetre fecsken­dős autóval vonultak a helyszín­re és fékezték meg a tüzet. A te­tőszerkezet egy része és a szo­ba, a konyha is leégett. A tűzol­tók egy gázpalackot is kivittek a lángoló lakásból. Személyi sé­rülés nem történt.-----—— MINDEN SIKERf A SAJÁT TÖ K MEGVANjf fÉNETE BOSCH MISKOLC BOSCH Fejlesztőmérnökök /Jelige: ENG/ A munkavállaló feladatai: • Részletes és komplett konstrukciók készítése a fejlesztési osztályon, • szoros együttműködés a beszerzési és a karbantartási osztállyal, • együttműködés a fejlesztések kidolgozásában Elvárások: • Gépészmérnöki végzettség, • kommunkációképes angol- és/vagy németnyelv-tudás, • CAD, Pro-E-ben szerzett számítógépes tervezői ismeretek, • hasonló területen szerzett tapasztalat előny. Gyártástámogató mérnök /Jelige: MFG/ A munkavállaló feladatai: • Termékek és gyártósorok áttelepítésében való részvétel, • gyártás tervezése és szervezése, • a gyártás termelékenységének elősegítése, • műszaki és gyártási problémák kiküszöbölése. Elvárások: • Gépészmérnöki, technológus végzettség, • automatizált, hagyományos gyártósori tapasztalat, • kommunikációs szintű német- és/vagy angolnyelv-tudás. • felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek, • vállalja a külföldi betanulást. Érdekli a kihívás? Örömmel várjuk, hogy megismerhessük. Lehetőleg magyar és német vagy angol nyelven megirt fényképes pályázatát az alábbi címre küldje: Róbert Boseh Power Tool Kft. 3548 Miskolc PF. 655. e-mail: mc.palyazat@hu.bosch.com www.bosch.hu BOSCH MISKOLC MINDEN SIKERNEK MEGVAN A SAJÁT ’é TÖRTÉNETE m BOSCH A BOSCH miskolci üzemébe a következő munkakörbe keresünk Operátor (betanított összeszerelői munkára) Elvárások: • szakmunkás-bizonyítvány, • hajlandóság a több műszakos munkarendre, • hajlandóság álló munka végzésére, • jó kézügyesség, • érvényes bejegyzés nélküli erkölcsi bizonyítvány. Amit mi nyújtunk; • határozatlan idejű munkaviszony, • tiszta, modem munkakörülmények, • egyéb juttatások. Jelentkezés: Személyesen a Repülőtéri u. 1. sz. alatti telephelyünkön jelentkezési lap kitöltésével, vagy levélben, önéletrajzzal / jelentkezési lappal a következő címen: Róbert Boseh Energy and Bodysyteins Kft. „Pályázat operátor” 3548 Miskolc PF. 655. e-mail: mc.palyazat@hu.bosch.com www.bosch.hu í HIRDETÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom