Észak-Magyarország, 2004. augusztus (60. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-27 / 200. szám
2004. augusztus 27., péntek ÉSZftK-MAGYIRQBSZftG# GYÁSZ / HIRDETÉS / 19 „Ne sírj, a halál csak átmenet Ahhoz, aki nagyon szeret! Vele a lelkem visszatér, így szeretetem tovább kísér. Halálodig, hol találkozunk Hisz benne mindnyájan egy vagyunk." (Kosinszky Ágnes) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága édesanya és nagymama SOMODY ZOLTÁNNÉ sz. Farkas Erzsébet életének 67. évében tragikus körülmények között elhunyt. Temetése 2004. augusztus 29-én, du. 13 órakor lesz szülőfalujában, Tisza- eszláron. A gyászoló család 551962 „Szerettem volna még élni közietek. De a sors másképp rendelkezett. Én most elmegyek végleg megpihenni, Odalenn már nem fáj nekem semmi." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VITÉZ BOROS KÁROLY volt repülő alezredes, nyugalmazott főkönyvelő 93 éves korában házasságának 58. évében, hosszas betegség után csendesen elhunyt. Temetése 2004. augusztus 30-án, 10 órakor református egyház szertartása szerint lesz a Deszka temető ravatalozójából. Gyászoló szerettei: felesége és leánya 552922 EMLÉKEZÉS „Emléked itt van velünk, Ameddig mi élünk addig Te is itt élsz velünk." Fájó szívvel emlékezünk arra a szomorú napra, amikor SÍPOS LÁSZLÓ volt újharangodi lakos 1994. augusztus 27-én, 10 éve elhunyt csendesen. 552785 Feleséged, gyermekeid és családjuk Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. PAP LAJOSNE sz. Szegedi Erzsébet 79 éves korában elhunyt. Temetése 2004. augusztus 30-án, 15 órakor a diósgyőri temetőben lesz. 5KS?7 A gyászoló család A gyászoló család mély fájdalommal tudatja, hogy BODÓ SÉRA SÁNDOR a Miskolci Nemzeti Színház tagja 2004. augusztus 20-án, 50 éves korában elhunyt. Felejthetetlen halottunktól 2004. szeptember 1 -jén, szerdán délután 3 órakor veszünk végső búcsút a Mindszenti római katolikus temetőben. Drága emléke szívünkben él. 552843 t A Miskolci Nemzeti Színház Igazgatósága és Társulata mély megrendüléssel tudatja, hogy BODÓ SÉRA SÁNDOR a Miskolci Nemzeti Színház tagja 2004. augusztus 20-án, 50 éves korában elhunyt. Temetése 2004. szeptember 1-jén, szerdán délután 3 órakor lesz a Mindszenti római katolikus temetőben. Az elhunytat a színház saját halottjának tekinti. Emlékét kegyelettel megőrizzük. 551961 Fájó szívvel tudatjuk, hogy ZEHER FERENC a volt MÉSZÖV nyugdíjasa életének 74. évében türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után csendesen elhunyt. Drága szereltünktől 2004. augusztus 31-én, 13 órakor veszünk végső búcsút a Szentpéteri kapui temető ravatalozójából. Gyászoló szerettei 552758 „Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni, Búcsúztam volna Tőletek, de az időm nem engedett, így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BODOLÓCZKI SÁNDOR életének 61. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2004. augusztus 30-án, 14 órakor lesz a Vasgyári temető ravatalozójából. Gyászoló család „Nem az a fájdalom, mi könnybe, jajba fúl, ■ Hanem mit szívünkben őrzünk mélyen szótlanul." i ■■ Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk életünk legszomorúbb I HORNYÁKIMRE napjára, mikor szikszói lakos FEKETE ISTVÁN 73 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2004. augusztus 28-án, 16 órakor a szikszói városi temetőben lesz. Előtte gyászmise 15,15 1994. augusztus 27-én örökre itthagyott bennünket. Köszönetét monórakor a római katolikus templomban. dunk mindazoknak, akik emlékét megőrizték. Gyászoló szerettei 551203 A gyászoló család 52916 t „Szerettem volna még élni köztetek, De a sors másképp rendelkezett. Szerető szívvel itthagylak Titeket, Szívetekben ti is őrizzetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KÉSMÁRKI ERNŐ 73 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2004. augusztus 30-án, I I órakor lesz a mindszenti temetőben. 550660 A gyászoló család t Mély amikor EMLEKEZES „Megpihenni térté!fájdalmat elhagyva, Melyet türelemmel viseltél magadban. De az emlékeddel szívünkben megmaradtál. Számunkra te soha meg nem haltál." fájdalommal emlékezünk életünk legszomorúbb napjára. HAVELKA JÓZSEF 5 éve, 1999. augusztus 27-én, elhunyt. 550527 Emlékező szerettei EMLÉKEZÉS "Fájdalmas és könnyes az út amely a sírodig vezet." Fájó szívvel emlékezünk életünk legszomorúbb napjára amikor TÓTH ZOLTÁN 2 éve itthagyott bennünket. 550493 A gyászoló család MUNKAHELYET KÍNÁL Megbízó partnerünk számára keresünk karosszéria-üzemvezetőt. Elvárások a pályázóval szemben: középvagy felsőfokú szakmai végzettség, gépjármű kárrendezésben szerzett gyakorlat, számítógépes ismeretek. Jelentkezni önéletrajzzal az alábbi címen: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 80.11/10. e-mail: i.arva@trenkwalder.com 549868 Titkár ügyintézői munkakörbe keresünk, fiatal számítógép, gépírói ismeretekkel rendelkező agilis hölgyet. Érd.: 46/414-144. 550528 Miskolci tejipari Rt. "C" kategóriás jogosítvánnyal gépkocsivezetőt keres. Fényképes önéletrajzokat bizonyítványmásolatokkal a 3510 Miskolc, Pf. 574-be várjuk "gépkocsivezető" jeligére. 550630 Zalaegerszegi összeszerelői üzembe keresünk munkavállalókat. Bejelentett állás, szállás megoldott. Tel.:92/511- 811,70/363-3176 549396 Bőr- és szövetvarrásban jártas, női és férfi munkatársakat keresünk. Tel.: 70/5000-679, 70/23 10-659. 550255 Betanított operátori munkára keresünk női és férfi munkatársakat. Tel.: 70/2201-061, 70/23 10-259. 550259 Halásztanya Étterem szakképzett szakácsot és idegennyelvet is beszélő felszolgálót felvesz. Jelentkezés személyesen az üzletvezetőnél. Tel.: 46/508-182. 550465 Kereskedelmi Kft. jövedéki termékismerettel rendelkező üzletkötőt keres, valamint gépkocsivezetőkat C kategóriás jogosítvánnyal. Jelentkezés személyesen, önéletrajzzal: Miskolc, Kiss Ernő u. 33. 550678 A Don Pepe hálózat, miskolci éttermébe ÜZLETVEZETŐ pozícióba, munkatársat keres. Ideális jelöltünk: felsőfokú végzettségű, nagy munkabírású, szakmai tapasztalattal, jó kommunikációs, szervező- és irányftókészséggel rendelkezik, 20-40 év közötti. Új kollégánk munkáját teljesítményarányos jövedelemmel honoráljuk, A fényképpel és referenciáival ellátott szakmai önéletrajzát az alábbi címre várjuk: Don Pepe Kft. 1112 Budapest, Menyecske u. 15. A Havasi Fémtechnikai Kft. Azonnali belépéssel keres nagy gyakorlattal rendelkező, jó képességű, magas színvonalon dolgozni tudó férfit: • Gépészmérnököt műszaki előkészítő munkakörbe. • Anyaggazdálkodót felsőfokú végzettséggel, • Vállalkozási és marketingvezetőt, • Normatechnológust. • Lakatosokat, • Fémipari szerelőket, • Targoncavezetőt, • Nyílászáró beépítőket 20-38 éves korig. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet telefonon: 46/413-045,46/346-125. Felsőfokú végzettségűek kézzel írt részletes önéletrajzzal Postacím: Havasi Kft. 3527 Miskolc, Fonoda ál 26. Szakképzett bolti eladót felveszünk Miskolc Búza téri aluljáróban lévő dohányáru szaküzletbe. Érd.: 30/382-49 36. 550882 j Kocsmába szakképzett fiatal pultos lányt felveszek, Tel.: 70/3317-323. 550895 Tehergépkocsi-vezetőket keresünk, Miskolc és környéke előny. Tel.: 30/9255-443. 550805 Melegkonyhás éttermünkbe 1 fő gyakorlattal rendelkező miskolci konyhalányt felveszünk. Érd.: 30/9281-035 Az Edelényi családsegítő és Nevelési Tanácsadó Intézet (Edelény, István király 58.) pályázatot hirdet 1 fő pszichológusi álláshely betöltésére. Felvilágosítás kérhető személyesen a vezetőnél, vagy telefonon a 48/525- 143-as telefonszámon. 550947 Megbízható traktorost bentlakással felveszünk nyíregyházi telephelyre. Érd.: 30/97 47-840. 551047 írországi húsüzembe gyakorlott ser- téscsontozókat keresünk, idén októberi munkakezdéssel. Jelentkezés: 06-20/9495-763 vagy 06-30/9962-817 551308 Autószervizbe megfelelő gyakorlattal rendelkező fényezőt azonali belépéssel felveszünk. Tel.: 46/371-012 551347 Miskolci építőipari cég kotró-rakodó gépre keres gépkezelői végzettséggel rendelkező alkalmazottat, miskolc vagy miskolc és környékéről. Jelentkezés szeptember 2-ig "gépkezelő" Z551361 jeligére a kiadóba. Hungária Gösser Étterem Keszthelyen éves állásra keres munkájára igényes, ambiciózus szakácsot és felszolgálót. Szállás lehetőségben segítséget adunk. Tel.: 06/83/312-265 ill. 06-20/393 3955 551556 Önállóan dolgozni tudó víz-fűtésszerelőt felveszünk. Érd.: 20/9391-206 551548 Szakközépiskolábainformatikatanárt és gazdasági informatikus képzéshez közgazdász kollégát keresünk. Jelentkezni időpont-egyeztetéssel: 46/530-314. 551731 Festéknagykereskedelml Kft. festékbolti gyakorlattal rendelkező kereskedelmi dolgozót. Számítógépes felhasználói gyakorlat előny. Fényképes önéletrajzokat az alábbi címre kérnénk: FEBA 2000 Kft. 3527 Miskolc, Szinva út 2-4. 551714 Nem Italozó szobafestőt felveszek. Érd.: 30/9735-586. 551775 Márkaszerviz karosszéria lakatost keres. „Precíz" Z551931 jeligére a kiadóba. Csinos lányokat keresek Dániába táncos munkára. Hívj bátran, én is nő vagyok. Érd.: 30/589-0683. 551968 Szeretne Ön független üzleti pályát, versenyképes keresetet? Ha jól kommunikál, van gépkocsija, hívjon. 06-30/278-7935. 551971 Miskolcon induló vállalkozás ékszerészek és ötvösök jelentkezését várja, önéletrajz és fizetési igény megjelölésével. Ó&R Rt. Z552005 jeligére a kiadóba. Keresztény egyház orgonistát keres. Nyugdíjast vagy kezdőt szeretettel várunk. Tel.: 30/290-2 140. 552041 Könyvelő iroda keres minimum 3 éves szakmai gyakorlattal rendelkező mérlegképes könyvelőt. Jelentkezés rövid, szakmai önéletrajz mellékelésével: 3503 Miskolc, Pf.: 91/P. 552049 Német cégek megbízásából keresünk szabad kapacitással rendelkező vállalkozásokat az alábbi tevékenységekre: - bőröltözet varrása, - bútor- gyártás természetes faanyagból, - visszapillantó tükrök összeszerelése,- titán-, alu öntvény készre munkálá- sa. Érdeklődés esetén további információ a 20/3677-993 telefonon, vagy e-mailben: bbprofessional@ax- elero.hu címen 552096 Belvárosi büfébe miskolci fiatal szakképzett eladót felveszünk. _____________ 46/509-340. Ózdi és tiszaújvárosi munkához várjuk diákok jelentkezését. Mind-Diák Iroda. Tel.: 46/509-688 11 és 17 óra között Szarvasmarha telepvezetőt keresünk felvételre. Megbízható agilis munkatárs jelentkezését várjuk. Feltétel felsőfokú végzettség, 5 éves szarvas- marha tenyésztésben töltött gyakor- - lat. Fizetés megegyezés szerint Jelentkezés: szeptember 10-ig "Állattenyésztő" Z552362 jeligére a kiadóba. Nappali tagozatos diákok jelentkezését várjuk adminisztrációs munkára. Érd: 46/417-055_______ 552477 A Kozma Autócentrum Miskolc Pláza autószalonba alkalmaz használt gépi kocsi felvásárlókat azonnal. Kiemelt alap és kiemelt jutalékos bérezéssel. Más kereskedésben szerzett tapasztalat, leinformálható szakmai múlt előny. Érd: 30/9988-588. 552544 Műszaki előkészítő munkakörben alkalmaz 1 főt a Mályi-Glass Kft. Érd.: 46/529-233_____ 552576 Önállóan dolgozni tudó kárpitost miskolci munkahelyre felveszünk. Jelentkezni személyesen: Mc, Erzsébet királyné út_33. 552611 Gyakorlattal rendelkező autószerelőt felveszek Tiszaújvárosba, lakás megoldható. 49/340-337. ____________________ 552675 Nemzetközi gépkocsivezetőt keresünk azonnali felvételre. Taktaharkány környékiek és ADR jogosítvánnyal rendelkezők előnyben. 20/9229-883, 20/204-6648. 550870 MUNKAHELYET KERES Közgazdász diplomával, számítás- technikai ismeretekkel, mérlegképes könyvelőnő több éves gyakorlattal állást keres. 30/479-7709. _ ____ 551978 Idős néni vagy bácsi gondozását vállalja nyugdíjas betegápoló ottlakással is. Tel.: 70/536-5111. 552373 EGYÉB ELADÁS Végkiárusítás az Upla Jeansben. Augusztus 28-31 között. Akció akár 80%! Széchenyi u. 76. 545730 Mélyhűtő láda és szekrény 200 I eladó olcsón. 46/331-253 este, 20/955-9731. 550270 Fenyő lambéria 50 nm, I. oszt. 4 fm-es, 5 cm széles, ill. 3 db 11 kg-os gázpalack eladó. Tel.: 70/571-2482. 551328 Tuja 4 fajta, 60 cm - 2 fm-ig. Terménydaráló 220 V-os KD161-es (gyári) eladó. 30/2328-560, 46/383-310. 552003 EGYÉB KERESÉS Olvasott könyvet veszek, házhoz megyek, készpénzzel fizetek. Tel.: 46/322-307,30/2094-182. 551638 EGYÉB BÉRLET Osztrák dominóállvány bérbeadó. Érd.: 70/6126-605 551397