Észak-Magyarország, 2004. augusztus (60. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-27 / 200. szám
2004. augusztus 27., péntek ISZAK-MA6YAR0R$ZflG# SZOLGÁLTATÁS / UTÁNAJÁRTUNK / SMS / 6 HOROSZKÓP III. 21.-IV. 20. Ön kedvességgel mindent elérhet a másik nem körében. Most azonban úgy tűnik, nagyon megmakacsolta magát, mert az istennek sem akar senkivel szóba állni. Nem jól teszi, amit tesz. IV. 21.-V. 20. Ne legyen annyira biztos a dolgában, önt is érhetik még meglepetések. Ne adja fel, amibe egyszer már belekezdett, de ne is dicsekedjen az eddig elért eredményeivel, mert az visszás. V. 21.-VI. 21. Nem érdemes most bánkódnia, de a megsértődés sem a legcélravezetőbb megoldás. Egy bizonyos illető ugyanis már alig várja, hogy kiengesztelhesse önt, ne álljon neki ellent semmiképp. VI. 22.-VII. 22. Nagyon sokat hezitál mostanában, és a végén mindig arra a megállapításra jut hogy mégis csak jobb vele, mint nélküle. Ezt azonban meg kellene végre á társával is őszintén beszélnie. VII. 23.-VIII. 23. Az eredeti elképzelésein most valószínűleg változtatnia kell, ez azonban szerencsére nem fog nehezére esni. Álljon elő valamilyen érdekes, új dologgal, biztos vevő lesz rá a partnere. Vili. 24.-IX. 23. Nem igazán érzi jól magát most a bőrében. Nem akar tulajdonképpen változtatni semmin, de úgy gondolja, hogy valamerre mégiscsak lépnie kell. Ebben azonban kizárólag csak ön dönthet IX. 24.-X. 23. Ne vitatkozzon most azzal az emberrel, akit szeret mert a végén úgyis meg fogja bánni, hogy olyan sokat bántotta. Próbáljon meg kissé megértőbb lenni, engedjen ön is, ne csak a másik. X. 24.-XI. 22. Ne kényszerítse semmi olyanra a partnerét, amiről nagyon jól tudja, hogy nem szívesen teszi. Próbálja meg elfogadni azt a tényt, hogy a másik fél nem az ön tulajdona, nem irányíthatja. XI. 23.-XII. 21. Még nem ért véget egy bizonyos fejezet az ön életében, de már látszik az alagút vége, s ez jó jel. Veheti biztatásnak is azokat a kijelentéseket, amelyekkel ma elhalmozza egy illető. XII. 22.-I. 20. Mindenáron szeretné megőrizni a függetlenségét, egyedül azonban egyáltalán nem tud létezni. Ez a kettősség elég sok gondot okoz az ön párkapcsolatában, amit nehezen tud megoldani. I. 21.-II. 20. A gátlásosság nem vezet semmi jóra. Próbálja levetkőzni ezt a rossz szokását mert a mai nap folyamán összehozhatja önt a sors egy olyan illetővel, akinél a kitárulkozás sokat számít. II. 21.—III. 20. Sokat töpreng, mert egyedül nem tud dönteni. Nem ártana, ha lenne egy olyan jó barátja, aki őszintén ellátná jó tanácsokkal, és nem élne vissza a helyzetével, mint olyan sokan eddig. ÜGYELET Közérdekű észrevételeivel keresse Horváth Szabolcsot 46/502-900/3417 20/2192-351 SKANDINÁV LOTTÓ Nyeremények 7 találatos nem volt 6 találatos 171 874 forint 5 találatos 3 810 forint 4 találatos 698 forint A közölt adatok tájékoztató jellegűek! LELKISEGÉLY Hajléktalanok és krízishelyzetbe került személyek megsegítése. Hajléktalanok Regionális Diszpécserszolgálata, veszély esetén hívható: 46/506- 678 Miskolci Ifjúsági Telefon Szolgálat (krízisvonal) 06-80/505-003-at! Éjjel-nappal hívhatók! KENŐ Augusztus 25. 6 911 15 17222629 3139 4144 45 53 5666 677176 77 A közölt adatok tájékoztató jellegűek! VÁRJUK LEVELEIKET Továbbra is várjuk olvasóink közügyekről szóló észrevételeit. Kérjük, írjanak röviden, a 150 szónál hosszabb levelek esetében fenntartjuk magunknak a rövidítés jogát. Névtelen leveleket nem közlünk. Az e rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A kéziratok megőrzését és visszaküldését nem vállaljuk. ÜGYFÉLSZOLGÁLAT Kézbesítési panaszaival hívja üzenetrögzítős telefonszámunkat: 06-40/424-424 (Lég)konditerem kórokozóknak A szakértő szerint alkalmas technológiával megelőzhető a fertőzésveszély A kisebb léghűtőket könnyebb tisztítani (Fotó: végh Csaba) Miskolc (ÉM) - Az úgynevezett legionárius-be- tegség miskolci gyanúja érthető módon ráirányította olvasóink figyelmét a légkondicionáló berendezések e lehetséges „káros mellékhatására”. A veszélyről, és megelőzésének lehetőségeiről kérdeztük a szakembert. Kérdéseinket Szirmai Balázsnak (a miskolci Ventotec Kft. ügyvezetője) tettük fel, aki elmondta, hogy a klímaberendezések, légtechnikai csatornák valóban kedvező létfeltételeket jelentenek sok mikroszkopikus élőlénynek, közöttük kórokozóknak is. Meg lehet-e előzni? A megelőzés, azaz a be- fúvott levegő csírátlanítása csak kisebb, egyedi berende- * zéseknél lehetséges, pl. UV- fény segítségével, illetve zárt rendszereknél - műtők - is megoldható. A hazánkban csak az utóbbi években elterjedt nagy méretű, szerteágazó légcsatornarendszerekkel működő berendezéseknél csak a rendszeres tisztítás jelenthet megoldást, Ez nem is egyszerű műszaki probléma. - folytatta a szakember - Több megoldás létezik, mi a legjobbak közé tartozó dán rendszer know-how-ját vettük meg. Á rendszer kis robotkamerája képes feltérképezni a helyzetet a legapróbb zugokig, aztán felfújható ballonokkal szakaszokra osztjuk a légcsatornákat. A lezárt szakaszban a robot oldó-fertőtlenítő szerrel tisztítja a falakat, a szeny- nyeződést elszívjuk. A maka- csabb lerakódást cseppfolyós gázzal megfagyasztja a robot, így az letördelhetővé válik.” Makacsul égne Azt is megtudtuk, hogy az elszívókban lerakódó zsíros szennyeződés komoly tűzveszélyt is jelent, hiszen ha begyullad, a szellőző kéményként kezd működni, és makacsul fenntartja az égést. A mikroorganizmusok, kórokozók terjesztésével egyébként nemcsak a légkondicionáló berendezések „foglalkoznak”, hanem a közönséges szellőzőcsatornák is, mint például a panelházakban találhatók, melyek ráadásul közvetelenül összekötik a szomszédos lakásokat. Már készítettünk videofelvételeket miskolci panelházi szellőzőcsatornák belseA lakók talán nem is tudnak erről a lehetséges veszélyforrásról. Szirmai Balázs, Ventotec ...............ff jéről - mondta erről Szirmai Balázs -, és elképesztő állapotokat találtunk, hiszen ezeket sohasem tisztították. A lakók valószínű nem is tudnak erről a lehetséges veszélyforrásról.” 06*20/96-44-444 PANNON SMS AZ ÉSZAKNAK ÜNNEP Ragyogóbb az égbolt, mióta születtél, egy csillaggal több van, mióta megjöttél. Öt boldog évet adtál eddig nekünk, ragyogj tovább Dettike, tudd, nagyon szeretünk. (70/5903-886) SZERELEM Szeretlek, Ági! (20/4597-806) SPORT Tényleg, én is jelentkezek, hogy megveszem a DVTK-t. De a befektető kilétét én is titkolom. Ja, nincs is, ezt még nem mondtam? Hajrá Diósgyőr! (30/6807-452) RÓLUNK Már nem azért, de tényleg tehetnének fiúkat is a lap hátsó oldalára! (30/6076-404) ÜZENET Azért különös figura IK! Lezülleszti a falat az ő szintjére és panaszkodik, nincs beíró. Walaki. (70/5930-883) . Annál Szerinted Atyi és Rek miért nem akarják elismerni, hogy az én SMS-eim élménylényege egy belső differencioló- dottság képsíkjára wetített lelki történés? IK. (70/2057-100) _ Ugye milyen rossz érzés, mikor olyan üzenetet kapsz, ami csupa kis- és nagybetűből áll, nincs benne sző? A te problémád, minek költötted a pénzed mobilra. (30/9755-563) Atjil SMS-eidből csak keserwet és nyomasztó bizonytalanságot olwasok ki. Szánalmas intellektusod számára csak ez megy, a kekeckedés. IK21. (70/2057-100)____________ De lehet-e hosszú táwon ezt bírni, hogy a gonosz és rosszhiszemű SMS-ekkel legyen tele a fal? Mert wannak ugye pozitíw és negatíw kekecek. Ati, te melyik csoportba tartozol? IK21. (70/2057-100)____ ____________ Fiatalnak lenni könnyű, tetszik a tempó, de kíváncsi lennék, annak milyen, aki a 60-at megéli? Anna. (30/3376- 899) Évi Miskolcon. Megértem már, miért szenvedett, miért utasított el mindent, mindenkit és miért mondta, hogy semmibe vették! Macska nővére. (70/5513-993) Évi Miskolcon. Születésnapja volna, de már csak emléke maradt! Elvette tőlünk, hogy valaki semminek és senkinek nézte. Lelked rajta! Macska nővére. (70/5513-993)________ Csosziba. Azt mondtam, írjál értelmes SMS-t a falra, mert ezt csak a haverjaid értik! Na, próbáld újra, lx hátha sikerül. Köszöntelek az xy (58.) szünnapodon. A. (20/4416-828) A legmélyebb dolgokat is el lehet mondani érthető módon, halmozhatjuk a szimbólumokat, csak érezzük mögötte egy ember szívének dobogását, gondolatainak mozgását. (30/3376-899) Walakll De te sem dúskálsz e jawak- ban. Ki töltötte fel a karid? Az ilyen pojácák, mint te, lemorzsolódnak. így nagyíwben tojok arra, minek newezel. Azt hiszem, ebbe a taposómalomba te nem tudnál belépni. Ezt csak megszállottan lehet csinálni, kérdezd meg Rekket. Bírnál írni 4 éwen keresztül napról napra? Ugye nem? IK25. (70/2057-100) . Most Rítt a következő áldozat, ugye Ati? Ja és, hogy mered a szádra venni másnak a szüleit? Még 1 kérdés: miért kell átkölteni az ellenfeleid nevét? Én is megtehetném veled, csak nem süllyedek le a szintedre. (Malcolm X) (70/5707-361) M, mint Malcolm, ugye Cloe? Örülök, hogy megvan a véleményed rólam. Nem kell mindenkinek kedvelnie engem, mondtam már, hogy nem az a célom. Bálványozd csak tovább Atit, mit érdekel engem. (Malcolm X) (70/5707- 361) Sanykól Most olvasom, hogy magadra maradtál a szellemi butaságoddal. Ez nem igaz. Hisz ő mindig magányos volt, még a kullancs is lefordult róla! Ati. (20/4416-828) Ha mérgelődés nélkül múlna el a nap 12 órájának mind a 720 perce, akkor már boldog napról beszélhetnénk. An na. (30/3376-899) Egy gondolat nem hagy nyugodni. Áruld már el nekem, most magaddal, nem bírsz vagy velem? Anna. (30/3376- 899) Az eddigi szöveges üzenetek megtekinthetők a http://sms.boon.hu címen SEGÍTSÉG GYORSSEGÉLY Veszély esetén a következő számok hívhatók: mentők: 104 tűzoltók: 105 rendőrség: 107 ORVOSI UGYELETEK Miskolc Központi gyermekorvosi ügyelet: 46/412-572 Felnőtt orvosi ügyelet: 46/531-799 (Diósgyőri Kórház) Fogászati ügyelet: 46/555- 666/1270-es mellék Felnőtt orvosi ügyelet: 46/412-355, Csabai k. 9. ÁRFOLYAMOK OTP Bank Postabank K&H Bank vételeladás vételeladás vétel eladás Ausztrál dollár141,28150,02 139,57152,73 139,11152,21 Kanadai dollár153,59163,09 151,68165,98 151,10 165,34 Svájci frank157,21166,93 157,35167,75 156,41 167,75 Cseh korona7,458,23 7,088,66 7,36 8,30 Dán korona32,53 34,5532,13 • 35,15 31,86 35,22 Euró 243,17255,64 243,17 257,17242,48256,45 Angol font361,72 380,26360,20 384,02357,89383,85 Japán yen* 182,20193,46 180,02 196,98 179,252196,15 Norvég korona29,03 30,83 28,67 31,37 28,44 31,44 Lengyel zloty0,000,00 50,84 62,14 52,8759,63 Svéd korona26,40 28,04 26,08 28,54 25,5128,19 Szlovák korona 5,93 6,55 5,61 6,85 5,85 6,59 Amerikai dollár 201,61 211,95 200,85 214,13 200,81 212,37 A *-gal jelölt valuta 100 egységre van megadva! Előző napi árfolyamok. 2004. augusztus 27. péntek nyugszik: 19:19 ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS 21 °C 12 °C Ma hűvös, őszies idő lesz. Északkeleten további, gyengülő esők várhatók. Délután a Dél-Dunán- túlon kisül a nap. A hőmérséklet délutánra országszerte 21 °C köré emelkedik. LEVEGQSZENNYEZETTSÉG Az egészségügyi határérték kb. 12%-a ittjj; idoiaras.boon.hu Óránként frissülő információkkal! ELŐREJELZÉS Ma Észak-Magyarországon és környékén igen hűvös, csaknem hideg, őszies idő lesz,. További, napközben már gyengülő, estére megszűnő esők várhatók. A Kárpátalján újra jelentős az árvíz- veszély! A hőmérséklet délutánra 20 °C köré emelkedik, késő estére 15 °C köré süllyed. A legvalószínűbb folytatás címszavakban: hétvége: remek napsütés, kellemes hőmérséklet, hétfőn: átmeneti erős felhősödés, kedd-szerda: ismét derűs idő. Szombat: 10, 26/22°C napos, derűs Ö Vasárnap: 14, 28/24-C napos, derűs Hétfő: 18/14, 24/28°C változó, déli szél N S Kedd: 12/18, 21/24°C napos, derűs, északnyugati szél K.y Szerda: 9/13, 22°C napos, északi szél k J Jjj UJJajÍjAIL MA: borús, esős 20 °G 12 °C dé,i hőmérséklet + déli felhőzet reggel! Készítette: yfíytcr £ Pártat Az előrejelzés pontossága: NAGY További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile WAP-portálján (http://t-zones.hu) ÉVFORDDLÓ Kemer István 75 éve meghalt karmester. Kiváló Mozart-, Beethoven- és Wagner-interpretátorként szerzett hírnevet, ő vezényelte a Parsifal magyarországi bemutatóját. Az Operaház igazgatója, később fő-zeneigazgatója volt. NÉVNAP Gáspár Egyéb névnap: Cézár KÖZLEKEDÉS METEOROLÓGIA Nagy víztócsákba, vízátfolyásokba futhatunk gépkocsival, motorkerékpárral! ORVOSMETEOROLÓGIA Hidegfronti Itatás van felettünk. Az eső kimossa a virág- és egyéb porokat a levegőből, ezért javul a .szénanáthások közérzete. VÍZRŐMÉRSÉKLETEK Duna 18-22nC Tisza 20-23 °C Velencei-tó 20 °C Fertő tó19 °C Balaton 21 ÜC POLLEN külsőtéri penészgomba magas fűfélék közepes csalánfólék közepes libatop alacsony VILÁGVÁROSOK Bangkok 34 °C Buenos Aires ' 20 °C Los Angeles 24 °C Miami 33 “C Moszkva 23 "C New York 26 °C Peking27 °C Rio de Janeiro 27 “C Sydney25 “C Tokió 28 “C