Észak-Magyarország, 2004. augusztus (60. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-25 / 198. szám
2004. augusztus 25., szerda ÍSZAK-MA6YAR0RSZáG$ SPORT /7 Miskolc és környéke kiadás HÍRCSOKOR 0 Hazai siker. Ebben az évben is megrendezték augusztus 20-án Bogácson a páros lábtenisz-vándorkupát, amelyen ez alkalommal 13 csapat állt rajthoz. A viadalt a Fülep Gyula, Pintér Tamás (Bogács) duó nyerte, második a Borbély Frigyes, Bodnár Zoltán (Bogács) kettó's, harmadik pedig a Paprócsi István, Horváth Antal (Budapest) páros lett. 0 Új időpontok. A B.-A.-Z. Megyei Labdarúgó-szövetségben jóváhagyták két korábban elhalászott mérkőzés időpontját: az ÉM megyei II. osztály Keleti csoportjában ma 17 órától pótolják be a nyitó fordulóban az árvíz miatt elmaradt Hernádkércs - Kenézlő bajnokit, míg az ÉM megye I. osztály 2. fordulójából az arnótiak kupakötelezettsége miatt elhalasztott Arnót - Ózd meccset szeptember 15-én, 16.30-től játsszák. TABELLÁK Az Észak-Magyarország Északi csoport állása 1. Hódoscsépány33-8-19 2. Múcsony3 3-7-29 3. Dédestapolcsány335-19 4. Krasznokvajda3219-2 6 5. Felsőtelekes3213-46 6. Serényfalva 3 123-2 5 7. Sajókaza3111 6-4 4 8. Bődvaszilas311 1 6-6 4 9. Trizs3 12 6-6 3 10. Edelény 3 126-7 3 11. Homrogd3 12 2-43 12. Sajóbábony3 12 5-9 3 13. Borsodszirák 3125-93 14. Alsóvadász 31 2 5-7 1 15. Center 3121-41 Í6. Felsővadász 3“ 3 2-110 Az Észak-Magyarország Közép csoport állása 1. Nagycsécs 3 3 - - 20-3 9 2. Tiszakeszi.3 218-27 3. MEAFC 3 217-3 7 4. Mezőcsát3 21 7-4 6 5. Sajóvámos 32110-116 6. Sajószöged31210-45 7. Bükkábrány3127-35 8. Kesznyéten 31116-5 4 9. Ernőd 311 13-34 10. Mezőnyárád 3 1114-6 4 11. Harsány 312 6-93 12. Tlszatarján.3 12 2-73 13. Bükkszentkereszt 3125-133 14. Sajósenye 3123-91 15. Tlszapalkonya 334-12 Ö 16. Mezőkeresztes330-80 Az Észak-Magyarország Keleti csoport állása 1. Tiszalúc 3 3 - - 12-29 2. Tárcái 33--12-4 9 3. Pácin 3 21-11-4 7 4. Tolcsva 3 219-27 5. Forró 3 2-19-5 6 6. Hollóháza 3 218-5 6 7. Erdőhorváti 3 217-4 6 8. Prügy 3 11 1 9-54 9. Taktakenéz 3 11 14-4 4 10. Taktaszada3 12 9-7 3 11. Olaszliszka 3125-7 3 12. Hernádnémetl3124-101 13. Tállya 312-4-11 1 14. Tiszakarád 335-120 Í5. Kenézló222-140 16. Hernádkércs 2-21-150 Az 1. fordulóban elmaradt Hernádkércs - Kenézlő mérkőzést később játsszák.' Az ob IHben folytatja a Kékhullám Miskolc (ÉM - SZIS) - A Miskolctapolcai Kékhullám SC férfi vízilabdacsapata a előkelő 3. helyen végzett a Kassán megrendezett rangos nemzetközi tornán.- Az Újpest visszalépést követően az utolsó pillanatban „ugrottunk be” a kassai nemzetközi mérkőzéssorozat résztvevői közé - tudtuk meg Hatvani Jánostól, a Miskolctapolcai Kékhullám SC mesterétől. - A nyári felkészülésünk jól sikerült, ennek köszönhetően az első osztályú bajnokságban érdekelt vendéglátónk, a hat junior válogatottat soraiban tudó SKP Kosice és az ukrán élvonalban bronzérmes Lvov mögött a 3. helyet szereztük meg. Az eredmény értékét növeli, hogy csapatunk a lengyel junior válogatottat maga mögé utasította. Maradnak az ob II-ben A Kékhullám ugyanakkor jogot szerzett arra, hogy induljon a ob I/B-s pontvadászatban, de ezzel a lehetőséggel egyenlőre nem tud élni az egyesület.- Hiába harcoltuk ki az ob I/B-ben való indulás jogát, anyagiak híján vissza kellett lépnünk - fogalmazott Hatvani János. - Nagyon bízunk benne, hogy mihamarabb meg tudjuk méretni magunkat, addig azonban az ob II-ben folytatjuk és az utánpótlás-neveléssel foglalkozunk. LABDARÚGÓ ÉSZAK-MAGYARORSZÁG MEGYEI II. OSZTÁLY, ÉSZAKI CSOPORT 3. FORDULÓ A krasznokiak (balra) majdnem pontot raboltak idegenben (Fotó: k p.) Sajóbábony - Edelény 3-2 (2-0) Sajóbábony, 300 néző. V.: Dorogi. Sajóbábony: Juhász - Lipták, Varga L., Varga Zs., Sepenszki (Eke), Kovács Z., Szántó Zs. (Simon), Jesztrebi, Müller, Mizser, Hronyecz. Szakmai vezető: Kapitány Béla. Edelény: Kukorő - Malinkő V., Tóth G., Malinkó R., Tóth T., Béres (Konyha), Miskol- czi (Zilahi), Szatmári, Papp (Kurucz), Szilágyi, Kertész. Edző: Szlifka Csaba. G.: Sedensz- ki, Mizser, Varga Zs., ill. Zilahi, Konyha. Kiállítva: Jesztrebi (70.), ill. Tóth G. (25.), Vasz- lavics (a kispadról a lefújás után). Jók: Lipták, Varga Zs., Sepenszki, Müller, Mizser, ill. az egész csapat. ______________________ Kapitány Béla: - Határozott, következetes játékvezetés mellett, remekül játszó ellenfél ellen jobb helyzetkihasználással nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna. Szlifka Csaba: - A játékvezetői hármas megalázott bennünket. A csapat hetven percen át emberhátrányban is remekül játszott. Dédestapolcsány - Krasznokvajda 1-0 (0-0) Dédestapolcsány, 180 néző. V.: Kálmán. Dédestapolcsány: Kovács - Kiss, Karóczkai. Erdei, Molnár N., Molnár G., Makrai, Galuska, Harnócz, Molnár P., Gáli (Sáfrány). Elnök: Kiss Miklós. Krasznokvajda: Kurek - Bitó, Tóth, Gulyás, Toldi R., Toldi T., Fehér (Tóth I.), Grebeiy, Juhos, Rubi, Gallyas. Szakosztály- vezető: Újmári-Tőth Zoltán. G.: Makrai. Jók: Kovács, Karóczkai, Kiss, Erdei, Harnócz, ill. Tóth T., Grebeiy, Kurek. Ifi: 3-,0. Gór Bálint, csapatvezető: - Ismét törte a háló a hátunkat, de most is nyertünk. Hatalmas lelkesedéssel, a sok hiányzó ellenére megérdemelt sikert arattunk. Lesz ez még jobb is! ŰJmárl-Tóth Zoltán: - Nagyon gyenge mérkőzésen tartalékos csapatom mélyen tudása alatt játszott. A sok helyzet és a kihagyott 11-es piiatt pontokat hagytunk Dédesen. Múcsony - Center 2-1 (0-0) Múcsony, 150 néző. V.: Varga. Múcsony: Szűrös - Raj, Kuron, Sipos, Berecz, Rakaczki, Balogh, Balázs (Kovács), Major (Béres), Braun (Budai), Silye. Edző: Divinszki József. Center: Regőczi - Kós (Váradi A.), Oláh, Tóth, Mészáros, Gál, Kónya, Váradi J., Molnár M., Molnár T., Varga G. Edző: Molnár László. G.: Silye, Budai, ill. Molnár. Jók: Szűrös, Sipos, Silye, Balogh, ill. Kónya, Oláh, Molnár, Váradi J. Ifi: 3-2. Divinszki József: - Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk sikeresen túl. Egy fegyelmezetten és agresszíven játszó Center ellenében. Molnár László: - Küzdelmes mérkőzésen az egy pontra mindenképpen rászolgáltunk volna. Jövő héten nyerünk! Felsővadász - Homrogd 1-2 (0-1) Felsővadász, 100 néző. V.: Váradi. Felsővadász: Hajdú - Nótár (Lakatos B.), Bro- da, Dienes, Marincsák, Lakatos V., Faludi, Mata, Dancsó, Galyas, Náni (Kundrát). Szakosztályvezető: Szemán János. Homrogd: Juhász A. - Vrőbel Sz., Fazekas, Balogh D., Kópé Cs„ Kópé K„ Balázs (Horváth P.), Horváth J., Kádas (Szakáczki), Kópé T., Kópé G. (Király). Csapatvezető: Tóth Tibor, Tiszóczki Attila. G.: Dancsó (11-esből), ill. Balázs, Kádas. Jók: Marincsák, ill. az egész csapat. Ifi: 0-2. Szemán János: - Helyzetek sokaságát hagytuk ki. Sajnos a szépítő gól későn jött, ezért szenvedtünk vereséget. Tóth Tibor: - Megérdemelt győzelmet arattunk a szomszédvárak presztízsmérkőzésén, a legnagyobb mumusunk ellen. Köszönöm a csapatnak ezt a hozzáállást, ez biztató a jövőre nézve. Hódoscsépány - Borsodszirák 4-0 (0-0) Hódoscsépány, 250 néző. V.: Bárdos. Hódoscsépány: Sztraka - Honfi, Mocsárkó G., Tuza, Bozsvai (Csépányi-Pál), Kiss N., Váradi (Kiss L.), Gavrilete, Mocsárkő J., Oláh, Nagy Á. (Tiszai). Edző: Bilesch Gyula. Borsodszirák: Juhász T. - Lakatos R., Harangozó, Szemán, Zám, Fazekas L., Rőcze, Hronyecz, Bari Sz. (Bari Gy.), Bari G. (Gajdos Gy.), Bari K. Elnök: Szabó Béla. G.: Mocsárkő J., Mocsárkó G., Gavrilete, Oláh. Jók: Honfi, Mocsárkó G., Mocsárkó J., Bozsvai, Kiss N., III. jjzemán, Fazekas L. Ifi: 6-0. Bilesch Gyula: - Az első gólig volt nehéz a mérkőzés a szervezetten védekező vendégek ellen. Gratulálok a csapatnak^ _________ Szabó Béla: - Ötvenpercnyi lelkes, fegyelmezettjátékunk egyelőre kevés. Reméljük, lesz jobb is. A gólkülönbség túlzott. Kiváló volt a játékvezető, hibás a partjelző. Felsőtelekes - Trlzs 1-0 (1-0) Felsőtelekes, 250 néző. V.: Zima. Felsőtelekes: Porcs - Árvái, Vizes. Pápai, Molnár, Takács, Hudák (Dányi), Sideri, Pataki, Veres L., Sütő. Edző: Vizes András. Trlzs: Pál - Süttő 0., Molnár, Süttő K„ Csorba, Varga, Fiala (Demjén), Süttő Z„ Söregi (Nyíri), Almási, Garan. Csapatvezető: Süttő Sándor. G.: Veres L. Jók: Porcs (a mezőny legjobbja), Árvái, Molnár, Pataki, Pápai, Hudák, Takács, ill.- Pál, Almási, Süttő K., Csorba. Ifi: 1-5. Vizes András: - Nehéz mérkőzésen sikerült megszerezni a győzelmét._________________ Süttő Sándor: - Két egyforma képességű csapat mérkőzésén a szerencsésebb nyert. Kritikán aluli volt a játékvezetés. Bódvaszllas - Alsóvadász 3-3 (1-1) Bődvaszilas. 200 néző. V.: Szuromi. Bódvaszllas: Molcsányi - Kleiber, Zombori, Rácz, Kalász (Varga), Cseh, Soltész, Márton, Palcsó (Béres), Szűcs (Mészáros)', Gyomai. Csapatvezető: Horváth Imre és Tóth János. Alsóvadász: Matlyák - Juhász I., Mészáros, Magyar, Juhász G. (Kőtai), Horváth A., Szunyogh, Knyizsák G., Trencsényi, Horváth D., Knyizsák M. Szakvezető: Drótos László. G.: Szűcs, Mészáros, Rácz, ill. Szunyogh, Kőtai, Horváth A. Jók: Zombori, Rácz, Mészáros, ill. Trencsényi, Szunyogh^Horváth A., Magyar^Ifi: 4-0. Horváth Imre: - Fordulatos mérkőzésen kétgólos hátrányból feállva a győzelmet Is megszerezhettük volna.____________________ Drótos László: - Kiváló mérkőzésen 80 percig jól játszva percek alatt elszórakoztunk két pontot. Sőt a végén még a döntetlenért is izgulni kellett. Serényfalva - Sajókaza 1-1 (0-0) Serényfalva, 200 néző. V.: Molnár. Serényfalva: Káló - Tritz, Szegedi, Lengyel, Bodnár, Magyari, Putnoki, Lázi, Varga, Süveges (Kocsis), Gál (Schweitzer). Elnök: Holló Gábor. Sajókaza: Venczel - Magyar, Kas- vinszkl, Váradi, Mező, Menyhért, Sziráczki (Dócza), Szabó Zs. (Szabó E.), Koszla (Bar- ta), Márton, Szaniszló. Edző: Sándor Zoltán. G.: Varga, ill. Szaniszó (11-esből). Kiállítva: Mező (20.), Menyhért (65.). Jók: senki, NI. az egész csapat. Ifi: 0-1. Holló Gábor: - Továbbra sem találjuk a góllövő cipőt. A mai mérkőzés alapján örülhettünk a döntetlennek. ________________■ Sándor Zoltán: - Kilenc emberrel is bizonyítottuk, hogy van tartása a csapatnak. Gratulálok a lelkes, odaadó játékért. LABDARÚGÓ ÉSZAK-MAGYARORSZÁG MEGYEI II. OSZTÁLY. KÖZÉP CSOPORT 3. FORDULÓ Mezőcsát - Sajóvámos 2-4 (1-2) Mezőcsát, 200 néző. V.: Vass. Mezőcsát: M. Varga G. - M. Varga Cs., Molnár K., Keresztúri (Szombati), Sólyom, Pelyhe (Versényi), Makó, Farkas Á., Kiss T. (Molnár J.), Kopasz, Tóth-Adorján. Edző: Répási Ferenc. Sajóvámos: Somody - Körtvélyesi, Balogh, Mózsik, Kovács, Herczeg, Farkas (Román), Hajkó, Nagy, Tóth (Túrái), Szatmári. Csapatvezető: Szűcs Géza. G.: Versényi, Tóth-Adorján, ül. Tóth (2), Nagy (11-esből), Kovács. Kiállítva: Sólyom (67.), ill Nagy (20.) Jók: senki, ill. Tóth (a mezőny legjobbja ) és az egész csapat. Ifi: 3-7. Répási Ferenc: - Az eredmény igazságos, a mérkőzés tanulságos. Szűcs Géza: - Őrási kánikulában egy jó csapat otthonában egy Tóth Barnával jobbak voltunk. Tlszapalkonya - Kesznyéten 2-5 (1-4) Tiszapalkonya, 200 néző. V.: Geró. Tlszapalkonya: Farkas - Nagy, Bolykó, Gyenge, Gémes (Tóth B.), Szilágyi, Rehőczki (Szendrey), Papp, Hangácsi, Bakó, Mannheim (Drengubák). Edző: Toperczer Tibor. Kesznyéten: Bordás - Czidor, Tóth, Mészáros. Ágoston, Vadászi, Nagy, Adorján, Kiss M. (Kiss F.), Visegrádi, Kovács (Irhás). Edző: Rémiás Róbert. G.: Mannheim (2), ill. Czidor (3), Ágoston (2). Jók: Bolykó, Papp, Mannheim, ill. Czidor, Tóth, Ágoston, Mészáros. Ifi: 1-3. Toperczer Tibor: - Bár a végeredmény nem ezt mutatja, a játékban már némi fejlődést azért észre lehett venni. * I. II. Rémiás Róbert: - Kiváló játékvezetés mellett megérdemelt győzelem. Bükkszentkereszt - Miskolci EAFC 1-4 (1-2) Bükkszentkereszt, 100 néző. V.: Kiss. Bükkszentkereszt: Bodzán - Mikola, Magyari (Lőczi), Komiéi V., Kruzsely, Voják (Budaházi), Pataky, Soltész, Komiéi J., Orosz, Majnár (Csanálosi). Edző: Négyesi Gábor. MEAFC: Galambvári - Jámbor, Tóth, Konkoly, Kiss Z. (Kiss K.), Pálházi, Dévai (Kátai), Boda (Barkó), Jex, Monyók, Buczkó. Edző: Szabó Sándor. G.: Komiéi J., ill. Kiss Z,. (2), Monyók, Jex. Kiállítva: Orosz, ill. Barkó (mindkettő a 71. percben). Jók: senki, ill. Kiss Z. (a mezőny legjobbja) és az egész csapat. Ifi: 4-5. Bácsik László, elnök: - Lélektelen játék, megérdemelt vendéggyőzelem. Szabó Sándor: - Kemény, de sportszerű mérkőzésen jobb helyzetkihasználással úgy vélem, megérdemelten nyertünk, még ilyen különbséggel is. Sajószőged - Mezőnyárád 2-2 (1-0) Sajószöged, 150 néző. V.: Horkay. Sajószöged: Teslér - Bán, Berencsy, Kazár (Kovács), Hegedűs, Lénárt, Járal (Vaszilkő), Bajcu (Ládi), Orosz, Pőka, Majoros. Csapat- vezető: Bán András. Mezőnyárád: Szabó L. - Koncz, Ferenczi, Tóth, Szabó 0., Kerekes, Szeghő, Szurmai, Szekeres, Takács, Vincze (Vályi-Nagy). Csapatvezető: Harangozó András. G.: Majoros, Lénárt, ill. Ferenczi, Szeghő. Jók: Lénárt, Bán, Bajcu, Majoros, ill. Szabó 0., Kerekes, Ferenczi. Ifi: 3-2. Ládl Balázs, szakosztályelnök: - Amíg első hazai meccsünkön száguldoztunk, most második alkalommal érthetetlen módon rükverc- be kapcsoltunk, ennek eredményeként nem előre, hanem hátrafelé haladunk a táblázaton, csak nehogy letolassunk róla... Harangozó András: - Mindenki dicséretet érdemel, mert becsülettel küzdött. Tíz felnőttel és két ifistával értük el a sikert. Sajósenye - Tlszakeszl 0-1 (0-0) Sajósenye, 100 néző. V.: Vágási. Sajósenye: Mag - Csordás, Dőri, Németh, Nemes, Balogh, Zabiák (Gáspár), Sugár, Auer, Rozgonyi (Haraszin), Hankő (Janó). Csapatvezető: Králik László. Tlszakeszl: Onder - Molnár. Vámosi, Kovács, Csanálosi, Balázs, Bartók, Bubenkó, Kun, Balogh, Bukta (Szőke). Edző: Sepsi Ferenc. G.: Bubenkó. Jók: Csordás, Dőri, Németh, Balogh, ill. az egész csapat. Ifi: 0-1. __________ Králik László: - Egy jól eltalált lövés döntött. Rúgott gól nélkül nem lehet nyerni.____ Sepsi Ferenc: - Szenzációs falunapi mulatság után, bravúros győzelem. Mezőkeresztes - Ernőd 0-2 (0-0) Mezőkeresztes, 100 néző. V.: Kovács M. Mezőkeresztes: Gulyás - Bukovszki, Csóka, Bártfai, Búzás, Juhász, Kiss, Vaszilkó, Kémén- di (Gál, Fazekas), Pásztor (Kántor), Molnár. Edző: Nagygyörgy Mihály. Ernőd: Faragó - Balázs, Szendrei, Tábori, Gyükér, Ivánkái, Szöl- lősi, Baba, Kósa, Emődi, Együd (Záhorszki). Szakosztályvezető: Csibrik József. G.: Ivánkái (2 - egyet 11-esből). Jók: Vaszilkó, Bártfai, ill. Tábori, Ivánkái, Kósa. Ifi: 0-1. Nagygyörgy Mihály: - Még mentálisan nem lépünk előre, az oda-vissza passzokat nem tudjuk biztosan megoldani, és ziccereinket kjhagyjuk, ez az eredmény. _____ Csibrik József. - Helyzeteink alapján megérdemelt győzelmet arattunk a sportszerű hazaiak ellen. Köszönjük szurkolóink lelkes biztatását. Bükkábrány - Tlszatarján 4-0 (1-0) Bükkábrány, 100 néző. V.: Gál. Bükkábrány: Jaksi - Suszter I., Ludányi K., Káló, Dobi, Vass, Palcsák, Nagy (Kovács), Ludányi Sz., Szalai (Kántor), Dávid (Gyöngy T.). Edző: Besenyei Béla. Tlszatarján: Gazdag - Galambos, Lovász, Barna (Vizi), Farkas, Ondi, Szilvási (Mátyás), Kulcsár, G. Nagy, Debreczeni, Kiss (Csizmadia). Edző: Nagy Zoltán. G.: Vass, Ludányi Sz., Palcsák, Galambos (öngól). Kiállítva: Galambos (47.). Jók: az egész csapat, ill. G. Nagy. Ifi: 1-9. Szép Pál, csapatvezető: - Remek játék. Érik a munka gyümölcse, szép gólokat rúgtunk, ezen a meccsen csak egy csapat volt a pályán. Szép volt, fiúk! Nagy Zoltán: - Bírók nélkül jobb meccset játszott volna a két csapat. Gratulálok az ellenfélnek. Harsány - Nagycsecs 1-6 (1-5) Harsány, 150 néző. V.: Pásztor. Harsány: Papp - Pős, Török (Petró), Farkas, Hegedűs (Nahaj), Borza, Balázs, Vitárius (Kazareczki), Lakatos, Urbán, Kisbenedek. Edző: Hegedűs Szabolcs. Nagycsécs: Molnár - Kundrák, Együd, Kovács R., Veres (Fenyves), Vámosi, Lupkovics, Nagy (Fukszi), Glonczi, Kovács P., Gulácsi (Szokol). Csapat- vezető: Kundrák Gábor. G.: Lakatos, ill. Glonczi (3), Kovács P. (2), Kovács R. Jók: senki, ill. az egész csapat. Ifi: 1-0. __________ Hegedűs Szabolcs: - Van egy olyan érzésem, hogy a tavalyi bajnok idén is az lesz. Gratulálok az ellenfélnek. Szécsényl István, elnök - Kitűnő játékvezetés. Magabiztos győzelmet arattunk a lelkes hazaiak ellen. LABDARÚGÓ ÉSZAK-MAGYARORSZÁG MEGYEI II. OSZTÁLY, KELETI CSOPORT 3. FORDULÓ Tlszakarád - Forró 1-4 (1-2) Tiszakarád, 1ÖÖ néző. V.: Demeter. Tlszakarád: Nagy - Zsiga Zs., Zsiga T.r Szabó, Budai E., Hajnal I., Hajnal I. J. (Zsiga I. ), Budai Cs., Újlaki, Horváth, Hajnal II. J. Edző: Kántor Zoltán. Forró: Sztrik P. - Ferenczi, Juhász, Somogyi, Makkai, Lakatos, Nyitrai, Gulyás (Trinátz), Molnár, Sotkó, Sztrik L. (Miczán). Edző: Luhály István. G.: Hajnal II. J., ill. Molnár, Sztrik L., Miczán, Kovács. Jók: senki, ill. az egész csapat. Ifi: 0-1. Világh Béla, elnök - A második félidőben fél idényre való gólhelyzetet hagytunk ki. Kiváló volt a játékvezetés. Luháiy István: - Sok ziccer és a 11-es kihagyásával saját magunknak tettük nehézzé a mérkőzést, amelyen végül megérdemelten szereztük meg a győzelmet. Prügy - Kenézlő 9-1 (3-1) Prügy, 150 néző. V.: Somossy. Prügy: Erdei I. Z. - Erdélyi, Császár, Erdei II. Z., Bállá, Tóth I. (Bendik), Tóth S., Ladinszki (Vadászi K.), Bozsányi, Havriló, Ringer (Vadászi A.). Edző: Erdei Sándor és Tóth István. Kenézlő: Szemán (Farkas) - Mészár I., Komló, Mészár G„ Konkoly, Horváth, Balogh (Béréi), Lakatos, Bársony, Szabó, Darók. Csapatvezető: Molnár Tibor. G.: Bozsányi (5). Tóth S. (2), Tóth I., Vadászi K., ill. Lakatos. Jók: Bozsányi (a mezőny legjobbja), Császár, ill. senki. Ifi: elmaradt, mert a vendégek csak hatan voltak. Erdei Sándor: - Mindkét csapat nyílt sisakkal játszott, és ebből mi jöttünk ki jobban. Molnár Tibor: - Ezt a sportágat fejben játsz- szák és lábbal kivitelezik, de nálunk ma egyik sem volt meg. Hernádkércs - Taktaszada 1-9 (1-5) Hernádkércs, 50 néző. V.: Kiss Z. Hernádkércs: Tóth - Pelles M., Szalipszki, Hornyák. Soltész, Pelles P., Németh, Bodnár, Lapis, Hudopkó, Csicsilkő. Edző: Gele- tóczky István. Taktaszada: Kanalas - Tamási, Tóth, Vadászi I. (Szakolczai), Balogh, Lakatos I., Jónás, Tóth, Lakatos K., Hisák (Horváth), Vadászi E. Edző: Tóth János. G.: Németh, ill. Lakatos Z. (3), Lakatos K. (2), Hisák (2), Jónás, Vadász E. (11-esből). Jók: senki, ill. az egész csapat. Ifi: 3-7. Jordán Attila mb. edző: - Fegyelmezetlen, gyenge Játék. _______________________ __ Tóth János: - Csatáraink már az első félidőben eldöntötték a 3 pont sorsát. Tlszalűc - Hernádnémetl 4-0 (1-0) Tiszaiúc, 150 néző. V.: Fiderák. Tlszalűc: Aleva - Kracskő, Olajos (Vajkő). Lövei (Tóth), Tokaji, Végső, Lajtos, Macső, Katona, Koczka (Kovéács), Ruszó. Edző: Maj- danics Péter. Hernádnémetl: Mizser - Zso- va, Tóth, Zemlényi, Holod, Murvai (Kazsvinsz- ki). Barcsai (Bodnár), Kahancz J., Debrődi, Dombi, Petruska. Edző: Nagy László. G.: Ruszó (2), Kovács, Macsó. Jók: Ruszó, Tokaji, Lajtos, ill. senki. Ifi: 3-3. Majdanlcs Péter: - Sok helyzetet alakítottunk ki, és ebből négyet sikerült gólra váltani _____________ Nagy László: - Gratulálok az ellenfélnek. Erdőhorváti - Olaszllszka 2-0 (0-0) Erdőhorváti, 120 néző. V.: Leveleki. Erdőhorváti: Puhnyák - Füleczki, Matisz. Peim- li. Bárány Zs., Varga, Mózes J. (Kiss Pú. Sánta (Sajgó), Csicsvári, Rebecsák, Iván (Kiss K.). Edző: Csehi László. Olaszllszka: Bolló - Vadászi L., Király (Lukács), Vadász Zs., Puhnyák (Kvassinger), Regős, Farkas, Laczkó, Marozsán, Horváth, Balogh. Edző: Osváth László. G.: Rebecsák, Peimli. Jók: az egész csapat, ill. Vadász L., Regős, Marozsán, Balogh. Ifi: 2-3. Csehi László: - Gratulálok a csapatnak ehhez az eredményes hétvégéhez^ _ Osváth László: - Hetvenöt percig mi játszottunk, több ziccer kimaradt, a végjátékban érthetetlen módon kaptuk a szokásosan primitív góljainkat. Tállya - Tárcái 1-3 (0-0) Tállya, 150 néző. V.: Dóczi. Tállya: Haraszin - Réti, Soltész, Takács. Major, Mihalecz (Dromboczki), Lengyel, Simon, Maczek, Mihálszki, Meczkó (Gribovszki). Csapatvezető: Hőrász Béla. Tárcái: Szabó - Nagy, Takács, Bernáth, Veres, Tatárka, Pataki, Soltész, Demkovics, Béres (Ónodi), Tóth (Sza- szák). Edző: Fehér Tibor. G.: Takács, ill. Bernáth, Nagy, Ónodi. Jók: Haraszin, Soltész, Major, Maczek, Takács, ill. Demkovics, Takács, Soltész, Pataky, Nagy, Bernáth. Ifi: 1-3. Hórász Béla: - Jó játékkal veszítettünk egy jobb csapat ellen. Fehér Tibor: - Izzadtságszagú győzelem a szimpatikusán játszó hazaiak ellen. Hollóháza - Taktakenéz 2-0 (1-0) Hollóháza, 250 néző. V.: Butkai J. _ Hollóháza: Trembulyák - Frindt, Hutkai Z., Dobai, Matusz P., Tegda (Sontra), Bacsó (Hegedűs), Magyari I. R., Fejti. Magyari II.R., (Hutkai T.), Dókus. Edző: Kababik Rórián. Taktakenéz: Kiss J. - Konyecsik, Jakab, László (Halász), Hanyecz, Pekő, Kiss II., Szabadi, Czetnár, Kerekes (Igó), Szilágyi (Orosz). Csapatvezető: Barcsa László. G.: Matusz, He-ge- düs. Jók: az egész csapat, ill. Kiss J. Ifi: 0-4. Kababik Flórián: - Köszönöm a szurkolóknak, hogy a múlt heti vereség ellenére ilyen lelkesen buzdították a csapatot. A szimpatikus vendégcsapatot helyenként jó játékkal sikerült legyőzni. _________________________ Barcsa László: - Gratulálok a lelkes hazai csapatnak a megérdemelt győzelemhez. Pácin - Tolcsva 2-2 (1-2) Pácin, 80 néző. V.: RadványL Pácin: Kovács - Nagy A., Kósa, Lakatos S., Ocsenás, Lakatos J. (Nagy I.), Séra (Jáger), Paronai Tibor (Iski), Lakatos R., Paronai Tamás, Nagy P. Csapatvezető: Séra Csaba. Tolcsva: Lauber - Kecskés, Dögéi, Petróczi, Sánta, Král, Agárdi, Köteles (Fukszi), Bábik, Németh, Molnár. Edző: Németh Zoltán. G.: Lakatos I., Kósa, ill. Németh (2). Kiállítva: Sánta (43.). Jók: az egész csapat, ill az egész csapat. Ifi: 3-2. _____________ Séra Csaba: - Jó játékvezetés mellett erős ellenfél ellen győzhettünk volna. Büszke vagyok a csapatra.__ Németh Zoltán: - Gratulálok csapatomnak. Az ellenfél helyzet nélkül rúgot két gólt. Jó volt a játékvezetés. http:, sport.boon.hu További cikkek