Észak-Magyarország, 2004. augusztus (60. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-18 / 193. szám
Tóth Krisztina is végleg „kiszállt” Athén (MTI) - A papírformának megfelelően az utolsó, még versenyben lévő magyar játékos is búcsúzott tegnap délután az athéni olimpia asztalitenisz tornájától. Tóth Krisztina a 16 közé jutásért rendezett mérkőzésen 4-1-re (6, -6, 10, 12, 6) kikapott a hetedik helyen kiemelt honkongi Tie Ja-nától.- Úgy érzem, s a kapitány úr is azt mondta, hogy jól játszottam - mondta a magyar játékos. - Azt még most sem értem, hogy a harmadik szettben miért vette el sorsdöntő helyzetben a játékvezető az adogatásomat, mert láttam, hogy figyel, így a szokásosnál is jobban ügyeltem arra, hogy szabályos legyen. Azt a játszmát, majd a negyediket is megnyerhettem volna, vagyis könnyen másként alakulhatott volna a mérkőzés. Simon a 36. lett j Athén (MTI) !i§yiy§j|Í - Simon Attila yg \ a lég- után szálja * badpisztolyban (l\ ; is messze elma■fc*"**» radt a nyolcas döntőtől, így véget ért számára az olimpia. Az 50 méteres szám 60 lövéses alapversenyében a BHSE sportolója 541 körös teljesítménnyel a 36. helyen zárt. Nagy hamar elbúcsúzott Athén (MTI) - Nagy Orsolya már t JJT - az els° körben búA csúzott az olimpia I \ női kardversenyé- tői, miután kedden kikapott a japán Hiszagae Madokától. A magyar induló - aki a részvételi jogot az utolsó kvalifikációs viadalon szerezte meg - szoros csatát vívott japán riválisával, és mindössze egy találaton múlt, hogy nem jutott tovább: 14-14-nél a döntő tust Hiszagae vitte be. EZ IS AZ OLIMPIA: Athéni (sport)pillanatképek 2004. augusztus 18., szerda isawiiifiiiisáfit A lengyel Spisak csobban lovával a vízbe „Összetekeredett” judósok Egy csinos cseh strandröplabdapáros Kiestek Sydney negyedikjei Bátorfiékat öt szettben „okították” a horvátok a rivális azonban sorozatban hat labdamenetet nyerve fordított. Ezután ismét a magyarok pillanatai következtek, egyenlítettek, s a „hajrában” is jobbak voltak, így 1-1-re alakult az állás. Agresszívak voltak A harmadik játszmában Tóthék 2-0-ra vezettek, de innen rémálom, nyolc horvát pont következett, majd nem sokkal később már 10- 6 volt Borosék javára. Ekkor a magyarok három szettlabdát hárítottak, végül azonban ismét lépéshátrányba kerültek. A negyedik szettben 3-0-lal kezdtek a pontosabban és agresszívebben játszó Borosék, majd egészen simán növelték előnyüket. Az ötödik játszmában 4-0-s rajtot vett a horvát duó, ekkor úgy tűnt, el is dőlt a továbbjutás. A lendületben lévő kettős egy pillanatra sem állt le, 10-2-re növelte előnyét, s innen már nem lehetett fordítani.- Rosszul játszottunk, főleg én. Sajnos nem bírtunk a magyar, „elemekkel”, s itt nem csak Tamarára gondolok. Agresszívak voltak, mi viszont egyáltalán nem - mondta Tóth Krisztina. Athén (MTI) - A hatodik helyen kiemelt Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina kettős simán kikapott a Boros Tamara, Cornelia Vaida horvát duótól a páros nyolcaddön- tőjében, az olimpia asztalitenisz-tornáján. Előzetesen a Bátorfi, Tóth kettős volt az esélyesebb, bár az ellenfél számára nem igazán szolgálhattak meglepetéssel, hiszen a nemzetközi porond mellett a magyarországi versenyekről is jól ismerték egymást. Az első szett simán indult, hiszen Borosék 8-2-re elhúztak, így ezt követően már nem volt esély a fordításra. A második játszmában Bátorfiék vezettek 5-3-ra, Az eredmény Női páros, nyolcaddöntő: Boros Tamara, Cornelia Vaida (horvát) - Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina 4-1 (6, -9, 9, 3, 3). miután megnyerte a férfi súlyemelők 62 kilogrammos súlycsoportjának küzdelmét. (Fotó: MTI) Tóth (balra) előbb párosban Bátorfival, aztán egyesben intett búcsút Hatalmas meglepetésre a görög Tornász Bimisz, Nikolaosz Sziranidisz páros (képünkön) nyerte az olimpiai bajnoki címet a férfiak 3 m-es szinkronműugró számában. Ez a házigazdák első aranyérme a játékokon. A 353,34 ponttal záró hazai duó sikeréhez az esélyesek rontásaira is szükség volt. Az utolsó sorozat előtt még toronymagasan vezető kínai Peng Po, Vang Ken-an kettős zárásként értékelhetetlen produkciót mutatott be, így végül csak a nyolcadik lett. (Fotó: mti) A NOB nem fogadja el a tesztet Athén (MTI) - A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) nem fogadja el Kosztasz Kenterisznek, a férfi 200 m-es síkfutás címvédőjének, és Ekaterini Tanúnak, a. női 100 m sydneyi ezüstérmesének kórházban elkészített doppingtesztjét. A pénteki motorbalesetük után napokig kórházban ápolt két sztár a csütörtökön elmulasztott doppingvizsgálat helyett szerette volna bemutatni a kórházban készített elemzést. Könnyen manipulálható- Arra számítottak, hogy megelégszünk az ott elvégzett vizsgálatokkal, hiszen ezek minden bizonnyal kedveznének nekik. Nem tudom mit vártak, de ezzel nem mennek semmire. Egy ilyen tesztet könnyen lehet manipulálni - mondta Ame Ljungqvist, a NOB orvosi bizottságának vezetője. Kenterisz és Tanú a baleset következtében sem pénteken, sem a módosított időpontban hétfőn nem tudott megjelenni a NOB előtti meghallgatáson, amelyen mulasztásuk ügyében kellett volna magyarázatot adniuk. A NOB ezért mára halasztotta a találkozót. Ógörögül vallott szerelmet Athén (MTI/dpa) - Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke elárulta, hogy ógörögül vallott először szerelmet a feleségének.- Homérosz Iliászának nyitó szavait mondtam el neki az eredeti szövegből - mesélte a belga sportdiplomata a házigazdák egyik miniszterének. A szerelem antik istenét megszólító idézet így hangzik: Erosz anikate mahan, azaz magyarul: Erósz, legyőzhetetlen vagy. ÖTKARIKÁS SZILÁNKOK ATHENS 200A OQ9 0 Két rabnak sikerült kereket oldania egy bangkoki rendőrőrsről, miután zárkaőreik figyelmét teljesen lekötötte Udomporn Pol- sak thaiföldi súlyemelőnő televízióban közvetített győztes szereplése az olimpiáról. A thaiföldi rendőrség közleménye szerint a fogva tartott két bűnöző celláját az őrök nem zárták be rendesen, mielőtt leültek a tévé elé szurkolni. 0 Az amerikai katonák Irakból való távozását sürgette Mohammed Abbász iraki úszó, miután az olimpián a 100 méteres gyorsúszás keddi előcsatározá- saiban a 62. időt produkálta. Abbász a kanadai Vancouverben készült az olimpiára, tavaly részt vett a barcelonai világ- bajnokságon is. 0 Feleségének akart üzenni tettével egy kanadai sportrajongó, mikor hétfőn beugrott a versenymedencébe az úszőszámok helyszínén. A helyi rendőrség őrizetbe vette a férfit, s rövidesen kihallgatják. Már nincs magyar teniszező az olimpián A Mandula-Nagy duó két játszmában kapott ki Athén (MTI) - A Mandula Petra, Nagy Kyra páros simán kikapott a második helyen kiemelt spanyol Virginia Ruano Pascual, Conchita Martinez kettőstől az olimpia női tenisztornájának nyitó fordulójában. A 45 perces első mf játszmában még : több ellenállást ta*** 'í ’ núsított a magyar .'riMBKÉMk 1 duó. a másodikban (27 perc) azonban már könnyedén nyertek a spanyolok. Manduláék az első meccslabdát még hárították, a másodikkal azonban már nem tudtak megbirkózni. Vereségük egyben azt is jelenti, hogy már nincs magyar teniszező versenyben az olimpián.- Nagyon sajnálom, hogy kikaptunk, mert úgy érzem, több alkalommal is volt lehetőségünk arra, hogy kiegyenlítettebb legyen a mérkőzés - mondta Mandula Petra. - Két kiemelkedő játékos volt az ellenfelünk, márpedig a klasszisokat az különbözteti meg a többiektől, hogy a kiélezett helyzetekben biztosan érW..................................... ............ Mentségünkre legyen, hogy utoljára talán tíz éve játszottam Kyrával párost. Mandula Petra teniszező ................................................w tékesítik a pontokat. Mi nem ezt tettük. Mentségünkre legyen, hogy utoljára talán tíz éve játszottam Kyrával párost, s ebben a műfajban ez óriási hátrány. Az eredmény NŐI páros, 1. forduló (a 16 közé Ju- tásértp _________ ___________ Virginia Ruano Pascual, Conchita Mar- tlnez (spanyol, 2.) - Mandula Petra, Nagy Kyra 6:4, 6:0.