Észak-Magyarország, 2004. július (60. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-24 / 172. szám

2004. július 24., szombat ÉSZAK-MAGVARORSZÁG é KULTÚRA / 6 0 Varnus Xavér orgonamű­vész (képünkön) július 28- án este 8 órától ad koncer­tet az Aggteleki-cseppkő- barlangban, Bach halálá­nak 254. évfordulója alkal­mából. Az eló'reláthatólag telt házas kon­certen Bach zenéje mellett Shakespeare- idézeteket is hallhat a közönség. 0 Boldogság a kertben. Ezzel a cím­mel hallgathatják meg az érdeklődők jú­lius „24-én, ma este 7 órától Tolcsván, az Ős Kaján étteremben Palya Beáta ének szólóestjét. Információ: 47/384- 195, www.oskajan.hu Macskássy képei. Macskássy Izolda festő- és grafikusművész képeit láthatják csütörtöktől augusztus 2-ig a Miskolci Vá­rosi Könyvtár József Attila Fiókkönyv­tárában. A tárlatot Újvári Mária, a putno- ki Holló László Galéria igazgatója nyitot­ta meg. (Fotó: Ádám János) ALBUM Víg Mihály: Rímzenék Miskolc (ÉM) - Az 1983-2001 közötti idő­szakban a Balaton zenekarból ismert Víg Mihály hat Tarr Béla-filmhez komponált ze­nét, ezek közül négy film zenéje került fel erre az albumra (Őszi almanach, Kár­hozat, Sátántangó, Werckmeister har­móniák), amely a Periferic Records jó­voltából most újra hozzáférhető. A leme­zen nyomon követhe­tő, hogy az állandósá­ga mellett mennyit fejlődött Vig Mihály zenei világképe, s a vá­logatás most mint fontos kortárs szerzőt mutatja meg a hallgatóknak. Az albumon közreműködnek a hazai alternatív zenei élet ismert alakjai: Kamondy Ágnes, Má­sik János, Kováts Dóra, Újvári János, Ve­tő János és sokan mások. Víg Mihály ÉSZAK A lemez kiadója az interneten: www.PeriferlcRecord8.com A nyári fesztivál záré előadása Jacobi Sybillje lesz Miskolc (ÉM) - Az Akropolisz felújítá­sa miatt a Kecskés és Társai Műsoriroda a Miskolci Nemzeti Színház szabadtéri rész­legében mutatja be azokat a vidám, zenés darabokat, amelyek az ez évi csokrot ké­pezik. Hétfőtől csütörtökig négyszer láthat­ta a közönség Heltai Jenő Bernáth (... aki szalma) című bohózatát. Kecskés Tiborné a műsoriroda vezetője elmondta: az előadás nagy sikert aratott, bár a tapolcai közön­séget nem sikerült behozni a Nyári Szín­házba. A fesztivál következő műsora július 28-án este 8 órától Szentpéteri Csilla zon­gorahangversenye lesz, majd augusztus 2- től 5-ig Vaszary: Az ördög nem alszik cí­mű darabját tűzik műsorra. Ez az előadás a nyári fesztivál saját darabja, és először 15 évvel ezelőtt láthatta a közönség. A fősze­repet akkor Csákányi László játszotta, ma pedig Balázs Pétert láthatják Lord Archi- baldként. Ezzel azonban nem ér véget a fesztivál, hiszen Jacobi Viktor: Sybill cí­mű darabját is láthatja még a közönség. Jegyek válthatók a rendezvényekre Miskolcon a luinll Dzsungel Játékboltban (a színházzal szemben) és a Maugli Játékboltban (az Ady híd mellett) Érdeklődés hiányában a rendezvény elmarad.. Miért nem sikerül elegendő jegyet eladni? Miskolc (ÉM - BAL) - A közönségszervezés a show- biznisz alfája: ha nincs néző, nincs produkció. Ilyesmire manapság fokozottan figyel­nek és komoly összeget köl­tenek. Mégis előfordul, hogy a közönség elmarad. Miskol­con az elmúlt hónapokban többször megesett. „A koncert technikai okok miatt elmarad” - ezt például olyankor szokták bejelenteni (a plakátokra ferdén rápingálni), amikor az utolsó napokban már » ................................................ A színházban gyakori, hogy f Wk elmaradna |•" * ” p Borkúti Mária IRODAVEZETŐ látható, nem sikerült elegendő jegyet eladni. Sztárok nem lép­hetnek fel tíz-húsz-ötven fős hall­gatóság előtt. De egyéb esetben sem mindegy, mennyi a jegybe­vétel. Ha a kiadások nem jönné­nek vissza, gyakran le kell mon­dani a fellépést. A presztízsvesz­teség jobban kezelhető, mint az anyagi... De mi az oka, hogy olykor a leginkább eladhatónak tűnő pro­dukcióra sem jön be a nép? Kevés volt a reklám, a mar­ketingre fordítható összeg;, rossz helyen és rossz időben harangoz­www.boon.hu http://eszak.boon.hu írásaink a kultúra világáról ták be az eseményt; túl magas­ra kalkulálták a jegyárakat; nem kellően „bejáratott” a helyszín. Ilyesmikre gondolnak a laiku­sok, és valóban, ezek az indokok állhatnak egy kudarc hátterében. Kellően korai kampány- A reklám, az időzítés - sok hibát elkövethetnek a szervezők. A színházban nem gyakori, hogy elmaradna előadás, ezért konk­rétumokkal nem szolgálhatok. De ha máshonnan ilyet hallok, arra kell gondolnom, valami nem működött jól - reagált a té­mával kapcsolatos érdeklődé­sünkre Borkúti Mária, a Miskol­ci Nemzeti Színház szervezőiro­dájának vezetője. - Azt jelenti, a nézők nem tudtak róla, mi lesz, nem sikerült eljuttatni az információt a közönséghez. Kér­déses, a helyi sajtó felkarolta-e, elég pénz volt-e reklámra, ké­szültek-e szórólapok, s ha igen, elegendő-e, kihasználták-e a szer­vezők az adott településen meg­szokott csatornákat. Amiben biztos a szakember: A Kaláka a közönséget igen érdeklő fesztivál (illusztráció) sokkal nehezebb eladni, ha vala­mit új, nem sok évtizedes múlt­ra visszatekintő helyszínen akar­nak színpadra állítani. Akkor még több pénz kell az előzetes propagandára. Amikor egymás után több esemény is elmarad (érdeklődés hiányában), felme­rül, megvan-e a koordináció az esemény között, vagy feltorlód­tak, egymást érik - és oltják ki.- Egy merőben új rendezvény­nél fontos, hogy időben, kellően korán indítsák a kampányt, hogy legyen idő megtalálnia a célkö­zönségét. Nem mindegy továbbá, milyen magasak a jegyárak - fe­jezte be válaszát Borkúti Mária. Hosszú volt az évad - a közönség elfáradt bele? Charlie-koncert, Babos Gyu­la és zenekara, a Pintér Béla Társulat fellépése - ilyen pro­dukciók maradtak el az elmúlt hónapokban Miskolcon. Mindegyik népszerű, elis­mert előadók jegyzik - hiába, mégsem jött össze, legtöbbször „technikai okok miatt”, azaz nem sikerült elég jegyet elad­ni. A közelmúltban az alterna­tív színjátszás egyik legjelentő­sebb mai csoportja maradt (majdnem) hoppon: a Kaláka­fesztivál keretében Pintér Bé- láék a Pesten évek óta nagy si­kerrel játszott Parasztoperát adták volna elő. Csakhogy a színházban tar­tandó előadásra mindössze 16 vagy 17 jegyet sikerült értéke­síteni... A közönség elfáradhatott - vélik szakemberek. Minden korábbinál hosszabb színházi évad, rekordmennyi­ségű előadással; több mint két­hetes operafesztivál; Kaláka és Dixieland; a helyszín viszony­lagos új, nem bejáratott volta (a Nyári Színház 1997-től üze­mel) - ilyesféle okok vezethet­nek oda, hogy egy-egy, egyéb­ként feltűnést keltő produkció­ra sem sikerül olykor nézőket toborozni. VÁROSHÁZI ESTÉK: A Greenfields adott koncertet A miskolci városháza udvarán az ír népzenét Játszó zenekart hallhatta a közönség ezen a héten - augusztusban folytatódik a sorozat NAPLÓ Játék, pénz, halál. U Furmann Imre J e-mail: eszak@eszak.boon.hu Szegény Coubertin báró na­gyon naiv ember lehetett (eny­hén szólva), amikor az újkori olimpiák elindulásakor azt az emlékezetes kijelentést tette, mi­szerint: nem a gyó'zelem, hanem a részvétel a fontos. Ez már ak­kor (is) logikátlan megfogalma­zás lenne, ha igaz. (Ahhoz, hogy győzni tudjak, minimum ott kell lennem). De nem is igaz, különösen napjainkban nem igaz. A sport, a játék per­sze tétre megy és természetes, hogy minden játékos nyerni akar. S így volt ez régen is, és nincs ez másképp most sem. Csak va­lahogy megkeserít minden örö­möt, hogy tudjuk, érzékeljük, mindenütt ott zizeg - az öröm legkiváltságosabb pillanatában is - az, amiért valójában játékos és menedzser, edzó' és tulajdo­nos, pszichológus és szertáros egyaránt hajt. Igen, a pénz. Azért hajtják magukat - vagy hajtják őket - a sportolók, szed­nek különböző szereket olykor, végeznek áltudományos edzése­ket s válnak sokszor szerencsét­lenné, legyenek bármennyire is híresek, vagy gazdagok. (Csak csendben jegyzem meg: civil életünket is elérte a teljesít­ménykényszer polipja, a nyúlós- nyálkás csápok rátapadtak gyer­mekeink bőrére is. Részvéttel nézem, hogy fiatalemberek mit össze nem gürcölnek egy-egy is­kola elvégzéséért, állásért, pozí­cióért úgy, hogy közben alig­áiig engednek meg maguknak egy kis „züllést", lazulást, bo- lyongós, szerelmes éjszakákat). Kovács Gazsiék is csúsztak, másztak a Nyéki Kavics SE-ben. Megyei II., azt hiszem az volt a csúcs. Edzésidőre kaptak némi munkaidő-kedvezményt, meccs után pedig kijárt pár sör meg egy sertéspörkölt. Istenem, de szerettem a focit. Gyerekként ott bóklásztam min­dig a pálya körül, egyszer Po­zsonyi (kinek csak a karja olyan volt, mint a csikó combja) úgy félpályáról megsuhintott lövése gyomorszájon talált. Vagy tíz percig húzott, húzgált, lélegezte­tett, köptetett az egész csapat, még a fakók is odarohantak. De a későbbiekre is emlékszem, pontosabban a mozdulatokra: ahogy Kiss Sanyi, a kapus (ké­sőbb VB-titkár lett) egy hátsó szaltóval megfogja a már rajta túljutott labdát, és emlékszem ahogy passzolgatva vitték végig a labdát a pályán a Molnár test­vérek, akik közül Sanyi istenadta tehetség volt. És később is: a Serfőző-Orosz-Orbán Pisti jobb szárny. Tehetség és emberség öt­vöződött ott ezekben a régi fiúk­ban, de ott is, akkor is, amikor a pénz zizegni kezdett, szétment, szétrepedt, szétmállott minden. 1üV-Víwi/ívAl >.1/ Orbán Pistiék közösen totóz­tak. Az egyik héten megütötte (megütötték?) a főnyereményt: több százezer forintot. Figye­lem! a hatvanas évek közepén vagyunk, óriási pénz volt az ak­kor. Lett is minden: emeletes üdülő a tóparton, nyitott sport­kocsi, barátok tömege. Meg a pénz körül mindig ott sündörgő, somfordáló árulás, mocsok és szenny. A játék: öröm. A kidolgozott izmok és eltorzult arcok, az örömben is hideg kőként szikrá­zó szemek láttán már réges-rég nem hiszek a játék „örömében". Mert ez, amit most ilyen címen sugároznak, sem nem játék, sem nem öröm. Már réges-régen nem járok meccsre. Megnézem a tévében, de csak úgy szemlélődve. A régi mozdulatokat keresem, azokat a régi mozdulatokat, amelyek még emberiek voltak. És nézem, mert én is játszom, hiszen régen megtanultam a ta­nácsot: nem az a lényeg, hogy mi az eredmény, hanem jól kell fogadni...

Next

/
Oldalképek
Tartalom