Észak-Magyarország, 2004. július (60. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-24 / 172. szám

2004. július 24., szombat íaiMififiiiisiíi i ORSZÁGBAN-VILÁGBAN / 2 HÍRCSOKOR 0 Megtalálták a fejet. Az Egyesült Államok szaúd-arábiai nagykövetsége megerősítette, hogy a héten Rijádban talált levágott fej az elrabolt Paul M. Johnsoné volt. Az ameri­kai állampolgárt az al-Kaida nemzetközi ter­rorista hálózathoz kötődő iszlám szél­sőségesek fejezték le. Johnson testének többi részét azóta sem találták meg. 0 A magyar misszió. Elutazott Afganisz­tánba az új magyar katonai misszió. Két hét múlva már feladatot is kaphat a 125 fős, összeszokott magyar egység. Az ala­kulat mintegy 40 járművet használ majd az afgán főváros környéki feladatokhoz. PARLAMENT ■, ' ■ ■ , ' ■■■ ­Először a Szigeten a Ház tagjai Budapest (ÉKN) - Idén első alkalom­mal jelenik meg az Országgyűlés a Sziget Fesztiválon. Az augusztus 4-étől 11-éig tar­tó rendezvényen a cél az, hogy kiállítás, vitafórumok, kvízjáték segítségével tegyék közérthetőbbé az Országgyűlés működését a fiatalok számára. Nyitóprogramként augusztus 5-én a „Pro és Kontra” című fórumban Pettkó András (MDF) képviselő, Szitka Péter (MSZP) képviselő, illetve dr. Csernus Im­re pszichiáter vitatkozik a kábítószer-fo­gyasztással kapcsolatos törvényi szabályo­zásról, a politikusok és szakemberek lehetőségeiről. Augusztus 7-én, szombat délután 16 órá­tól a szigetlakok a Sportsziget helyszínén mérhetik össze tudásukat a Parlament SE futballcsapatával.- Már elnézést, de egy politikus a szabad­ságán sem pihenhet?! Tessék szépen szep­temberben felkeresni az irodámban, és ott próbálkozni a megvesztegetéssel! (Karikatúra: Marabu) Öregbíti: a megbékélés jelképe Mostar (MTI) - A boszniai háború ál­tal szembeállított népek megbékélésébe ve­tett hitet hangoztatták pénteken annak a nagyszabású ünnepségnek a résztvevői, amelyet a háború során lerombolt, majd az egykori hadviselő felek összefogásával és nemzetközi segítséggel újjáépített Öreg- híd felavatása alkalmából rendeztek. A világörökség részének nyilvánított, eredeti formájában helyreállított híd fel­avatása alkalmából a szónokok az 1992-1995-ös boszniai háborúban szemben álló népcsoportok megbékélését, az abba vetett hitet hangoztatták, az Öreghidat’pe­dig egyenesen a háború utáni újjáépítés és a megbékélés jelképének tették meg. Hazánk is részese volt Az 1566-ban épült, oszmán kori híd 1993- ban esett áldozatul a boszniai háború egy szakaszában kirobbant horvát-bosnyák harcoknak: egy boszniai horvát harckocsi füzétől a Neretva folyóba omlott. Magyar- ország szintén kivette részét az újjáépítés­ből: a híd alkotóelemeit az SFOR bosz­niai békefenntartó erő zászlaja alá vezé­nyelt, magyar műszaki kontingens utászai emelték ki több hónapos kemény munká­val a folyóból 1997-ben. „A vallomásaikból az derül ki, hogy valami jön” Újabb nagy merénylet készül Amerika ellen, legalábbis az elfogott al-Kaida-tagok szerint Washington (MTI) - Az Egyesült Államok ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett merényletekhez hasonló horderejű merénylet készül ismét Amerika ellen. Erről az al-Kaida terrorszerve­zet Szaúd-Arábiában, Afganisz­tánban, Pakisztánban elfogott tagjai vallottak - közölték meg nem nevezett hírszerzési forrá­sok a The New York Times című amerikai napilap pénteki száma szerint. Az agytröszt terve Az elfogott terroristák közlé­sei alapján az újabb merényletet a terrorszervezet legfőbb vezeté­se, a valószínűleg az afga- nisztán-pakisztáni határvidéken bujkáló Oszama bin Laden és közvetlen környezete tervezi. „Nem tudjuk a készülő me­rénylet pontos idejét vagy he­Kétség nem fér ahhoz, hogy újabb nagy merényletre összpontosítják figyelmüket az Egyesült Államok területén. The New York Times .................................................» lyét, de vallomásaikból az derül ki, hogy valami jön” - mondta egy név nélkül nyilatkozó, ma­gas rangú hírszerzési tiszt­ségviselő. Amerikai tiszt­ségviselők az utóbbi két hétben már figyelmeztették Amerikát egy újabb merényletre, de akkor még nem mondták meg, kitől kapták az információt, de a lehető legpontosabban meg akar­ják határozni a veszélyt a nyil­vánosság előtt. Meggyengültek, de... Egy másik, meg nem nevezett hírszerzési tisztségviselő azt mondta: kétség nem fér ahhoz, hogy bin Laden vagy az al-Kaida más vezetői újabb nagy merény­letre összpontosítják figyelmüket vagy az Egyesült Államok terüle­tén, vagy valamilyen más külföl­di amerikai érdekeltség ellen. A Központi Hírszerző Ügynök­ség (CIA) meg nem nevezett tiszt­ségviselői elmondták: az amerikai haj tó vadászat következtében az al-Kaida vezetése nagyon meg­gyengült, de nem kívánnak jós­lásokba bocsátkozni arra vonat­kozólag, hogy mikor fogják el ma­gát bin Ladent. Európában dolgo­zó két terrorellenes tisztségviselő arról számolt be, hogy az újabb nagy terrorcselekményre vonat­kozó jelzéseket hat héttel ezelőtt kapták bizonyos személyektől és műszaki eszközök révén, de töb­bet nem árultak el. ;jJ u j ii jj jj jíjíj http: //forum.boon.hu Szóljon hozzá! Nehéz feladatra vállalkoztak a társaikat Irakban felváltó szlo­vák katonák is, hisz a lázadók gyakran támadnak meg olyan rendőröket és egyéb tiszt­ségviselőket, akik megítélésük szerint együttműködtek a meg­szálló hatóságokkal, s egyre gyak­rabban keverednek nyílt harcba a koalíciós erőkkel. Tegnap megöl­tek egy nyugalmazott iraki tábor­nokot Moszulban, miközben az a pénteki muzulmán imára igyeke­zett egy mecsetbe. Szalím Mádzsib Bles vezérőrnaggyal együtt egy másik személyt is ha­lálos lövés ért, feltehetőleg azért hajtották végre a támadást az 58 éves tábornok ellen, mert együtt­működött az amerikaiak vezette korábbi kormányzattal. (Fotó: EPA) Több száz éves romos házakból Barátaival vett meg egy falucskát Demszky Budapest (ÉKN) - Az euró­pai parlamenti választások után Demszky Gábor az Ad- ria-parton, Abbáziától har­minc kilométernyire lévő nyaralójában adott partit kollégáinak. Budapest főpolgármestere teg­nap, laphírekre reagálva, egy közleményben ismerte el, hogy valóban vendégül látta közvetlen munkatársait. A 130 négyzetmé­teres nyaralóban tartott rendez­vényen azonban csupán egyetlen politikus, az SZDSZ színeiben EP- mandátumot szerzett képviselő, Szent-Iványi István vett részt. A főpolgármester és családja, valamint négy barátja egy öt házból álló kis falut vásárolt meg. A Kusari nevű település házainak megvételét családi kölcsönökből és ingatlaneladá­sokból fedezték. A vásárlás részleteiről Demsz­ky Gábor azt közölte, hogy Zág­ráb főpolgármesterének vendége­ként járt a környéken, és akkor mutatták meg neki a több száz éves, romos házakat a hegytetőn. w .................. A 130 négyzetmé­ternyi épületrészt 19 250 euróért vet­tem, melyre a csa­ládi ingatlanok el­adása jelentette a fedezetet. Demszky Gábor A főpolgármester szerint őt az motiválta, hogy a falucskát a ha­zai ingatlanárakhoz mérten is igen olcsón lehetett megszerezni.- A 130 nT-nyi épületrészt 19 250 euróért vettem, melyre a családi ingatlanok eladása jelen­tette a fedezetet - közölte. Becs­lések szerint a főpolgármester új üdülőháza ma 100 milliós forgal­mi értéket képvisel. Bár tegnap estig nem érkezett újabb merénylet vagy ösz- szecsapás híre, az izraeliek által épített, s az ENSZ által kifo­gásolt elválasztó fal körül továbbra is érezhető a feszültség. (Fotó: EPA) „Biztos, hogy jó elnök lennék” Gémesi nem száll versenybe a posztért Budapest (MTI) - Gémesi György az MTI-nek pénte­ken úgy nyilatkozott: nem áll szándékában indulni a pártelnöki posztért. „Biztos, hogy jó elnöke len­nék a Magyar Demokrata Fó­rumnak, de nem áll szándé­komban indulni a pártvezetői posztért” - mondta az MDF al- elnöke. „A győztes csapaton ne vál­toztass alapelv elég világosan megadja a teendőket. Az MDF érdeke ma az, hogy az egysé­ges korábbi vezetés stabilan tudja tovább vinni a dolgo­kat” - jelentette ki Gémesi György. A politikus megtisztelőnek nevezte, hogy Medgyasszay László az MDF pártszervezeti elnökeinek, illetve az országos választmány és a frakció tag­jainak írt levelében - amint arról a Magyar Nemzet című napilap hírt adott - azt írta, hogy Gémesi György szemé­lyében jó elnöke lenne a de­mokrata fórumnak. Dávid, a „kiszolgáló” Medgyasszay László a levél­ben többek között kifejtette: „Dávid Ibolya nem tudja ke­zelni a belső problémákat”, „szereplései csak saját nép­szerűségét tartották szinten”, „további károkat okoz az MDF-nek azzal, hogy politiká­jával, talán nem szándékosan, egyre inkább kiszolgálja az MSZP-nek és az SZDSZ-nek azt a törekvését, amely a Fi­desz és vezetőjének folyama­tos támadásában és lejáratá­sában áll”. Törökországnak kell vezetnie az iszlámot Ankara (MTI, Reuters) - Tö­rökországnak az iszlám világ vezetőjének kell lennie, ameny- nyiben az Európai Unió elutasít­ja felvételét - jelentette ki az egykori Oszmán-dinasztia legöre­gebb túlélő tagja. A 92 éves Ertugrul Osman, aki New Yorkban él, és valami­kor a bányaiparban dolgozott, most hazalátogatott Törökország­ba, s úgy vélekedett: Csodálatos lenne, ha hazája az iszlám világ vezetőjévé válhatna. Törökország az oszmán szultá­nok idején az iszlám világ jelen­tős részének volt a vezetője, es a szultán egy időben a kalifa val­lási tisztségét is viselte. A török kormány iszlám gyö­kerű, és elsődleges célja, hogy csatlakozzék az Európai Unióhoz. Bilincsbe verve. Miha il Hodorkovszkij, a legna­gyobb orosz olajtársaság, a Yukos volt vezérigazgatója és fő részvényese megérke­zik a bíróságra. (Fotó: EPA) % FoIoIős kiadó: Szabó Miklós Főszerkesztő: Kiss László Kiadóvezető: Farkasné Lovász Zita (lovasz@eszak.boon.hu). Értékesítési vezető: Farkasné Lovász Zita (lovasz@eszak.boon.hu). Értékesítési vezetőhelyettes: Kurysné Torma Zsuzsa (. I. Főszerkesztő-helyettes: Szántó István (szanto.istvan@eszak.boon.hu). Terjesztési vezető: Hausel László (laszlo.hausel@eszak.boon.hu). Marketingvezető: Szűcs Edina (edina.szucs@eszak.boon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: a 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: eszakteri@eszak.boon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1190 forint, negyedévre 3490 forint, fél évre 6690 forint, egy évre 12 790 forint. Hlrdetósfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-260, e-mail: ehird@eszak.boon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 0646/502-900, telefax: 0646/501-262. E-mail: eszeri@eszak.boon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Postafiók 178. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen \ vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Eiben Tamás. Telefon: 06-52/526-626. ISSN 0133-0357 TfflAXESZ

Next

/
Oldalképek
Tartalom