Észak-Magyarország, 2004. július (60. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-12 / 161. szám
2004. július 12., hétfő ÉSMHAGYAB0BS1ÁG# SPORT / 10 HÍRCSOKOR 0 Ezüst és bronz. Goralszki László (Miskolci Sportiskola, edző: Hölcz Péter) 100 méter mellen ezüst, 200 méter mellúszásban bronzérmet szerzett a pár nappal ezelőtt Szegeden megrendezett „cápa” - korábban utánpótlás - bajnokságon. 0 Cseppkő Open. Nemzetközi nyílt felnőtt és ifjúsági sakkversenyt rendeznek Aggteleken, a rangos eseménynek a Cseppkő hotel július 13-18. között ad otthont. A több mint 400 ezer forintos pénzdíjas esemény médiatámogatőja az Észa k-Magya rország. Érik a meglepetés az egyetemen Miskolc (ÉM) - Az egyetemi körcsarnokban vasárnap a 7. fordulóval folytatódott a korcsoportos sakkbajnokság országos döntője.- Többnyire az esélyesek vezetnek, a leány és a fiú 14 évesek között azonban érik a meglepetés - mondta Verőci Zsuzsa nemzetközi nagymester, a rendezvény főbírója. - A hétfői és a keddi játéknapon még bármi megtörténhet, hiszen az aranyérem várományosai egymás ellen küzdenek. Fokozódik a feszültség, egy hibás lépés is az elsőség elvesztését eredményezheti. A Spitzmüller, Bahor duó lett a legjobb borsodi célbaérkező (Fotó: Internet) Herczigék nyertek Veszprémben Veszprém (ÉM) - Herczig Norbert nyerte meg a Veszprém-ralit, az országos bajnokság ötödik futamát. A második helyen Bénik Balázs, míg a harmadikon Szabó Gergely végzett. A címvédő Bénik a második napon remekül autózott, s végül csupán 8.4 másodperccel maradt el a győztestől. Túri Tamás (Skoda Octavia WRC) és Tagai Tamás (Skoda Octavia WRC) műszaki hiba miatt nem tudta befejezni a Veszprém-ralit. Ez igaz az ózdi Elek Istvánra is, akinek kigyulladt a Toyota Corolla WRC-je, amit sikerült eloltaniuk. Veszprém-rali, végeredmény I. Herczig N„ Tóth I. (Skoda Octavia WRC) 1:26.2 óra, 2. Bénik B., Rácz B. (Ford Focus WRC) 8.4 mp h„ 3. Szabó G., Kerék B. (Skoda Octavia WRC) II. 6 mp h., 4. Aschenbrenner Gy., Percze N. (Mitsubishi Lancer Evő) 26.7 mp h., 5. Túrán F., Csökő Z. (Mitsubishi Lancer Evő) 1:32.4 p h., 6. Spitzmüller Csv Bachor B. (Mitsubishi Lancer Evő) 5:42.2 p h .......9. Botka K„ Mihalik P. (Mitsubishi Lancer Evő), ... 21. Balázs J., Pelyhe Gy. (Lada 2107), ...29. Veszprémi R., Kassai K. (Peugeot 306) Juventus: Trezeguet marad Torino (MTI/EFE) - Fabio Capello, a Juventus labdarúgócsapatának vezetőedzője kijelentette, hogy a francia Dávid Trezeguet biztosan nem távozik az együttestől, míg az eddig jobb oldali védőt játszó honfitársa, Lilian Thuram a jövőben középhátvéd lesz.- Trezguet a mi csatárunk marad, nem' engedjük el, mert szükségünk van rá. Thuram pedig a következő idényben középen fog futballozni. Ezenkívül is több ötletem van a csapat átalakítását illetően, de ezeket egyelőre nem szeretném nyilvánosságra hozni. Az biztos, hogy a Juventus új szisztémában fog játszani - jelentette ki a nyáron az AS Romától távozott tréner. Nincs egyezség Capello szerint együttese jelenlegi kerete nemzetközileg is versenyképes, de ez nem jelenti azt, hogy vége az erősítéseknek, sőt ismét együtt szeretne dolgozni a brazil Emersonnal, aki ugyan már megállapodott a torinói klubvezetőkkel, ám a világbajnok középpályás átigazolása még nem zárult le, mivel az AS Roma és Juventus egyelőre nem jutott egyezségre. Az angliai Világkupa-fináléban a mieink! Igazi csapatként jutott a magyar salakmotoros-válogatott az augusztusi VK-döntőbe A miskolci Szatmári László (fehér sapkában) jól teljesített (Fotó: mtí) Gyula (HBN - BN, ÉM) - Szombaton az alföldi fürdőváros salakstadionja adott otthont a salakmotoros Világkupa selejtezőjének. A viadal előtt úgy tűnt, hogy az elvárás túl nagy terhet rak a mieink vállára, hiszen válogatottunk kicsit feszülten készült a megmérettetésre. S a viadal sem indul valami parádésan a mieink számára, hiszen az első futam után rögtön a szlovének vették magukhoz a kezdeményezést, s az 5. futamig kellett várni arra, hogy Tihanyiék pontszámban utolérjék a déli szomszédainkat, s először a 7. etap után vezettünk. De ezután beindult a magyar henger, s hol több, hol kevesebb ponttal, de mindig vezettünk. Amint az várható volt, az első helyért vívott csatározásból az osztrákok „kivonták magukat”, míg az orosz válogatott végül a Szergej Erosinnal megerősített junior csapatukkal érkezett, de az ifjak a kezdeti megilletődöttségüket hamar levetkőzték, s a viadal végére megközelítették a magyar-szlovén duót. Jó az öreg a háznál A legfőbb riválisaink a szlovének voltak, akiknél Matej Zagar ejtette ámulatba a közönséget, aki egyetlen futamában sem talált legyőzőre. De amíg a szlovéneknek csak egy verhetetlen Zagarjuk és egy jól teljesítő Santejük és Kolenkójuk volt, addig a mieink igazi csapatot alkottak, s az öt versenyzőnkből négyen motoroztak össze tíz, vagy ennél több pontot. Közismert, hogy sokáig kérdéses volt Tihanyi starthoz állása, hiszen a magyarok doyenje kézsérüléssel bajlódott, de végül elvállalta a szereplést. S milyen jól tette! Kiderült, jó az öreg a háznál, hiszen a 41 éves Subi lett a legeredményesebb magyar, s így elévülhetetlen érdemeket szerzett a végső győzelemből. Parades mezőnyben húzhatják A magyarok ezzel a diadallal kiharcolták a Világkupába jutást, ami azt jelenti, hogy részesei lehetnek a világ legjobb 8 nemzetét felvonultató egyhetes angliai seregszemlének. A mieink igen előkelő mezőnyben húzhatják majd a gázt augusztus 2-án Eastbourne-ben a Világkupa első napján, hiszen a világbajnok svédekkel, a házigazda angolokkal és a klasszisoktól hemzsegő lengyelekkel kell megküzdeniük Szatmári- éknak. Világkupa-selejtező, Gyula 1. Magyarország 51 pont (Tihanyi 14, Vjda 4, Magosi 13, Stefán) 10, Szatmári 10) 2. Szlovénia 47 (Zagar 18, Kolenko 10, Santej 13, Legan 3, Kraljic 3) 3. Oroszország 42 (Sajfutdinov 5, Ivanov 10, Golubovskij 3, Bondarenko 14, ÉrosinJÓ) 4. Ausztria 10 (Waliner 4, Hauzinger 6, Grőgíer 5, M. Őzeit 0, 0. Őzeit 0) A norvég Thor Hushovd (képünkön) nyerte a francia országúti kerékpáros körverseny, a Tour de Francé 8. szakaszát. Mivel a Lamballe és Quimper közötti 168 km-es etap végén az ausztrál Robbie McEwen jobban sprintéit a mezőnyhajrá során, mint honfitársa, Stuart O’Grady, ezért átvette tőle a pontversenyben élen állónak járó zöld trikót. Eredmények, 8. szakasz, Lamballe-Quimper, 168 km: 1. Hushovd (norvég) 3:54:22 ó, ...21. Ullrich (német) a.i., ...33. Armstrong (amerikai) a.i. Az összetettben (sárga trikó): 1. Voeckler (francia) 33:03:36 ó, ...6. Armstrong 9:35 p h., ...20. Ullrich 10:30 p h. (Fotó: EPA) Kikapott Argentína Chiclayo (MTI) - Meglepetésre Mexikó legyőzte az egyik legnagyobb esélyesnek tartott Argentínát a Peruban zajló labdarúgó Copa America B-csoportjá- nak 2. fordulójában. Marcelo Bielsa argentin szövetségi kapitány szerint csapata jól játszott, s mindent megtett a győzelemért, amely azért maradt el, mert minden helyzetet kihagytak a csatárai.- Ellenfelünk három középső hátvéddel és két védekező középpályással állt fel, s így nagyon nehéz támadni. Ennek ellenére hat-hét nagy lehetőségünk volt, de ezeket nem sikerült kihasználni - magyarázta a vereség okait a tréner, aki továbbra is biztos együttese továbbjutásában. A kvartett másik mérkőzésén Uruguay a papírformának megfelelően nyert Ecuador ellen, s ezzel a csoport élére ugrott. Eredmények: Mexikó - Argentína 1-0 (1-0), Uruguay - Ecuador 2-1 (0-0). A csoport állása: 1. Uruguay 4 pont (4-3), 2. Mexikó 4 (3-2), 3. Argentína 3, 4. Ecuador 0. Baumgartner Zsolt technikai okok miatt feladni kényszerült a hétvégi Brit Nagydíjat Silverstone (MTI, ÉM) - A papírformának megfelelően a hatszoros világbajnok Mi- chael Schumacher nyerte az 55. Forma-l-es világbajnokság tizenegyedik futamát, s a Brit Nagydíjon aratott diadallal már 100 pontos, csak Monte-Carlóban nem lett első, ott kiesett. A Ferrari német világklasszisa F-l-es pályafutása 80. sikerét könyvelhette el, mögötte a finn Kimi Ráikkönen (McLaren- Mercedes) és a brazil Rubens Barrichello (Ferrari) végzett, míg Baumgartner Zsolt (Minar- di-Cosworth) a 32. körben kiesett. Kimi az elején A rajt után az élről induló Kimi Ráikkönen simán megőrizte pozícióját, sőt kicsit el is húzott a többiektől. Mögötte Rubens Barrichello, Jenson Button, és a hatszoros világbajnok Mi- chael Schumacher következett. http://sport, boon.hu További cikkek A „Nagy Schuml” pezsgőzik Baumgartner Zsolt a 20. helyen fejezte be az első kört, előtte a Minardi-Cosworth másik pilótája, Gianmaria Bruni haladt. Állandósult a 4 mp körüli különbség Ráikkönen és Barrichello között, a dél-amerikai versenyző többször is versenyen elért pályacsúcsot „futott”. Aztán a 16. körben az első boxkiállások után már M. Schumacher száguldott az élen Ráikkönen előtt, a különbség 1.3 mp volt. Ezután Ráikkönen fokozatosan dolgozta le hátrányát, (Fotó: MTI) gyakorlatilag körről körre gyorsabb volt M. Schumachernél, ám a finn egyszer sem került előzési pozícióba. Mögöttük Button volt a harmadik, Barrichello a negyedik. A 32. körben Baumgartner autója lelassult, majd meg is állt. A 41. körben a 8. helyen haladó Jarno Trulli nagy sebességgel a gumifalnak csapódott, majd a roncs többször át is pördült a tengelyén: pályára küldték a biztonsági autót, ezt kihasználva Ráikkönen és Barrichello is kiment szervizelésre. A Renault olasz pilótája sértetlenül úszta meg a balesetet. Miután a safety-car elhagyta a pályát, folytatódott a száguldás. M. Schumacher vezetett Ráikkönen és Barrichello előtt. A hajrában M. Schumacher fokozatosan szakadt el a finn pilótától, akit a Ferrari brazil klasszisa egyre jobban megközelített, de előzésre nem volt esélye. Az FI-B8 Brit Nagydíj végeredménye 1. M. Schumacher (német, Ferrari) 1:24:42.700 6, 2. Ráikkönen (finn, McLaren- Mercedes) 2.130 mp hátrány, 3. Barrichello (brazil, Ferrari) 3.114 mp h., 4. Button (angol, BAR-Honda) 10.583 mp h., 5. Montoya (kolumbiai, Wllllams-BMW) 12.173 mp h., 6. Fisichella (olasz, Sauber-Petronas) 12.888 mp h. _________ Á Forma-l-es világbajnokság állása, versenyzők: 1. M. Schumacher (német, Ferrari) 100 pont, 2. Barrichello (brazil, Ferrari) 74. 3. Button (angol, BAR-Honda) 53, ... 18. Baumgartner Zsolt (Minardi-Cosworth) 1. Csapatok: i. Ferrari 174 pont, 2. Renault 79, 3. BAR-Honda 67. Michael Schumacher „Nekem nyolcvan”