Észak-Magyarország, 2004. május (60. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-06 / 105. szám
2004. május 6., csütörtök ÉSZJW-MAGYARORSZÁGf HIRDETÉS /12 Európa Biztosító: még közelebb az ügyfelekhez Keresettek a korszerű szolgáltatások AZ UTÓBBI HÁROM ÉV ALATT JELENTŐS VÁLTOZÁSOK KÖVETKEZTEK BE A HAZAI BIZTOSÍTÁSI PIACON, ÉS ENNEK A VÁLTOZÁSNAK AZ EGYIK LÉNYEGES ELEME, HOGY AZ EURÓPA Biztosító Rt. dinamikus üzletpolitikájának KÖSZÖNHETŐEN AZ EGYÉBKÉNT NÉPES MEZŐNYBEN A HETEDIK HELYRE JÖTT FEL. Az EREDMÉNYEK MÖGÖTT A MEGVÁLTOZOTT, KORSZERŰ VEZETÉSI MÓDSZER ÉS A SZAKMAILAG JÓL FELKÉSZÜLT KIRENDELTSÉGEK, MUNKATÁRSAK TEVÉKENYSÉGE ÁLLNAK. Mindezek hatása nyomon követhető az Európa Biztosító Rt. Miskolci régiójában is, ahol Fodor Zoltán régióigazgatóval az utóbbi hetek céltudatos akcióit tekintettük át. — Egyik ilyen megmozdulásunk, az „Európa-Húsvét a Plazában” elnevezésű akció szerencsésen ötvözte piackutatási törekvéseinket és jól szolgálta azt a célunkat is, hogy közelebb kerüljünk eddigi és leendő ügyfeleinkhez. Három miskolci kirendeltségünk munkatársai vállalkoztak rá, hogy az ünnep előtti napokban délelőtt tíztől délután hat óráig találkoznak az üzletközpontban megforduló vásárlókkal, és kérdéseket tesznek fel nekik, milyen szolgáltatásokat részesítenek előnyben, mire van szükségük meglévő szolgáltatásaink kibővítése, finomítása érdekében.- Igyekeztünk két percre leszűkíteni az „interjúkat”, ám akik bővebb információra vártak, azok korrekt válaszokat kaptak kérdéseikre, felvetéseikre. A gyerekkel érkező szülők körében elsősorban a taníttatás, a továbbtanulás finanszírozásával összefüggő témákat hoztuk szóba, a fiatalokkal viszont főként a lakáshoz jutási lehetőségekről beszélgettünk, a negyven fölöttiekkel az életminőség javításáról, a különböző takarékossági formákról, az egészségbiztosítási kilátásokról, a nyugdíjasévekre való tudatos felkészüléssel kapcsolatos kérdésekről váltottunk szót az ő megközelítésükben. Több ezer kérdőívet töltöttünk ki, ami számunkra a piackutató munka hasznosságát bizonyítja. Az akcióban részt vevők között egy kétszemélyes wellness- hétvégét sorsoltunk ki. A nyertes: Antal Erzsébet, Tiszaújváros.- Március 16-tól december 8-ig tart a tavaly nagy sikert aratott, ezért idén ismét meghirdetett hűségakciónk. Idei akciónkban a jelenleg két biztosítással rendelkező és az akció időtartama alatt új életbiztosítást kötő ügyfeleink vehetnek részt, és nyerhetnek fődíjként öt kétszemélyes Biarritzba szóló utazást. A sorsolást december 22-én tartjuk Budapesten, akkor derül ki, kik is lesznek azok a szerencsés ügyfeleink, akik elrepülhetnek majd a divatos dél-franciaországi üdülőhelyre. A tavalyi nyertesek közt volt egy miskolci házaspár is, akik az Európa Biztosító Rt. hűségakciójában való részvételüknek - és persze a szerencséjüknek - köszönhetően párizsi hétvégét nyertek, és éppen április kö-. zepén jártak álmaik fővárosában. A régióban, Borsod-Abaúj-Zemplén- ben és Heves megyében egyre erőteljesebb az Európa Biztosító térhódítása, szolgáltatásaik „beágyazódása” kimondottan jónak nevezhető. Korszerű biztosításaink, megújuló szolgáltatásaink valóban keresettek a régióban, mindazok, melyek a gyermekek jövőjének alakítása, a továbbtanulás, aztán a biztonsági tőkeképzés, a nyugdíj-előtakarékosság, a kis- és középvállalkozások vagyonbiztosítása, a betegség- és baleset-biztosítás, a lakásbiztosítás (egyedi és társasházi) területén nyerőnek bizonyultak. Már csak azért is, mert ezek valóban kellőképpen egyediek, testre szabottak, és azt a megnyugtató szakmai és pénzügyi hátteret garantálják, amit a Groupama, Franciaország második legnagyobb biztosítási csoportja képvisel - mondta befejezésül Fodor Zoltán régióigazgató. Irodáink címei, ahol ügyfeleinket várjuk: Miskolc, Arany J. u. 1113., tel.: 46/340-605. Mezőkövesd, Szomolyai u. 3., tel.: 49/416-745. Eger, Almagyar u. 8., tel.: 36/413- 555. Heves, Hunyadi u. 11-13., tel.: 36/545-451. Tiszafüred, Kossuth tér 15., tel.: 59/350-355. Gyöngyös, Búza u. 1., fszt. 6., tel.: 37/311-546. Május 3-án nyílt meg tiszaújvárosi irodánk: Tiszaújváros, Erzsébet tér 28., tel.: 49/340-961. Csapatunk a Miskolc Plazában Korszerű járműpark - versenyképes tevékenység Az út, Amélyét áz/ SZK Transport Rt. az elmült csaknem MÁSFÉL ÉVTIZED ALATT MEGTETT, NEM CSAK KILOMÉTEREKBEN MÉRHETŐ SZÁZMILLIÓKKAL, HANEM A CÉG EREDMÉNYESSÉGÉT TEKINTVE is..A Szeles utcai bázison, A NYÜZSGŐ FORGALOMIRÁNYÍTÓ IRODÁBAN MOBIL- ÉS VEZETÉKES TELEFONOK, FAXGÉPEK, SZÁMÍTÓGÉPEK, GPS RENDSZERŰ ONLINE MŰHOLDKÖVETŐ BERENDEZÉS TÁRSASÁGÁBAN TALÁLTUK NáGY Lászlót, az SZK Transport Rt. MISKOLCI KIRENDELTSÉGÉNEK IGAZGATÓJÁT, AKIVEL FELADATAIKRÓL BESZÉLGETTÜNK.- Kiragadva a technika világából az első kérdés az alapításhoz kötődik, hiszen Nagy László 1990-ben tagja volt az SZK Transport - akkor még kft. - kezdőcsapatának.- Való igaz, 1990. márciusától dolgozom a cégnél, illetve annak elődjénél. Hosszú utat tettünk meg az eltelt közel másfél évtized alatt, és ma már elmondhatjuk, hogy az SZK Transport Rt. piacvezetőnek számít Magyarországon a hű- töttáru-fuvarozásban. Nyolc ki- rendeltséget működtetünk az országban, ezen belül ma is a miskolci a legnagyobb, hiszen 80 saját tehergépjárművel és 30-40 alvállalkozóval dolgozunk folyamatosan. A cégen belül nálunk a legnagyobb a műszaki állomány.- Adódik a kérdés, mennyiben különbözik a miskolci központ a többi kirendeltségtől?- Az ország különböző pontjain lévő hét kirendeltségünk elsősorban hűtős tehergépjárművekkel, élelmiszer-ipari és húsipari cégek számára dolgozik. Mi itt Miskolcon többnyire száraz platós gépjárművekkel rendelkezünk, ami azt is jelenti, hogy fuvarjaink jelentős része többirányú szállításból áll össze. Vagyis arra törekszünk, hogy az üres járatokat minimálisra csökkentsük, így nálunk nagyobb hangsúlyt kap a spedi- tőri munka.- Mindezeket figyelembe véve, hogyan sikerült az elmúlt évi feladatokat teljesíteni a miskolciaknak, és mi az idei célkitűzés?- Kedvezően alakult az árbevételünk és az egy kilométerre eső fuvardíjbevételt is jó szinten teljesítettük. Az elmúlt év értékeléséhez hozzátartozik az is, hogy gyarapodott és fiatalodott a gépjárműparkunk, ami értelemszerűen magával hozta a dolgozói létszám növekedését is. Ezzel párhuzamosan bővült a megbízóink köre, ami nagy felelősség, hiszen a minőségi szolgáltatással a cég jó hírnevéért is dolgozunk. Munkánkat nagyban segítette az SZK Transport Rt. magas színvonalú technikai felszereltsége. A fuvarszervezés nálunk ma már elképzelhetetlen a GPS rendszerű online műholdkövető rendszer nélkül, amellyel percre pontosan követni tudjuk gépjárműveink helyzetét, legyenek az ország bármely részén. Ez a rendszer lehetővé teszi, hogy pontos információkat adjunk partnereinknek arról, mikor, hová érkezik az általunk szállított áru.- Néhány napja tagja vagyunk az Európai Uniónak. Ez a gazdaság számos területén új kihívásokat jelent. Hogyan érinti a csatlakozás az SZK Transport Rt.-t?- Komoly feladat elé állít minket is az uniós csatlakozás, főként ami gépjárművezetőink e- setében a vezetési-pihenési idők betartását illeti. Nem lesz egyszerű feladat megfelelni az igen szigorú követelményeknek, hiszen hazánkban ennek hiányzik az infrastrukturális háttere. Az autópályák kivételével nincsenek megfelelő parkolók, és sajnos a meglévők sem biztonságosak. Arról nem is beszélve, hogy milyen ezeknek a pihenőknek a tisztasága, kulturáltsága. A magyar utak egyébként is szűk áteresztőképességnek, lassú haladást tesznek csak lehetővé. Ami a minőségi szolgáltatást, a kiállási fegyelmet illeti, ezzel uniós tagként sem lesz gondunk, hiszen az, hogy társaságunk ott van a hazai fuvarozás élvonalában, jelzi: nálunk a partner az első. Tehergépjárműveink megfelelnek az európai uniós előírásoknak. Ugyanakkor azt is tudjuk;, hogy igen kemény feladat a jelenlegi piaci pozíciónk megtartása, hiszen mint mindenki másnak, nekünk is tőkeerős és nagy járműparkkal rendelkező versenytársakkal kell szembe néznünk. De úgy érzem, erre alaposan felkészültünk Miskolcon is, és az SZK Transport Rt. valamennyi kirendeltségén - mondta befejezésül Nagy László, a miskolci kirendeltség igazgatója. Nagy László, a miskolci kirendeltség igazgatója ÚJRA SEVER NA 2004. május 2-től máji A SEVER CENTER RUHÁZATI ÁRUHÁZBAN EZEKEN A NAPOKON MINDEN TERMÉK ÁRÁBÓL 15% ENGEDMÉNYT ADUNK FIZETÉSKOR A PÉNZTÁRAKNÁL, KIVÉTEL AKCIÓS ÁRUK! Ne feledjék, mindennap új áruval várja minden kedves vásárlóját a SEVER CENTER RUHÁZATI ARUHÁZ Cím: 3516 Miskolc, Pesti u. 92. lel.: 46/435-101 | Nyitvatartás: H-SZ: 8.30-20.00, V: 9.30-19.00 Várja Önt... s r m m M m 'LU m Cl) yj a UI PROVIDENT 0 FINANCIAL A személyi hitelezés területén Nagy-Britanniában piacvezető Provident Financial Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon is dinamikusan fejlődik. 2001 májusában kezdtük meg működésünket Magyarországon. Jelenleg 170 OOO ügyféllel rendelkezünk, 2800 képviselő munkatársunk és 600 alkalmazottunk dolgozik 80 irodánkban. Cégünk bővülő csapatába a következő pozícióba keresünk munkatársat: CSOPORTVEZETO Ózd, Sárospatak, Sátoraljaújhely és Szerencs területére. Feladatok: Főállásban alkalmazott munkatársunk fő feladata egy olyan kis létszámú csoport irányítása, amely lakossági ügyfeleknek nyújt személyi kölcsönöket. Segítenie, támogatnia kell csapatát azért, hogy a legjobb teljesítményt nyújtsák és a kijelölt üzleti célkitűzéseket elérjék, valamint hatékony ügyféllátogatásokon keresztül biztosítja a minőségi ügyfélkör fenntartását. Elvárások: • legalább középfokú végzettség, • gépjármű-vezetői engedély, • néhány éves tapasztalat kis létszámú csoport irányításában, • jó kommunikációs képesség, • megbízható, pontos, rugalmas munkavégzés, • problémamegoldó- és elemző készség, • belső motiváció és kezdeményezőkészség. JELENTKEZÉS: Kérjük, hogy fényképes önéletrajzát és motivációs levelét a pozíció és a város megjelölésével 5DQ4. május 13-ig küldje el Dankó Zoltán részére, postán [1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 42-46.), faxon (06-1-354-2149)_ vagy e-mailen (zoitan.danko@provident.co.uk). INFORM MÉDIA Az Irtform Média Kft. a regionális újságpiacon tevékenykedik, a nyomtatott és az on-line médiák kerületén piacvezető Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Az Inform Média Kft. Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe munkatársakat keres a dél-borsodi régió területére. Elvárásaink: • helyismeret • jó problémamegoldó készség • önállóság • átlagon felüli teljesítőkészség • jó kommunikációs készség • mobiltelefon • személygépkocsi Amit nyújtunk: • nyitott, fiatalos munkahelyi légkört, • sokrétű, változatos tevékenységet, • fix+jutalék • költségtérítés Előnyt jelent: • értékesítésben szerzett tapasztalat Ha hirdetésünk felkeltette érdeklődését, örömmel fogadjuk jelentkezését. Inform Média Kft. 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Béres Zsolt Telefon: 20/9589-928 HOLNAP NYÍLIK! HAJDUEP 20 ÉPÍTÉSI es lakberendezesi szakkiallitas KERTÉP KertépiU'ti S&ákkíáHitás KÖZEL 200 KIÁLLÍTÓ, 4000 M’-EN! ÓRIÁSI AKCIÓK, ÁRENGEDMÉNYEK! Nyitva: 2004. május 7 ■ naponta 10.00-18.00 óráig Helyszín: Debreceni Főnix Csarnok, Hódos Imre Rendezvénycsarnok és külső területeik Szervezd: {/-TRADE KIÁLLÍTÁSOK KFT. • www.matle.hu