Észak-Magyarország, 2004. május (60. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-15 / 113. szám
2004. május 15., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG# AUTÓSKÖRKÉP KERÉKHÍREK 0 A Volkswagen a jövőben Lengyelországon kívül Kínában is gyártja Caddy kisteherautóját. A gyártás 2005 végén kezdődik, s a wolfsburgi központú konszern távolabbi tervei szerint 2008-ra évi 1,6 millióra emelkedik a Kínában gyártott VW gépjárművek száma. 0 A Mazda MX-5 idén ünnepli immár tizenötödik születésnapját. 1989-ben a Mazda újraalkotta a nyitott kétüléses könnyű sportkocsit, a roadstert. 0 A Porsche AG és a brüsszeli uniós Versenybizottság megállapodott arról, hogy az egységes piaci rendtartás bevezetését követően a stuttgarti cég továbbra is az általa kijelölt exkluzív márkakereskedői hálózatán keresztül értékesíti autóit, hogy ne sérüljön a márka imázsa. Autót is „vehetünk” a légitársaságtól „Repülős” Minik engedménnyel Budapest (ÉM) - A Germanwings Légi- társaság és a BMW a Mini egy új, közös változatával rukkolt elő. A Germanwings vizuális jegyeit viselő Minihez vonzó finanszírozási kondíciókkal - már havi 149 eurótól és közel 2500 eurós árengedménynyel - juthatnak hozzá az érdeklődők. A Germanwings Légitársaságra jellemző sárga és szederszín maradéktalanul eltávolítható fóliaként kerül az ezüst színű alapozólakkal bevont - Mini One, Mini Cooper, Mini Cooper S - jánnűvekre. A „Mini by Germanwings” különlegessége a dizájnon kívül többek között a sport- futómű és a dupla kipufogócső. Az autősvilág hírei! ■ ______ Többet adnak el az új autókból Párizs (MTI/Reuters) - Az idei év első négy hónapja a nyugat-európai autóeladások 3,2 százalékos növekedését hozta a tavalyi év azonos időszakához képest. Áprilisban is - a harmadik egymást követő hónapban - nőttek az eladások: 4,1 százalékkal haladták meg a tavaly áprilisit, elérték az 1 millió 272 ezret. Német vezetés, francia kullogás Tavaly a nyugat-európai újautó-eladá- sok 1,3 százalékos visszaesését mérték, a gyártók ezért óvatosak, és az idei év egészére 1-2 százalékos javulást jeleztek. Az új autók német piaca, az európai legnagyobb, áprilisban 3,4 százalékkal növekedett, míg leggyengébben a francia piacon alakultak az eladások. A japán járművek eladása - a Nissan adatai nélkül - az idei év első négy hónapjában 13 százalékos növekedést mutatott 2003 azonos időszakához képest. Jól alakulnak a Toyota eladásai Is (Fotó: epa) Első héten csak puhatolóztak Tegnaptól ismét változott a gépjárműimport Miskolc (ÉM - OlKa) - Tegnaptól az új regisztrációs adótábla szerint hozhatunk be külföldről autókat. Ez a korábbinál nemcsak több sávba sorolja az autókat, de drágítja is az importot. Számos változás történt a gépjármű-behozatal terén, mind anyagi, mind technikai oldalon, így egyrészt sokkal gyorsabban, egyszerűbben intézhetjük a behozatalhoz szükséges papírokat, kifizetéseket, ugyanakkor a tegnap életbe lépett új regisztrációs adótábla megdrágította a gépjármüimportot. Kiskapus megoldás Az autóimportban adódó szerencsés kiskapu révén sokan még a régi regisztrációs adótábla szerint hozhattak be magán- forgalomba használt gépjárművet, ami után itthon már nem kellett áfát fizetniük. Ugyanis május 1-jétől a korábbiakkal ellentétben csak magánszemélyek és csak használtautó-behozatal esetén a vásárlás helyszínén fizetik meg az áfát, ami figyelembe véve az EU-s országok áfakulcsait szinte mindenhol kedvezőbbek. Ugyanakkor az autóimport-szabályozás, azon belül is a regisztrációs adó hosszas huzavonája pont arra volt jó, hogy az új reg. adótábla ne tudjon az előzetes tervek szerint május 1-jén életbe lépni, csak rá két hét múlva, így azok a magánszemélyek, akik ez időszakban hoztak be használt gépjárművet, még a régi, sokkal kedvezőbb adótábla szerint tehették meg. Új helyen intézve Változás továbbá, hogy május I- jétől nem csak az 5 vagy annál jobb környezetvédelmi besorolású autók érkezhetnek hazánk területére, hanem újra „megnyíltak a határok” az Euro II- es gépjárművek előtt, ráadásul a magánszemélyek behozatali darabszám-korlátozása is megszűnik. Szintén május 1-jei változás, hogy mind a műszaki vizsgáztatást, mind a vámügyeket a lakhely szerint hivatalokban kell intézni, ahol megtudtuk, az első héten inkább puhatolóztak az autósok, s ezen a héten volt nagyobb a dömping.- Nagyon sok import autó érkezett vizsgára, elsősorban személygépjárművek, ebből az első héten 26, e héten pedig 44 darab. Ezek nagy többsége Euro Il-es besorolású autó volt, illetve néhány tehergépjármű és 8 motorkerékpár érkezett vizsgára. A nagy forgalom miatt több napon is munkaidőn túl végezCsábítő autók, de lohasztó adók tűk a műszaki vizsgát, így igyekeztünk segíteni az autósokat - ismertette kérdésünkre Varga József, a megyei közlekedési felügyelet osztályvezetője, aki azt is elmondta, hogy a vizsgáztatás során egyik járművet sem buktatták meg. | OS .. t/www.boon.hu » ml http: forum.boon.hu *5 $1 írja meg a véleményét! Duplán díjnyertes Audik Miskolc (ÉM) - Az Audi A8 és A3 modelljei elnyerték „Az év összkerék-meghajtású autója 2004” és „Az év internetes autója 2004” címet is. Mindegyik dobogós Az Autó Bild német szakújság szavazásán az Audi A3 a kompakt kategóriában jeleskedett, míg az Audi A8 a luxusautók között végzett az első helyen. Az utóbbi kategóriában a második helyet is egy Audi, az RS 6 modell szerezte meg. Az Audi A4 és A6 modelljei szintén dobogós helyezést értek el kategóriájukban. Ezzel az eredménnyel az Audi bizonyult a legsikeresebb márkának a szavazáson, s az Audi A8 két egymást követő évben tudott nyerni az Autó Bild szavazásán a quattro meghajtásnak köszönhetően. Internetes dicsőség* Ezzel párhuzamosan az Audi A8 és A3 elnyerték „Az év internetes autója 2004” címet is. Internetfelhasználók Európa- szerte az Audi A8-as modelljét választották a felső közép- és luxus kategória legjobbjának, az Audi A3 pedig a kompakt kategóriában állhatott fel a dobogó felső fokára. Az Audi A4 második helyen végzett a középkategóriában. A felhasználók összesen 150 autóra adhatták le szavazatukat nyolc kategóriában. MEGKÉRDEZTÜK A MÁRKAKERESKEDŐKET: Mi változik az új regisztrációs adóval? A Citroenek árai egyelőre nem változnak, az új árlistát éppen tegnap kaptuk meg, viszont számítunk némi drágulásra, ha kifut a jelenlegi raktárkészlet, s újonnan hozzák be az autókat. A z új autóknál nincs változás, ugyanis mi már februártól uniós árakon dolgozunk, így nemhogy nem drágulnak a Mazdák, némi csökkenés is volt áprilisban a forint erősödése miatt. M át megérkezett az új árlista, s alapvetően a módosított adótábla miatt nem változnak az árak - és ez később sem várható -, csak a 3000 benzines motorkategória drágult jelentősebben. B ár effektive az autóárak nem emelkednek, de mivel a reg. adó benne foglaltatik az árban, emiatt mégiscsak drágább lesz az autó. Az átlagosan 7 százalékos emelkedés mától lép életbe. A jelenlegi állás szerint nem érinti az árakat a regisztrációs adó változása. Az utolsó áremelés egy hónapja történt nálunk, azóta ez tartja magát, s hogy később mi lesz, azt még nem tudjuk. Kolossai János Citro-Markt Kft. Szécsy István Mazda Sy-Ta Kft. Kollár Miklós Szinva Motor Kft. Hankó László Fiat Twin '93 Gönczi Sándor Suzuki Diósgyőr Trikolóros helyett csillagos táblák Már igényeihetők az uniós rendszámtáblák Miskolc (ÉM - OlKa) - Volt olyan nap, hogy 30 rendszámtábla-igényt rögzítettek a miskolci okmányirodában. Az új rendszámra való átállás zökkenőmentes volt, és megfelelő mennyiségű tábla áll rendelkezésre - tudatták a BM Központi Okmányirodánál. Ugyanerről számolt be Mokrainé dr. Kovács Julianna, a miskolci okmányiroda igazgatója, hozzáfűzve azt is: az uniós rendszám bevezetését megelőző 2-3 napban már nem volt régi, trikolóros rendszám, így az ügyfeleknek türelemmel kellett lenniük, de az új, uniós rendszámból elegendő van készleten, s meglehetősen nagy az igénylések száma is - volt olyan nap, hogy 30 darabot rögzítettek. Hozzáfűzte: ezek többségét először forgalomba helyezett autókra igényelték, csupán egy-két esetben fordult elő, hogy átrend- számozás miatt kérte valaki az uniós rendszámtáblát. Táblák és árak Megtudtuk, az okmányirodákban lehetőség van az új rendszám igénylésére, ebben az esetben mintegy 10 ezer forintot kell W o 7 H j Szokatlan még az új rendszám fizetni egy személygépkocsi tulajdonosának, míg azoknak, akik uniós jelzésű rendszámtáblát szeretnének, de meg akarják őrizni saját rendszámukat, lényegesen többet, 36 ezer forintot kell fizetniük az egyedi gyártásért. Matrica is jár A most forgalomba helyezett gépkocsikra a rendszámtáblák ugyanannyiba kerülnek, mint eddig, így például egy személy- gépkocsira 5500 forint egy pár sorozatgyártott jelzés, s az elveszett rendszámtáblák pótlása továbbra is 8000 forintba kerül. Az okmányiroda vezetője elmondta azt is, az uniós rendszám- táblákhoz tartozékként egy regisztrációs matrica is jár, amit a szélvédő jobb alsó sarkára kell ragasztani, s biztonsági rendszámellenőrzőként funkcionál. Hűsítő nyári akciók! a Ford Ülffbrból Hitelre már 10% kezdő befizetéstől! Z 699 OOO Ft-tól 2 j^íá...vagy akár ajándék lég ko n d íc I ofe ál óva 11* Ford! 2 749 000^ márK»lt*r*il(erié*#inKbtn! Vagép FordUdvar 3527 Miskolc, József A. u. 45. Tel: 46/500-511 SAT Kft. 3980 Sátoraljaújhely, Pataki u. 45. Tel: 47/326-666 HIRDETÉS