Észak-Magyarország, 2004. április (60. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-22 / 94. szám

2004. április 22., csütörtök El Második. A harmadik helyről a má­sodikra lépett elő a WBO ökölvívó-világ­szervezet ranglistáján Isaszegi Róbert, a Miskolci Fitt Boksz SK harmatsúlyú kisvilágbajnoka. így az olimpiai bronzér­mes első számú kihívója lehet majd a május 7-i Vorapin - Carbajal vb-mérkőzés győztesének. El Egy érem. Serdülő korosztályú párbaj­tőrversenynek adott otthont Pécs. A Diósgyőri Vívó Egyesület két sportolója vett részt a küzdelmekben és a 24 in­dulót felvonultató viadalon Tóth Zsom­bor a bronzérmet szerezte meg, míg Tóth Gergely kiesett a 8 közé jutásért. Pénteken kezdődik! Ralilázban Borsod megye Miskolc (ÉM - ME) - Már csak egyet kell aludni, és Borsod megyét megszállja a magyar ralibajnokság mezőnye. Mint köztudott, szükebb hazánk ad otthont pén­tektől vasárnapig a hazai pontvadászat má­sodik futamának, a 11. Vredestein Miskolc Rallynak. Az előzetes hírek szerint a sze­zonnyitótól is érdekesebb, izgalmasabb és látványosabb futam várható, hiszen az egritől is több páros nevezett a Miskolc központú viadalra. Persze, azt csak a pén­tek reggeli gépátvétel után tudjuk meg biz­tosra, hogy melyik páros milyen autóval vág neki a prológnak, a 12 mért szakasz­nak a hétvégén, de vélhetően a királyka­tegóriában (WRC), az N csoportban, és a többi géposztályban is nagy harc várható. Holnap prológ Amint azt a borsodi ralibarátok meg­szokhatták, a Népkerti Salakarénában ren­dezendő prológgal kezdődik meg holnap délután fél öttől a 11. Vredestein Miskolc Rally. Információink szerint a szervezők úgy párosították össze az autókat, hogy egyforma erősségű „vasak” találkozzanak egymással. .A hírek arról szólnak, hogy a miskolciak két kedvence, Balázs József és Kovács Zoltán ismét összemérheti az ere­jét a salakon, de a többi párosnál is nagy izgalmak várhatóak. A prológ után, a Szin- vaparkban található Vredestein Kávéház­ba várják a szervezők a drukkereket, ahol a Szalay Dakar Team élménybeszámolóját lehet megtekinteni, ezután pedig Maksa Zoltán humorista is föllép. Vasárnap a gyorsasági szakaszok előtt és alatt pedig ér­demes a Danubius Rádióra hangolni, hiszen a Miskolcról elszármazott Világi Péter mű­sorában - reggel 6 és 10 óra között - szám­talan hasznos információt tudhatnak meg a miskolci futamról. Emellett a verseny Hi­vatalos honlapján, a www.rso.hu-n is tájé­kozódhatnak a további részletekről. A II. Vredestein Rally Péntek Adminisztratív és technikai gépátvétel: 06.30-14.00 (csökkenő rajtszám szerint) Autosol Kft., Multl-Turbo Kft. telephelyén. Speedway Aréna - Prológ, 16.30 (kapunyitás: 14.00) Szombat Gyorsasági szakaszok Sáta/1 ■ __ 12.33 (első autó érkezése) Sajőkaza/1 13.24 Felsőkelecsény/113.40 Sáta/2 16.21 Sajókaza/217.12 Felsőkelecsény/2 17.28 Szervizpark: Miskolc, Tesco 11.00 - 21.30 Vasárnap Gyorsasági szakaszok Bódvalenke/1 09.04 Rakaca/1 09.27 Kánó/i 10.10 Bódvalenke/2 12.Ó2 Rakaca/2 12.25 Kánó/2 * 13.08 Szervizpark: Rudabánya,07.00 - 15.30 A becsülettel küzdő magyar jégkorong-válogatott barát­ságos mérkőzésen 9900 néző előtt 9-2-re kikapott az olimpiai és világbajnok Kanadától kedden este a Budapest Sportarénában. A magyar csapatnak ez volt a nyolcadik mérkőzése a juharle­velesekkel, és továbbra sem tudtak nyerni. A találkozó után a vendégeknél Dany Heatleyt, míg a magyaroknál Sille Tamást választották az összecsapás legjobb játékosának. , (Fotó: MTI) Egyenlíteni és feledtetni a kisiklást Férfi röplabda Extraliga döntő, 2. mérkőzés: Dunaferr - Vegyész Kazincbarcika (ÉM - PA) - Jókora meglepetést okozva, ám a látottak alapján meg­érdemelt győzelmet aratott a Dunaferr SE kedden a fér­fi röplabda Extraliga dön­tőjének első mérkőzésén Barcikán, így ők várhatják előnyből a ma Dunaújváros­ban 17 órakor kezdődő Ve­gyész RC elleni mérkőzést.- Rossz meccs volt - tekintett vissza a keddi találkozóra Dániel Oravec, a Vegyész RC ve­zetőedzője. - Az első két győztes szettünk is nyögvenyelős volt, utána pedig fejetlenül játszot­tunk, így nem is lehetett más a vége, mint a vereség. Mélyen tu­dásunk alatt teljesítettünk, és nem tudtuk megvalósítani a ki­dolgozott taktikát, csupán felvil­lanásaink voltak.- Már a meccs elejétől úgy tűnt, hogy a Dunaferr amolyan minden mindegy alapon nagyon felszabadultan játszott - foly­tatta Dániel Oravec. - Ráadá­sul amikor megérezték, hogy ne­künk nem megy, fellelkesed­tek, és megnyerték a találko­zót. Feladták tehát a leckét, de nekünk nem is lehet más cé­lunk, mint hogy ma idegenben egyenlítsünk. Az első legfonto­sabb feladat most az, hogy ren­det tegyünk a fejekben, hiszen a pofont megkaptuk, bebizonyo­sodott, hogy nem adják ingyen a sikert, főleg nem a bajnoki aranyérmet. A találkozón várhatóan a Schildkraut, Tóth G., Szeke­res, Tomanóczy, Jánosi, Safro- nov összetételű együttes fog kezdeni, míg a liberó Bencsik lesz. Feladva a lecke A barcikai szakember szerint ellenfelük viszont remek napot fogott ki. www.boon.hu http://www.vegyeszrc.hu További cikkek! Tomanóczy pontjaira Is nagy szük­ség lesz (Fotó: Végh Csaba) Jön a triáloselit Miskolc (ÉM - SZIS) - A komlóstetői Bike Park ad otthont április 25-én, vasár­nap a Vodafone Bükk Bike Fesztiválnak. Az egész na­pos program a triál Magyar Kupa idei második forduló­jával kezdődik. Nevezni 8.30-10.30 között lehet a helyszínen. A hobbi kategó­riában indulóknak 1500, a „haladósoknak” 1800, míg az elit versenyzőknek 2000 fo­rintot kell fizetni a jelentke­zéskor. A hobbi és a haladó kategória tagjai 10.30-tól ad­nak számot tudásukról, míg az elit képviselői 14 órakor kezdenek. Az eredményhir­detés 17 órakor lesz. Az ese­ménnyel párhuzamosan 10- 22 óra között rendezik meg a IX. Komlóstetői Tavaszkö­szöntőt, mely valamennyi korosztály számára kínál ki­kapcsolódási lehetőséget. Bővebb információt begyűjteni a tOUlA 46/379-835-ös és a 30/3058- 158-as telefonszámokon, illetve interneten, a WMflüilkéPfttK.hu és a Kh#k,bQftnJhu.címe- ken lehet. Emberhátrányban remekeltek Didier Deschamps nyerte az edzők csatáját London (MTI) - Kedden es­te egyértelműen Didier Deschamps nyerte az edzők csatáját az AS Monaco - Chelsea labdarúgó Bajnokok Ligája-elődöntőn. Kollégája, Claudio Ranieri nem is menti fel magát a 3-1-es hazai sikert hozó első felvonás után. Úgy véli, hogy a rosszul si­került cserék miatt kaptak két gólt a hajrában, az 53. perctől emberhátrányban játszó franci­áktól. Az olasz tréner szerint a találkozó utolsó harmadára vég­rehajtott változtatások megtörték a Chelsea ritmusát. Megbomlott egység- Nyerni akartunk, ehhez újabb csatárra volt szükségünk. Az utolsó negyedórára azonban megbomlott az egységünk, de ez nem a játékosaim hibája. Én ron­tottam el - szögezte le Ranieri. A görög Zikosz az 53. percben ütésért kapott piros lapot, a haj­rában mégis felülkerekedett az AS Monaco. Nézeteltérés a meccsen (Fotó: epa)- Nagyobb területünk maradt a támadásokra, amikor a Chelsea egyik cseréjeként újabb támadó lépett a pályára. Én vi­szont nem akartam védekezésre ösztönözni csapatomat, mert ez távol áll a játékosaim felfogásá­tól. Ezért futballoztunk két csa­tárral emberhátrányban is, tud­tam, hogy lesznek lehetőségeink - értékelt Deschamps. Bajnokok Ligája-elödöntő, I. mérkőzés AS Monaco (francia) - Chelsea (aneol) ______________________________3-1 (1-1) Gólszerző: Prso (17.), Morientes (78.), Nonda (83.) ill. Crespo (22.). Kiállítva: Zikosz (Monaco, 53.). Á visszavágót május 5-én játsszák a Stamford Bridge-en. CITROEIM OS puroEifylG3 l * EUROPE Most ajándék légkondicionálóval!’ Nyílt hétvége: április 24-25. •Ajándék manuális (1.4i SX és 1.4HDÍ SX) vagy kedvezményes automata légkondicionáló (VTR változatok). Az ajánlat a készlet erejéig vagy a 2004. június 30-ig forgalomba helyezett gépjárművekre érvényes. Az akció csak a kijelölt márkakereskedésekre vonatkozik. A képen látható autó illusztráció. A Citroen C2 1.6Í-16V VTR SensoDrive fogyasztása: (városi/országúti/vegyes), CO,-kibocsátás: 151 g/km. 8,3/5,2/6,3 1/100 km A CtTROfN a 'TbTAL.t vAI*«xtatt». CITRO-MARKT KFT. 3533 Miskolc, Andrássy út 45. A Tel.: 46/530-554, 530-307 /N HORVÁTH AUTÓHÁZ KFT. CITROEN 3980 Sátoraljaújhely, Pataki út 36/a. Tol.: 47/521-164 MIROFTFS

Next

/
Oldalképek
Tartalom