Észak-Magyarország, 2004. április (60. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-08 / 83. szám

2004. április 8., csütörtök ÍSZM-MftfiYAROfiSZftG# HIRDETÉS / 12 Húsvéti vásár az Unio-Coop Á TÖBBNAPOS ÜNNEPEK HAGYOMÁNYO­SAN KIHÍVÁST JELENTENEK A KERESKEDE­LEMNEK, KÜLÖNÖSKÉPPEN AZ ABC ÁRU­HÁZAKNAK ÉS AZ ÉLELMISZER-KERESKE­DELMI ÜZLETEKNEK. ÍGY VAN EZ AZ UNIO- COOP RT. CSAKNEM 110 _______________ÜZLETÉBEN IS._______________ A felkészülés a húsvéti csúcsforga­lomra már hetekkel ezelőtt megkezdődött, így nemcsak bőséges áruválasztékkal, ha­nem számos akcióval is várják a vásárló­kat - tudtuk meg Tóth Lászlótól, az Unio- Coop Rt. elnök-vezérigazgatójától.- Gyakorlatilag a húsvéttal kapcsola­tos előkészületek nálunk már jó másfél hónappal ezelőtt megkezdődtek. Ekkor történtek intézkedések a húsvéttal kap­csolatos úgynevezett szezonális áruk be­szerzésére. A beszállítói körrel folytatott tárgyalások alapján igyekeztünk minden olyan terméket beszerezni, ami ehhez az ünnephez jellegzetesen kapcsolódik. És itt nemcsak a csokoládéárukra gondolok, hanem a húsvéti sonkára is. Azt vártuk, és már az elmúlt napokban be is igazoló­dott, a húsvéti szezonárukkal kapcsolat­ban igen kemény árverseny alakult ki a piacon. Alig lehet nyomon követni, hogy hol, mennyibe kerülnek a húsvétkor meg­vásárlásra kerülő hústermékek. A ver­senyre jellemző az is, hogy valaki mindig rátalál olyan beszállítóra, amelyik né­hány forinttal olcsóbban adja a sonkát, éppen ezért mi is úgy készültünk, hogy versenyképes árakkal, esetenként vásár­lói pénztárcát kímélő akciókkal jelenjünk meg a piacon. így ez nemcsak a húsvéti sonkát és tarját, valamint ezeket a húsvé­ti termékeket foglalja magába, hanem egyéb olyan árukat is, amelyek jóllehet nem kimondottan húsvéti áruk, de az üz­letekben ilyenkor mindig keresik a vásár­lók. Gondolok itt a különféle sajttermé­kekre és tejtermékekre, amelyeket nyil­ván nemcsak a húsvéti ünnepekre történő készülődés során vásárolnak, hanem máskor is.- Most alig néhány nap van hátra a húsvéti ünnepekig. Mit tapasztal ilyenkor az Unio-Coop Rt. vezetősége?- Már az elmúlt hét végén is érződött az, hogy közeledik az ünnep, és így a szokásostól eltérően lényegesen nagyobb forgalmat bonyolítottunk le. Különösen a szezonáruk fogytak nagyon és fogynak napjainkban is. Ennek valószínű egyfelől az az oka, hogy jó áron kaphatók, de ami ettől is fontosabb, kiváló minőségű ter­mékekkel vagyunk jelen a piacon.- Milyen akcióik vannak ezekben a napokban is?- Több akciónk fut, ebből kiemelném a Horoszkóp elnevezésű akciónkat, ame­lyik február végétől április végéig tart, és Rt. üzleteiben az a vevő, aki ebben az időszakban bár­melyik üzletünkben kétezer forint felett vásárol, a vásárlást igazoló szelvényt, blokkot bedobja az üzletben elhelyezett gyűjtődobozba. Igen fontos, hogy a blokk hátuljára írja rá a nevét és a lakcí­mét. És ezzel sorsoláson vesznek részt.- Mit lehet nyerni?- Tízmillió forint értékű szelvényt sorsolunk ki, amelyeket az ország bárme­lyik Coop boltjában le lehet vásárolni. Ézek között van 3 darab egymillió forint értékű utalvány, 66 db százezer forintos Coop vásárlási utalvány, és 99 db tízezer forint értékű utalvány. Ez egy országos akció, ami azt jelenti, hogy akik nálunk vásároltak és nyertek, azok az ország bár­mely részén beválthatják a szelvényt. Vi­szont akik az ország más részén tették a szerencsedobozba a szelvényt, és ott nyertek, azok nálunk is levásárolhatják a szelvénynek megfelelő összeget - mond­ta Tóth László vezérigazgató. Az Unio-Coop egyik legnagyobb áruháza, Miskolcon a Búza téri Arucsarnok is nagy forgalmat bonyolít le ezekben a napokban Tandíjmentesen érettségi után is Dinamikusan fejlődik az EURÓPA Szakképző Iskola. Egy sikeres tanévvel a há­tuk MÖGÖTT MÁR FOGADJÁK A JELENTKEZÉSEKET A 2004 SZEP­TEMBERÉBEN INDULÓ SZAKOKRA. Képzési kínálatuk igazodik az európai uniós lehetőségek­hez, elsődlegesen idegenfor­galmi, logisztikai és marketing területen kínálnak államilag elismert szakképesítéseket. Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai menedzser Ma igen keresett és jól fize­tett munkakör a nagy elosztó- hálózatoknál, multiknál és minden termelő cégnél, vala­mint az egészségügyben. Az európai uniós csatlakozás ered­ményeként egyre nagyobb szükség lesz jól képzett logisz­tikára, egyelőre azonban Ma­gyarországon még nehéz jó szakembert találni ezen a terü­leten. A logisztikai menedzser legfontosabb feladata, hogy az anyag- és információáramlás zökkenőmentesen bonyolódjon le a vállalkozások között. Növekszik az idegenforgalmi aktivitás A gazdasági előrejelzések az idegenforgalom erőteljes fejlődését mutatják. Ezen a te­rületen is egyre inkább növek­szik az igény az idegen nyel­veket beszélő, kiváló felké­szültségű szakemberek iránt. Ezért nagy érdekelődésre tart­hat számot az Idegenforgalmi technikus képzés. A 2 tanév alatt az idegenforgalmi ügyin­tézői és idegenvezetői szakma alapjait is elsajátíthatják a ta­nulók, valamint 2 idegen nyelvet tanulnak. Első idegen nyelvként az angolt vagy né­metet, második nyelvként pe­dig az olasz nyelvet. Az iskolában nappali tago­zaton 23 éves korukig tandíj- mentesen tanulhatnak a fiata­lok, akiket megillet minden olyan juttatás, amelyet közép­iskolai tanulmányaik során már megszokhattak: diákigazol­vány, családi pótlék, árvaellá­tás stb. Levelező tagozaton munka mellett is A levelező oktatás keretében a vállalkozások munkatársai is elsajátíthatják a munkavégzé­sükhöz szükséges szakképesí­tést. A levelező tagozatos kép­zés időbeosztása igazodik a munkaidő rendjéhez. Az órák hetente két alkalommal, délutá­nonként folynak. A költségtérí­tést a munkáltató átvállalhatja, akár a szakképzési hozzájáru­lás terhére is. Az iskola már megjelentette oktatási tájékoztatóját, melyben az érdeklődők megtalálják a ter­vezett szakok leírását, a tanu­lóknak nyújtott juttatásokat és a jelentkezési feltételeket. Jelent­kezési lapot és további tájékoz­tatást a 46/530-474-es telefon­számon, személyesen az iskola Miskolc, Sétány u. 1. szám alat­ti székhelyén, vagy e-mailben: (europaiskola@freemail.hu) kaphatnak az érdeklődők. EGYEDI LEHETŐSÉG ^ 2,004 THM!! A Babus Suzukinél Akciónkat április 30-ig, illetve a készlet erejéig meghosszabbítottuk. Pl. 1 000 000 Ft 72 hónapra 14 744 Ft - használt Suzuki beszámítás hiteUel terhelten is- Alto és Wagon R* O Ft befizetéssel kezes és jövedelemigazolás nélkül - Helyszíni ügyintézés * kedvezmények össze nem vonhatók Érdeklődni: Babus Suzuki Autóház Miskolc, Régiposta U. 29. Telefon: 46/506-008,46/506-009 Pályázati felhívás Ormosbánya Községi Önkormányzat képviselő-testülete pályázatot hirdet Ormosbánya Napközi Otthonos Óvoda és Általános Iskola (Ormosbánya, Fő út 2.) igazgatói állásának betöltésére. Képesítési feltételek:- szakirányú felsőfokú végzettség- 5 év szakmai gyakorlat- Előny: vezetői gyakorlat, közoktatási vezetői végzettség A megbízás kezdő napja: 2004. augusztus 1. A megbízás megszűnésének időpontja: 2009. július 31. Magasabb vezetői beosztásra történő megbízás időtartama: 5 év Pályázat benyújtásának ideje: 2004. április 30. Pályázat elbírálásának ideje: 2004. május 30. Bérezés a Kjt. előírásainak megfelelően. A pályázathoz mellékelni kell:- szakmai önéletrajzot- vezetői programot- oklevélmásolatot- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt. A pályázatot Ormosbánya Községi Önkormányzathoz Nagy Tibor polgármester úr részére címezve kell benyújtani postai úton, ajánlva az alábbi címre: 3743 Ormosbánya, Petőfi tér 1. Tel./fax: 48/569-001 HÁZ-, HÁZRÉSZELADÁS Miskolc, Népkert közeli 230 nm-es, 5 szobás, igényes családi ház 2 állá­sú garázzsal, 150 négyszögöles kert­tel eladó. Irányár: 46 M Ft. Érd.: 30/538-4463 _________475060 ] Miskolc, Hejőcsabán lakott területen lévő szilárd burkolatú összközműves utcában 200 négyszögöl zártkerti ingatlan kétszintes 64 nm lakható házzal eladó. Villany, gáz az udvaron, lár.: 5 M Ft. Tel.: 30/2786-180. ___________________________481105 | Miskolctapolcán Bencések u. végén, 3600 m2-es telken, 450 m2 új építésű ház eladó. Ár: 85 M Ft. Érd.: 70/292-1064. Csak komoly emberek hívjanak. 479081 Mezőkövesd egyik legszebb környé­kén kocka típusú ház eladó. 3 szoba, konyha, fürdőszoba, spájz, ebédlő, fo­lyosó, pince és melléképület. 20/448-6875.__ 480043 Régi építésű komfortos családi ház nagy kerttel Szirmán eladó. 20/3920- 261,20/4361-207.________480472 Az osztrák Raiffeisen-csoport tulajdonában lévő és egyik legsikeresebb bankként ismert Raiffeisen Bank Rt. miskolci fiókjába keres kockázatelemző mmmm munkatársat. Feladatok: • a bankcsoport portfóliájába tartozó ügyfelek hitelképességének vizsgálata, • hitef-előterjesztések készítése és véleményezése. Elvárások: • felsőfokú közgazdasági végzettség, • számviteli ismeretek, • legalább 2 éves szakmai gyakorlat banki kockázatelemzési/ vállalati pénzügyi/számviteli/könyvvizsgálói területen, • felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek, • középfokú angolnyelv-tudás. Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, kérjük, pályáza­tát (kísérőlevél, önéletrajz, igazolványkép) a munkakör meg­jelölésével juttassa el a következő címre: Raiffeisen Bank Rt., Humánpolitikai Főosztály 1054 Budapest, Akadémia utca 6. email: hr@raiffeisen.hu íyS Raiffeisen fSlBANK 3527 Miskolc, József A. u. 70. BORSOD VOLfiN Szeméiyszólittósl Rt Tel: 46/515-015. Fax: 46/343-251 A BORSOD VOLÁN Személyszállítási Rt. tájékoztatja a Tisztelt Utazóközönséget, hogy a 2004. évi húsvéti és május 1-jei ünnepek környékén az autóbuszjáratok a következők szerint közlekednek: 2004. április 8. (csütörtök) 2004. április 9. (péntek) munkanap, tanítási szünet a hetek utolsó munkanapja, tanítási szünet 2004. április 10. (szombat) szabadnap 2004. április 11. (vasárnap) munkaszüneti nap 2004. április 12. (hétfő) 2004. április 13. (kedd) 2004. áprüis 14. (szerda) 2004. április 30. (péntek) 2004. május 1. (szombat) 2004. május 2. (vasárnap) 2004. május 3. (hétfő) a hetek első munkanapját megelőző munkaszüneti nap a hetek első munkanapja, tanítási szünet munkanap, tavaszi szünet utáni első tanítási nap munkanap, a hetek utolsó munkanapja munkaszüneti nap a hetek első munkanapját megelőző munkaszüneti nap a hetek első munkanapja. Kellemes utazást kíván a BORSOD VOLÁN Rt.! Kesznyéteni 2 szoba félkomfortos ház 2282 m2 telken eladó. Érd: 20/57 7-1499. 481340 Diósgyőrben, Lilla utca 6. szám alat­ti, 115 nm-es, különálló ikergarázsos családi ház eladó, lár.: 30 M Ft Tel.: 46/337-632L46/441-955. 481605 LAKASELADAS Miskolc, Király utcai második emeleti mozaik parkettás, járólapos beköltöz­hető lakás eladó. Érd: 46/359-860, 20/9941-172 471724 Miskolc, Szentgyörgy úton 1,5 szo­bás, erkélyes lakás eladó. Érd.: 17 óra után 46/350-432. 480340 Bocskai utcában 73 m2-es, IV. eme­leti lakás eladó. Ár: 8,995 E Ft. Érd.: 30/424-23 08. 480715 Miskolc, Hajós utcán 2 szobás lakás négyemeletes társasházban azonnali költözéssel áron alul családi ok miatt 6,5 M Ft-ért eladó. Tel.: 46/432-479. 480838 Sajószentpéter földszinti társasházi lakás eladó. Érd.: 70/5441-535. 480991 Eger, Faiskola úti, 3 szobás, 76 m2- es, szép tágas lakás tárolóval eladó. Irányár: 13,3 M Ft. Tel.: 20/340-8535.________ 481124 Miskolc, Kilián-dél, Árvíz utcai 1,5 szobás, 6. emeleti alacsony rezsijű, jó állapotú üres lakás csendes zöldöve­zetben eladó. 46/382-264. 30/420-6929.1.ár: 6,5 M Ft. 481189 Budapest, XVII. kerületében 37 m2- es, egyszobás, III. emeleti panel la­kás, nyári költözéssel eladó. Irányár: 8 MFt. Tel.: 20/806-0079. 481223 Budán, Duna-partnál, Gyorskocsi ut­cában felújított lakás üresen eladó. Irányár: 9,8 M Ft. Mátra úti 1,5 szobás garzon (4 helyiséges) a várnál eladó. Vidéki csere is érdekel. Irányár: 9,7 MFt. Tel.: 30/608-2391. 481253 Miskolc, Andrássy utcai gázkonvekto- ros, felújított, 2,5 szobás, 59 m2-es, erkélyes, önálló pincés, parkettásjá­rólapos, nyugati fekvésű lakás eladó, téglaépületben. Ár: 8,9 M Ft. Érd.: 20/4757-456, 46/339-161. 481256 Eger belvárosában, a Szvorényi utcá­ban négylakásos társasházban csen­des, hangulatos udvarral, garázzsal, irodának, rendelőnek is alkalmas 3 szobás 105 nf-es lakás eladó. Irányár: 21,5 MFt, Tel.: 30/998-6621. 481324 LAKÁSKERESÉS NÉMET-osztrák ügyfeleinknek kere­sünk eladó ingatlanokat! 1/2 10-4904,2 10-4673. 474077 FÖLD, KERT, TANYA Tokaj-Hegyalján szőlők, szőlőtelepí­tésre alkalmas földek, szántók és gyepterületek eladó. Érd.: 20/9478-311, 47/384-132. 481661 ÜDÜLŐ Akciós üdülés Hajdúszoboszlón április 15.—június 4-ig 8 nap, 7 éjszaka 28 000 Ft/fő félpanziós ellátással Televíziós, zuhanyzós szobák Fürdőtől 2 percre! Üdülési csekket elfogadunk Arany Oroszlán Panzió Bessenyei út 14. Tel.: 52/273-094,30/5911-888, fax: 52/273-095 www.aranyoroszlanpanzio.hu 481407 ÜZLET, MŰHELY Miskolc, belváros centrumában, 63 nm-es ingatlan, új építésű, liftes épü­letben, jó parkolási lehetőséggel, iro­dának vagy rendelőnek hosszú távra kiadó. Érd.: 30/995-3855. 478127 A Szinvapark I. emeletén 26 nm-es üzlethelyiség kiadó. Érdeklődni a 20/9429-137-es telefonon, vagy az I. emeleten az ékszerboltban lehet. 480992 Miskolc belvárosában, valamint zöld­övezetében irodák, lakások és gará­zsok bérelhetők illetve eladók. Ér-dek- lődni telefonon a 46/416-600 sz. munkaidőben. 481113 ÉPÍTŐANYAG Alumíniumcsatorna-akcló ápr. 17-ig meghosszabbítva! Alu csat. 4 fm-es 2360 Ft, Horg. csat. 4 fm-es 1250 Ft. Miskolc, József A. 36. 46/381-808. 476598 Betontermékek akciós árakon. Pincefalazóblokk, zsaluzóelem, kefni, járdalap, gyeptégla, pázsitrácskő, sze­gélykövek, kerítésoszlopok, transport- beton kapható. Házhoz szállítás. Jó- zsa, betonüzem. 20/357-7678, 20/424-5500, 52/430-507. 480873 Opel Vectra 1,7D, 92-es, Suzuki Swift 1.0 94-es jó állapotban eladó, cserél­hető. 30/9738-369. 481375 JÁRMŰKERESÉS SÉRÜLT, totálkáros autók vétele 1990-tőL 70/310-67 59. 462910 JÁRMŰALKATRÉSZ BMW tetőtartó eladó. Érd.: 20/3558-860.____481128 FIAT 1999. májusi Fiat Brava 1,2 első tu­lajdonostól eladó, lár.: 1420 E Ft. Érd.: 20/9511-009. 481271 TRABANT Trabant 1.1 eladó. Fehér kombi. Érd: Radostyán, Szederjes u. 16. 20/4725- 788. Ár: Megegyezés szerint. 479758 H. JÁRMŰ, UTÁNFUTÓ Csepel D-566 faszállító, 3 év műsza­kival, piros rendszám, daruval, rotá- torral eladó, lár.: 1,800 M Ft Tel.: 30/488-0533 (19-21 óráig) 480449 GÉP, SZERSZÁM ÚJ sorközművelő 3-5-7 soros, tárcsa, RZ-2 eltolhatós szárzúzó, 2,8-4,6 m kombinátor, rugóskapa hitelre is eladó. T.vasvári, 42/520-170, 30/9354-160.______ 480772 Gyári 100 literes betonkeverő újszerű állapotban eladó. Ár: 40 E Ft. Tel.: 46/359-513. _ 480531 Kanapé, ülőgarnitúra, háló, konyha, sarokülő, szőnyegek eladók. Ár: 10,22,50,25,8,1 E Ft Érd.: 46/476-362^ 480845 Fekete vitrines szekrény hozzáillő ko­mód, dohányzóasztal és két fotel új­szerű állapotban eladó. Ir. ár: 68 E Ft. Tel.: 20/9692-540. 481337 RÉGISÉG, GYŰJTEMÉNY Régiség- és hagyatékfelvásárlás. An­tikvitás Miskolc, Széchenyi u. 115. Érd.: 20/946-2636, 46/527-209. 476079 I1*

Next

/
Oldalképek
Tartalom