Észak-Magyarország, 2004. március (60. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-27 / 73. szám
2004. március 27., szombat ÍSZAK-MAfiYABORSZÁfi $ SPORT / 10 Fegyelmi határozatok A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának határozatai: A kiállított Játékosok büntetései ___________________ 3 mérkőzéstől eltiltva: Raji Ferenc (Mucsony), Nyitrai Attila (Forró). 2 mérkőzéstől eltiltva: Kazár Csaba (Nyékládháza) - a végrehajtása június 15-ig felfüggesztve, Pankovics Imre (Füzér), Vass Tamás (Ernőd), Rontó Róbert (Tiszatar- ján) - a végrehajtása június 15-ig felfüggesztve. 1 mérkőzéstől eltlltve: Varga Norbert (Holcim) - a hétközi mérkőzésen már letöltötte, Rendes László (Bodrog- halom) - a hétközi mérkőzésen már letöltötte, Ganyi Gábor (Homrogd), Harkály Antal (Farkaslyuk), Szántó Zsolt (Sajőbábony), Kovács Szilárd (Tiszalúc), Koczka Sándor (Tiszalúc), Laczkó Zoltán (Olaszliszka). Egyéb fegyelmi határozatok________________________- Nagy Csaba (Tomor-Lak) szakosztályvezető írásbeli figyelmeztetés- az Olaszliszka sportszervezetének két soron következő hazai mérkőzésére szövetségi ellenőrt küldenek a sportszervezetet terhére, s e két mérkőzésre a rendezői létszámot 3 fővel meg kell emelni. 3 sárga laposok___________________________________ Felsőzsolca: Rácz Péter. Holcim: Hilóczki György. Arnót: Asszony Béla. Pálháza: Vaszlavik László. Tomor-Lak: Korály László, Szántó József, Pavlánszki Attila. Muhi: Vass György. Krasznokvajda: Tódi Tibor. Farkaslyuk: Rostás II. Kálmán. Bódvaszilas: Gyomai Gergő. Alsóvadász: Knyizsák Gergő. Homrogd: Vígh Tamás. Boldva: Pachman Gábor. Erdőbénye: Tömöri Ádám. Tiszalúc: Nőtár Gergő. Kenezlő: Horváth Róbert. Erdőhorváti: Bárány József, Drovnyák Gábor, Tóth Aladár. Forró: Juhász Endre. Olaszliszka: Vadász Lajos. Prügy: Szükösdi Sándor. Tárcái: Spitzmüller Zsolt. Sajóvámos: Pálinkás Péter. Hernádnémetl: Murvai Barna, Kahancz Ottó. Ernőd: Bubenkó András. Nagycsécs: Csőke István. Tiszatarján: Csipi József. Bükkszentk- ereszt: Fige Zsolt. Halmaj: Gyömbér Szabolcs. Harsány: Nagy Gábor. Labdarúgó NB I, 20 forduló Március 27., szombat Békéscsaba - MTK 15.00 Ferencvárosi TC - Debreceni VSC 18.00 (tv: m+) Győri ETO - Pécsi MFC 18.00 Videoton FCF -Újpesti TE 18.00 Balaton FC - Matáv-Sopron Március 28., vasárnap 18.00 LFC Haladás - Zalaegerszegi TE 14.00 (tv: RTL Klub) Együttműködés. A napokban Miskolcon megállapodást kötött a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Sakkszövetség és az In- form Média Kft. A mindkét fél számára kölcsönösen előnyös szerződést (balról) Szűcs Edina marketingvezető, Szabó István, a szövetség elnöke és Farkasné Lovász Zita értékesítési vezető írta alá. (Fotó: F. M.) Hangolnak a 200&ös Ek-ra Miskolc (ÉM - SZIS) - A jövő évi miskolci gyalogló Európa-kupára az április 18- án megrendezendő nemzetközi versennyel, egyben 20 kilométeres felnőtt egyéni- és csapat országos bajnoksággal hangolnak a házigazdák.- Városunknak fontos, hogy a gyalogláson keresztül már az idei versennyel bekapcsolódhatunk az európai rendezvények sorába - hangsúlyozta tegnap, a Városházán megtartott sajtótájékoztatón Káli Sándor, Miskolc polgármestere. - A profik mellett sportolási lehetőséget kínálunk a családoknak is, nekik 2 kilométeres futamot hirdetünk. Bízunk benne, hogy a miskolciak magukénak érzik majd ezt a rangos viadalt, melyre az Európai Atlétikai Szövetség vezetői is ellátogatnak. Világnagyságokat várnak Orosz Lajos, sportért is felelős alpolgármester kiemelte, hogy az áprilisi erőpróbára olyan egykori és jelenlegi világnagyságok, Európa- és világbajnoki, olimpiai érmesek érkezését is várják, akik többsége még nem járt a megyeszékhelyen. A városatya szerint ez a verseny kellőképpen megalapozza majd a 2005-ös Európa-kupát. Salamon Attila, az Air Partner Repülőjegy Iroda tulajdonosa elmondta, hogy a pólóval jutalmazott amatőr gyaloglás résztvevői között két családi repülőjegyet, valamint a Szerviz Irodának köszönhetően két éjszakára szóló európai szállást is kisorsolnak. Diósgyőri KSK: mos(t)6 Hatpontos előny, szennyesmosás Sopronban Miskolc (ÉM - BCS) - Ma estére kiderül, hogy a négy közé jut-e a Magyar Kupában a Diósgyőri KSK női kosárlabdacsapata. A diósgyőri Amazonok ma 18 órától a soproni Sportcentrumban játszanak MK negyeddöntő visszavágót a Röhnisch-Foton Sopron vendégeként, ahová hatpontos előnnyel érkeznek. »..................................................... Kis öröm, de szerdán elszenvedtük a hónap első győzelmét. igaz ettől jóval többet és jobbat vártam a mérkőzéstől - hangoztatta a Sutyi becenévre hallgató tréner. - A szennyesünk nem hófehér és ezt szombaton tisztára kell mosnunk. Az edző legnagyobb dilemmája az, hogy mi okozza a csapat kétarcúságát egy adott mérkőzésen belül, mert ő is-úgy látta, hogy a negyeddöntő első ösz- szecsapásán a hosszú szünetig a DKSK játékosai élvezték a játékot, majd a harmadik negyed közepén leblokkoltak és a meccs vége katasztrofálisra sikeredett. Nem is beszélve Földi Sándor VEZETŐEDZŐ ....................................................»- Előnynek előny a hat pont- mondta Földi Sándor, a DKSK vezetőedzője, majd hozzátette: - Ha úgy játszunk, mint szerdán az első két negyedben, akkor elég lesz, ha pedig úgy, mint az utolsó kettőben, akkor kevés. A szakvezető úgy fogalmazott- s mint mondta: nem a kincstári optimizmus beszél belőle -, hogy a Diósgyőr jobb csapat a Fotonnál, majd megjegyezte: ezt a pályán be kell bebizonyítani. Nem hófehér- Kis öröm, de szerdán elszenvedtük a hónap első győzelmét,- Nem ott kell folytatni, ahol legutóbb abbahagytuk - vázolta elvárásait Sutyi, aki a játékosok egészségi állapotáról a következőket mondta: - Bellovai már velünk edzett köszönhetően az új rögzítő kötésének, és bár ő nagyon szeretne játszani, én még nem tudom, hogy megkockáztassam-e a játékát. Hasonló a helyzet Konczcal, mert nem szeretném, ha rásérülne a nem teljesen egészséges térdére, hiszen a bajnoki hajrában mindenkire szükség van. Nem is beszélve a kupadöntőről... ■ioms Wjw W^Wási. m http://dksk.boon.hu További cikkek Elsőként a szolnokiak A Magyar Kupában a négy közé elsőként a Szolnoki MÁV- Coop SE gárdája jutott be, akik a BEAC-Újbuda együttesét búcsúztatták kettős győzelemmel. A szolnoki meccsen 75-28-ra, míg a csütörtöki budapesti visszavágón 80-47-re nyertek. További két párharcban - melyek visszavágóit a jövő héten szerdán rendezik - az alábbi eredmények születtek az első mérkőzéseken: Szeviép-Szeged - BSE-ESMA 83-61, MiZo-Pécsi VSK - Euroleasing-Orsi Sopron 67-52. Fodorék (fehérben) túl a mélyponton (?) (Fotó: Végh Csaba) Győzelem után húzd szorosabbra a sisakszíjat Labdarúgó NB I/B, 21. forduló: Bodajk - Diósgyőri VTK-Borsodi Sör Miskolc (ÉM - JLI) - Két meccs, két győzelem az eddigi tavaszi mérlege a Diósgyőri VTK-BS másodosztályú labdarúgócsapatának. Ma 15 órától, a Bodajk vendégeként tovább gyűjtögethetik a pontokat a piros-fehérek.- Egy hét múlva megkezdődik a flúgos futam, hiszen szerdán és szombaton is pályán leszünk. Ennek tudatában már most elkezdtük a ráhangolást a heti két tétmeccsre - nyilatkozta az Észak-Magyarországnak Őze Tibor, a DVTK-BS szakmai igazgatója. - A hét elején a regenerációra és a fizikai felkészítésre helyeztük a hangsúlyt, míg szerdától a taktikai elemek begyakorlására fordítottunk több időt. Háromesélyes meccs Arra a kérdésre, hogy mit kell tudni a Bodajkról a tréneri feladatokat is ellátó szakmai igazgató elmondta: csapata szombati ellenfele laboratóriumi körülPiros-fehór infők A tervezett kezdőcsapat: Nagy Z. - Tejnőra, Gáspár, Horváth T., Crnomar- kovics - Halgas, Szögedi,. Vitelki, Kenesei Z. - Faragó, Kovacsics (Binder) Sérült: Mogyoródi, Pólyák, Udvari, Varga Z. Eltiltott: mények között az első eresztése az agárdi futballiskolának. Azoknak az összeszokott fiatal és még nem megfertőzött srácoknak, akik imádják a focit.- Azt mondtam a fiúknak a mögöttünk lévő két meccs után, hogy: győzelem után húzd szorosabbra a sisakszíjat! - tette hozzá a szakember, aki szerint mentálisan nagyon együtt van a csapat, hiszen ahhoz, hogy jövőképe legyen a társaságnak, csak a feljutás lehet a cél. Az esélyeket egyébként háromesélyesnek ítélte meg Őze Tibor, és érzése szerint azon is sok múlhat majd, hogy melyik csapat alkalmazkodik jobban az esetleges vizes, sáros talajhoz. Pont(ok) reményében Miskolc (ÉM) - A VUK- Miskolc férfi ÓB I/B-cso- portos vízilabdacsapata ma 12.30-kor a bajnokság 15. fordulójában a kazincbarcikai városi uszodában fogadja a Bertók-Szentes együttesét.- A Szentes nem túl gyors gárda, ezért esélyünk van arra, hogy az OB I/B újoncaként megszerezzük első bajnoki pontunkat, pontjainkat - mondta Éder Zsolt, a VUK-Miskolc játékos-edzője. - Ilyen irányú célunkat csapatunk fiatalos lendületével és úszástudásával, valamint helyzeteink minél nagyobb százalékban történő értékesítésével érhetjük el. Farkas Simon helyett Földesi Károly a putnoki kispadon A Sátoraljaújhelyi TK ma délután a Kazincbarcikai BSC-t fogadja a megyei rangadón Sátoraljaújhely, Kazincbarcika, Putnok (ÉM - MI) - Sátoraljaújhelyen megyei rangadót rendeznek nia a labdarúgó NB II Winner csoportjában, míg a Putnok új edzővel igyekszik ponto(ka)t szerezni hazai pályán.- Csütörtöktől Farkas Simon helyett Földesi Károly a Putnoki VSE vezetőedzője, fél plusz egy évig - tudtuk meg Szekré- nyesi Szabolcs szakosztályelnöktől. - Farkas Simon szakmai munkájával nem volt gond, de bebizonyosodott, hogy saját „kútfőből” nem jó választani. Ezen felül már a csapatot sem tudta kellően motiválni. Földesi Károly nagy várakozással tekint a mai összecsapás elé:- A játékosok nem ismeretlenek a számomra, hiszen kilencven százalékukkal korábban már dolgoztam együtt - mondta a pár napja még az MVSC-t vezető Földesi Károly. - Hiszem, a fiúk nem felejtettek el focizni, inkább morálisan kell rendet rakni a fejekben. Az első tavaszi győzelem reményében lépünk pályára, szeretnénk azt az „arcunkat” mutatni, melyet közönségünk korábban megszokott tőlünk. Nagyképűség: helye nincs Zsófi József, az STK szakvezetője úgy látja: a KBSC egy fiatal, lendületes együttes, amely szó szerint játssza a focit.- Ezen ok miatt mindenképpen oda kell majd figyelnünk a védekezésben, nem adva lehetőséget a barcikai kontrákra. Természetesen szeretnénk minél többször eljutni a kapujuk elé, s az adódó lehetőségeket kihasználni. A csapat nagyon akart az elmúlt mérkőzéseken, még ha ez nem is párosult eredménnyel, jó lenne, ha egy fegyelmezett játék ezúttal pontszerzéssel társulna. Kálmán Vilmos, a KBSC mestere eképpen vélekedik a találkozó előtt: í:I1/8íHE1I1®4| ' „ •. •'>, .'■ A Szombat, 15.00 Sátoraljaújhelyi TK - Kazincbarcikai SC ______ ______________________ Az STK várható kezdőcsapata: Zubik - Csáki, Ocsenás, Szabó S., Bodnár - Janikó T., Barna - Szabó I., Juhász, Ablonczi - Pothurszky. A KBSC várható kezdőcsapata: Varsányi - Hanász, Bányai, Kerekes - Engi, Odrobé- na, Deák, Harnócz, Simkó (Sebők) - Kovács, Dávid. Putnoki VSE - Klstarcsal PKF______________________________________________ j Á Putnok várható kezdőcsapata: Csorba (Kiss) - Borsi, Martis, Márkus, Tóth D. - | Nagy Cs., Viclckő, Szobőczki, Farkas T., Gál - Koszta. A program- Nagyon nehéz kilencven perc lesz... Annak ellenére rangadó ez a mérkőzés, hogy az újhelyiek nem foglalnak el jó pofi........................ A játékosok nem ismeretlenek a számomra, kilencven százalékukkal már dolgoztam együtt. zíciót a táblázaton. A játékosaim figyelmét felhívtam arra, felejtsék el a szerdai, Mátészalka ellen aratott győzelmet, ne abból induljanak ki. Reménykedem a három pont megszerzésében, de ez csak akkor valósulhat meg, ha odaadóan küzdünk majd. Nagyképűségnek helye nincs...