Észak-Magyarország, 2004. március (60. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-04 / 54. szám

2004. március 4., csütörtök rai-iififiiiRSiís# ORSZÁGBAN-VILÁGBAN / 2 HÍRCSOKOR 0 Van kormánya Szerbiának. Az első sza­vazási próba sikerült, a kisebbségi szerb kormány megkapta a szükséges számú támogató voksot a törvényhozásban. A parlament 244 jelen lévő képviselője kö­zül 130-an bizalmat szavaztak Vojislav Kostunica kisebbségi kormányának. 0 Viszonosan. Magyarország a viszonos­ság elvét fogja alkalmazni a munkaerő­áramlása ügyében az uniós országokkal szemben - jelentette be a kormányszóvi­vő. Gál J. Zoltán kabinet ülése után. Lakástámogatás, gyógyszerárak Budapest (MTI) - A Pénzügyminisztéri­um dolgozik azon, hogy a pályakezdő fia­talok otthonteremtési esélyeit javítsa - kö­zölte a kormányszóvivő. „Ez a munka nem most kezdődött, és nem most ért véget” - szögezte le Gál J. Zoltán. A kormányszóvi­vő szólt arról, hogy április 1-jétől az úgy­nevezett szoc.-pol. támogatás összegét meg­emeli a kormány. „Ez egy nagyon jelentős hozzájárulás annak érdekében, hogy a leg­nehezebb helyzetben lévő fiatal házasok, gyermeket vállaló fiatalok otthonhoz, lakás­hoz jussanak” - mondta Gál J. Zoltán. Rakétákat lőtt ki egy izraeli repülő­gép szerdán egy autóra a Gázai övezetben: a járművet találat érte, megölve a Hamász radikális palesztin szervezet két tagját és egy harmadik palesztint - közölték palesz­tin biztonsági források. Képünkön egy ko­rábbi izraeli válaszcsapás palesztin áldo­zatát gyászolják. (Fotó: EPA) KORMÁNYÜLÉS Betartják a megállapodásokat A mezőgazdasági érdekképviseletekkel, valamint a gazdák megbízottaival a múlt héten kötött megállapodás végrehajtása megkezdődött, a kormány tartja a szavát- mondta Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter szerdán Bu­dapesten, a kormányülést követő szóvi­vői tájékoztatón. A megállapodás alapján a gazdálkodók több tízmilliárd forint többletforráshoz jut­nak. Közölte: tájékoztatta a kormányt a megállapodással összefüggő és szükséges jogszabályi változtatásokról. Ezek végre­hajtása a miniszter elmondása szerint te­temes munkát jelent. Módosítják a kisebbségi törvényt A kisebbségi önkormányzati képviselők választásának szabályozása a kisebbségi törvénybe kerül, a jogszabály bevezeti a kisebbségi névjegyék fogalmát - mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Gál J. Zoltán. „A jogszabályalkotás a kisebb­ségi választói névjegyzék bevezetésével biztosítani kívánja a hazai nemzeti és et­nikai kisebbségeknek azt a jogát, hogy ma­guk válasszák meg önkormányzataikat”- közölte a kormányszóvivő, a kisebbségi törvény módosítására irányuló kor­mányelőterjesztésről. 271-en haltak meg az ásúrai robbantásokban Nehéz megállapítani a valódi számokat Bagdad (MTI) - 271 ember vesztette életét a bagdadi és kerbelai síita szentélyek elle­ni merényletekben - jelentet­te be szerdán az átmeneti ira­ki kormányzótanács elnöke. „A két városban meghalt már­tírok száma szerda délutánra 271-re emelkedett” - mondta bag­dadi sajtóértekezletén Mohamed Bahr al-Ulum, a kormányzóta­nács soros elnöke. A csaknem egy időben végrehajtott robban­tásokban további 393 személy megsebesült. Többen haltak meg Az iraki egészségügyi minisz­ter, Hodajjir Abbász korábban Nagy erejű robbanások Bagdadban lényegesen kevesebb áldozatról számolt be. Állítása szerint Bag­dadban 71, Kerbelában 98 ember életét oltották ki, bár hozzátet­te: a végleges veszteségmérleget nehéz megvonni, mert a robba­násokban sok csonka emberi maradványt találtak, és ezeket hullazsákokban gyűjtöttek össze. Mindkét adat jóval magasabb azonban az amerikai becslések­nél. Amerikai tisztségviselők az előző este közölt 143 halálos ál­dozat helyett szerdán már „csak- ” 117 halottról beszéltek. httn://forum.boon.hu iózzál Bagdad (MTI/AP) - Két nagy erejű robbanást lehetett hallani szerda délután az ira­ki főváros központjában. A Bagdad nyugati részén, a zöld zóna néven is emlegetett amerikai katonai tábor közelé­ben bekövetkezett detonációk után egy amerikai helikopter emelkedett a levegőbe. A robba­nás oka tegnap estig nem ismert. Amerikai katonai forrásból azonban közölték: a hadsereg eb­ben az időpontban nem tervezett a felhalmozott fegyverkészletek megsemmisítését célzó, úgyneve­zett ellenőrzött robbantást. Civilek levele a NATO főtitkárának Pécs (MTI) - Újfent a hely­szín felülvizsgálatát kérik a Zengőre tervezett katonai lokátorállomás telepítése ellen tiltakozó civilek. Annak ellenére, hogy az észak-atlanti szervezet to­vábbra is a Mecsek csúcsát tartja az építkezés legoptimá­lisabb helyszínének - derül ki abból a levélből, amelyet nyolc civil szervezet aláírásá­val szerdán küldtek el a NA- TO-nak. „A várható ökológiai kár­okozás nem áll arányban a magyar légtér védelmét biz­tosító más megoldások több­letköltségeivel” - írják a NA- TO-főtitkár kabinetfőnökének, Ed Kronenburgnak címzett dokumentumban. Menekítés. Venezuelai nemzeti gárdista egy idős asszonyt menekít ki a kormányerők és az ellenzéki tüntetők összecsa­pásának helyszínéről március 2-án Caracasban (Fotó: mti) Adj neki! Egy rohamrendőr próbál megrúgni egy tüntető di­ákot a bangladesi Dakkában március 3-án, amikor több ezer egyetemista követelte a Humay Azad bangladesi írót megtáma­dó és súlyosan megsebesítő tettesek letartóztatását. (Fotó: MTI) A magyar külpolitika prioritásairól Budapest (MTI) - A ma­gyar külpolitika jelenlegi prioritásai: érdekeink érvé­nyesítése az euroatlanti szö­vetségeken belül, a szom­szédságpolitika és a határon túli magyarság támogatása. Kovács László külügyminisz­ter, az MSZP elnöke elmondta: Magyarország abban érdekelt, hogy az Unión belül az orszá­gok egyenrangúak legyenek, hogy ne alakuljon ki kétsebes- ségű Európa, hogy a kisebbsé­gi jogok kerüljenek előtérbe, il­letve az, hogy az Unió közös kül-, biztonság- és védelempoli­tikája ne ártson a transzatlanti kapcsolatoknak. Mint mondta, a Medgyessy- kormány „elég lehangoló” kül­politikai örökséget vett át előd­jétől. ám a megromlott viszo­nyokat mára sikerült rendezni az érintettekéi. ■ // Az elnök után a kormányfő is? Az ő gépe is majdnem szerencsétlenül járt Belgrád (MTI) - Belgrádi for­rások szerint majdnem szeren­csétlenül járt Branko Crvenkovsz- ki macedón kormányfő gépe a boszniai Mostar közelében, nagy­jából ugyanazon a helyen, ahol a múlt héten lezuhant a Borisz Tra- jkovszki macedón államfőt és kí­séretét szállító repülőgép. A macedón miniszterelnöki hi­vatalban a Béta belgrádi hírügy­nökség érdeklődésére szerdán megerősítették, hogy villám csa­é + John Kerry lesz George Bush kihívója Hosszú, kemény harc várható a november 2-i elnökválasztásig Washington (MTI) - John Kerry lesz az ellenzéki De­mokrata Párt elnökjelöltje­ként George Bush amerikai elnök kihívója a november 2-i egyesült államokbeli el­nökválasztáson. A neheze azonban még csak most kezdődik a massachusettsi szenátor számára a döntő meg­méretésig hátralévő nyolc hóna­pos ádáz küzdelemben. Kerry a Demokrata Párt hi­vatalos elnökjelöltjének a szemé­A java csak most következik a massachusettsi szenátor és családja szá­mára (Fotó: EPA) lyéről döntő előválasztások úgy­nevezett „szuperkeddjén”, tíz ál­lam közül kilencben aratott fölé­nyes győzelmet, végleg szétzúz­va egyetlen komoly vetélytársa, John Edwards észak-carolinai szenátor ambícióit. Edwards ki­válik a versenyből, és ezzel gya­korlatilag már most eldőlt az amerikai elnökválasztásnak ez az első, formálisan még júniu­sig elhúzódó szakasza. Már csak formalitás Teljesültek azok a demokrata párti remények, hogy minél előbb pontot tegyenek a párt el­nökjelöltségért vívott verseny vé­gére, és olyan jelöltet állítsanak sorompóba, akiről hihető, hogy le tudja győzni a hivatalban lévő elnököt. A „szuperkeddi” győzelmek után Kerry jelölése puszta for­malitás. pott Crvenkovszki gépébe, amikor Mostarból repült vissza Szkopjé­ba. A villámcsapás következtében a gép közel ötszáz métert süllyedt a levegőben, s gyakorlatilag az mentette meg a tragédiától, hogy a szárnyakon jégréteg keletkezett, amely valamelyest tompította a villámcsapás erejét. Crvenkovsz­ki azért repült Mostarba, hogy tá­jékozódjék arról, hányadán áll az államfővel történt szerencsétlen­ség okainak felderítése. A „szuper kedd” eredménye John Kerry elsöprő fölénnyel nyerte a: amerikai jelölő választások úgyneve­zett „szuper kedd” részét, hiszen a megszerezhető 10 jelölésből 9-et nek szavaztak meg a voksolók. Kerry 27 államban győzedelmeskedett 30-ból, így ő lehet az amerikai elnökválasz­táson George W. Bush demokrata el­lenfele novemberben.- Kerry eredménye 'WSMSis Állam EdwardsKerry Callfomla 17% 68% Connecticut 23% 58% Georgia 42% 45% Maryland 25% 59% Massachusetts 17% 71% Minnesota 26%50% New York 20%60% Ohio 34% 51% Rhode Isfand18% 71% Vermont (Howard Dean) 57% 33% © GRAPHIC NEWS & Kiadóvezető, felelős kiadó: Szabó Miklós _________________________ zmm m j. ■ w Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@eszak.boon.hu).. Főszerkesztő-helyettes: Szántó István (szanto.istvan@eszak.boon.hu) Értékesítési vezető: Farkasné Lovász Zita (lovasz@eszak.boon.hu) - Miskolc, Maros Éva (maros@eszak.boon.hu). Terjesztési vezető: Hausel László (laszlo.hausel@eszak.boon.hu). '**■ Marketingvezető: Szűcs Edina (edina.szucs@eszak.boon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: az 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: eszakteri@eszak.boon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1090 forint, negyedévre 3190 forint, fél évre 6090 forint, egy évre 11 690 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-260, e-mail: ehird@eszak.boon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-262. E-mail: eszeri@eszak.boon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Postafiók 178. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszere- k sen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Eiben Tamás. Telefon: 06-52/526-626. ISSN 0133-0357 ^MATESZ*

Next

/
Oldalképek
Tartalom