Észak-Magyarország, 2004. március (60. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-30 / 75. szám

2004. március 30., kedd TOP 100 /7 Turisztikai TOP 100 Klub Miskolc (ÉM) - Lapunk hagyományos TOP 100 Klubját tartottuk múlt héten, amelyen ezúttal a turisztika volt „teríté­ken”. A téma sokakat megmozgatott, ugyanis a rendezvénynek helyszínt adó miskolci Vigadó Étteremben közel 90 szak­mabeli, avagy a turisztika iránt érdeklő­dő jelent meg. A résztvevők előadóink ré­vén a megye és Miskolc tavalyi turisztikai teljesítményéről tájékozódhattak, megis­merhették az idei terveket, elképzeléseket, s nem utolsósorban Pál Béla turisztikáért felelős államtitkártól az idei pályázati le­hetőségekről is információkat kaptak. JEGYZET A topot célozzuk Olajos Katalin E-mail: katalin.olajos@eszak.boon.hu A turisztika sokakat foglalkoztató terü­let. Ha ezt nem tudtuk volna, akkor is egyértelművé tette lapunk TOP 100 Klub­ja iránti érdekló'dés. E téren mindig van­nak problémák, javaslatok, felvetések, s magunk is örömmel tapasztaltuk, hogy ezúttal biztató eredmények is helyet kap­tak, aminek lássuk be, korábban nem na­gyon jutott szó. Talán mert nem volt. így talán az sem üres szólam, hogy tényleg elindult valami. Persze nem felejtettünk el a problé­máinkról sem beszélni, mert hogy azok továbbra is vannak, léteznek. S kell is ezekről beszélni. De mint azt már olyan sokan megfogalmazták, ezzel akkor van gond, ha sokkal inkább csak beszélni sze­retünk róla, mintsem tenni is valamit a jobbítás érdekében. Kellemes meglepetés volt ugyanakkor, hogy az idegenforgalom terén újra lelke­sedés támadt a korábbi fásultság után. Hogy vannak még ötletek, tervek, elkép­zelések, számos jobbító szándék. S az is, hogy tanulunk „turisztikául" gondolkodni, beszélni, tervezni. Persze tudjuk azt is, nem az ötleteket gyártása a nagy feladat, hanem azok végrehajtása, amihez idő, forrás, lehetőség és még sok minden kell. Tősgyökeres miskolciként bevallom, a turisztikai jobbító elképzelések közül fi­gyelmem legjava a belváros felé fordul. Mint itt élő, s a sétálón gyakran megfor­duló szeretnék egy szebb és jobb belvá­rosban korzózni a Széchenyin és még fel­jebb. Szeretnék büszkén végigvezetni bár­kit, hogy ez az én városom. El nem múló reménnyel tekintek a jö­vőre, azzal a gondolattal: egyszer talán megvalósul... KIRAGADOTT MONDATOK Szeretnénk bebizonyítani, hogy a megye nem a leépülésről „híres". Gyárfás Ildikó *** Az elmúlt év turisztikai nyertese Borsod-Abaúj- Zemplén megye. Pál Béla *** Why Riga? - egy nagyon rossz kiadvány volt, de a címe megfogott, ennek nyomán született meg a Miért Miskolc? Fedor Vilmos *** Ne bízzuk a véletlenre, hogy valakinek megtetszett a megye marketingje, hanem tudatosan értéke­sítsünk. Ócsal Ágnes *** Sok intézmény nem mer pályázatot írni, illetve az azon nyert összegre számítani. Rózsa Edit * * * Ne úgy kezeljük Bánkútat, mint a senki földjét, ha­nem mint ami mindenkié. Kovács Zsoltán *** Sajnálom, hogy a Nemzeti Üdülési Szolgálatnál úgy látják: itt nem kell iroda. Bazsányl Györgyné *** Nyugati példa mutatja, hogy az ipari múltat nem rejtegetni kell, hanem jó kezekben akár turiszti­kai vonzerővé is válhat. Drótos László *** Meg kellene emelni a lillafüredi alagutat! Regéczi Zoltán Sok érdeklődőt vonzott lapunk TOP 100 Klubjának múlt heti rendezvénye, amelynek témája a turizmus volt (Fotó: végh Csaba) Példaértékű fejlődés a megye turisztikájában „Borsodnak nagy szerepe van a főváros- és a Balaton-központúság csökkenésében” Miskolc (ÉM - OlKa) - Me­gyénk tavalyi évi turisztikai eredményeit kiugrónak és példaértékűnek nevezte a la­punk által szervezett turisz­tikai TOP 100 Klubon részt vett Pál Béla turisztikáért felelős államtitkár. Az elmúlt év turisztikai nyer­tese Borsod-Abaúj-Zemplén me­gye - vezette fel előadását az ál­lamtitkár, aki nem csupán a szá­mok emelkedése miatt tartja ezt lényegesnek, hanem egy olyan mögöttes eredményt is lát, ami hozzájárult ahhoz, hogy csök­kent a főváros és a Balaton tu­risztikai központúsága. 2004 a lehetőségek éve - eb­„Partnerkeresés” Miskolc (ÉM) - A megye tu­rizmusának további fejlődéséhez a reklámok önmagukban nem elegendők, kell, hogy tartalom is járuljon mindehhez. Erre vonat­kozóan több elképzelés született, így például az a cél, hogy a kü­lönböző vendéglátóegységek ét­lapjai több nyelvűek legyenek. Tanfolyamok indulnak Egy másik a falusi turizmus­ban érdekelteknek indítandó tanfolyam, ahol azt sajátíthatnák el az érintettek, miként kell ma­gasabb szinten kiszolgálni ven­dégeiket. Ugyanezen csoportok­nak nyelvi kurzust is tartaná­nak, lévén mind több a lengyel, szlovák és a német turista. En­nek célja lenne, hogy legalább az alapvető mondatokat elsajátítsák az e területen dolgozók, így a külföldi vendégeiket saját nyel­vükön tudnák köszönteni. Minderről Gyárfás Ildikó szá­molt be a rendezvényen kérve: legyenek ebben az érdekeltek partnerek! ben valamennyi előadónk egyetértett ugyanis korábban elindultak olyan kedvező tenden­ciák, amelyek mind az ország, mind a megye tekintetében ked­vezőek, illetve az uniós források révén lehetőség van az eddig for­ráshiány miatt ki nem aknázott értéket is feltárni. Nem csak nyáron... Az egyik kedvező tendencia, hogy már nem sak a nyári hó­napokban érkeznek hozzánk vendégek, hanem - igaz, kisebb részben, de - jönnek elő- és utó­szezonban is turisták. Továbbá a nyaralók már nem kifejezetten, vagy nem csak a sokcsillagos szállodákat keresik, A kÖZÖS érdeklődés közel hozta egymáshoz a turiz­musban tevékenykedőket. (Fotó: Végh Csaba)-­.._________________ hanem a természetközelibb üdü­lési lehetőségeket is. Ilyen ten­dencia mellett Észak-Magyaror- szág és azon belül is megyénk a maga értékeivel igen előkelő he­lyet foglalhat el. Az államtitkár még egy fontos tényre hívta fel a résztvevők figyelmét, nevesül az unió történetében harmadik alkalommal rendezik meg az EU turisztikai fórumát, amelynek Magyarország ad otthont. Mivel az EU-nak nincs átfogó turiszti­kai szabályozása, ezért fontos olyan konferenciák megtartása, ahol az ágazatra vonatkozó gon­dolatok megfogalmazhatók. Nem mellékesen ez egy nagy reklám Magyarországnak, amit ki kell használni. Miskolc (ÉM - OlKa) - A számadatok mellett sok min­den más is mutatja, hogy Miskolcon elindult valami.- Miskolc turisztikai bevétele tavaly 33 százalékkal nőtt, ami példátlan eredmény. De nem csak ez mutatja a fejlődést, ha­nem például az is: két vállalko­zó szállodát bővít a városban, er­go: ha nem lenne értelme, nem fektetnének be. Mindez jelzi, hogy a vállalkozókban kialakult egyfajta jövőkép - vázolta Fedor Vilmos, Miskolc alpolgármeste­re előadásában. A város változik Az alpolgármester kifejtette: nem lehet csupán a lepusztultsá- got, a munkanélküliséget emle­getni, mert ettől nem jutunk elő­re. Arról kell beszélni, hogy mit kell, mit akarunk tenni.- Nem vonható kétségbe, van mire alapoznunk, ugyanis az or­Kis ország vagyunk, ahol je­lentős a forráshiány, ami miatt számos lehetőség kihasználatlan maradt, ugyanakkor ettől az év­től a turisztikai ágazat 27 mil­liárd forint uniós plusszal gaz­dálkodhat. Ez az összeg a 2004M2006-os ciklusra szól, amely­ből ez évre 6,8 milliárd értékű fejlesztés jut, a több arányosan az elkövetkező két évben. Pénzben a lehetőség A pályázati lehetőségek kiak­názása kapcsán jelezte: a Belügy­minisztérium éppen a napokban írta ki az uniós források hozzá­jutásának könnyítését szolgáló pályázatot, ami a saját erő meg­teremtésének egyik módja. szág látnivalóinak 18 százaléka itt található a megyében. Azt gondolom, hogy ez egy igen szép érték, amit ki kell aknázni. A megújulás színe A városvezető több ízben be­szélt már Miskolc fejlesztési ter­veiről, de elsőként az Észak- Magyarország fórumán jelentet­te be: a 2005-ös év József Attila éve, s a város szobrot állít a köl­tő tiszteletére, amely szobor Var­ga Éva szobrászművész keze munkáját dicséri. József Attila szobra a megszokottal ellentét­ben kisméretű lesz, amelyet jö­vő év elején állítanak fel. Azt is elmondta: Miskolc szí­ne nem piros és fehér, hanem bí­bor és arany, ennek megfelelően lecsei’élik a zászlókat is. http://forum.boon.hu \_j írja meg a véleményét'1 Már nem a rosszról beszélünk ...hanem elsősorban arról: mit kell tenni FELSZÓLALÓK VÉLEMÉNYE: bírálatok és javaslatok S aját bőrünkön tapasz­taljuk, hogy lassú a pályázati pénzek kifize­tése, ami kedvét szegi a vállalkozóknak, ugyan­akkor a támogatási rendszer egy jó és szük­séges dolog. A támoga­tott területeket illetően hiányérzetem van, mivel az utazási irodáknak nincs pályázati lehetősé­gük a fejlesztések terén. gy 2002-es pályázaton 4,6 millió forintos tá­mogatást nyertünk, ami­nek elszámolása még nem történt meg, így a rendezvényt sokkal ki­sebb költségvetésből kel­lett megoldani. Azóta nagyon meggondoljuk, hogy milyen rendezvé­nyeket szervezünk, s ez­zel nem hinném, hogy csak mi vagyunk így. iányolom, hogy az aktív turizmus terén csak a kerékpár-, illetve a vízi turizmust emelik ki, de például nem kap hangsúlyt a síelés, pedig igen jelentős a téli spor­tokat kedvelők száma országszerte, ugyanak­kor meglátásom szerint a szálláshelyeket is job­ban be kellene kapcsolni a téli turizmusba. E lindítottunk egy programot az ipar turisztikai vonzerejének feltárására. A részben már működő programot szeretnénk országossá kiterjeszteni, illetve ter­vezzük a program kibő­vítését, gazdagítását, így például ipari emlékpar­kot tervezünk létrehoz­ni, de további támoga­tásra van szükségünk. E szak-magyarországi buszos körút életre hívásának gondolatat foglalkoztat, ahol külföl­di turistákat vinnének végig a régióban meg­mutatva szépségeinket, nevezetességeinket. Ez máshol nagyon jól mű­ködik. Szerintem hasznos lenne a PEA 2 keretében egy' ilyen pá­lyázati kiírás elindítása. ÓCSAI ÁGNESCsóka EditKovács Zoltán Drótos László Regéczi Zoltán

Next

/
Oldalképek
Tartalom