Észak-Magyarország, 2004. március (60. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-30 / 75. szám

2004. március 30., kedd ÉSZAK MAGYARORSZáe# MISKOLC ÉS KÖRNYÉKE / 5 Virágzó kerékpámtváros leszünk? A Petőfi tértől Tapolcáig és Lillafüredig Miskolc (ÉM - SZG) - Csupa-csupa jó hírrel szol­gált kerékpárút-ügyben Orosz Lajos, Miskolc alpol­gármestere. Úgy tűnik, hogy Miskolc hamarosan virágzó kerékpár- útváros lesz. A majdnem semmi, legalábbis nagyon ke­vés után „keresztül-kasul sze­lik” majd a biciklizőknek va­ló utak a várost, sőt, csaknem a nagyvilágba lehet elkerekez­ni tőlünk biztonságosan. Keresztben, hosszában Orosz Lajos alpolgármester­től a következőket hallottuk: kerékpárút-tervezésre tavaly 20 millió forint pályázati pénzt nyert Miskolc. Ebből el­készülnek a tervek, és még az idén utat is fognak építeni. Hogy mennyit, azt nem tud­ni. A város „lesi”, hogy az il­letékes minisztérium mikor ír ki újabb pályázatokat, és azo­kon sikerrel akar szerepelni. A terv az, hogy Miskolcon keresztben és hosszában is le­gyen kerékpárút, a két-két vég­pont közül a belvárosi egy és ugyanaz: a Petőfi tér. A másik kettő: Tapolca és Lillafüred. Mályi, Szirma, Felsőzsolca is elérhető lesz kerékpárúton. És hogy mikorra? A tervek szerint 2006-ra. http://forum.boon.hu _> Mondja el véleményét! Környezetbarát életmóddal nyertek A milliós invesztálás az első perctől hasznot hajt, és majd teljesen „visszatéríti” az árát Miskolc (ÉM - HSz) - Egy­re többen törődnek azzal, hogy házuk környékén, illet­ve saját életmódjukban is környezetbarát megoldásokat alkalmazzanak. Ez utóbbihoz még komoly befektetésre sincs szükség.- Immár hagyomány, hogy a miskolci önkormányzat pályáza­tot ír Környezetbarát ház, kör­nyezetbarát család címmel - tud­tuk meg Csizmadia Jánostól, a miskolci polgármesteri hivatal környezetvédelmi csoportvezető­jétől. A legutóbbi kiírásban már nemcsak a pályázó házában al­kalmazott műszaki megoldásokat értékeltek, hanem nagy súllyal estek latba azok a praktikus öt­letek is, amelyek révén az élet­módjuk válik környezetbaráttá. Napkollektor melegíti a vizet Az elbírálásban részt vevő szakemberek nagyon kedvező ta­pasztalatokat szereztek, úgy tű­nik egyre többen próbálnak meg http://forum.boon.hu Mondja el véleményét! Urbancsok Attila, az első díjas, és az ő napkollektoros háza jobban törődni környezetünk ál­lapotával. Volt, aki jelentős anyagi befektetéssel, a családi házában épített ki olyan rendsze­reket, amelyek - többek között - napkollektorral oldják meg a fűtés egy részét, illetve a meleg­víz-ellátást. Ez a milliós invesz­tálás az első perctől hasznot hajt, hosszabb idő alatt pedig teljesen „visszatéríti” az árát. Mindez első díjat eredményezett a pályá­zónak. A pályázatokból kiderült az is, hogy nem feltétlenül kell nagy befektetés ahhoz, hogy környe­zetbarát módon élhesse bárki az életét. Saját szelektív hulladékgyűjtési rendszer A második díjat elnyert csa­lád emeletes házban él, ám a mindennapok során rengeteg olyan apró ötletet használnak, amellyel óvják környezetüket. (Fotó: Kőhalmi Péter) Megvalósították saját szelekítv hulladékgyűjtési rendszerüket, de például megfelelően kezelik a háztartásban felbukkanó gön­gyölegeket is. Az első három helyezett pénz­jutalomban részesült, a többi pályázó oklevelet és könyveket kapott. Az első díjat Urbancsok Atti­la, a másodikat Pető Eszter, míg a harmadikat Szőke Péter pályá­zata nyerte el. Sok-sok kerékpárút kellene (Fotó: Kőhalmi Péter) HÍRCSOKOR El Élő koncert a zeneműtárban. Szik- laváry Károly és az Anima vonósnégyes ad Dvorak-koncertet szerdán délelőtt 11 órától a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár zeneműtárában. A hangver­senyre a belépés díjtalan. El Ősképek és a magyar Szent Korona címmel ma délután fél 6-tól a Göröm- bölyi Közösségi Házban tart előadást Molnár V. József, aki önmagát néplélek- kutatőként aposztrofálja. FOGADÓÓRA El Orosz Lajos, Miskolc alpolgármestere szerdán délután 3 órától fogadóórát tart a városházán. Tizenöt érdeklődőt tud fogadni. A sorszámosztás 2 órakor lesz. Horváth Szabolcs E-mail: szabolcs.horvath@eszak.boon.hu Hiába hirdették szinte minden fóru­mon a szervezők, csak kevesen jelentkez­tek a miskolci önkormányzat Környezet- barát otthon, környezetbarát család pályá­zatára. Úgy tűnik, egyelőre csak kevese­ket érdekel a lehetőség, hogy tehetnek valamit saját környezetükért. A pályázat kiírói azonban nem első­sorban a legmodernebb berendezések, a csúcstechnológia alkalmazását várták a jelentkezőktől. Ezt jól példázza a máso­dik helyezett család sikere. Szinte jelen­tősebb beruházás nélkül saját ötleteiket valósították meg, és azok közvetlen kör­nyezetükben valóban sokat érnek. A szerény érdeklődést - mindössze öt pályázat érkezett - talán az igazán jó pél­dák hiánya is okozhatja. Ellenpéldából vi­szont annál több van, az írott és elektro­nikus sajtó rendszeresen ad hírt külön­böző súlyosságé környezetszennye­zésekről. A társadalmi megítélése sem olyan környezetünk károsításának, mint kellene. Ma még bocsánatos bűn, sőt mindennapi gyakorlat a ház körül keletkező hulladék félreeső helyre dobá­sa, az ilyen hírek hallatán nagyon sokan csak legyintenek. Az ilyen hanyag mozdulatok azonban sokba kerülhetnek, és nem is elsősorban nekünk, hanem gyermekeinknek, unoká­inknak. Ők fizetik majd meg a ma embe­rének nemtörődömségét, és félő, hogy ak­kor már sok minden visszafordíthatatlan lesz. Pedig igazán nem kell sok: akinek van pénze, használja fel jól, akinek nincs, annak elég lenne gondolkodnia, mit tehet­ne még a saját lakásában, annak közelé­ben, hogy jobban védje környezetét. Ez kamatozna a legtöbbet, és unokáinknak is kisebb számlát kellene fizetniük. Égők híján nincs fénykezelés A legtöbb kórházban hiányzik ez vagy az JEGYZET Unokáink is fizethetik Miskolc (ÉM - NSzR) - Le­állították a fénykezelést a Semmelweis Kórház bőrgyó­gyászati osztályán. A pik­kelysömört is gyógyító terá­piát tíz napja szüneteltetik, mivel a működéséhez szüksé­ges fénycsövek nem állnak a kórház rendelkezésére. Körülbelül három éve műkö­dik a Semmelweis Kórház bőr- gyógyászatán a fénykezelő készü­lék, amely a psoriasis kezelésé­ben is hatékony. A nyolc fény­csőből állő szerkezetben egy ide­je csupán két égő üzemelt, erő­sen csökkentve a kezelések ha­tékonyságát - tudtuk meg dr. Károlyi Zsuzsanna osztályvezető főorvostól. Hozzátette: hónapok­kal ezelőtt megrendelte az új fénycsöveket, de azok még nem érkeztek meg az osztályra. Hetente 30-40-en A fénykezeléshez szükséges gépben körülbelül kétévente kel­lene cserélni az égőket, mert - a kezelések számától függően - a teljesítményük csökken. Jelen esetben azonban nem ilyenről volt szó, hanem a lámpák egyál­talán nem működtek. ff.......................... ...szakmai szem­pontból nem vál­lalhattam fel a műszer további működtetését. Dr. Károlyi Zsuzsanna OSZTÁLYVEZ. FŐORVOS ff Dr. Károlyi Zsuzsanna el­mondta: a műszert hetente 30-40 beteg vette igénybe. Az utóbbi ff ...................... Elsődleges az életmentő gépek beszerzése, javítása. Dr. Koleszár Lajos IGAZGATÓ időben azonban már szakmai szempontból nem vállalhatta fel a további működtetését. A főor­vos sajnálja, hogy idáig jutottak, hiszen ez az egyetlen fényterá­piás központ a megyében. Újraindulhat Dr. Koleszár Lajos, a Semmel­weis Kórház igazgatója elmond­ta: tud a gép működésének szü­neteltetéséről, és az osztályve­zető jelezte is, hogy az égők cse­réjére lenne szükség. A gazda­sági helyzet miatt az eszközök beszerzésénél sürgősségi sorren­det kell felállítaniuk, ez alapján elsődleges az életmentő gépek be­szerzése, javítása. A fénykezelés esetében nem élet-halál kérdés­ről van szó - tette hozzá az igaz­gató. Rövid időn belül azonban újraindulhat a kezelés, hiszen amint az anyagi lehetőségek en­gedik, beszerzik az égőket. (Egy darab 30 ezer forintba kerül.) Az igazgató sajnálattal mond­ta: sok minden más is hiányzik a kórházból, mint ahogy a leg­több más egészségügyi intéz­ményből is. Miskolc és környéke Dargai Angelika Edit Miskolcon születtem 2004. március 13. súlyom: 3000 g Kara Lulsa Miskolcon születtem 2004. március 14. súlyom: 3800 g Szabó Tamás Tibor Miskolcon születtem 2004. március 14. súlyom: 4350 g Molnár Levente Soma Miskolcon születtem 2004. március 20. súlyom: 3400 g Kótal Henrik Roland Miskolcon születtem 2004. március 20. súlyom: 3400 g Miskolcon születtem 2004. március 05. súlyom: 3300 g Miskolcon születtem 2004. március 16. súlyom: 3700 g Miskolcon születtem 2004. március 16. súlyom: 3300 g Kupái Lívia Dorlna Miskolcon születtem 2004. március 13. súlyom: 3300 g GYEREKSAROK Budai László Rlchárd Szabó Merllln Noémi Takács Fanni

Next

/
Oldalképek
Tartalom