Észak-Magyarország, 2004. március (60. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-27 / 73. szám

2004. március 27., szombat íszak-magyarorszAg # ORSZÁGBAN-VILÁGBAN / 2 HÍRCSOKOR 0 Csen Suj-pien eddigi tajvani elnököt választási győztessé nyilvánították hi­vatalosan, de a pénteki be­jelentést a választási bi­zottság épületénél zavar­gások, tiltakozó akciók kísérték. Tizen­egyen megsebesültek a rendőrökkel vívott közelharcban. 0 Lemond a lengyel kormányfő. A Gaze- ta Wyborcza napilap a kormányhoz közel álló forrásokra hivatkozva arról írt, hogy Leszek Miller miniszterelnök szombaton bejelenti: május 4-én távozik hivatalából. 0 Lelőttek két palesztint izraeli katonák a Gázai övezet déli részén, amikor azok úszva közelítettek megtelepüléseket. Meg­tiltották az izraeli hatóságok a 45 évesnél fiatalabb palesztinok számára, hogy a pén­teki imanapon belépjenek a jeruzsálemi Templomhegyen lévő Mecsetek terére. 0 Liberalizálják az abortuszt. Az új spanyol kormány olyan törvénytervezetet nyújt be, amely a terhesség 12. hetéig minden indoklás nélkül engedélyezi az abortuszt. Elhúzódnak a kézbesítési gondok a Magyar Postánál Háromszáz új állandó dolgozót vettek fel Budapest (ÉKN - Sz. P.) - Egy lapunknak nyilatkozó, a központi logisztikai központ­ban dolgozó postai alkalma­zott szerint továbbra is prob­lémás a levélkézbesítés. A Magyar Posta Rt. szóvivője úgy nyilatkozott, helyreállt a rend, azonban ennek ellent­mond, hogy még mindig sokan panaszkodnak a késedelmes kül­demények miatt. Helyreállt a rend a postán, az új budaörsi logisztikai központ­ban (OLK) feldolgozták a csak­nem nyolcszázezer összetorlódott küldeményt - közölte még már­cius nyolcadikén a társaság szó­vivője. Tegnap viszont a szóvi­vő úgy nyilatkozott, várhatóan a jövő hét végére dolgozzák fel a lemaradást.- A napi 4,5 millió küldemény között még ma is akad egy-két ezer olyan, amelyeket március első heteiben adtak fel, de csak azért, mert ezek a kezdeti prob­lémák miatt téves irányítással először más körzetekbe kerültek- mondta Szász Katalin, a Ma­gyar Posta Rt. kommunikációs igazgatója.- Dacára az új, 9,5 milliárd fo­rintos beruházással létrehozott, modern gépekkel felszerelt üzem­csarnoknak, szervezési hiányos­ságok miatt nem működik rende­sen a rendszer - nyilatkozta a posta egyik, a logisztikai köz­pontban dolgozó alkalmazottja. A gondokat főleg az okozta, hogy a posta 200 korábbi munkatársa nem akarta a Keleti pályaudvar­nál lévő munkahelyét budaörsi­re cserélni, ezért felmondtak. Diákokkal is Az új OLK működésének há­rom hete alatt csak nagyon las­san sikerült úgy-ahogy normali- zálnia a folyamatokat a vezetők­nek, pedig műszakonként százas nagyságrendű diákmunkaerőt al­kalmaztak. Az alkalmazott sze­rint a frissiben a munkahelyek­re állított diákok többségének so­káig fogalma sem volt, hogy mi a szerepe a küldemények feldol­gozásában. Parlamenti nyilatkozatot akar Medgyessy Péter kezdeményezése Az USA megvétózta New York (MTI) - Megvétóz­ta az Egyesült Államok csütörtö­kön az ENSZ Biztonsági Taná­csában (BT) annak a határozat­nak az elfogadását, amely elítél­te volna Izraelt a Hamász radi­kális palesztin szervezet szelle­mi vezetőjének a meggyilkolása miatt. A palesztinok nevében Algéria által beterjesztett határozat el­fogadását a BT 15 tagállama kö­zül 11 támogatta szavazatával; három ország képviselői tartóz­kodtak, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete viszont vétót emelt. Brüsszel (MTI) - Medgyes­sy Péter miniszterelnök pén­teken Brüsszelben bejelentet­te, kezdeményezni fogja, hogy az Országgyűlés fogadjon el politikai nyilatkozatot Ma­gyarország EU-csatlakozása alkalmából. A nyilatkozat, amelyhez hasonlót legutóbb a NATO-csatlakozás alkalmából fogadott el a parlament, két­harmados többséget igényel­ne, vagyis a kormánypártok és az ellenzék összefogását tenné szükségessé - mondta a kormányfő az EU-tagállamok és a csatlakozó országok csúcsértekezlete után. - Az Európai Tanács mostani ülé­se is azt mutatta, hogy az összefogás, az együttműködés elmélyítése ma a legfontosabb fogalmak közé tartozik Euró­pában - tette hozzá. Katonákat ölt az akna Moszkva (MTI) - Aknarobba­násban életét vesztette nyolc orosz katona Csecsenföldön - kö­zölték péntekre virradóra orosz katonai tisztségviselők. A tragédiát az okozta, hogy egy katonatiszt - helyi idő sze­rint este hat óra után - gépko­csijával önkényesen megpróbál­ta elhagyni egységét. Mivel Cse­csenföldön ekkor már tilos a gépjárművek közlekedése, az őr­ség megpróbálta megállítani. A tiszt azonban járművével áttörte a megfékezésére leeresztett so­rompót, majd ráhajtott az egység J közelébe telepített aknazárra. Budapest (MTI) - Az euró­pai alkotmány mielőbbi, még a júniusi európai parlamenti választások előtti megszüle­tését szorgalmazta Carlo Azeglio Ciampi olasz köztár­sasági elnök. Pénteken a Parlament Felső­házi termében mondott beszédé­ben szólt arról is, hogy csak kö­zös stratégiával lehet elfojtani a terrorizmust. Ha Európa késik azzal, hogy jól azonosítható és befolyásos politikai alanyként lépjen fel a nemzetközi színté­ren, a kontinensünkbe vetett bi­zalom még inkább erejét veszti, és Európa peremre szorulása visszafordíthatatlanná válhat” - mondta az olasz elnök, aki ma­gyar partnere, Mádl Ferenc meg­hívására állami látogatáson tar­tózkodik Magyarországon. A terrorizmus ellen „Szükség van egy mindany - nyiunk nevében szóló külügymi­niszterre, és elkerülhetetlen a közös európai igazságszolgálta­tás kiépítése is” - mondta az olasz államfő, aki szerint csak közös stratégiával lehet elfojtani a terrorizmus csíráit. Mécsest gyújt egy férfi a március 11-i madridi pokolgépes | merényletek áldozatainak emlékére a madridi Atocha pálya­udvaron március 26-án. A spanyol főváros három pályaudva­rán elkövetett robbantások több mint 200 ember életét oltották ki, és mintegy 1500 személyt megsebesítettek. (Fotó: EPA) V........................... .................................................„............................ : __________________________________________1_______________ Indiai muzulmánok Izrael-ellenes jelszavakat skandálnak azon a tüntetésen, amelyet Ahmed Jaszin sejknek, a Hamász szélsőséges palesztin mozgalom alapítójának és szellemi veze­tőjének meggyilkolása elleni tiltakozásul tartottak Delhi egyik óvárosi mecsetje előtt március 26-án. (Fotó: EPA) Jegybanki alapkamat-csökkentés: - Egy ki­csit kicsi, egy kicsit savanyú, de a miénk! (Karikatúra: Marabu) Kérdőjelek az M&os körül Budapest (MR) - Bizonytalanná vált, hogy bekerülhet-e az Európai Unió har­minc kiemelt beruházása közé a ma­gyarországi M6-os autópálya, mert a terv nem szerepel az Európai Tanács által jó­váhagyott listán. Az európai parlament két hete fogadta el azt az indítványt, amelynek értelmében a Gdansktól Zsol­náig tartó autópályát meghosszabbítanák és az hazánkon át elérné az Adriai-tengert. Az indítvány előterjesztője, egy brit kép­viselő azonban nem juttatta el a javasla­tot az Európai Tanácshoz. Gurmai Zita, az MSZP európai parlamenti megfigyelője en­nek ellenére lát esélyt arra, hogy az M6- os rákerülhet a támogatott beruházások listájára. A végső döntést április 22-én hoz­za meg az Európai Parlament. Nem járnak el az 0EP ellen Budapest (MTI) - Nem indít felügyele­ti eljárást az Országos Egészségbiztosítás si Pénztár ellen a Gazdasági Versenyhiva­tal. Az Innovatív Gyógyszergyártók Egye­sülete kezdeményezte a vizsgálatot, mert kifogásolta az Egészségbiztosítási Pénz­tár részvételét a gyógyszerár-befagyasz­tás előkészítésében. Az egyesület erőfö­lénnyel való visszaélést és szervező sze­repet vélelmezett. A versenyhivatal sze­rint az OEP nem vevőként lépett fel, ha­nem a kormány irányításával végrehajtá­si feladatot látott el. A hivatal szerint vi­szont a támogatott gyógyszerpiacon meg­tiltható minden olyan eladásösztönzési módszer, amely az orvosokat és gyógysze­részeket teszi érdekeltté egyes termékek forgalmának növelésében. Érvényben a lisszaboni célok EU-csúcs: elfogadott zárókövetkeztetések Brüsszel (MTI) - Az Euró­pai Unió csúcsértekezletének résztvevői pénteken elfogad­ták a tanácskozás záró kö­vetkeztetéseit. Kijelentették: az EU gazdasá­gi fejlesztésére 4 évvel ezelőtt el­határozott célkitűzések, a lissza­boni stratégia továbbra is érvé­nyes. Ugyanakkor elismerték, hogy az eddig mutatott teljesít­mény nem elegendő, a „kép ve­gyes”, s felkérték az Európai Bi­zottságot: hozzon létre egy magas szintű, független testületet a hiá­nyosságok feltérképezésére, an­nak kidolgozására, hogy mit kell tenni a kitűzött célok 2010-ig tör­ténő elérésére. A testületet Wim Kok volt holland miniszterelnök vezeti, s 2004. november 1-jéig, azaz a mostani Európai Bizottság mandátumának lejártáig kell el­készülnie jelentésével. A csúcs zárókövetkeztetései szerint Euró­pának továbbra is feltett szándé­ka, hogy teljesítse a lisszaboni célkitűzéseket, azt, hogy 2010-re a világ legversenyképesebb tér­ségévé, s egyben munkahelyte­remtést elősegítő, tudásalapú tár­sadalommá váljon. Fenntartható növekedés Ugyanakkor e folyamat hitele végett fel kell gyorsítani a re­formok menetét a tagállamok­ban, s kulcsfontosságú a már el­fogadott kötelezettségek jobb végrehajtása. A nyilatkozat sze­rint a mostani EU-csúcs két alapkérdésre koncentrált: a fenn­tartható növekedés biztosítására és a munkahelyteremtésre. htto: fórum, boon.hu Szóljon hozzá! VJ Csak a közös stratégia segít % Kiadóvezető, felelős kiadó: Szabó Miklós (szabo@eszak.boon.hu). Főszerkesztő: Kiss László (Ms§,laszlQ@.eS2at<,boc>n.hű)- Főszerkesztő-helyettes: Szántó István (szanto.istvan@eszak.boon.hu) Értékesítési vezető: Farkasné Lovász Zita (lovasz@eszak.boon.hu) - Miskolc, Maros Éva (maros@eszak.boon.hu). Terjesztési vezető: Hausel László (laszlo.hausel@eszak.boon.hu). Marketingvezető: Szűcs Edina (edina.szucs@eszak.boon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: a 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: eszakteri@eszak.boon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1190 forint, negyedévre 3490 forint, fél évre 6690 forint, egy évre 12 790 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-260, e-mail: ehird@eszak.boon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-262. E-mail: eszeri@eszak.boon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Postafiók 178. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszere- V sen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Eiben Tamás. Telefon: 06-52/526-626. ISSN 0133-0357 IMJESZ'

Next

/
Oldalképek
Tartalom