Észak-Magyarország, 2004. február (60. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-16 / 39. szám

2004. február 16., hétfő ÉSZAK-MAGYAR0RS2ÁG $ SPORT / 10 HÍRCSOKOR 0 Bíber Zsolt 20,81 méterre javította saját országos csúcsát súlylökésben a Magyar Atlétikai Szövetség viadalán, az Olimpiai Csarnokban. Az UTE versenyzó'- je január 31-én, a Budapest-bajnoksá- gon állította fel a korábbi rekordot, ak­kor 20,43 m-t ért el. 0 A német Dávid Möller nyerte a férfi együlésesek versenyét a Naganőban ren­dezett szánkő-világbajnokságon. Honfi­társa, a háromszoros olimpiai bajnok Georg Hackl lett a 2., míg a szintén öt­karikás aranyérmes, címvédő olasz Ármin Zöggelernek ezúttal 4. lett. Elment Vígh József úszóedző Miskolc (ÉM - SZIS) - A múlt hét vé­ge döbbenetes hírt hozott a miskolci sport­barátok számára. Pénteken reggel közle­kedési balesetben elhunyt a megyei úszósport korelnö­ke, a 96 esztendős Vígh Jó­zsef. A sors kegyetlen finto­ra, hogy nemzedékek sorá­nak Józsi bácsiját annak az épületnek - a selyemréti strandnak - a szomszédságában érte a ha­lál, ahol 76(!) évet töltött el társadalmi munkás űszóedzőként. Vígh József példamutató munkásságát korábban magas állami elismeréssel is ju­talmazták, néhány éve pedig Miskolc Me­gyei Jogú Város önkormányzata Nívó-díj­ban részesítette. A Miskolci Postás SE idős mestere egy héttel a tragédia előtt ve­hette át az ITC-székházban az „Örökös úszóedző” kitüntetést. Az úszók nagy csa­ládja ezzel a díjjal kívánta kifejezni tisz­teletét, megbecsülését és szeretetét. A meghatódott Józsi bácsinak az volt a ké­rése a ceremónia előtt, hogy lehetőleg az elsők között szólítsák a színpadra, mert nem szeretne elkésni az edzésről. Közel a tizedik ikszhez is megmaradt olyan elhi­vatottnak, precíznek és lelkesnek, mint volt világ életében. A francia icapnaei poiree harma­dik aranyérmét szerezte meg a németor­szági Oberhofban zajló sílövő-világbajnok- ságon, miután megnyerte a férfiak 15 km- es tömegrajtos versenyét. A klasszis fele­ségével, a norvég Liv-Grete Poirée-vel a vb-n megszerezhető 10 aranyéremből 7-et szerzett meg. (Fotó: epa) A Kövesdé a Dobó-kupa Eger (ÉM) - A Heves Megyei Kézilab­da-szövetség újjáélesztette a korábban ha­gyományosnak számított Dobó-kupa férfi felkészülési kézilabda-tornát. Az idei ki­írásban a régió nyolc NB-s gárdája vett részt, Borsodból az NB I/B-ben szereplő Mezőkövesd, az Ózdi KC és a Diósgyőri KC is pályára lépett. Szombaton délelőtt már a helyosztókat rendezték meg a két héttel ezelőtti csoportmérkőzések után. A kisdöntőben a Diósgyőri KC nagy küzde­lemben, négy góllal, 23-19-re verte az ugyancsak másodosztályú Gyöngyösi Főiskolát, így Miskolcra került a bronz­érem. A finálét két megyei gárda vívta, ahol a Mezőkövesd jobbnak bizonyult az Ózdi KC-nál: Mezőkövesd - Ózdi KC 28-20 (13-9). Az eredményhirdetéskor a szervezők különdíjakat is átadtak. A két hétvége tel­jesítménye alapján a szakemberek a leg­jobb kapusnak a mezőkövesdi Bakos Dá­vidot, a legjobb mezőnyjátékosnak pedig az ózdi Mészáros Gyulát választották. Hiába szereztek vezetést, mégis kikaptak Jégkorong Borsodi Liga rájátszás, 2. forduló: Miskolci JJSE - ETO HC R. Gy. 3-4 Juhász-Léhi István e-mail: juhaszlehi@eszak.boon.hu Miskolc (ÉM) - Nem várt vereséget szenvedett hazai környezetben szombat este a Miskolci Jegesmedvék JSE a jégkorong Borsodi Liga alsó házi rájátszásának 2. fordu­lójában a Győrtől. (Fotó: Végh Csaba) egy rossz hazai cserének „kö­szönhetően” mindössze 2-3 Jeges­medve volt jégen; a nem várt emberelőnyt pedig Farkasék gól­lal „hálálták meg”, 2-3 (Sof- ron A. passzát Zalavári használ­ta ki). Az MJJSE ezután hihetetlen perceket produkált és Pócs az „50 perces” térfélcserére buzdí­tó dudaszó pillanatában iszonya­tosan nagy gólt ragasztott a Győr hálójába,-3-3. Ezzel el is lőtte maradék puskaporát a vén- déglátó, hiszen Zalavári góljára már nem tudott válaszolni a Miskolc, 3-4. Jegyzőkönyv Miskolci Jegesmedvék JSE - ETO HC-Rudolph Győr 3-4 (1-2, 1-0, 1-2) Miskolc, 150 néző. V.: Léber, Tóth, Marek^ _______ MJJSE: Rácz - Láda P. (1), Láda B., Orosz i, Egri, Kocsis, Puskás, Csaba M., Hut- ter Sz., Lukács, Verba, Pócs 1, Nagy Z., Polányi (1), Sike (1), Faith 1, Kiss, Gál, Pál (k). Edző: Wintersteiner Ottó._______________________________________ ETO HC: I.ÁDAY - Horváth, JURKOVICS (2), FARKAS (1), Stefanovics 1, Takacs i, Szarvas, Sváb, Sofron A (1)., Sofron Á., ZALAVÁRI 2, Bedő, Méhes, Kovács, András F„ Halmosl, Feil, Vas, Nagy (k). Edző: Bartalis József.__________________ ___ Kiállítások: 6, ill. 10 perc. Wintersteiner Ottó: - Nehéz ilyenkor bármit is mondani... Amikor felálltunk és ki­egyenlftettűnk, nem tudtuk a magunk javára fordítani a meccset.__________________ Bartalis József nem utazott csapatával Miskolcra. Láday kapus pedig érdeklődésünkre mindössze annyit mondott: „nagyon örülünk a győzelemnek!” Két egyenlítés és... A fordulás után sem tudott ritmust váltani a népkerti együt­tes és a 40. percben „csak” az akarat diadalaként volt értékel­hető az az örömteli tény, hogy Láda P. átadása után Orosz mat­tolni tudta a kiválóan teljesítő Ládayt, 2-2. Mindössze néhány perc telt el a záró felvonásból, amikor nem mindennapi góllal ismét vezetést szereztek a zöldek. Egy ártalmat­lannak induló vendégakció alatt, Ha picit nyögvenyelősen is, de azért a hazaiak szempontjából jól indult a találkozó: negyedórá­nyi játék után Sike, Polányi volt a pakk útja, aki Faith elé tálalt, a Macik 39-ese pedig nem hibá­zott, 1-0. A gól mintha túlzottan is megnyugtatta volna a Winter- steiner-legényeket, ugyanis a fe­kete-sárgák átadták a kezdemé­nyezést a győrieknek, akik a 18. percben remire is hozták a mécs­esét Takacs révén, 1-1. Sőt! A fegyelmezetten és zártan véde­kező ETO egy kontrából a veze­14. perc: Itt még a vezető gólnak örülnek a Macik tést is megszerezte a harmad asszisztját Stefanovics varrta utolsó pillanataiban: Farkas be, 1-2. Kásás Tamás (Vasas) és csapat Is Ikszelt (Fotó: mti) Győzelem, vereség és két remi A Vasas pólósai nem Budapest (ÉM) - Kellemet­len meglepetést okozva győzelem helyett csak 8-8-as döntetlenre végzett a Vasas férfi vízilabdacsapata a gö­rög Olympiakosz Pireusz el­len a Komjádi uszodában az Euroliga B csoportjának szombati budapesti összecsa­pásán. Ugyanakkor a kotori csúfos kudarc, majd a Mladost Zagreb bírtak a görögökkel elleni budapesti bravúr után 3. csoportmérkőzésén, szombat es­te Nizzában döntetlent játszott a BVSC a férfi vízilabdázók Euroligájának C csoportjában. Három góllal Rosszabbul járt a Fradi, hi­szen három góllal, 8-5-re kikapott a görög Vuliagmeni otthonában a Ferencváros férfi vízilabdacsa­pata a LEN-kupa negyeddön­tőjének első összecsapásán. Tényszerűen Vuliagmeni (görög) - Jégcsillag-FTC ____________________________________________8-5 Vasas-Plaket-Euroleasing - Olympiakosz Pireusz (görög) 8-8 OÍympic Nice (francia) - BVSC-Brendon________________________________________7-7 Domino-BHSE - Szpartak Volgográd (orosz) , 13-11 Végül id. Thodory Csaba bizonyult a legjobbnak Tizennyolcán vettek részt szombaton a szellemi olimpiai vetélkedő megyei döntőjén Miskolc (ÉM - MI) - A Ma­gyar Olimpiai Akadémia által múlt ősszel útjára indított Athéntól Athénig elnevezésű országos olimpiatörténeti szellemi vetélkedő megyei döntőjét rendezték meg szom­baton a Testnevelési és Sport­intézet Iharos Termében. Mivel Borsod-Abaúj-Zemplén- ből vettek részt a legtöbben az „első körben”, a szervezők a leg­jobb harminc megfejtőnek aján­lották fel a részvételt a finálé­ban. Közülük huszonhármán ha­tároztak úgy, hogy ismét próbá­ra teszik magukat a lapunk által is támogatott döntőben, ám a kezdésre „csak” tizennyolcán ér­keztek meg. Kemény délelőtt A héttagú zsűriben helyet ka­pott - mint elnök - Rakusz Éva olimpia ezüst- és bronzérmes ka­jakozó, illetve Repka Attila olim­piai bajnok birkózó, akiket még most is óriási tisztelet övez, hi­szen a versenyzők közül jó pá­ran kértek tőlük autogrammot... Már az első forduló kérdéseiből kiderült, hogy „kemény” délelőtt vár az indulókra; négy állítás kö­zül kellett kiválasztani a helye­set. A következő erőpróba kép­felismerés volt, aztán pedig jöt­tek a villámkérdések, öt másod­percet kapott mindenki arra, hogy megadja a helyes választ. „Melyik a hamis?” A keresztrejtvény-feladvány utáni szünetben már lehetett lát­ni: az* első hely egyértelmű váro­mányosa id. Thodory Csaba, aki korábban az őszi feladványokat is hibátlanul oldotta meg. Az 5. fordulóban „Melyik a hamis?” volt a játék neve, aztán pedig ókori létesítmények „keresték” idézetüket. A hetedik feladvány újfent a villámkérdések címet vi­selte, s bizony még gyeplabdá­ban is otthon kellett lenni... A legjobb 12 .................. 1. id. Thodory Csaba 48 pont 2. Szabó István Zsolt37 3. Varga Zoltán30 4. Tanczula János21 5. Marosi László18 6. Varga Lajos 17 7. Brézai Zoltán16 8. Luhály István16 9. Hegyaljai László16 10. Vízkeleti József 15 11. Jármai Gyula 14 12. Thodory Zoltán12 Az utolsó előtti és a záró meg­méretésben a Nagy Ő-t kellett megtalálni, utóbbiban egy görög alakot, öt információ alapján. Az eddig lezajlott hat megyei dön­tőben még senki sem tudta a megoldást - hallhattuk a játékvezetőtől, Sárdi Lajostól, a MOA Tanács tagjától - most igen, három pontért id. Thodory Csaba, aki meg is nyerte a me­gyei döntőt, s megkapta az ezzel járó kupát. Az 1-4. helyezettek alkotják majd megyénk első szá­mú csapatát a márciusi területi döntőn, az ötödik-nyolcadikok a másodikat, míg a kilenc-tizen- kettedikek a harmadikat. A via­dal végén valamennyi résztvevő ajándékot kapott, melyeket a MOA, a sportintézet és az Észak- Magyarország ajánlott fel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom