Észak-Magyarország, 2004. február (60. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-07 / 32. szám

2004. február 7., szombat ÍSIAK-Mi6VüHmSIÁfi# ■ Pénteken bejelentette vissza- §. vonulását Lennox Lewis (44 mérkőzés, 41 győzelem/2 ve­■ reség/1 döntetlen), a Boksz ■ Világtanács (WBC) nehézsú- I lyú profi világbajnoka (jobb- | ra). „Nagyon nehéz dolog vi­* lágbajnoki címet szerezni, de még nehezebb azt újra és új­ra megvédeni. Úgy gondo­lom, aki már nem képes 110 | százalékot nyújtani a ring- I ben, az jobb, ha befejezi - | magyarázta döntését a 38 éves szupersztár. - Itt az ideje, hogy jöjjenek a fiata­lok.” Lewis Gene Tunney és Rocky Marciano után a har- fc madik nehézsúlyú, aki pálya­futását uralkodó világbajnok­ként fejezi be. (Fotó: EPA) „Centiméterek" és uniós feladatok a BQKIK-nái A Phoenix kétszer meccseit Vasámapoznak a tesók Miskolc (ÉM - BCS) - A három megyei NB I/B-s kosárlabdacsapat közül a Tisza- újvárosi Phoenix KK együttese ezen a hé­ten két meccsen lépett pályára: csütörtökön Sopronban a SMAFC, tegnap este pedig Sió­fokon, a Siókosár UK együttese ellen (ez utóbbi összecsapás is lapzártánk után ért véget). Csoporttársa, a Miskolci EAFC va­sárnap hazai környezetben, Miskolcon, az Egyetemi Körcsarnokban játszik 17 órától a Kanizsa KK DGK EAST gárdája ellen. Úgy tervezik...- Úgy terveztük, hogy innentől kezdve csak nyerni fogunk - mondta Drahos Lász­ló, az egyetemista fiúk edzője, majd így folytatta: - A soron következő négy meccs­ből hármat itthon játszunk, és a Kanizsa elleni találkozó lehet egy jó sorozat kez­dete. Soros ellenfelünk - akiket idegenben is sikerült két vállra fektetnünk - a baj­nokság középmezőnyében található, így el­vileg sok minden szól mellettünk; még az is, hogy keretünkből mindenki bevethető. Az egyetemista fiúk testvércsapata, a MEAFC női alakulata is vasárnap játszik bajnokit. Egerer Attila tanítványai 16 órá­tól Kecskeméten, a Köz-Víz KKC vendégei lesznek a Keleti csoport, 12. fordulójában. A pályán { SMAFC-Sopronl Ászok - Tlszaújvárosl Phoenix KK 100-91 (26-25, 17-19, 30-25, 27-22) _____________ Sopron, 150 néző. V.: Sabáli, Nagy j. Tlszaújvárosl Phoenix KK: JÁVORSZKI (24/12), BRU- NYÁNSZKY (14/6), GÓCS (26/6), MAGYAR L (7/3), Réti (7/3). Csere: NAGY G. (11), Nagy T. (-), Horváth G. (±, Jakab (2), Sefcslk (-)■ Edző: Szendrey Tibor._ , Szendrey Tibor: - Á harmadik negyedben a hazai- j aknak elég volt három perc, hogy megfordítsák az eredményt, és végül - ha nagy küzdelemben is - I megszerezzék a győzelmet. i kozások versenyképessége. Ezt vállalat- méretenként és ágazatonként differenciál­va kell megvizsgálni, és a szükséges gaz­daságpolitikai intézkedéseket meghozni. De legalább ilyen súlyú a regionális és strukturális alapok rendszerének a meg­vizsgálása abból a szempontból, hogy mi­ként lehet a vállalkozói és üzleti szférát pályázatokkal segíteni. Pótlólagos tőke­bevonás lehetősége csak az uniós forrás­ban áll rendelkezésre. Ezért igen fontos, hogyan lehet ezeket az uniós forrásokat megszerezni. Ebben a tekintetben a BÖKIK is szeretne segíteni a vállalkozá­soknak a pályázati írás technikáinak megismerésében, egyáltalán a pályázat­hoz szükséges információk megszerzésé­ben. Ennek a projektnek a generálása nemcsak fontos, hanem szép feladata lesz a kamarának. Hiszen itt már nem egy vál­lalat, hanem vállalkozások, önkormány­zatok együttműködése kapcsán készülő pályázatokkal jelentkezhetnek uniós for­rásokért. Arról tárgyalunk folyamatosan, hogyan lehet a vállalati és önkormányza­ti kereteket még jobban összehangolni. E tekintetben örülnénk annak, ha a terület­fejlesztési törvény biztosítaná a kamarák jogosítványait a fejlesztési tanácsokban.- És máris elérkeztünk az EU centimé­ter közepéhez - vetjük közbe. — A következő ötven napban is igen fontos események vannak feljegyezve az EU centiméteren. Ilyen például Ma­gyarország földrajzi fekvése, logisztikai szempontból betölthető fontos helye. Ez különösen a mi régiónkban nagyon jelen­tős, hiszen mi leszünk a legkeletibb ré­gió az Európai Unióban. Az ország egyik nagy lehetősége, és a mi régiónknak is nagy lehetőség a gyógyturizmus, a rek­reációs központ lehetőségének a kihasz­nálása. Ez olyan program, amit a kama­ra jó szívvel támogathat. Hasonlóképpen fontos a mikro-, kis- és középvállalko­zások támogatása, talpon maradásának elősegítése. Mindebben a hálózatfejlesz­tést szeretnénk kiemelni, hiszen látható, hogy az Európai Unióban egy-egy kisvál­lalkozásnak az esélyei minimálisak, ezért meg kell találni az együttműködés lehe­tőségeit, közös nevezőre hozni az érde­keket marketing vagy beszerzési vonat­kozásban. Ezért például a kamara a be­szerzéseket illetően és a beszállítói prog­ramok elősegítésében hatékonyabban kí­ván közreműködni.- És máris az EU centiméter végéhez közeledünk.- Három dolog maradt még hátra. Nem alkalmaznék sorrendiséget, hiszen mindegyik igen fontos. Növelni a mun­kaerő, ha úgy tetszik hazánk humán erő­forrását, képzettségi színvonalát, hogy jobban alkalmazkodhassunk a külföldi tő­ke fogadásához. Ez minden szinten igaz, a kamarának ebben fontos jogosítványai vannak. Szeretnénk erősíteni a környe­zetvédelmi kezdeményezéseket, amely a fenntartható fejlődés szempontjából kiemelten fontos. És végezetül egy olyan ügyfélbarát igazgatási és felügyeleti rend­szer kialakítását szorgalmazzuk, amely minden állampolgárnak segít majd az uniós csatlakozás utáni időszakban is - mondta Bihall Tamás, a BÖKIK elnöke. Karnyújtásnyira van az európai uniós csatlakozás, következésképpen az ehhez kapcsolódó feladatok megol­dása immár nemcsak kommunikációs feladat, hanem napi cselekedetté váltott át. Az átgondolt, kidolgozott programo­kat jelképes mérőszalag, az úgynevezett EU centiméter tartalmazza a kereskedel­mi és iparkamaráknál, .Jövőnk a kezünkben van” címmel. A száz centiméter hosszú szalagra - mely vol­taképpen száz napot jelez - hagyatkozva kezdjük a beszélge- Bihall Tamás test Bihall Tamással, a Borsod Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöké­vel annak tükrében, mit kíván tenni a ka­mara ma és holnap azért, hogy a mikro-, kis- és közepes vállalkozások felkészül­tebben érkezzenek az EU kapujába, jól­lehet már alig 85 nap van hátra. Nos, az első centik a versenyképességet tartal­mazzák.- Ezt az EU centimétert Mádl Ferenc köztársasági elnökkel szegte meg a kama­ra a Sándor-palotában. Ezzel ráirányítva a figyelmet arra, hogy nagyon közeli az uniós csatlakozás. Itt nem egyszerű cen­timéterről van szó, hanem erre a szalag­ra a kamara felírta a legfontosabb gazda­sági, politikai tennivalókat, amelyek eb­ben a száz napban időszerűek. Az első feladat mindenekelőtt a vállalatok, vállal­HÉRCS0K0R 0 Évzáró. Értékelő és egyben feladat- meghatározó évzárót tartott a B.-A.-Z. Megyei Labdarúgó-szövetség játékvezetői bizottsága. Az elvégzett munka alapján az esztendő legjobb 30 év alatti bírája Nagy Róbert, az év asszisztense Dr. Var­ga Zsolt (aki feljutott az országos ke­retbe is), míg az év megyei játékvezető­je Csorba I László lett. 0 Ek-negyeddöntők. A női kosárlabda FIBA-Európa-kupák - két győzelemig tar­tó - negyeddöntőinek párosításai (har­madik meccs esetén az elöl állók a pá­lyaválasztók): Szolnoki MÁV - Basket Spezia (olasz), Baltiskaja Zwzeda (orosz) - IR Venezia (olasz), Fenerbahce (tö­rök) - Vojvodina (szerb), Dinamó Moszk­va (orosz) - USO Mondeville (francia). Játéknapok: február 17., 20., 26. Harciasabban, nagyobb akarattal Női kosárlabda NB I/A: Orsi Sopron - DKSK Miskolc (ÉM - BCS) - Va­sárnap 18 órától Sopronban, a Diósgyőri KSK női kosár­labdacsapata megkezdi a ha­zai élvonalbeli bajnokságban a rangadókból álló hármas­ugrást. A piros-fehérek ellen­fele a 16. fordulóban az Euroleasing-Orsi Sopron gár­dája lesz. Ián számítanak, hiszen a közép­szakaszba, ahol az alapszakasz hat legjobbja még egyszer meg­mérkőzik egymással oda-vissza, ezeket az eredményeket is ma­gukkal viszik a jelenlegi tabella első négy helyén található együt­tesek, akik már biztos résztvevői ennek a küzdelemsorozatnak. Stabilizálódott Az amerikai Lindsay Da venport és a szerb-monteneg- rói Jelena Dokic is bejutott az 1,3 millió dollár összdíja­zású tokiói női tenisztorna elődöntőjébe. Előbbi játékos a szlovák Hantuchovát (ké­pünkön) verte 6:2, 6:2 arány­ban. (Fotó: EPA) A FIBA-Európa-kupától való búcsút követően a hazai erőpró­bákra összpontosíthatnak a diós­győri kosarasok. A bajnokságban, az alapszakasz utolsó három for­dulójában három rangadót játsza­nak Brosovszkyék - sorrendben az Orsi Sopron, a Pécs és a Szol­nok ellen. Az ezeken az összecsa­pásokon elért eredmények dup­A DKSK játékosai közül néhá- nyan apróbb sérüléssel bajlód­nak, a szerdai Európa-kupa meccsen pihentetett Abromaité- vel kapcsolatban pedig csak ma dől el, hogy pályára léphet-e Sop­ronban. És, hogy mire számít Miien Vukicsevics, a DKSK vezetőedző­je a rangadón? Az NB I/A csoport állása 1. MiZo-Pécsi VSK 15 15 _ 1245- 785 30 2. Szolnoki MÁV-Coop SE 15132 1078- 81828 3. Diósgyőri KSK 1512 31228- 99127 4, Euroleasing-Orsi Sopron 151231173- 942 27 5. Röhnisch-Foton-Sopron * 1578 835- 93321 6. BSE-ESMA156 91012-107121 7. Szeviép-Szeged155 10964-1122 20 8. BEAC-Uibuda153 12836-119118 9. ZTE-Zala Volán 15114 978-113916 15 1 büntetőpont levonva 831-1188 Eördöghék (szemben) rangadót játszanak- Jó passzban vagyunk, és ah­hoz, hogy győzelmi reménye­ink legyenek, jól kell védekez­nünk, úgy, ahogy azt szerdán az első három negyedben tettük - mondta a szakvezető. - Kezdünk egységesen játszani, ezt kell to­vább erősíteni. Örömteli, hogy Nieuwveennel játékunk stabilizá­lódni látszik a trapézon belül, és hogy Hadzovics visszatérésével Brosovszkyt sem kell feltétlenül irányítóposzton szerepeltetnem. A jobb napot Az Euroligában szereplő sop­roniak a nemzetközi poron­don őrzik hazai veretlenségüket, és még van esélyük a negyed­döntőbe jutásra, azonban a baj­(Fotő: Végh Csaba) nokságban, az Orsi otthonában már a Pécs és a Szolnok is nyer­ni tudott.- Jó lenne, ha ez nekünk is si­kerülne - jegyezte meg Miien Vukicsevics. - Mi most talán egy picivel motiváltabbak vagyunk, de ez túl sokat nem jelent. A két csapat jól ismeri egymást, az el­lenfél játékát, így ezen az össze­csapáson a pillanatnyi forma fog dönteni. Véleményem szerint az a csapat győz majd, amelyik har­ciasabban, nagyobb akarattal ját­szik vasárnap. íNOIW A legközelebbi hazai mérkőzését a jövő héten vasárnap 18 órától játssza a miskolci városi sportcsarnokban. A piros-fehérek ellenfele a bajnoki cfmvédő, MiZo-Pécsi VSK együt­tese lesz. Csak a német nyelv Kaiserslautern (MTI) - Az edzéseken és a mérkőzések köz­ben csak egyetlen hivatalos nyelv létezik, és az a német - jelentet­te ki bemutatkozása alkalmával Kurt Jara, a Bundesligában sze­replő 1. FC Kaiserslautern lab- jp. darúgócsapatának új vezetöed7Ő- je. Az osztrák szakember össze­sen 13 nemzet játékosait tudja keretében, és úgy véli: elődje, a hétfőn menesztett belga Eric Ge- rets bukásában nagy szerepet játszott, hogy a külföldi futbal­listák többsége - megfelelő nyelv­tudás híján - nem tudott beil­leszkedni az együttesbe. Az érin­tettek várhatóan nem lesznek ké­pesek egyik napról a másikra tö­kéletessé tenni némettudásukat, de Jarának erre a problémára is van „receptje”: - Aki nem tud­ja a nyelvet, az tanulja meg - javasolta. SPORTMŰSOR SZOMBAT KÉZILABDA __________________________________________________ Három megye ifjúsági tornája. Miskolc, Avasi Gimnázi­um, 9.00. LABDARÚGÁS____________________________ . Farsang-kupa teremlabdarúgó-bajnokság. Szerencs, vá­rosi sportcsarnok, 8.00. Farsang-kupa 2004. Korosztá­lyos teremlabdarúgó-torna. Encs, városi sportcsarnok, 8.00. RÖPLABDA Férfi Extraliga, felsőházi rájátszás, 1. forduló: Vegyész RC-Kazincbarcika - Dunaferr SE. Kazincbarcika, 17.30. SAKK _________________________ Zúzmara open. Aggtelek, 8.ÖÖ. VASÁRNAP_________________________;______________ CSELGÁNCS________________________________________________ Magyar Köztársaság-kupa diák Á, B korcsoport. Miskolc, Hermán Ottó Általános Iskola, 10.30. JÉ0M0T0R ______________ Országos versenysorozat, 3. forduló. Miskolc, 14.00. KOSÁRLABDA Női NB l/A, 16. forduló: Euroleasing-Orsi Sopron - DKSK. Soproni Sportcentrum, 18.00. Női NB l/B Keleti cso­port, 13. forduló: Köz-Víz Kecskeméti KC - Miskolci EAFC. Kecskemét, 16.00. Férfi NB l/B-17. forduló: Mis­kolci EAFC - Kanizsa DKG EAST. Miskolc, Egyetemi Körcsarnok, 17.00. LABDARÚGÁS_________________________________________' Farsang-kupa 2004. korosztályos teremlabdarúgó-torna. Enos, városi sportcsarnok, 8,00. SAKK >_____________________________________________ NB í, 7. forduló: Miskolci Sakk SC - Statisztika PSC. Miskolc, Vasgyári út, 10.00. i I UIDnCTÍO

Next

/
Oldalképek
Tartalom