Észak-Magyarország, 2004. február (60. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-13 / 37. szám
2004. február 13., péntek ÍSZAK-MABYflRQRSIÁO # SPORT / 10 Hiszen mégiscsak azért készült a naptár, hogy azon emberek falán legyen, méltó helyen, akik szeretik a csapatot. Honos Péter, a Diósgyőri KSK ügyvezetője és Brosovszky Mónika, az együttes kapitánya hozzátette: örülnek, hogy ily módon is segíthetnek beteg gyermekeken. A Diósgyőr bedobója társával, Eördögh Edittel közösen fogja dedikálni a naptárakat, mégpedig szombaton 10.30 és 12 óra között a Búza téren található Unió-Coop Árucsarnokban. Vásárlásra a vasárnapi, Pécs elleni rangadót megelőzőén is lehetőség nyílik majd, 16.30 és. 17.45 között. www.boon.hu http://dksk.boon.hu További cikkek Jó csapat ellen Miskolc (ÉM - PA) - Budapesten, a BSE otthonában vendégszerepei ma 17 órától a Miskolci VSC-MISI a női röplabda Extraliga 20. fordulójában. A borsodi együttes legutóbb hazai környezetben kemény csatában verte meg a Jászberényt, míg a fővárosiak kedden is pályára léptek: Gödöllőn diadalmaskodtak. Ami biztos, hogy egyáltalán nem vár könnyű mérkőzés Kerekes Attila csapatára, hiszen a vendéglátók komoly terveket szőnek, a Vasassal vannak versenyfutásban az alapszakasz első helyéért. A miskolciak azonban az elmúlt fordulókban idegenben is jól szerepeltek, és megfelelő koncentrációval tisztes eredményt is elérhetnek a jó erőkből álló Kasziba-gárda ellen. SPORTMŰSOR PÉNTEK RÖPLABDA Női Extraliga, 20. forduló: BSE-FCSM - Miskolci VSC- MISI. Budapest, 17.00. __________■ ______ SZOMBAT ASZTALITENISZ Férfi NB l/B, 12. forduló: Váci Reménység - Tlszaújvárosl SC-Mályi Tégla I. Vác, 11.00. Férfi NB II Gárdos csoport, 12. forduló: Diósgyőri ASE - Kemecse SE. Miskolc, Könyves Kálmán Általános Iskola, 11.00. Karácsond SE - Borsod Volán SE. Karácsond, 11.00. MEAFC-kupa, férfi és női egyéni, férfi páros amatőrverseny. Miskolc, Egyetemi Körcsarnok, 9.00.________'________ JÉGKORONG OB I, alsóházi rájátszás, 2. forduló: Miskolci Jegesmedvék - ETO HC-Rudolph Győr JSE. Miskolc, 18.00. KERÉKPÁR Gorgőverseny. Miskolc, Csokonai úti sporttelep, 14.00. . KÉZILABDA Kerekes János-Menyhért László-emléktorna. Miskolc, Avasi Gimnázium, 8.30.______________________________ KOSÁRLABDA Női NB l/B Keleti csoport, 14. forduló: OSC - Miskolci EAFC. Budapest, 17.00. Férfi NB II Észak-magyarországi régió, 16. forduló: Szerencs VSE - Karcagi VSE. Szerencs, 17.00._____________________________• LABDARÚGÁS Farsang-kupa, utánpótlás teremlabdarúgó-torna. Encs, Városi Sportcsarnok, 8.30.______.______________ RÖPLABDA Férfi Extraliga, felsőházi rájátszás, 2. forduló: Kometa- Kaposvár - Vegyész RC Kazincbarcika. Kaposvár, 19.00. SÚLYEMELÉS Borsod-Abaúj-Zemplén megyei bajnokság. Tiszaújváros, súlyemelócsarndk. 10.00. __________________________ VASÁRNAP KOSÁRLABDA Női NB l/A csoport, 17. csoport: DKSK - MIZo-PécsI VSK. Miskolc, városi sportcsarnok, 18.00. Férfi NB l/B csoport, 20. forduló: Debreceni Egyetem - Tlszaújvárosl Phoenlx KK. Debrecen, 14.00. Vásárhelyi Kosársull - Miskolci EAFC. Hódmezővásárhely, 17.00. LABDARÚGÁS Farsang-kupa, utánpótlás teremlabdarúgó-torna. Encs, Városi Sportcsarnok, 9.00. MISI-kupa 2004, korosztályos teremlabdarúgó-torna. Alsőzsolca, 9.00. SZABADIDŐSPORT Dodó bácsi-emlékverseny. Bükkszentkereszt, rajt 12.12. Nevezni a helyszínen 11.45-ig lehet. ____ HÉTFŐ LABDARÚGÁS Teremlabdarúgó NB I, 15. forduló: Berek Rolád-Német Nyomda - Rubeola FC Csömör. Miskolc, Zrfnyi Ilona Gimnázium, 19.30. Naptárral a beteg gyermekekért Eördögh Edit és Miskolc (ÉM - MI) - Tavaly ősszel egy új imidzset kezdett felépíteni a Diósgyőri KSK női kosárlabdacsapata szombaton dedikál Két magyar a negyeddöntőben Final .Fourért játszik a Pécs és a Sopron is 2. BSE 12 4 3. Kecskemét 10 6 36:20 26 4. Nyíregyháza 10 5 35:23 25 5. Miskolc 5 11 21:39 21 6. Gödöllő 4 12 20:42 20 7. Jászberény 3 14 20:46 20 Tizenhat súlyemelő, köztük a kazincbarcikai Ráki Henrietta (képünkön) kezdte meg az olimpiai felkészülést a tatai edzőtáborban. A végleges keret várhatóan június közepére fog kialakulni. (Fotó: MTI) Lógó. és induló is készült, majd az év végén a klub egy 2004-es, színes falinaptárral - amelyen a kosaraslányok állnak modellt - is megörvendeztette a szurkolókat. Az ezer kalendáriumból azonban még mintegy hatszáz darab maradt, amelyet Orosz Lajos, miskolci alpolgármester önköltségi áron megvásárolt azzal a céllal, hogy azokat 500 forintos egységáron a DKSK- val közösen továbbértékesítik és a befolyt összeget a Megyei Kórház Gyermekegészségügyi Központjának utalják át. Méltó helyen- A decemberi elnökségi ülésen tettem ezt a felajánlást, s klub természetesen azonnal a Azért készült a naptár, hogy azon emberek falán legyen, méltó helyen, akik szeretik a csapatot. Orosz Lajos, alpolgármester .......................................... .M kezdeményezés mellé állt - mondta Orosz Lajos a tegnap megtartott sajtótájékoztatón. ja is győzni tudott hazai környezetben cseh ellenfelével szemben az Euroliga csoportselejtezők utolsó, 14. fordulójában. Ez pedig azt eredményezte, hogy mindkét alakulat bejutott a sorozat negyeddöntőjébe, ahol a két nyert meccsig tartó sorozatban francia csapatok ellen harcolhat a Final Fourba kerülésért (1. mérkőzés: március 2.; 2. mérkőzés: március 5.; 3. mérkőzés, ha szükséges: március 10.). A negyeddöntőben B * J.„ UMCC Jekatyerinburg (orosz) - Gambrinus Bmo (cseh) Pilis Valenciennes Qrchies (francia) - Euroleasing-Orsi Sopron Bourges Basket (francia) - MiZo-Pécsi VSK __________ Lotus VBW Gdynia (lengyel) - Aix-en-Provence (francia) Botlott a MU. Az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában óriási meglepetésre a Manchester United hazai pályán 3-2-es vereséget szenvedett a Middlesbrough ellen. A vendégek legjobbja a brazil világbajnok Juninho Paulista volt, akik két góllal segítette csapatát a győzelemhez. Képünkön az első manchesteri gól szerzője, van Nistelrooy (szemben). (Fotó: epa) Brosovszky Mónika csapattársával dedikál majd holnap (Fotó. Á. j.) B csoport: MiZo-Pécsi VSK - Gambrinus Bmo 69-59 Miskolc (ÉM) - A DKSK női kosárlabdacsapatának vasárnapi bajnoki ellenfele, a MiZo-Pé- csi VSK együttese, valamint az Euroleasing-Orsi Sopron gárdáA csoport: Euroleasing-Orsi Sopron - USK Blex Praha 95-48 ______' Az eredmények GÉP, SZERSZÁM, HÁZTÁJI KELTETŐGÉPEK széles választékban! PL MASCHINE KFT. 2461 Tárnok, Petőfi 78. Tel./fax: 23-389-371. 447060 Építőipari 17 méteres kosaras emelő eladó. Érd.: 70/2133-950. 454450 UNIFA SPECIAL UNIVERZÁLIS FAESZTERGA Könnyű kezelhetőség, nagy kapacitás! Esztergált gombok, tárcsák, oszlopok gyártására kiválóan alkalmas. Külön egységgel kolóniái menetmarásra is használható. További részietekről érdeklődjön a gyártó-forgalmazónál Diósgyőr-Vasgyári Szakképző Iskola Miskolc, Téglagyár u. 1-2. Tel.: 46/532-358, 46/532-359 NÖVÉNY > Diófát, vadcserésznyét vásárolok lábon vagy kivágva. Érd.: 46/707-018, 20/225-8951, 30/9133-346.446325 Diófát, vadcseresznyét lábon állót, vagy frissen kivágott törzset vásárolok. Érd.: 46/707-519, 20/9138-391. __ 448243 Diófát lábon állót vagy frissen kivágott törzset veszek. Ár: 25-55 E Ft/m3 Érd.: 46/369-921, 20/8061-883 ________451870 Diófát és vadcseresznyét vásárolok lábon állót és frissen vágottat. Érd.: egész nap 30/374-2922 46/707-117, 70/556-3174. 453031 i Vetőburgonya, ÜT 1-es, államilag ellenőrzött, több fajtából, mini gumó: Kleopátra, Százszorszép, Desiree fajták eladók. Ár: 8 Ft/db. Tel.: 70/5461-140. 453423 100 db körbálás széna eladó. Érd.: 20/4724-204. 454367 Tavaszi telepítéshez akáccsemete el- ! adó. Ár: 5 Ft/db. Érd.: 20/3903-163. 454369 1 ÁLLAT 8 hónapos vemhes üszők ellenőrzött ! állományból és növendék borjak 300 { kg-ig eladók. Érd.: 46/406-889, 30/473-9171. 444521 Hízók eladók 90-100 kg vágás i megoldható. Érd: 46/381-022452133 Bénított 3 éves magyar félvér (heréit) csikó eladó. 30/9532-142^ 452545 | Tyúkvásár! 2004. febr. 15-16-án má- lyi és nyékládháza közötti baromfite- ! lepen 8 órától. Ár: 300 Ft/db. Megkö- | zelítés az autóbontó felől. 452573 Hízott sertés eladó. Vágás, feldolgo- : zás megoldható. Érd: 17 óra után 46/397-259____________ 452944 | Tyúkvásári Egyéves barna tojó tyúkok vására: Abaújszántó 20/39-39-858, Kupa 46/454-201, Alsózsolca 46/406-798, Encs 46/386-505, Bak- takék 46/440-147, Edelény 48/341- 146, Bódvaszílas 20/362-20-09, Hal- | máj 46/474-Ó29, Felsővadász 46/444-105, Gönc 30/855-80-73, Hidasnémeti 46/452-388, Léh 46/440-147, Homrogd 30/355-21- 20, Szerencs 47/368-541. Tyúkvásári Egyéves barna tojó tyúkok vására: Megyaszó 47/350-215, Mezőkövesd 49/414- 578, Mezőzombor 47/369-010, Ózd 30/317-29-94, Novajidrány 46/462-258, Putnok 48/430-042, Olaszliszka 47/394-004, Sajólád 46/393-432, Sajóecseg 46/329-946, Sajópetri 46/393-188, Kazincbarcika 30/446-94-7 1 45375 Tyúkvásári Egyéves barna tojó tyúkok vására: Sárospatak 47/313- 223, Tállya 47/398-276, Sátoraljaújhely 20/9145-923, Szirmabese- nyő 46/307-217 Tiszalúc 46/398- 592, Taktaharkány 47/378-493, Tolcsva 47/384-385, Tiszakarád 47/382-193 454378 ÉPÍTŐANYAG Hllti 75 véső-fúrógép, orrfűrész Hitachi eladó. 20/915-573, 47/378-947 454196 FATELEP kedvező áron extra minőségben műszárított és légszáraz szélezett és szélezetlen boravi fűrészáru. Ajtók-ablakok még tavalyi áron. Miskolc, Gárdonyi G. u. 29. (Nádasrét) Tel.: 46/314-314 HÁZ-, HÁZRÉSZELADÁS Miskolc, Győri kapuban 3 szobás családi ház eladó. Vállalkozásra alkalmas. Érd.: este 46/316-466. 442725 Arnót Petőfi 76.1568 m2 telek családi házzal melléképülettel eladó. Érd.: 20/5877-836. _ 451940 A Tisza folyóhoz közel azonnal beköltözhető rendezett családi ház (bútorozottan is) eladó. Gáz, telefon, fürdőszoba van. I.ár: 4 500 000 Ft. Érd.: 30/2810-865, 49/411-953. 453159 Hejőcsabán felújított 3 szobás családi ház eladó. I.ár: 20 M Ft. 30/4050-277,46/382-075. 453353 Kistokajl 3 szobás, nappalis családi ház pincével, garázzsal, jó lakókörnyezetben, 250 négyszögöl telken eladó. Ár: 15,8 M Ft Érd.: 46/404-175 17 óra után 453797 Sajópetriben 100 m2-es, 3 szobás családi ház, ipari árammal, melléképületekkel, nagy telken eladó. Érd.: 30/398- 1982, Szabadság u. 49. 453876 Málylban 150 nm-es alacsony fenntartási költségű szigetelt családi ház, 60 nm-es garázzsal eladó, lár.: 18,5 M Ft Tel.: 30/9982-125. 452934 Sajókeresztúri 3 szobás összkomfortos családi ház eladó vagy Szeles utcai lakásra cserélhető. Lár: 10 M Ft. 70/2222-027. 454301 Felsőzsolcal, 1093 m2-es, bontásra ítélt parasztház, közművesített melléképületekkel eladó, lár.: 4,8 M Ft. Érd.: 20/4858-801. 454431 LAKÁSELADÁS Miskolc, Kis-Hunyad utcai 1,5 és 1 + 2 fél szobás erkélyes távfűtéses lakás eladó. Érd.: 70/244-33 00.451800 Kazincbarcikán lakás kiadó. Érdeklődni: este 18 órától 20 óráig. Tel.: 20/5464-724. Nyíregyháza belvárosában, az Országzászló téren, téglából épült, tehermentes, igényesen felújított, 1+2 szobás, amerikai konyhás, szinteltolásos társasházi lakás bútorozva is eladó, lár.: 15 MFt. Érd.: 30/5401-150. 452465 Miskolc, Győri kapui 1+2 fél szobás, felújított lakás eladó. 30/370-6025, 46/401-251. 452813 Miskolc Bársony János utcai 61 m2- es saját tulajdonú átlagos állapotú lakás sürgősen eladó. Irányár: 8,1 M Ft, Érd.: 30/6532-568, 30/6162-982. 453134 Miskolc, Középszer utcán 35 nm-es, 1+fél szobás, felújított, üres lakás eladó. Irányár: 5,2 M Ft Tel.: 20/3108233,46/339-380 453004 Mlskolc-Bulgárföldön 45 m2-es 1+fél szobás, gázos, földszinti lakás eladó, irányár: 7,2 M Ft. Érd: 20/3108-233, 46/339-380. 453005 Miskolc, Széchenyi utcai, 110 nm-es, 4 szobás lakás, liftes házban eladó, lár.: 22,5 M Ft Tel.: 20/388-0964, 70/317-0690. 453080 Miskolcon, a Hunyadi utcában, 108 m2-es polgári lakás, tágas, világos, csendes, a szobaablakok a Luther udvarra néznek eladó. Ár: 18 M Ft Érd: 46/368-577 453788 j Kölcsey utcai, 55 m2-es, 2 szobás, I kőerkélyes, II. emeleti, szépen felújí- | tott (szalagparketta, járólap, lambéria) lakás négyemeletes lépcsőházban eladó. Ár: 9 M Ft Érd.: 70/2778-371,46/433-506 454333 Miskolc, Berekalja, Fényesvölgyi utcai, | 2,5 szobás, 64 m2-es, 3. emeleti, gázos, felújított lakás téglaépítésű társasházban eladó, lár.: 11,5 M Ft. í Érd.: 46/402-296, 20/5167-087. ___ ____ 454370 Miskolc, Kuruc utcában, IV. emeleti, 2 szobás, 51 m2es, átlagos állapotú lakás eladó. Ár: 6,25 M Ft Érd.: 20/35 50-895 454396 ALBÉRLETKÍNÁLAT Selyemréten, gázos, üres, 1 szoba, étkezőkonyhás, 36 nm-es, erkélyes lakás kiadó. Tel.: 20/317-2655. 453840 ' Miskolc, Győri kapuban 2 szobás igényesen felújított lakás hosszú távra kiadó. Ár: 30 E Ft+rezsi+2 hó kaució. | Tel.: 49/353-387 este. 454287 ÜZLET, IHELY, IRODA Tlszaújváros-lnveszt Rt. Sport-Park Üzletág bérbeadásra meghirdeti a Sportcentrum Játékcsarnokában található 2 db (sportolói és rendezvény) büfé működtetési jogát. Érd: 49/542- j 030 illetve személyesen a Sportcentrumban (Tv., Teleki B. út 6.). ________________453424 Miskolci, saját ingatlannal élelmiszer-ipari vállalkozás eladó. Érd: 30/3267-070. Ár: 35 M Ft + áfa áron 453810 HIRDETÉSEK