Észak-Magyarország, 2004. február (60. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-13 / 37. szám

2004. február 13., péntek AKTUÁLIS / 3 HÍRCSOKOR H A Földön kívüli értelemről. Ezzel a cím­mel tart előadást ma délután 4 órától dr. Almár Iván a Diósgyőri Gimnáziumban (Miskolc, Kiss Tábornok u. 42.). A ren­dezvényre a belépés díjtalan. a Játszik a Romantic. A Romantic együt­tes szórakoztatja a közönséget ma este 7 órától a szerencsi Rákóczi-vár színház- termében. NÉZŐPONT Megélhetési a // •• //■ bűnözök Úri Mariann e-mail: mariann.uri@eszak.boon.hu Közúti és vasúti jelzőtáblák, csatorna- fedelek, távvezetékek tartóoszlopai és ki tudja még miféle „hasznos" fémhulladé­kot találhatunk egy-egy hulladékkereske­dő telephelyén. A hangsúly a hasznos szócskán van, ugyanis ezek többségét el­lopták valahonnan, következésképpen hiányzik is valahonnan. S hogy ezzel ki- sebb-nagyobb anyagi károkat okoznak, az csak az egyik oldala az éremnek, de ez­zel együtt számos balesetveszélyes hely­zetet idéznek elő drága jó állampolgár társaink. Azt mondják, ők a megélhetési bűnö­zők, akik azért lopnak fát, vasat és min­dent, ami mozdítható, hogy tudjanak ott­hon fűteni és hogy fussa ennivalóra, miegymásra. Nehéz azonban megélhetési bűnözésről beszélni, amikor jól látható, hogy teherautóval és célszerszámokkal felszerelve érkeznek az elkövetők a tett színhelyére. S igen nehéz megélhetési bű­nözésről beszélni, amikor azt látjuk-hall- juk, hogy ez is, meg az is a hulladékból szedte össze vagyonkáját, amely jóval na­gyobb, mint azoké, akik tisztességesen végzik munkájukat és élik életüket. Félreértés ne essék, nem irigylem tő­lük, hiszén fáradtságos és veszélyes mun­kával keresik meg a kenyérrevalót. Nem hiszik? Próbáltak már Önök fát kivágni az erdőben vagy szétszedni egy villanyoszlo­pot, netán kivenni a helyéről egy közúti jelzőtáblát? Ugye nem! így pedig nem is tudhatják, mennyire nehezen adják meg magukat a kiszemelt „áldozatok", s mi­lyen alapos jelzőrendszert igényel, hogy lebukás nélkül megoldják a feladatot. S arról nem beszélve, hogy az „értékesítést" is meg kell szervezni... Én bizony semmi pénzért nem vállal­nám, s azt hiszem egyetlen jóérzésű em­ber sem! VILLÁMVOKS Nem tartják reálisnak Előző kérdésünk: Reális-e a távfű­tésért fizetendő összeg Miskolcon? Mai kérdésünk: Elégedett-e a borso­di rendőrök tavalyi munkájával? iSZAK-MABVARORSZÁG# Szavazatát leadhatja: www.booh.hu Nem a gravitáció az oka a földre szállásnak (Fotó: Magánarchívum) A MÉHet nagy ívben elkerülik a fémtolvajok Minden évben sokmilliós kárt okoznak az áramszolgáltatónak a fémhulladékból élők Miskolc (ÉM - UM) - Gőz­erővel dolgoznak az ÉMÁSZ szakemberei, hogy helyreál­lítsák Ózdon az áramellátást, azaz pótolják az ellopott me­revítőelemek hiányában összedőlt oszlopokat. Nem ritka, hogy fémtolvajok keserítik meg az ÉMÁSZ életét, ám a szolgáltató mindent megtesz a megelőzés érdekében - többek között együttműködnek a rendőr­séggel és a polgárőrökkel, vala­mint jelzőszerkezetet alkalmaz­nak a lopás megakadályozására.- Ha az elmúlt két év adatait összehasonlítjuk - 2002-ben 128 millió, míg 2003-ban 26,7 millió, ebből Borsod-Abáúj-Zemplénben 54,2 és 6,5 millió - látható, óriá­si erőfeszítéseket tettünk a károk visszaszorításának érdekében - jelezte Mészáros Sándor, az ÉMÁSZ kommunikációs igazga­tóhelyettese. - Jelentős a javulás, de 120 kilovoltos hálózaton ilyen rongálás még nem volt, s riasz­tó, hogy most már ez sem tabu. A pontos kárértéket egyelőre nem tudják, ugyanis a még álló oszlopon is fedeztek fel károkat, így csak a helyreállítás végére derül ki az összeg. Ez bizony közügy Mészáros Sándor érdeklődé­sünkre elmondta, autóval és gya­logosan rendszeresen ellenőrzik területükön a hálózat állapotát, ám emellett nagyon fontos a la­kosság segítsége.- Az ügy kapcsán kérnénk a lakosságot, akik egyben fogyasz­A sérült oszlopok eltávolítása megkezdődött (Fotó: Kovács István) tóink is, hogy bármilyen gyanús munkálatokat tapasztalnak a há­lózaton, vagy tudomásukra, jut, hogy valaki a vezetékbontásból él, segítsen nekünk - mondta Mészáros Sándor. „Nálunk tilos” Hiába készültek fel alaposan a fémtolvajok (teharautóval és cél­szerszámokkal érkeztek), a rend­őrség hamar megtalálta egy kö­zeli hulladékfelvásárló telepen a vasat. Önkéntelenül is adódik a kérdés: miért veszik át a lopott fémhulladékot?- Kellemetlen helyzetben va­gyunk e tekintetben, mert több­nyire minden hulladékkereske­dés MÉH-nek hívja magát, és sajnos minket egy kaláp alá vesznek ezekkel - jegyezte meg érdeklődésünkre Tanda József, az Észak-magyarországi Nyers­anyaghasznosító (MÉH) Rt. te­lepigazgatója. - Nálunk ilyen nem fordulhat elő, ugyanis név­vel, lakcímmel és személyigazol- vány-számmal regisztráljuk, hogy mikor ki és mit hozott be, éppen ezért hozzánk nem is jön­nek a fémtolvajok. Már korábban jelezték az ÉMÁSZ-nak Somfai Andrástól, az Ózdi Acélművek Kft. ügyvezető igazgatójától megtudtuk: a Borsodnádasd irányából pó­tolt villamos áram elég volt arra, hogy a meleg anyagok jelentős részét kimenekítsék. Ezzel valamelyest mérsékelni tudtak a várhatóan több tíz­millió forintos veszteséget okozó termeléskiesésen. Az ÓAM-ból egyébként korábban már jelezték a szolgáltatónak az oszlopok megrongálását. Almási Csaba, az ózdi pol­gármesteri hivatal igazgatási ügyosztályának vezetője el­mondta, hogy mindössze négy legális hulladékfelvásárló mű­ködik a városban a korábbi 25- 30-cal szemben. A szigorítások ellenére úgy tűnik, átveszik a lopott árut is, amit szankciók, akár bezárás követhet. Montvai Róbertné alezre­des, az ózdi rendőrkapitány­ság sajtóreferensének közlése szerint a szabálysértési érték­re elkövetett vas- és színes­fémlopások száma mintegy 30 százalékkal csökkent 2003-ban. A rendőrök rendszeresen el­lenőrzik a fémhulladék-felvá­sárló helyeket. Ezzel szemben - maradva a lopásnál - a fa­lopások 50%-kal emelkedtek. Nincs kormányzati visszhang a radar-ügyre A mecseki zöld-demonstráció nemigen hat a bánkúti beruházásra Miskolc (ÉM - BAL) - Bár a Mecsekkel szemben a Bükkben nem volt és nem is prognosztizálható a zöldek részéről demonstráció, a bánkúti radarberuházásról ma se tudni több biztosat, mint eddig. A mecseki Zengő környékén a napokban lezajlott civil tiltako­zás legalább időlegesen leállítot­ta a tervezett katonai beruhá­Egy nemzeti parkban a természeti környezet megőrzése az elsődleges cél. Demeter Zoltán, munkatárs ..................................................» zást, egyszersmind ráirányíthat­ja a figyelmet a NATO-program másik helyszínére, Bánkútra (a harmadik Békéscsaba). Hazánk szövetségi integráció­ja keretében finanszírozza, mint ismeretes, az észak-atlanti szer­vezet az ország légtérellenőrző rendszerének átalakítását. Ez há­rom új,»korszerűnek mondott ra­darállomás kiépítését jelenti. Az egyik a Bükkbe kerül a tervek szerint, hivatalosan a Bálvány, pontosabban azonban a Borovnyák-tető térségébe. Nem szerencsés örökség Demeter Zoltán, a Zöld Akció Egyesület miskolci csoportjának munkatársa szerint az itteni helyzet nem azonos a baranyai­val: ott érintetlen erdei területen létesül a radarállomás, itt egy meglévő katonai objektumot ala­| oRüraajwww.boon.hu \vil J httn://fórum.boon.hu 1 Mi Szóljon hozzá! M kítanak át, minimális fakivágás­sal, a természeti környezetet nem szennyező, zárt hulladékke­zelési rendszerrel. A minisztériumban A minisztériumban la­punk kérdésére azt nyilat­kozták: a zengői helyzet a kivitelezéssel megbízott cég problémája, nem a minisz­tériumé. Nem tudták meg­mondani, hogy az építőcég azonos lesz-e a Bükkben is (a pályáztatás még hátra­van); hogy a mecseki fejle­mények bármiféleképpen kihathatnak-e később az it­teni programra. Csak egy tűnik biztosnak: 2006. a vég­ső dátum. A Mecsekben fatorlaszokat épí­tettek a munkagépek felvonulá­sát megakadályozandó (Fotó: mti) . - Ezzel együtt úgy gondoljuk, hogy nem egy nemzeti park te­rületén volna létjogosultsága egy ilyen beruházásnak. Elvégre vagy nemzeti park valami, vagy nem - fogalmazott Demeter Zol­tán. - Egy nemzeti parkban a természeti környezet megőrzése az elsődleges cél, szemben pél­dául a tájvédelmi körzettel, ahol a természet és az emberi beavat­kozás kölcsönhatásából kialakult tájképé. MEGKÉRDEZTÜK AZ OLVASÓT: Tart-e a péntek N em félek, nem va­gyok babonás. Van, amitől tartok, de péntek 13-tól nem. Ez is csak olyan nap, mint a többi. E gyáltalán nem félek, nekem a péntek 13-a nem jelent semmit. Aki fél, kerülje ezen a na­pon a veszélyes helyze­teket. n nem vagyok babo- ezért nem félek. Még soha nem ért sem­mi baj péntek 13-án. Ugyanolyan nap, mint a többi. M indenki maga dönti el, hogy fél-e vagy sem. Én nem vagyok ba­bonás, ezért egy cseppet sem félek a péntek 13-tól. P éntek 13-a állítólag még szerencsét is hoz, ezért nem tudom, miért kellene tőle félni. Velem még nem történt baj ezen a napon. Jászai Gyula (69), nyugdíjas Szőke Marianna (21), KISMAMA Szőke Roland (25), ELADÓ Nagy Jánosné (56), TAKARÍTÓ Csathó József (47), lakatos

Next

/
Oldalképek
Tartalom