Észak-Magyarország, 2004. február (60. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-12 / 36. szám
2004. február 12., csütörtök ÉSZJU-MAGVMtOftSZáei SZIRÉNA / HIRDETÉS / 8 HÍRCSOKOR 0 Más házába költözött. Magánlaksértés megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást az ellen a negyvenéves, foglalkozás nélküli és hajléktalan férfi ellen, aki a közeli napokban feltört egy Ti- szaűjvárosban található lakást és egyszerűen beköltözött. 0 Tetten ért fémtolvaj. A Farkaslyukon található épület tetejéről feszítette le az alumíniumborítást az ózdi illetőségű fiatalember a minap. A színesfémzsákmányt elvinni már nem tudta, mert időközben a tulajdonos tetten érte és átadta a rendőrségnek. 0 Zsákmány. Háromszázezer forint értékű zsákmányra tettek szert azok az ismeretlen betörők, akik Vajdácskán törtek fel egy üzletet nemrég. A tettesek cigarettát, italokat és édességet loptak el. Ráadásként a játékautomatában lévő pénzt is kiszedték. Gyerekgázolás. A Győri kapuban az autóklub mögötti területen ütöttek el egy gyereket kedden este Miskolcon. Az elsődleges információk szerint az Opel a visszapillantójával sodorta el tisztázatlan körülmények között a gyalogost. (Fotó: Bujdos T.) BALESET: „Elsüllyedt” az útpadkán a Harsányi úton A kamion kedden süllyedt meg az útpadkán Magától nem jött volna ki Tűzoltók indultak a megsegítésére Lopott autóval Jogsi nélkül indult látogatásra Mezőkövesd (ÉM - PT) - A 3-as főúton, Vatta belterületén haladó gépkocsi vezetője semmilyen papírt nem tudott felmutatni a közúti ellenőrzésen. Az is szembeötlő volt, hogy a gépjármű motorja annak ellenére járt, hogy hiányzott a slusszkulcs. A fiatalember előbb valamilyen mesével állt elő, de az adat- egyeztetés során kiderült: eltűnés miatt országos körözését rendelték el, nem rendelkezik jogosítvánnyal és autóval sem. Az őrizetbe vétel után elmondta, Budapestről indult el és ott kötötte el a szerinte nyitva felejtett Renault-ot. Próbálkozás után rájött, hogy slusszkulcs nélkül, a kormányoszlopra szerelt gomb megnyomásával beindul a motor. A jármű azért kellett, hogy meglátogassa a Mátészalkán élő rokonait. Az autópályáról pedig azért jött le, hogy tankoljon. ' A történethez tartozik, hogy az egyébként győri illetőségű autótulajdonos (aki a Pesten tartózkodó gyermekének adta kölcsön a Renault-t) akkor szerzett tudomást járművének ellopásáról, amikor a rendőrök tájékoztatták: Mezőkövesden a kapitányságon átveheti a kocsit. Nagy utazás, puszta félelemből Kamiontengely alatt csüngött a potyázó vei gyanúsította meg őt. Kijelentette, hogy addig haza ne menjen, míg a telefon meg nincs. Az elzavarásnak a fiú édesanyja is fül- és szemtanúja volt. Három órán át lógott Mezőkövesd (ÉM - PT) - A kalandfilmekben gyakran láthatunk olyan potyautast, aki a vasúti vagon alá kapaszkodik. Hasonló történt a napokban az életben is. A rendőrség illetékese arról tájékoztatott, hogy az M3-as autópályán Mezőkövesd mellett elhaladó kamionosra dudáltak és villogtak kollégái, amikor hátulról megpillantották a tengelyek között kapaszkodó apró alakot. Egy tizenkét éves fiú körvonalait. Miután sikerült megállítani a potyautast szállító kamiont, kiderült a hihetetlennek tűnő sztori is. Előbb persze el kellett kapni a fiút, aki megpróbált elszaladni a sofőrök elől. Elzavarták otthonról Miután elkapták a didergő nyírteleki fiút, elmondta: azért szánta rá magát arra, hogy „világgá menjen”, mert összeveszett bátyjával, aki mobiltelefonjának eltüntetéséAkkor este ült ki a közeli autóbuszmegállóba a kizavart fiú, és fogant meg benne az utazás ötlete. Hajnalban pillantotta meg a Dunaújvároson át Hollandiába tartó kamiont. Az alkalmas pillanatban a pótkocsi harmadik tengelyére kapaszkodott fel. Másfél órán át lógott ott. A kamionsofőr értesítette a rendőrséget és a mezőkövesdi járőrök a kapitányságra szállították be melegedni a fiút. Szinte hihetetlen, de az átfázáson kívül egyetlen karcolás nélkül úszta meg a „nagy utazást” a fiú. Mondja el a véleményét! Az „érsek” azt üzente Tiszaújváros (ÉM - PT) - öt tucat lelkipásztort csapott be és csalt ki tőlük közel egymillió forintot két hajléktalan férfi, míg a közelmúltban lebuktak és elfogták őket. A B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozó osztálya csalás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 47 és 37 éves férfiak ellen. Az agyafúrt ötlet abból állt, hogy a kiszemelt parókiákat telefonon hívták fel és érsekként mutatkoztak be, majd ajánlást adtak a másnap megjelenő hajléktalanoknak. Az „érsek” arra kérte paptársait, adománnyal segítsék a náluk megjelenőket. A megtévesztett lelkészektől így alkalmanként öt-kétszázezer forintos zsákmányra tettek szert. A lebukáshoz az egyik gyanút fogó tiszaújvárosi pap rendőrségi bejelentése vezetett. Az „érsek” által küldött hajléktalanokat a nyomozók elfogták, és őrizetbe vették őket. A rendőrség várja azok jelentkezését, akiket hasonló módon . becsaptak és pénzt csaltak ki tőlük. Bejelentés tehető személyesen a főkapitányság (Miskolc Zsolcai kapu 32. szám alatt található) épületében. Telefonon hívható 46/514-579-es, 5i4-6oe-os —1* szám vagy a 107-es segélyhívó. HÁZ-, HÁZRÉSZELADÁS Mályiban 150 nm-es alacsony fenntartási költségű szigetelt családi ház, 60 nm-es garázzsal eladó, lár.: 18,5 M Ft Tel.: 30/9982-125. _______________________«2934 Miskolc, Hejőcsabán, 95 m2-es, 3 szobás, gázcirko fűtéses, jó állapotú családi ház 720 nf-es tejken eladó. Ár: 20,5 M Ft Érd: 20/4942-383 453329 Bőcsön, 100 m2-es, 3 szobás, gázfűtéses, felújított családi ház garázzsal, 1200 m2-es telken eladó. Ár: 12 M Ft Érd: 20/4942-383 453334 Diósgyőr-Hegyalján 150 nm-es, két- generációs családi ház, 150 nöl telken, tavaszi kiköltözéssel sürgősen eladó, lár.: 30,750 M Ft Tel.: 20/376-64 72. 453339 Miskolcon a Szentpéteri kapuban családi ház alsó része eladó. Érdeklődni: 70/287-1175. 453381 SZERETNÉ NAPJÁT MOZGALMASAN. DE MÉGIS RUGALMASAN TÖLTENI? Budapesti székhelyű Food Express Kit. részére keresünk* 12 évnél fiatalabb. 5 ajtós vagy kombi sa)át autóval rendelkező Szállító- Területi Képviselőket egyedi kiszerelésű meleg ebédjének házhozszáltí tásához Miskolc területéről. Ha szeretne bekerülni vállalatunk szeres csapatába, akkor hívjon bennünket a 06-1-299-5239-es telefonszámon! LAKÁSELADÁS Miskolc, Kilián-dél, 2 szobás, távfűté- j ses, II. emeleti, 57 nm-es, erkélyes lakás eladó. Ár: 8 M Ft | Érd: 70/5705-230 452374 Miskolc, Stadion utcai, 2 szobás, I. emeleti, felújított lakás eladó. Ár: 8,3 M Ft Érd: 20/5281-260 453113 Miskolc Jókai utcán 1+2 fél szobás lakás eladó. ÁR: 9 M Ft. | Érd: 2Q/5588-882._______ 453122 Miskolc Aba utcai 51 m2-es 2 szobás lakás eladó. Ár: 6,9 M Ft. Érd: 20/5588-88 2 453126 Miskolc, Középszer utcán 35 nm-es, 1+fél szobás, felújított, üres lakás eladó. Irányár: 5,2 M Ft Tel.: | 20/310-8233,46/339-380 453004 Miskoic-Bulgárföldön 45 m2-es í 1+fél szobás, gázos, földszinti lakás | eladó, irányár: 7,2 M Ft. Érd: j 20/3108-233,46/339-380. 453005 Miskolc, Széchenyi utcai, 110 nm-es, 4 szobás lakás, liftes házban eladó, lár.: 22,5 M Ft Tel.: 20/388-0964, 70/317-0690. 453080 Miskolc, Árpád utcai, 2 szobás, lomkamrás, felújított lakás eladó. Ár: 6 M Ft Érd: 20/3350-228 453121 Miskolc-Avas II. ütem tetején 10. emeleti 1+2 fél szobás, erkélyes, lo- mosos, laminált parkettás, járólapos lakás nyári költözéssel eladó. Ár: 6,75 M Ft. Érd: 20/35 50-895 453333 Miskolc-É-Kiliánban Munkás utcai 3. emeleti 2 szobás, gázcirkós, egyedi j kialakítású, kiváló állapotú lakás eladó. Irányár: 9,3 M Ft. Érd: 20/3550-895. 453338 | — Miskolc, Pattantyús utcai, 1+2 fél szobás, 55 m2-es lakás eladó, lár.: 7,2 M Ft. Érd.: 20/5 191-097. 453642 Szilvás utcai, 1+2 feles, jó állapotú lakás, 4 emeletes épületben eladó. Ár: 6,5 M Ft Érd: 70/3393-834 j__________________________453764 J Középszer! 1+2 fél szobás, jó állapo- i tú, távfűtéses lakás sürgősen eladó. Ár: 6,15 M Ft Érd: 20/4334-929 453767 í LAKÁSKERESÉS Borsod megyei családi házat, vagy lakást keresek. Fövenyessy, 30/4068-012 _ 449453 NÉMET-osztrák ügyfeleinknek keresünk eladó ingatlanokat! 1/210-4904,210-4673. 444040 ÉPÍTŐANYAG Drótfonat a gyártótól, nagy tételben ingyenes házhoz szállítás 150 cm 195 Ft/fm, 125 cm 165 Ft/fm, feszítő-kötöző-tüskéshuzalok betonoszlop. Érd.: 30/9582-583. 447252 JÁRMŰKERESÉS SÉRÜLT, totálkáros járművek vétele 1990. évjárattól. Tel: 70/310-6759. _____435190 H.JÁRMŰ, L. KOCSI IFA hátsó emelőfalas tehergépkocsi lejárt műszakival jó állapotban eladó. Ár: 250 e Ft. Érdeklődni: 46/515-031 443743 GÉP, SZERSZÁM Új láncfűrészek, rotációs kapa 3,7-4,5-5,5 LE Briggs motorral, hitelakció 0-10% befizetéssel munkabérre és nyugdíjra is eladó. T.vasvári, Ű42/520T70, 30/9354-160.451764 500-as 600-as szalagfűrész, laphegesztők, köszörű, lemezvágó olló karos. Ár: 15 E Ft-tól 100 E Ft-ig. Érd.: 46/318-507. 453804 SZABADIDŐ, SPORT Megjelent a Grand Tours nyári katalógusa. Görög, spanyol nyaralások. Párizsi, prágai városlátogatások, Olaszország csillagtúrákkal. Februárban 10% kedvezmény minden jún. 12. után induló útjainkra. Grand Torus, Db., Kálvin tér 3/B. 52/448-348. 453229 Síeléshez, üdüléshez kitűnő hely RYSY Panzió a Magas Tátrában Velká Lomnicon. Tel.: 00-421-905 291-235, fax: 00421-52-452-2767. 452505 RÉGISÉG, GYŰJTEMÉNY Régiség és hagyaték felvásárlása. Antikvitás Miskolc, Széchenyi u. 115. Érd.: 20/946-2636, 46/527-209. 447661 Régiség és hagyaték felvásárlása, bútor, festmény, porcelán stb. 46/355-871, 20/3887-997. 449160 NÖVÉNY Diófát, vadcseresznyét vásárolok lábon, vagy kivágva. Érd.: 46/707-018, 20/225-8951, 30/9133-346. 446325 Diófát lábon állót vagy frissen kivé- ’ gott törzset veszek. Ar: 25-55 E Ft/m3 Érd: 46/369-921, 20/8061-883 451870 Diófát, vadcseresznyefát, lábon állót, vagy frissen kivágott törzset vásárolok. Tel.: 46/707-519, 20/9138-391. 448838 Diófát és vadcseresznyét vásárolok lábon álló és frissen vágottat. Érd.: egész nap 30/374-2922 46/707-117, 70/556-3174. 453031 ÁLLAT Bénított 3 éves magyar félvér (heréit) csikó eladó. 30/5532-142. 452545 Hízott sertés eladó. Vágás, feldolgozás megoldható. Érd: 17 óra után 46/397-259 452944 Bréma tyúkok eladók, fekete kendermagos, nagytestűek. Érd.: 46/404- 526,20/8066-594. 453291 Előhasú mangalica süldő (1 hónapos vemhes) és stráfkocsi eladó, lár.: 40- 40 E Ft. Tel.: 30/2387-515. 453479 Hízott sertés eladó Taktakenézen (100-150 kg-osak). Szúrás megoldható. Ár: 250 Ft/kg. Érd.: 47/388-075, 18 óra után. 453741 SZOLGÁLTATÁS Fizetünk fogyásáért! 30/530-0035. 451355 Lyukói szén és lignit rövid határidőn belüli szállítással megrendelhető. 70/542-1717, 46/406-712. 448045 Kovácsoltvas kerítések, korlátok, rá- | csők gyártása, szerelése egyedi igények alapján. Referenciával, 10 év garanciával. SER-WA Btí Tel.: 46/476-338, 20/946-4588. 445912 Gáz-vízvezeték szerelése, tervezése. Telefon: 70/9463-626. "448747 j Fa, szén, lignit házhoz szállítással eladó. Tel.: 20/467-4164. 452917 Hasgatott akác- és tölgyfa kapható házhozszállítással. Érd.: 46/382-963, 30/428-1162^453725 PÉNZÜGYLETEK Banki jelzáloghitel szabad felhasználásra kezes és jövedelemigazolás nélkül. Tel.: 46/413-459, 70/3387-323. 436050 Bármilyen hitel kiváltása ingatlanfedezettel szabadfelhasználású hitelek gyors, pontos ügyintézés. Érd: 20/4627-273. 453308 OKTATÁS ÁLLAMILAG elismert gyógypedagógiai asszisztens, pedagógiai asszisztens és dajkaképzés Miskolcon. Kasza Szakképző 1/276-5918._____447007 Személy-vagyonőr tanfolyam indul Miskolcon február 27-én. A tanfolyam díja 60 000 Ft, mely tartalmazza a jegyzeteket és vizsgaköltségeit is. Érd.: 30/606-5073-------Intenzív ----------délelőtti, délutáni kezdő angol tanfolyamok kedvezményekkel! Tel.: 46/413-126 Lite Nyelviskola okév: 04-0138-02 Kereskedő, boltvezető, vendéglátó, üzletvezető tanfolyam indul Miskolcon. Oktatás szombat du. részletfizetés. Érd.: Zenit 90 Bt., 46/359-860, 20/9941-172. 447794 Tanuljon vezetni a Gulyás Autósiskolában! Miskolc Bajcsy-Zs. u. 39. Tel.: 46/4 16-232, 30/968-8522. 449543 Jelentkezhet a munkavédelmi technikusi, középfokú tűzvédelmi, környezetvédelmi szakelőadói, környezet- és hidro- technológusi tanfolyamunkra. 42/504- 502, OKÉV: 05-0160-03. 452000 Mixertanfolyam indul a Bacardi támogatásával márciustól neves oktatókkal. 70/3188-765. _ 452727 KEZDŐKNEK! Számítógép kezelése a gyakorlatban. 40 órás tanfolyam 10 fős csoportokban, szombaton délelőtt, vagy hétköznap délután, kedvező áron. Windows alapismeretek, szövegszerkesztés, táblázatkezelés, internet. Érd.: 46/507-879. 448026 Ingatlanközvetítő-értékbecslő OIÖ-s képzés indul Miskolcon. Vizsgadíjjal, jegyzettel 85 000 Ft. Kapós Bróker Kft. 30/3842-871. 449366 Gépkocsivezetők figyeleml Az ATI Kft. 2204. február 10-én, 9 órakor az alábbi tanfolyamokat indítja: tehergépkocsi „C", nehézgépkocsi, „C+E”, szgk+nehézpót „B+E”, autóbusz, „D" kategóriákban. Részlet- fizetés, akkreditált képzés! ATI KFT. 46/324-633, e-mail-atimis@axelero.hu 453355 MUNKAHELYET KÍNÁL Az AHICO AIG Life Rt. Magyarország egyetlen „AAA" minősítésű biztosító társaság miskolci irodája értékesítési vezetőket keres. Elvárások: felsőfokú végzettség, biztosítási tapasztalat. Amit nyújtunk: 300 e Ft elérhető juttatás, karrierlehetőség. E-mail cím: miskolc@achico.hu 451516 HIHDETÉS