Észak-Magyarország, 2004. január (60. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-06 / 4. szám
2004. január 6., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZÁG & NAPRA / 16 RÖVIDEN 0 Shakira újévi fogadalomként eltökélte, hogy idén már nem kerül a tányérjára hús. A szexis énekesnő ugyanis három hónapot töltött egy spanyolországi farmon, ahol közeli kapcsolatba került az állatokkal, amiket azelőtt minden lelkiismeret-furdalás nélkül megevett. 0 Ismét iskolába indultak hétfőn a gyerekek az iráni Bámban, a több mint harmincezer halottat követelő december 26-i pusztító földrengést követően. A terület elöljárója elmondta, hogy a természeti csapás halottal között kilencezer iskolás gyermek és kétezer tanár volt. Az első tanítási nap adminisztrációs feladatokkal kezdődött. A mezőn landolt a leszállópálya helyett hétfőn reggel Münchenben az Aust- ria Airlines (AUA) egyik Fokker-70 típusú utasszállítója. A müncheni repülőtérről származó információk szerint senki sem sérült meg, amikor a Fokker a leszállópályától két kilométerre kényszerleszállást hajtott végre. (Fotó: epa) Életeket mentő öngyilkos donor Róma (MTI) - Egy olasz férfi öngyilkosságot követett el és ezzel megmentette négy ember életét, miután előzőleg írásban kifejezte erre vonatkozó végakaratát. A szerencsétlen ember máját egy 32 éves honfitársába ültették át a torinói Molinette kórházban, ahol gyógyíthatatlan májelégtelenséggel ápolták. A négy szervátültetést elvégző torinói kórház közleménye szerint a férfi szívét egy ötvenes éveiben járó cuneói férfi mellkasába, tüdejét egy 58 éves firenzei férfibe, veséit pedig egy ugyancsak a torinói kórházban ápolt gyógyíthatatlan betegbe ültették át. A 34 éves öngyilkos, akinek nevét nem közölték, a Torino közeli hegyvidéken, Biellában élt, s ott akasztotta fel magát. Tettének oka ismeretlen. Újévi! (Fotó: Baranyi Zsuzsa) MEGÉR EGY MOSOLYT V VWv v‘>/wWlvv't C v'VvwíWv vC C V* C £ * Székely bácsi sakkozik a lovával. Ezt látva átszól a szomszéd:- Szomszéd, magának ilyen okos lova van?? Mire a székely gúnyosan:- Ez okos? 4:2-re én vezetek... • További viccek: humor.boon.hu Érvénytelenítette házasságát Túlméretezett tréfa, vagy reklámfogás volt Las Vegas (MTI) - Érvénytelenítette ifjúkori barátjával szombaton megkötött házasságát a 22 éves popsztár, Britney Spears. A frigy hivatalos felbontására hétfőn kerül sor Las Vegas illetékes bíróságán - jelentette vaSzombaton mondta ki a boldogító igent (Fotó: EPA) sárnap a CNN televízió közelebb meg nem határozott forrásra hivatkozva. Spears egy átmulatott éjszaka után lépett oltár elé egykorú barátjával, farmerben, fején baseballsapkával. Az énekesnőt egy szállodai alkalmazott vezette az oltár elé. Az ifjú pár családjából, vagy baráti köréből senki nem volt jelen az esketé- sen - számolt be a Las Vegas Review Journal című lap. A popsztár és újdonsült férje, Jason Allén Alexander röviddel az esketési szertartást követően már alá is írta a házasságkötés érvénytelenítését. A People című folyóirat úgy értesült, hogy az „esküvő csak túlméretezett tréfa volt”. Más lapvélemények szerint viszont csupán reklámfogásról volt szó, Spears november végén megjelent In The Zone című albumának és márciusban kezdődő turnéjának érdekében. Tűzgolyók hullottak az égből Egy méretes meteorit Madrid (MTI) - Hatalmas tűzlabdák hullottak az égből több ezer lakos szeme láttára Spanyolország északi részén vasárnap este. A nem mindennapi jelenséget az ország területének jelentős részéről látni lehetett, az észak- nyugati Santiago de Com- postelától kezdve a keleti parton fekvő Valenciáig számos településről érkeztek telefonok a segélyhívókhoz, de sokan látták a tűzgolyókat a középen fekvő Madridból is. León tartomány térségében robbanást is hallotkeltett pánikot tak. A helyi hatóságok és csillagászok is úgy nyilatkoztak, hogy valószínűleg egy jelentős méretű - akár 100 tonnás - meteoritről volt szó, amely a Föld légkörébe lépve gyulladt ki, majd valahol Leónban becsapódott. Bár kezdetben voltak erre utaló bejelentések is, a hatóságok gyorsan kizárták, hogy légi szerencsétlenség történt. Más jellegű balesetről, károkról, sebesülésről sem érkezett jelentés. Nem találták mindazonáltal egyelőre meteorit nyomait sem a becsapódás feltételezett körzetében. Mariann (18) rakamazi diáklány régi vágya, hogy fotómodell legyen. A Takács Modell és Divat Stúdió tagjaként most teszi meg az első lépéseket ehhez, tg} .vww.boon.hu (Fotó: Ádám Jánosi Ismeretlen szervezet jelentkezett merénylőként További terrorcselekményekkel fenyegették meg az Air Francé légitársaságot is Koszorúzással emlékeztek a szerencsétlenség áldozataira (Fotó: epa) Kairó (MTI) - Az Anszár al-Hakk nevű, eddig ismeretlen muzulmán szervezet nevében egy ismeretién telefonáló jelentkezett hétfőn a Vörös-tengerbe zuhant egyiptomi chartergép elleni „merénylet” elkövetőjeként. Az ismeretlen telefonáló egy nyugati hírügynökség kairói irodáját hívta fel; arabul beszélt, egyiptominak mondta magát, és azt állította, hogy Kairóban tartózkodik. További állítása szerint az általa említett, eddig ismeretlen szervezet központja Jemenben van. Célpont az Air Francé A telefonáló azzal fenyegetőzött, hogy az általa említett muzulmán szervezet hamarosan merényletet hajt végre az Air Francé francia légitársaság ellen, ha Párizs nem mond le arról, hogy tiltsa a muzulmán fejkendő viselését a francia köz- intézményekben. Az illetékes egyiptomi hatóságok kizárták, hogy terrorcselekmény következtében zuhant volna le szombaton az egyiptomi Sarm-es-Sejk köziében a Flash Air egyiptomi légitársaság Boe- ing-737-es utasszállító repülőgépe. Szerintük a felszálláskor adódó műszaki hiba idézte elő a szerencsétlenséget, amely 148 ember - köztük 133 francia turista - halálát okozta. Pénzügyi okok Mohamed Nur, a Flash légi- társaság vezetője cáfolta, hogy a társaság gépei biztonsági okokból kerültek korábban kitiltásra a svájci légtérből. Elmondása szerint a svájci hatóságok ugyan hiányosnak találták egy vizsgálat alkalmával az egyik repülőgép felszerelését - hiányzott például a pilóták ködszemüvege -, de végül nem ezért zárták le az ország légterét a Flash gépei számára, hanem „pusztán pénzügyi okodból”. Brit királyi sarj bukkant fel Ausztráliában Nem várható trónviszály - a targoncakezelő lemond a koronáról Sydney (MTI) - Egy Ausztráliában élő 38 éves brit férfi azt állítja magáról, hogy joga lenne a brit trónra, de nem szándékozik ilyen igénynyel fellépni. Michael Hastings hétfőn az ausztrál televízióban azt állította, hogy történészek kinyomozták: IV. Edward (1461-1483), II. Erzsébet királynő egyik elődje a trónon, apjának nem vér szerinti gyermeke volt. Ezért annak idején tulajdonképpen Edward fivére, Clarence hercege lett volna a jog szerinti trónörökös és ő - Hastings - egyenes leszármazottja a hercegnek. IV. Edward pedig anyja és egy íjász szerelmi kapcsolatának volt a gyümölcse. Az ausztráliai Űj-Dél-Wales- ben élő Hastings, aki foglalkozására nézve targoncakezelő, tavaly júniusban szerzett erről tudomást, amikor váratlanul egy brit filmgyártó cég képviselői becsengettek hozzá. Hastings hangoztatta, hogy nem óhajt király lenni. „Levelet fogok írni a királynőnek és abban közlöm vele, hogy három hete van eltűnni, nekem pedig ötszáz év lakbérrel tartozik” - jelentette ki széles ausztrál akcentussal a televízióban. Bázisugrók világbajnokságát rendezték meg hétfőn Kuala Lumpurban a Pet- ronas-tornyoknál. (Fotó: EPA)