Észak-Magyarország, 2004. január (60. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-26 / 21. szám

2004. január 26., hétfő ÉSIAK-MAGYllRORSZÁGf KULTÚRA / 5 HÍRCSOKOR 0 Fiatal képzőművészek kiállítása. A miskolci MissonArt Galéria (Széchenyi út 14.) ad otthont annak a ma délután 5 órakor nyíló kiállításnak, amely a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület ala­pítványának archívumából válogat. A kiál­lítást Dobrik István művészettörténész nyitja meg. 0 Mindennapi éjek. Ezzel a címmel lát­hatja és hallhatja a miskolci közönség a Ráadás bérletsorozatban Dévényi Ádám énekes estjét, január 29-én, csütörtökön délután 5 órakor és este 8-kor, a mis­kolci Csarnokban. Szomszédolás. Szombaton mutatta be Csehov híres korai drámáját, a Platonovot a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tár­sulata. A rendező a legmagyarabb cseh: Ivó Krobot. Képünkön: Varjú Olga és Schlanger András. (Fotó: Elek Emil) KIADÓI AIANLAT CsemfrSzabó András: Félelem és reszketés Nagyhályogon Miskolc (ÉM) - A kortárs irodalom egyik legígéretesebb fiatal szerzője Cserna- Szabó András. Az ő elbeszéléseit gyűjtötte egybe a Magvető Kia­dónál megjelent Féle­lem és reszketés Nagy­hályogon című kötet. Az írásokban közös, hogy valamennyi a ha­lálról, az embereknek az ehhez való viszo­nyáról szól. Cserna- Szabó különös világot teremt, különös ala­kokkal, akiknek többnyire az a szerepük, hogy valamilyen furcsa módon itt is hagy­ják ezt az árnyékvilágot... ^rásaink könyvekről az interneten: ra&Jtü khttp;//hPAyv,bflQnJiu PÁRHUZAMOS INTERJÚ A KÉPZŐMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁSOK RENESZÁNSZÁRÓL „Elegük van már a kommerszből W Nőtt az érdeklődés a képzőművészetek iránt is - gagyi helyett igazi értéket szeretnének Az embereknek elegük van a fogyasztói gagyiból, fogékonyak az igazi értékekre. Ezzel magyarázza a lapunknak nyilatkozó két szakember, hogy egyre jelentősebb az érdeklődés a képzőművészeti tárla­tok iránt. Miskolcon például igazi sikernek számí­tott az előző évben a Hermán Ottó Múzeum Munkácsy-kiállítása, a Galériában pedig a Téli tár­lat vitte a prímet. Párhuzamos interjúnkban az idei kiállítási tervekről is olvashatnak. VERES LÁSZLÓ Hermán Ottó Múzeum igazgatója: - Kiállítást tervezzünk Vologdából a XVI-XIX. sz.-i egyházművészeti anyagból, csak az a gond, hogy értékének 10 százalékát le kell ten­ni kaucióként a vámon, az pedig közel 30 mil­lió forint. Kiállítást tervezünk az operafeszti­válhoz és a Kaláka fesztiválhoz kötődően is. Nagyságában és szakmai tekintetben egy­részt a vologdai egyházművészeti kiállítás, másrészt az a szeptemberre tervezett Hermán Ottó múzeumbeli tárlat, amely az elmúlt 10-15 év azon régészeti kincseiből válogat , amelye­ket az autópálya-építés során tártak fel. A mi törekvésünk is az, hogy hogy igazi szenzációkat mutassunk be a közönségnek, ilyen volt az említett Munkácsy kiállítás is. Ám ezek mind igen költséges vállalkozások. Minden attól függ, hogy egyes pályázatokon mennyit nyerünk, ez azonban év közben, s nem a tervezésnél derül ki. Budapesten kön­nyebb a helyzet. A múzeumok fenntartója a minisztérium, így több pénzből gazdálkodhat­nak, másrészt a jeles művészek nagy része is a fővárosban él. Rohanó az emberek a kommersz kultúrával találkoznak, s ebből egy idő után elegük van. Pedig a szépre, a maradandóra fogékonyak, ezért mennek el a múzeumba, ami tudott do­log, értéket közvetít. S emellett nem drága. Azon vagyunk, hogy ne csak egy kiállítást kapjanak, hanem más szolgáltatásokat is. Milyen kiállításokat terveznek 2004-re? Melyek a legérdekesebbek? Az utóbbi időben mintha csupa olyan ki­állítást szerveznének a múzeumok, amelyek hatalmas közönséget vonzanak. Ilyen volt a Monet kiállítás a Szép- művészeti Múzeumban vagy a Munkácsy Miskolcon. Ez most a divat? Mintha az utóbbi időben fokozódna az érdeklődés a képzőművészet iránt. Mivel magyarázzák? SZ0B0SZLAI LILLA a Miskolci Galéria igazgatóhe­lyettese: - Havonta születnek új kiállítások, a Rákóczi-házban január végétől szinte minden héten nyitunk valamelyik termünkben új tár­latot: a kamarateremben, a két emeleti terem­ben, a műemléki szárnyban, a Színháztörténe­ti és Színészmúzeumban. A látogatók körében talán a legnépszerűbb kiállításunk a most zárult Téli Tárlat. A legna­gyobb formátumú a nemzetközivé bővült Mis­kolci Grafikai Biennále (2004. május 29. és szeptember 11. között), amely a legjelentősebb hazai kortárs grafikai seregszemle, immár a huszonkettedik. Nagy szakmai és látogatói érdeklődésre számottartó kiállításunk novem­berben a Magyar Nemzeti Galériával 1997-ben közösen elindított A magyar sokszorosított gra fika 100 éve című grafikatörténeti sorozatunk újabb tárlata lesz. Ma már a közbeszéd tárgya, hogy élővé, mozgalmassá kell tenni a múzeumokat és a kiállítóhelyeket. Ehhez tanulási-információs céllal multimédiás eszközökre is szükség van. A nagy múzeumok mindennapi segítője a videoprojektor és a számítógép. Ezek az eszkö­zök közvetíthetnek a hagyományos látvány megértésében, általuk a fiatalabb korosztályok megszólítása is hatékonyabb. A kiállításokhoz szervesen kapcsolódhat CD-k, albumok, tájé­koztató kiadványok, ajándéktárgyak árusítása. Miért ne lehetne a magaskultúrát népszerű módon közvetíteni? Nemcsak a képzőművészet, de az európai és a magyar filmek, illetve a kortárs szépiroda­lom iránt is megnőtt az érdeklődés. Talán egy re többen kezdenek megcsömörleni a fogyasz­tói gagyitól, és igényesebb szórakozásra vágy­nak. Egyre többen és egyre több fiatal fordul meg a Miskolci Galéria rendezvényein is. A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁN: Rendezvényekkel emlékeztek az ünnepre Koszorúzás Kölcsey Ferenc emléktáblájánál Népi táncos bemutató az Ady művelődési házban Tárlatvezetés a Galériában SZÍNHÁZ Közelebb a pokolhoz MMÉt, Bujdos Attila Don Juan kéjjel száll pokolra. Pokla az élete - hihetnénk, Csiszár Imre azért ragaszt keretjátékot Moliére színművéhez, hogy meg­mutathassa: ennek az embernek nincs bűn-tudata, és ha tagadja a bűnt, céltalan a büntetés is. De tagadhatja-e a bűnt azzal, hogy a természet szava szerint cse­lekszik? Don Juan Moliére darabjában nem ösztönlény: folyamatosan ér­telmezi a saját életét. Gondolkodik róla. Magához viszonyítja a min- denséget. Az erényességet lehetet­lennek, az erényeseket unalmas hazugoknak látja. Világképe a cá­folat: a jóságnak nincs egyetemes mércéje, nincs hiteles szószólója. Ha mindent szabad, megnevezhe­tetlen a rossz. Különben is, ki ne­vezhetné meg. És minek alapján? S Éppenséggel ha nem lenne a keretjáték - amelyben fedetlen mellű nők engedik darabbeli útjára Don Jüant, hogy a pokolban aztán újra magukhoz öleljék - hitetlen- kedve hallgatnánk a hódításokról szóló elbeszéléseket: ez az ember csak beszél és beszél róla, de nem hódít. Hogyan létezhet még egyál­talán, ha az élete egyetlen értelme, vezérlő elve a hódítás? Szájhős. Szánalmas és nevetséges. Hát vé­gül nincs semmiféle titok az érzel­mek mélyén? Nincsenek érzelmek sem, csak a puszta késztetés van? Magát sajnálja csupán mindenki, aki Don Jüant akarná megmenteni a kárhozattól? Olyan világot próbál egyben tartani, amelyről tudható pedig: nem létezik, s erre éppen Don Juan létezése a bizonyíték? M intha Moliére-rel kezdődne a modern idő, ha a modern időn a határtalan önigazolások és önfel­mentések korát értjük. Minden el­mélet alkalmazhatatlan. Minden magyarázat helytálló. Akár ha ehhez a gondolathoz igazodna, Don Jüant alakítva Nemcsák Károly taszító. Élveteg po­jáca. Önelégült, szószátyár. Szok- nyapecér. Hazugnak tűnik, ha iga­zat mond, őszintének, amikor ha­zudik. Senkit sem szeret, magát sem. Annyira semmiképp, hogy kö­vetkezetlen lenne önnön követke­zetlenségéhez. Ha veszni kell, ak­kor sem. És különben is: mi az, el­veszni? Csak a kalandot szereti és féli. A teremtésben mindig magára ismerne, hiszen minden csak hozzá képest találhatja meg a helyét a te­remtésben. Csiszár Imre mutatja is a Csarnok színpadán: mi lenne ez a teremtés, a pokoltól a mennyek ka­pujáig. A szereplők közelebb van­nak a pokolhoz, innen az angyal zenéje rideg dörgedelem, csupa nemtetszés. Utasítás. Korlát. A bűnt, a vétkes gondolatot az ördögök vi­dám muzsikával dicsérik: felszaba­dultan kacag a hegedű. A hangza­varba viszont belefájdul a fej. Mint Szegedi Dezső Sganarelle- jének, aki tudja magáról: képtelen érvényt szerezni az erkölcsnek, amely az ő szájából nem egyéb zagyva beszédnél. Nem vígjátéki alakot formál Szegedi Dezső, ami­kor rányitja a szemünket a széteső világ összerendezhetetlenségére. Ő legalábbis képtelen erre, megalkud­va a sorssal, kiegyezve saját kissze- rűségével, önzésével. És képtelen rá Olasz Ági Elvirája is, akit annyira elvakít szerelme, hogy nem ismeri fel: ez a férfi menthetetlen. Vágyat még ébreszt­het benne, de a könny és az akarás sem térítheti jó útra. Nincs jó út. Nincsenek többé hősök, mert nincs szükség többé rájuk. Az erő egyedül az önpusztításban ismer­hető fel, a változtatás igényében nem. És Mohereméi az utolsó hős nem Don Juan. Amikor az angyal Don Jüant magára hagyja, azzal nemcsak fö­lötte mond ítéletet, de a vele közös térbe zártak fölött is: ezekért az emberekért nem érdemes küzdeni. Maradjanak saját sorsukba vetve, bármi legyen is az a sors, bár­mennyire a pokol felé is vigye őket. Hiába gazdag a részletekben a csarnokbeli Don Juan, a részletek mögül a sivárság ködlik elő. Ezen fe­szengeni lehet, szórakozni kevésbé. (Moliére: Don Juan - a miskolci Csarnok előadása, Csiszár Imre rendezésében. A főbb szerepekben: Nemcsák Károly (Don Juan), Szegedi Dezső (Sganarelle), Olasz Ági (Donna Elvira)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom