Észak-Magyarország, 2004. január (60. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-26 / 21. szám
u Tanár-diák 3 3S Elégedettek-e diákjaik teljesítményével? /3. 20 Galéria Egyre népszerűbbek a kiállítások /5. Követelés Hogyan lesz pénz ebből a vásárlásból? /7 C OA Borult ^ idő havazással 60. évfolyam, 21. szám. ÁRA: 69 Ft, előfizetőknek: 42 Ft jjj ssHftPtd 2004. január 26., hétfő Miskolc és környéke lendületben a mieink (Fotó: végh Csaba) Ismét nyert a Vegyész RC Miskolc (ÉM) - Mai lapszámunk második füzete ezúttal is sporttal kezdődik és három oldalon találhatják meg olvasóink a megye, az ország és a világ ezen területén történt legfontosabb hét végi eseményeket. /9-10-11. Nekicsapódott a fatörzsnek Miskolc (ÉM - PT) - A baj nem jár egyedül - tartja a mondás. Akárcsak vasárnap délután a Harsányi út pingyom- tetői szakaszán bekövetkezett közlekedési balesetben. Nem volt elég ugyanis, hogy a Renault lesodródott az útról és az egyik drótkerítésnek csúszott. Éppen ott volt egy gyümölcsfa is, aminek az autó orrával nekicsapódott. A jármű eleje ezért összetört. Egy utast pedig súlyos sérüléssel szállítottak kórházba a mentők. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja. Miskolci Múzsa-parti Kovács László karnagy az idei Miskolci Múzsa-díjas. Tiszteletére, a díjátadó ünnepet követően partit rendeztek a színházban. (Fotó: Ádám János) 9 7 n III L33 ,035019 Ml II llllll ÉSZAK-MAGYARORSZÁG M 3501 Miskolc, i Postafiók 351 0 4 0 2 1 © (46) 502-900 Miskolc népessége •J -é 4 /V 4 4 4 4 4 4 4 4 4 * 4 * JV 4 4 4 4 4 4 4' 4'4 4 J 4 4 4 4 4 « A főbb korcsoportok szerinti megoszlás Hogyan lesz így Miskolc régióközpont? Újabb intézmény, immár a sokadik vonult ki: a székhelye Debrecenben lett Miskolc, Debrecen (ÉM - BAL) - Nem helyben, azaz a megyeszékhelyen intézik immár a borsodiak üdülési csekkel kapcsolatos ügyeit. A regionális iroda Debrecenbe került. Merthogy ott lesz a régióközpont? Csak a határ a határ - ezzel a reklámszlogennel hirdeti magát a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ), amely kfty> / formában látja el a feladatot: azaz az erre igényt tartó vállalatokat a néhány éve államilag bevezetett üdülési csekkekkel. A határ alatt földrajzi értelemben eddig a megyehatárt érthettük: a megyénkben élők a cég miskolci irodájával tarthatták a kapcsolatot. A határ most régiós határrá változott: a miskolci iroda megszűnt, funkcióját a debreceni lerakat vette át. A nemrég bekövetkezett változásról az Észak-Magyarország hallomásból értesült csak; a telefonkönyvben szereplő számon sem veszik már fel a kagylót, a géphang mondja be, hogy változott a szám - az 52-es körzetszámból következtethető ki, hogy az a vonal immár a hajdúsági nagyvárosba vezet. A www.nusz.hu interneteim alatt található honlapon az Irodahálózati adatok aloldalon viszont már egyértelműen látható: a lánc felszámolta számos telephelyét, jelenleg már csak hét plusz egy (fővárosi) központ révén tartják a kapcsolatot ügyfeleikkel. /A. www.boon.hu http://forum.boon.hu Mondja el véleményét! Jégen másztak Jégfalmászó hétvége volt Hámorban. A jól sikerült versenyen szép számú közönség gyönyörködött a látványban. ( Fotó: Kőhalmi Péter) Lényegében mind járhatóak az utak Miskolcon a meredekre koncentrálták az erőket a hóekék Miskolc (ÉM - BAL) - Dolgoztak, illetve készültségben vártak tegnap az úttakarító gépek a megye egész területén. Komolyabb kotrásra Edelény térségében, illetve egyes abaúji útszakaszokon volt szükség. AA megyebeli főutak lényegében mind járhatók voltak két sávban, sómentesen, illetve la- tyakosan. Sátoraljaújhely közelében száraz volt az út. Havasak, jegesek... A mellékutakra nem jutott azonos figyelem, így ezek jellemzően havasak, jegesek, hókásásak maradtak. Hókotró eszközök bevetésére Vilmány, Hejce, Pá- nyok, Abaújszántó, Boldogkőváralja útjain volt szükség. Az erős szél okozta szombati problémák másnap már nem akadályozták a munkát, illetve a közlekedést. Miskolcon vasárnap reggel hat géppel fogott a fő-, majd a mellékutak sózásába az erre hivatott cég. Utóbbiak közül a meredek utcákra koncentrálták az erőt: az Avasra, Tapolcára, Komlóstetőre. /3. Mától: új iskolai félév Miskolc (ÉM - KHE) - Az elmúlt héten véget ért a 2003-2004-es tanév első féléve. Egyes iskolákban nyugodtan, máshol izgalommal telt az első öt hónap. A pedagógusok már a félévi értesítőket írják, de akadnak olyan iskolák is, ahol a napokban már meg is kapják a diákok a félév munkáját tükröző eredményeket. /3. Tizenkétezer csirke a tűzben Három fecskendővel vonultak a tanyára Ónod (ÉM - PT) - Egy hatalmas csirkenevelőben keletkezett tűzhöz riasztották a tűzoltókat szombaton este az Ónod külterületén található István-tanyáról. Koroknai Péter százados arról tájékoztatott, hogy egy hatszáz négyzetméter alapterületű épületben csaptak fel lángok. Egyelőre nem tudni, mi okozta a tüzet. Az azonban bizonyos, hogy a tizenkétezres csirkeállomány gyakorlatilag elpusztult. Két órába tellett A tűzoltók három fecskendős autóval vonultak a helyszínre és majdnem két órába tellett még megfékezték a lángokat és befejezték az utómunkálatokat. A tűzvizsgálatra azonban a késő esti órán a látási viszonyok miatt már nem kerülhetett sor. A kár mindenesetre jelentős összegre rúghat. Pénteki lapzártánk idején mutatta be a Miskolci Nemzeti j Színház Csarnoka Moliére Don Juan című színművét, Csiszár Imre rendezésében. A különös hangulatú előadásról szól írásunk. Nemcsák Károly és Szirbik Bernadett /B.. (Fotó: A. j.) V .........................—----------■■............................i_______________,_________________________________________/