Észak-Magyarország, 2003. december (59. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-29 / 301. szám
2003. december 29., hétfő ÉSZAK-MAGYAR0RSZÁ6 $ OKTATÁS / SZOLGÁLTATÁS / SMS / II A második forduló előtt Miskolc (ÉM) - Lezárult az Oktatási Minisztérium középiskolai nyelvi vetélkedőjének első fordulója. A Nyelvtanulás Éve keretében megrendezett Világ - Nyelv vetélkedő feladatait a fővárosi és a vidéki középiskolákból 707 osztály tanulói juttatták vissza a minisztériumba. A vetélkedő, amelynek fődíja egy brüsszeli osztálykirándulás, jövő áprilisban zárul le. Lelkesen dolgoztak Néhány továbbjutott osztály osztályfőnökének véleménye:- Amikor először megláttuk a feladatokat, kissé megrémültünk, de aztán kiderült, hogy nem is olyan nehezek. Tanítványaim a megoldáshoz az internetet használták, és a könyvtárat. Voltak nehezebb, sokrétű feladatok is, és olyanok, melyek olyan kultúrkört érintettek, amiről a gyerekek még nem hallottak. (Hernádvölgyi Klára, a miskolci Kandó Kálmán Szakközépiskola 10. C osztályának osztályfőnöke)- Tanítványaim örültek a feladatnak. Egymás között felosztották a munkát. Lázasan dolgoztak, könyvtárba jártak, inter- neteztek, sok minden megmaradt bennük. Az angol, a francia és a német nyelv állt hozzájuk közel, élvezték a közösen végzett munkát. (Rák Tiborné, a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium 10. C osztályának osztályfőnöke)- Nem voltak könnyűek a feladatok. Osztályfőnöki órán osztottuk el a munkát. Talán két feladatra nem volt csak jelentkező, ezeket közösen beszéltük meg. Tanítványaim lelkesen dolgoztak, szívesen törték a fejüket az érdekes és a logikai feladatokon. (Mihucz Gyöngyi, a debreceni Fazekas Mihály Gimnázim 11. C osztályának osztályfőnöke) ÉSZAK A versenyen továbbjutott osztályok listája megtalálható a www.om.hu honlapon Egy diploma mindenkinek ingyen A jövőben a hallgatók magukkal viszik az állami normatívát Oktatási Minisztérium Miskolc (ÉM ) - Nem az első, hanem egy diploma megszerzése lenne ingyenes 2005-től a felsőoktatási reform keretében az oktatási tárca tervei szerint. Minőség-esély-szabadság címmel dolgozott ki csomagot az Oktatási Minisztérium, mely várhatóan januárban kerül a kormány elé, és az év második felében elfogadhatja a parlament. A felsőoktatásban továbbtanuló hallgatók számára eddig csak az első diploma megszerzése lehetett ingyenes. A jelenlegi rendszerben az első akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzésben, az első alapképzésben, illetve első kiegészítő alapképzésben, valamint első szakirányú továbbképzésben részt vevő nappali tagozatos hallgatók, továbbá az első doktori képzésben nappali tagozaton résztvevők részesülhetnek állami támogatásban. Egy diploma ingyen így azok a hallgatók, akik az első diplomájukat költségtérítéses képzésben szerezték meg, a későbbiekben már nem részesülhettek ebben a kedvezményben. Ez igazságtalan hátrányt jelent azoknak, akiket költségtérítéses szakra vesznek fel elsőként. Ezért a tárca szándékában áll kiterjeszteni az állami támogatási rendszert, bizonyos feltételek között, a már korábban költségtérítéses képzésben részt vettek körére is. A feltételeket az új felsőoktatási törvényben határozzák meg, amely az államilag finanszírozottak körét egy több ciklusú képzési rendszerben a felsőfokú szakképzésben, felsőfokú alapképzésben (Bachelor), felsőfokú mesterképzésben (Mas- ter), illetve doktori képzésben fogja megadni. Az új szabályozás lehetővé teszi, hogy a korábban költségtérítéses képzésben részt vettek is egy diplomát ingyenesen szerezzenek meg, amennyiben felvételt nyernek államilag finanszírozott képzésre. Versenyeznek A hallgatók minőségi szolgáltatást várnak az egyetemektől. A kreditrendszer és a hallgatói Emelkedő ösztöndíjak utalvány (voucher) rendszerének bevezetése valódi versenyhelyzetet eredményez a felsőoktatási intézmények között. A verseny mindig jó a megrendelőnek, a szolgáltatást igénybe vevőnek. A felsőoktatás területén pedig a hallgató a megrendelő. Az új törvényi szabályozás nyomán bevezetésre kerülő hallgatói utalványrendszer azt jelenti, hogy a hallgatókhoz rendeljük az állami támogatást. Adómentesen A kreditrendszer következtében átjárhatóvá váló felsőoktatási rendszerben a hallgató magával viszi az állami normatívát, így az egyetemek közvetlenül megérzik, hogy a diákok mennyire elégedettek az adott intézménnyel. A reform következtében a felsőoktatási intézmények csak a minőségi oktatás és a hallgatóbarát szolgáltatások kínálatával lehetnek versenyképesek a diákokért folytatott versenyben. A hallgatói ösztöndíjakat emelte a minisztérium (torint/fó/év) 4^. 2002 szeptembere előtt á 2002 szeptembere után Hallgatói Juttatás Köztársasági Ösztöndíj Doktoranduszok Grafika: Éarak-Magyarorsrág. forrás: Oktatást Minisztérium évi ösztöndíja Sokan szeretnének diplomát (Fotó: ÉM-archfv) A fiatalok nagy része tanulmányai mellett dolgozik. Az álláskeresés, főként a részmunkaidős munkahelyek felkutatása nem kis erőfeszítést igényel. A hallgatók egy része kénytelen nem bevallott jövedelemmel járó munkát elvállalni. A megoldás egyik módja, hogy minél több diák dolgozzon legálisan az egyetemen. Ezért jelentős kedvezménnyel segítjük a felsőoktatási intézményekben a diákmunkát. 2004 januárjától a minimálbér összegéig az egyetemen végzett diákmunka adó- és járulékmentes lesz. Ez a kedvezmény egyrészt megtakarítást jelent a diákoknak, másrészt arra ösztönzi az egyetemeket, hogy a feladatok elvégzésébe vonják be a hallgatókat. SEGÍTSÉG ORVOSI ÜGYELETEK Miskolc Központi gyermekorvosi ügyelet: 46/412-572 Felnőttorvosi és fogászati ügyelet: 46/412-355, Arany J. u. 37. 30/270-3394, Első u. 1. Baleseti ügyelet: Diósgyőri Kórház Megyei kórház: traumatológia, baleseti ambulancia (GYEK), toxikológia (II. ideggyógyászat) Kazincbarcika: 48/512-262 Mezőkövesd: 49/411-560 Ózd: 48/471-411 Sárospatak: 47/513-111 Sátoraljaújhely: 47/321-222 Tiszaújváros: 49/341-900 GYORSSEGÉLY Veszély esetén a következő számok hívhatók: mentők: 104 tűzoltók: 105 rendőrség: 107 GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Fehér Holló Gyógyszertár Miskolc, Szemere u. 14., tel.: 46/359-071 LUXOR 52. HÉT ........................ E hétre érvényes határszám: 37. A nyerőszámok húzási sorrendben: 46 26 11 60 19 52 59 35 75 53 22 2 41 16 71 74 27 64 66 17 4 44 43 18 45 42 24 62 21 55 28 37 47 6 130 65 10 29 8 12 51 31 69 A Luxort a 44 kisorsolt nyerőszám után érték el. A nyeremények nyerőosztályonkénti darabszáma és nettó nyereményösszege: Luxor 2 6 509 727 forint Első keret 1 1 859 922 forint Első kép 30 46 498 forint Keret 85 43 763 forint Kép 35 635 587 forint A következő heti számsorsolás határszáma: 38. A közölt adatok tájékoztató Jellegűek! NYERŐSZÁMOK Ötös lottó 11, 24, 34, 64, 89 Joker-szám: 041 191 Nyeremények: Öttalálatos szelvény nem volt, a 4 találatosokra egyenként 971 179, a 3 találatosokra 11 794, a 2 találatosokra 814 forintot fizetnek. Hatos lottó 24, 30, 34, 35, 36, 42 Pőtszám: 15 Kenő, december 27. 15 6 11 14 16 17 18 2532 33 34 35 4351 57 59626470 A között adatok tájékoztató Jellegűek! SMS 06-20/96-44-444 ÜZENET Slgmund Pszihé ebben a fejetlenségben kimaradt az eredményhirdetési listáról. De a köwetkező hónapban biztos bejöhetsz te is. IK15. (70/2057-100) U47I Nekem inkább a materializmus jön be. Ha néha önimádónak tűnök, kérlek, ne haragudj/jatok: mindig jól megbüntetem magam érte. IK15. (70/2057-100) __ Dewl Ne csinálj kázust a newemöől, én se csinálok a másokéból (se). Az SMS-proletárokkal waló egyesülést fontolóra weszeml IK15. (70/2057- 100) U47! Egyetértek, de egyet nem érték: miért wárjuk a körtefától, hogy almát teremjen? IK15. (70/2057-100) Már megint rám wan szükség, hogy fenntartsuk ezt a jó kis helyet. Mert meghalnak a gondolatok, ha nincs, ki megértse ókét. IK15. (70/2057-100) 5.Blka! Jawaslom, ezt a problémát a Rek-klánnal beszéld meg. IK15. (70/2057-100)_______ Dewl Én úgy tapasztalom, hogy a pénznek is wan emberi wonása: szereti a társaságot! Nem oda megy, ahol nincs belőle, hanem oda, ahol sok tesója wan már! IK15. (70/2057- 100) Remélem, a DH sok mihamarabb be illeszkednek és újból családi arculatú lesz ez a hely. IK15. (70/2057- 100) Ü47! Bizisten imádom, ahogy megma gyarázod a dolgokat. IK15. (70/2057- 100) Az eddigi szöveges üzenetek megtekinthetők a http://sms.boon.hu címen ■■■Mi ÜGYELET .............. Közérdekű észrevételeivel keresse Olajos Katalint 46/502-900/3260 20/4801-563 ÜGYFÉLSZOLGÁLAT ............. .'V.. .V.'. Jet v Kézbesítési panaszaival hívja üzenetrögzítős telefonszámunkat: 06-40/424-424 ________ 2003. dacsmbsr 29., hétfő A NAP Kel: 7.32 Nyugszik: 16.00 3RSZÁ00S ELŐREJELZÉS -5, 3°C -1,8°C Via estig többnyire erősen fel lős lesz az ég, legfeljebb (lelke eten süt ki rövid időre a nap. északkeleten helyenként tarosán megmarad a köd. Ott hó szállingózás is előfordulhat. lél-Alföldön erős lesz a szél. Élőszavas tájékoztatás: 06-90-604-001 Repülésmeteorológia: 06-90-604-002 A szolgáltatás díja: 360 Ft+Áfa/perc ELŐREJELZÉS Lényeges változás időjárásunkban nem várható, folytatódik a hideg, nyír kos idő. Bár a magasban enyhe levegő áramlik fölélik, az északkeleti, ke leti megyékben megülepedett hideg levegő alig mozdul. Ezért ma estig többnyire erősen felhős lesz az ég, néhol tartósan megmarad a köd. Kedd -2, 0°C Ködös idő, mérsékelt., DK-I Szerda -2,1°C Esős idő, mérsékelt, ÉK-i 4 Csütörtök -2,1°C Esős idő, mérsékelt, változó Péntek -2, 1 ° C Havas eső. mérsékelt, K-i IDŐJÁRÁS A legfrissebb időjárási előrejelzésekről folyamatosan tájékozódhat. ftW.WJljgLM Készítette: Sátoraljaújhely ox j J o°c óid o°c V ÉVFORDULÓ Szendrey Júlia Petőfi Sándor felesége lett 1846-ban. A költő halála után férjhez ment, néhány elbeszélést és verset írt, Andersen meséit fordította. NÉVNAP Névnap: Tamás, Tamara. Egyéb névnapok: Amázia, Aszpázia, Bökény, Dávid, Dókus, Jonatán. LEVE6ÖSZENNYEZETFSÉ6 Az ÉMI KÖFE (Észak-magyarországi Környezetvédelmi Felügyelőség) mérései szerint Miskolc belvárosában a múlt héten a lég- szennyezettségi mutatók megfelelőek voltak a por kivételével, amely vasárnap kivételével mindennap meghaladta a határértéket. HÓJELENTÉS Kékestető 1 cm Mátraszentistván1 cm Sátoraljaújhely 0 cm Bánkút 2 cm Bükkszentkereszt 0 cm Lomnici-nyereg 40 cm Stary Smokovec 20 cm Csorba-tó34-40 cm Zdiar10-30 cm Krompach30 cm Rax 25-45 cm Mariazell 30-40 cm Kaprun-Maiskogel 13-29 cm Ravascletto 10-50 cm Sáppáda10-50 cm ÚT1NF0RM Miskolc-Parasznya-Saj ó- szentpéteri út Lyukóbánya és Parasznya között bányaművélés miatt, Tárcái és Prügy községek között veszélyes útpadka miatt 40 km/h-s sebességkorlátozás.