Észak-Magyarország, 2003. november (59. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-06 / 258. szám
2003. november 6., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG # 9 HÍRCSOKOR 0 Meghívták. Nagy megtiszteltetés érte Chantelle Andersont, a MiZo-Pécsi VSK nyáron szerződtetett kosarasát, ugyanis az amerikai szövetség behívta őt az athéni olimpiára készülő válogatottba. 0 Doppingolt. Fennakadt a doppingvizsgálaton al-Szadi Kadhafi, az olasz élvonalbeli Perugia labdarúgója, a líbiai államfő, Moamer el-Kadhafi fia. A nyáron igazolt csatárt az egyik bajnoki mérkőzés után ellenőrizték, és szervezetében a norandoszteron nevű tiltott teljesítményfokozó szer nyomaira bukkantak. Rajt három éremmel Göteborg (MTI) - Három éremmel kezdődött a magyarok számára a götebor- gi légfegyveres Európa-bajnokság. A futócéllövők 40 vegyes számában a Sike József, Tasi Tamás, Laczik Zsolt összeállítású hármas bronzérmes lett úgy, hogy azonos eredményt ért el a második oroszokkal. Ilyenkor a szabályok értelmében az az együttes végez hátrébb, amelyiknek gyengébb lövése volt a verseny során. A gyomorrontással küszködő, juniorkorú Kaszás Zoltán volt a nap meglepetésembere, ugyanebben a számban ezüstérmes lett, csak a szétlövésben maradt alul a győztes német Jahnnal szemben. A junior lány pisztolyosoknál a Végh Barbara, Csonka Zsófia, Gallai Éva összeállítású csapat bronzérmes lett. Népes mezőny várható (Fotó: ÉM-archív) Nyolcnemzetes úszórandevú Miskolc (ÉM - SZIS) - A XVI. Bitskey Zoltán és IX. Tesívérvárosok-kupa nemzetközi úszóverseny péntek délutántól szombaton délutánig a diósgyőri uszodában kínál megmérettetési lehetőséget nyolc ország háromszáznál több sportolójának.- A magyarokon kívül Csehország, Lengyelország, Jugoszlávia, Németország, Románia, Szlovákia, Ukrajna sportolóit várjuk az eseményre - tudtuk meg Hölcz Pétertől, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Úszószövetség főtitkárától. - A Miskolc Városi Űszószövetséggel közösen rendezendő, háromszáznál több sportolót felvonultató viadal keretében - hagyományainkhoz hűen - megemlékezünk olimpikonunkról, Bitskey Zoltánról, az ifjú korában elhunyt kiváló sportolóról, majd edzőről, Pászty Csabáról és a tragikus körülmények között, fiatalon meghalt tehetséges úszónkról, Kriston Orsolyáról is. Nyolcvannál több ceremónia A pénteken 15 órakor, illetve szombaton 9 órakor kezdődő programban összesen 28 versenyszám szerepel. Mivel azonban az értékelés korosztályonként történik, összesen nyolcvannál több eredmény- hirdetési ceremóniát tartanak majd a két nap alatt a Diósgyőrben található városi uszodában.- Megyénk reprezentánsai közül a Miskolci Vízművek SC-ben úszó Kádas Vivien, valamint a Tiszaújvárosi VSE-ben sportoló Dobár Éva korosztályának 50 és 100 méteres gyors-, hát- és mellúszófutamaiban egyaránt dobogóesélyes - latolgatott Hölcz Péter. - Goralszki László, a Miskolc Városi Sportiskola tehetséges versenyzője az egyik legnépesebb mezőnyt felvonultató, a K&H Bank-kupáért kiírt 100 méteres mellúszó számban érdemelhet ki érmes helyezést. Az osztrák csapat Welsből érkezett Miskolcra Női kosárlabda FIBA-Európa-kupa, 3. forduló: DKSK - Gustino Schnitzlplatzl (osztrák) Miskolc (ÉM - BCS) - A DKSK ma 18 órától a miskolci városi sportcsarnokban ismét FIBA-Európa-kupa mérkőzést játszik. A piros-fehérek ellenfele a Közép főcsoport A-csoportjának 3. fordulójában az osztrák Gustino Schnitzlplatzl csapata lesz. (Fotó: Végh Csaba) diósgyőriek szakvezetője. - Nagyon jó, hogy a nemzetközi porondon két győzelemmel tettük le névjegyünket, de célunkat, a továbbjutást a 24 közé még nem harcoltuk ki. Ehhez további sikereken át vezet az út, és nyernünk kell ma is. A keretből Brosovszky és Fodor kivételével mindenki játékra kész. A csapattól azt várom, hogy azt a játékot folytassa, amit múlt vasárnap, a BESC elleni idegenbeli bajnokin mutatott, mert biztos vagyok abban, hogy ezzel megszerezhetjük a győzelmet. ÜM A mérkőzést a cseh Pavel Volejnik ClM.I’ISa és a szlovák Boris Gabara vezeti, akik tegnap a Szolnoki MÁV - Italsoft Reyer Ek-meccset fújták. A találkozóra jegyeket már 10 órától vásárolhatnak a drukkerek a DKSK klubhelyiségében. A német és horvát csapat után ma osztrákkal mérkőzik a DKSK A „sógoroktól” tegnap délután Miskolcra érkezett klubnak Wels- ben van a székhelye, és az előző években Powerbasket Tigers Wels néven szerepeltek az európai kupasorozatban. A jelenlegi legjobb osztrák csapat a FIBA-Európa- kupán kívül az EWWL bajnokságban szerepel, amelyben még bos- nyák, szlovén, és horvát együttesek vesznek részt. Ennek a mezőnynek a ZKK Croatia Zagreb is tagja, így ezzel a csapattal nem csak az Ek-ban rivalizálnak az osztrákok. A két csapat eddig kétszer mérkőzött meg egymással ebben a szezonban, mindkétszer Welsben: az Ek-meccsen a Gustino nyert 8 ponttal, majd nem sokkal később 3 ponttal a zágrábiak. Rövidebb kispad- Nem rossz csapat a mai ellenfelünk, a jelenlegi legjobb osztrák gárda - jelentette ki Miien Vuki- csevics, a DKSK vezetőedzője. Keretük meglehetősen színes, ha jól tudom, született osztrák csak egy akad. A magyar kosárlabdabarátoknak bizonyára ismerősen cseng az ukrán származású orosz állampolgár Orehova neve, aki korábban a GYSEV-ben is játszott. Azt is tudjuk a welsiekről, hogy az eddigi Európa-kupa-mecs- cseken csak hat emberei játszottak, így vélhetően rövidebb a kis- padjuk a miénknél. De nemcsak Orehovát, hanem Vardára is emlékezhetnek a diósgyőri szurkolók, hiszen a bos- nyák születésű szerb útlevéllel rendelkező játékos - aki jelenleg a Gustinót erősíti - az előző szezonban a Szeviép-Szeged gárdájában játszott. Rajta kívül a Maliból elszármazott, francia állampolgár Kanoute, a bosnyák Mu- sic, az amerikai Graves, a szlovák Hostynova, a kanadai Klein- dienst számít alapembernek. Még nem harcolták ki- Szerintem nekünk jobb játékosaink vannak, és ezt be is fogjuk bizonyítani - hangsúlyozta a FIBA-Ek Közép főcsoport Az A csoport állása 1. DKSK 2 2160-134 4 2. Gustino Schnitzlplatzl2 1 1134-130 3 3. BG Dorsten2 11138-150 3 4. ZKK Croatia Zagreb22 126-1442 Döntés, fizetés és ankét előtt Még egy forduló várható a fegyelmin Miskolc (ÉM - BG) - Hét végéig fizet a diósgyőri vezetés a labdarúgóknak, akikre ezenkívül egy újabb tárgyalási forduló vár a sztrájk miatt indított fegyelmi eljárásban. A DVTK-Borsodi Sör NB I/B-s labdarúgócsapata körül ügyvezetői teendőket ellátó Guti Miklós kedden megegyezett a játékosokkal abban, hogy a labdarúgók legkésőbb péntekig megkapják soros járandóságaikat. Guti Miklós ezen kívül lapunknak elmondta azt is, újabb fordulót bonyolítanak le az október 23-i diósgyőri focistasztrájk miatt megindított fegyelmi eljárásban. Az új meghallgatás időpontja november 11., kedd. Az erről szóló értesítést tegnap postázták az érintetteknek. Az ügyvezető hozzátette, ezen az újabb meghallgatáson senkinek sem kötelező a részvétel és a távol maradóknak emiatt semmilyen hátrányuk nem származhat. A fegyelmi bizottság az újabb ülés után meghozza a döntését, amely ellen a játékosok fellebbezéssel élhetnek Guti Miklósnál. Szurkolói ankét Lassanként közeledik az első villanyfényes mérkőzés, amely előtt a diósgyőri vezetők szeretnének egy újabb szurkolói ankétet tartani. Ennek az időpontja még nem tisztázódott teljesen, egyelőre annyi a biztos, hogy a jövő hét valamelyik napján. Miután az időpont is bizonytalan, ezért még a helyszínt sem nevezték meg a diósgyőri klub vezetői. Az előző ankéthoz hasonlóan ezen a találkozón sem vesz részt minden labdarúgó, a játékosokat a csapatkapitány, Vitelki Zoltán és helyettese, Horváth Tibor képviseli majd. A szakmai stáb azonban teljes létszámban képviselteti majd magát az eseményen. http://dvtk.boon.hu További cikkek! ^3 A DVTK (pirosban) a hét végi rangadóra készül Hirdetés Keresse az Észak-Magyarországban megjelenő szelvényeket! Gyűjtse össze mind a 10 db mozaikképet! Ragassza fel a korábban megkapott játékszelvényére! Küldje be november 19-ig a következő címre: Inform Média Kft., Észak-Magyarország 3501 Miskolc, Pf.: 178 Kazincbarcika, Tardonai út 59. Tel.: 48/510-060, 48/312-211; FORRÓ: 4Í/587-317 ÉSZAK-MAGYARORSZÁG* (Fotó: Bujdos Tibor)