Észak-Magyarország, 2003. november (59. évfolyam, 255-278. szám)

2003-11-06 / 258. szám

2003. november 6., csütörtök ÉSIM-HMIUUBttUi# MISKOLC ÉS KÖRNYÉKE / HIRDETÉS / S Miskolc és környéke HÍRCSOKOR 0 5 éves a Városi Pedagógiai Intézet. Az évforduló alkalmából rendezett ülést november 10-én délután 2 órától tartják a Miskolci Akadémiai Bizottság székhá­zában. (Erzsébet tér 2.) 0 Zenés történelem - zenés irodalom. A Miskolci Városi Diákönkormányzat tör­ténelmi vetélkedője második kategóriá­ja középiskolás történelemverseny visszajelzési határidejét november 15-re módosftották. Turisztikában egyedülállót Miskolc (ÉM - Hl) - Az MKDSZ és az SZDSZ sajtótájékoztatóján abban egyetér­tettek, hogy hiányos a közgyűlés elé kerü­lő turisztikai koncepció, ám a megoldást mindkét frakció másképp látja. Miskolc város turizmusfejlesztési koncep­cióját még az előző vezetés indította útjára, mondta el Kohold Tamás, a keresztényde­mokrata frakció vezetője. A koncepció azon­ban inkább helyzet ellemző, néhol pontat­lan, és hiányoznak belőle a prioritások. Tapolca és az egyetem T. Asztalos Ildikó, szabad demokrata kép­viselő szerint a turizmusfejlesztésben figye­lembe kellene venni a trendeket, megfigyel­ni a konkurenciát, és ezek után kitalálni a város saját szerepét. Elsősorban olyan té­ren kellene erősíteni, amiben Miskolc egye­dülálló lehetne. A képviselő példaként Ta­polca és az egyetem együttgondolását em­lítette, ami a tudományos és wellness tu­rizmus központja lehetne a régióban. ISIM 'sjyjly.iiüiijjJuj http://emtlPDek.boon.hu A közgyűlés előterjesztései Bíróságra készülnek a neten vitázók Perre hívta az Erzsébet fürdő gazdája a Boon-topicban „vádaskodót”, Doktor Bubót Miskolc (ÉM) - Nyitás he­lyett most pereskedésről lesz szó egy darabig az (egykori) Erzsébet fürdő kapcsán. A nyolcadik éve zárva tartó lé­tesítmény tulajdonosa a bíró­sághoz fordult a Boon inter­netes fórumon „elhangzot­tak” miatt. A Borsod Online fórumán megnyílt a „Bűnözők kezén az Er­zsébet fürdő?” című topic: a hon­lap önmagát Doktor Bubó néven jelölő látogatója nyitotta. A fiatal­ember nem titkolta kilétét: hozzá­szólásaiból kiderült, azonos azzal a Koska Péterrel, akit korábbi cikkekből - várospolitikai eszme­cserék résztvevőjeként - az Észak- Magyarország olvasói is ismer­hetnek. Ő is beírt Az általa adott topicchnben a belvárosi ingatlan tulajdonosára esik utalás; ismeretes, az épüle­tet 1996-ban a Black Gold ’95 Rt. vásárolta meg, amely állítólag ma „Erzsébetfürdő Ingatlanköz­vetítő Rt.” néven gazdája a léte­sítménynek. A „bűnözők” kité­telt, valamint a fórumon a közel­múltban megfogalmazott olvasói vélemények némelyikét a társa­ság vezetése zokon vette, s be­perelte „Doktor Bubót”. A bíró­M.................. A hangnem egyre durvább lett, vádas­kodássá fajult. Mohácsi Gábor cégvezető .................................... .......w sági tárgyalást az ügyben no­vember 10-re tűzték ki.- Régóta tudjuk, hogy írogat­nak, de nem igazán foglalkoz­tunk vele. De a hangnem egyre durvább lett, vádaskodássá fa­jult, az ott leírtak még csak nem is közelítettek az igazsághoz. Ezt nem hagyhatjuk - indokolta a ke­reset benyújtását a lapunk által megkérdezett cégvezető. Mohácsi Gábor elmondta: próbálkozott az­zal, hogy a fórumra beírva tény­szerű tájékoztatást nyújtson, felajánlotta, hogy az érdeklődők­nek megadja a kért információ­kat. - Senki sem keresett meg. így a téves híresztelések viszont nagy kárt okoznak nekünk. Rosszul írják, mennyiért vettük meg az ingatlant, azt is, mekko­ra támogatásokat kaptunk. A bí­róságnak ki kell mondania, hogy ez nem mehet tovább. Pereskedésre nem számított Koska Péter, de mint lapunknak elárulta, a topicnyitásnak „volt olyan célja, hogy kiugrassam a nyuszit a bokorból”. Dokumentumokkal- A neten egy kis magánnyo­mozást folytattam, több olyat is megtudtam, ami... de nem sze­retném kijátszani a kártyáimat a tárgyalás előtt. A lényeg, hogy nem tartok a büntetéstől. Doku­mentumokkal fogom alátámasz­tani: valami nincs rendben a fürdő eladása, illetve jelenlegi tulajdonosa körül. ’sj :j llídjujjJj http://forum.boon.hu Mondja el véleményét! Ha egyszer kilépünk a Mátrixból Az internetes fórumok vilá­gában, megszokott, hogy a hoz­zászólok becenév mögé rejtik személyazonosságukat; a legrit­kább esetben fedi fel valaki a kilétét. A valaki másra nézve gyalázkodó, sértő, durva meg­fogalmazásokat a fórumot fenn­tartó site üzemeltetői az álta­lános gyakorlat szerint mint moderáló törli. Ami marad, azért sem a működtető a fele­lős a jelenlegi gyakorlat sze­rint. A Borsod Online fennállá­sa óta nem fordult elő, hogy a „cybertérben” kezdett vita a „va­ló világban”, azaz az igazságszol­gáltatás előtt folytatódjon. Az internetezés hazai történetében is kevés a példa az ilyesmire. Jó célok, de rossz koncepciók Két bizottság tett javaslatot, hogy készüljön új előterjesztés Miskolc (ÉM - Hl) - Az Összefogás-Fidesz-MDF frakció szerint a miskolci városvezetésben továbbra is nagy a káosz és egy év is kevés volt arra, hogy ren­dezzék soraikat. Ezzel a megállapítással kezdte Juga György, a frakció vezetője tegnapi sajtótájékoztatóját. A csütörtöki közgyűlés napi­rendi pontjaival foglalkozó tájé­koztatón elhangzott, a sportkon­cepcióval kapcsolatban a bizott­ságok is aggályokat fogalmaztak meg, az anyagból pedig pont a lé­nyeg, vagyis a koncepció hiány­zik. Rengeteg jó cél fogalmazódott meg, de nincsenek prioritások és az sem világos, honnan lesz meg az anyagi háttér. Egy fokkal jobb­nak ítélte Juga György a turisz­tikai koncepciót, melyet egy kül­ső szakértő készített. A hozzá ké­szült kétoldalas összesítés azon­ban a frakcióvezető szerint csak oda van fércelve. Két bizottság is arra tett javaslatot, hogy új koncepció készüljön és ezt ne fo­gadja el a grémium, ugyanakkor sok értékes dolog van benne, amelyre lehetne építeni - tette hozzá Juga György. Ugyan ebben a témában tartott sajtótájékoztatót a város vezetés nevében Orosz Lajos alpol­gármester. Az ott elhangzottakról írunk a 10. oldalon. Juga György (Fotó: Ém archív) Hirdetés Jobbítani a jót több mint feladat Novembertől új vezetőt neveztek ki a Hunguest Hotel Palota Lillafüred élére Pető Béla személyében, Fekete Gyulát, aki 12 éven át állt a Palotaszálló élén, a haj- dűszoboszlói Béke és az Aqua-Sol Hotel vezetésével bízták meg. A két vezető erről a következőt mondta el: Pető Béla: - A miskolci vendéglátás­ban 30 évet töltöttem el, az Avasban együtt dolgoztunk Fekete Gyulával, aztán a Galyatetői Nagyszálló irányítása után 1989-től, a Hotel Flóra átadása óta vezet­tem az egri szállodát, melynek kihasznált­sága kezdettől olyan magas volt, hogy hét év eltelte után nagy rekonstrukcióra volt szükség. Frissítő váltás Megalapoztuk a konferencia és gyógy- turizmust, éreztem, hogy a régi vonzerő mellett szükség van az idegenforgalom új műfajaira. A Flóra gyógyászata jelenleg 27-féle szolgáltatással áll a vendégek ren­delkezésére. Számottevő változás állt be a konferenciák szervezésében is, azok technikai, műszaki hátterének megterem­tésével, hiszen ma ezt a legkorszerűbb eszköztárral, világszínvonalú háttérrel szolgálja ki a Flóra. Itt Lillafüreden egy teljesen beállt, jól működő szálloda veze­tését vehetem át. A jót kell még jobbá ten­ni, ez több mint feladat, küldetés. Szeret­ném megvalósítani a Hunguest Hotel Rt. vezetése által elénk tűzött célt: ezzel a vál­tással további frissítést hozhatunk az érin­tett szállodák életébe. Igazi kihívás Fekete Gyula: - A Palotában eltöltött ti­zenkét év alatt gyökeresen átalakult a ha­zai üdülés, amikor a szakszervezeti üdül­tetést a kereskedelmi alapú szállodai tevé­kenység váltotta fel. Jól szolgálta ennek a folyamatnak a kibontakozását az öt évvel ezelőtt, 1998-ban befejeződött nagy belső felújítás, melynek következtében átsruk- turálódott az egész szolgáltatási rendszer a nagy múltú Palotában. Legnagyobb ered­ménynek mégis azt tartom, hogy sikerült az elmúlt tizenkét év alatt olyan baráti szellemű kollektívát kialakítani. Törekvé­seinket felkarolta Miskolc város vezeté­se, az elmúlt időszakban a hotel számta­lan rangos társadalmi eseménynek adha­tott otthont. Sokat változott a szálló ente­riőrje is, több olyan jelentős érték, fest­mény, bútor, csillár került vissza a házba, melyek visszavarázsolták a Palota egyko­ri hangulatát. Hajdúszoboszlón pedig egy keresett gyógy centrum élén várnak új, iga­zi kihívást jelentő szakmai feladatok. Látványterv a tanuszodáról, a u*. i utóbbi EM-vitánkon - amely a városi | strandok helyzetével foglalkozott-Bodonyi Csaba építészmérnök bemutatta a selyem­réti strandra tervezett tanuszoda látvány­tervét. Hirdetés -----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------•----------------­Logisztikailag felértékelődik a Felsőzsolcai Ipari Zóna Az M30-as autópálya közeled­tével egyre inkább felértékelőd­nek az autópálya mentén lévő, logisztilcailag jó elhelyezkedésű területek. Természetesen nem önmagában a szántóterület, ha­nem az ipari hasznosításra elő­készített terület, ami egy hosszú folyamat eredménye. Az M30-as autópálya 2004- ben elkészülő felsőzsolcai vég­pontjától mindössze 1 km távol­ságban lévő Ipari Zóna rendkí­vül jó adottságokkal rendelke­zik. Északkelet-Magyarország legfontosabb közúti közlekedé­si csomópontjában található, je­lentős ipari hagyományokkal bír a megye, élőmunka-igényes ágazatoknak komoly gazdasági előnyei vannak más térségekkel szemben, mert a munkaerő ára viszonylag alacsony Miskolcon és.környékén, jelentős szabad munkaerő áll rendelkezésre. További előny, hogy Felső- zsolca Város Önkormányzata helyi iparűzési adómentességet, adókedvezményt, építményadó­kedvezményt biztosít a 2003- ban betelepülő vállalkozások ré­szére. Az elmúlt időszakban megvalósultak a Felsőzsolcai Ipari Zónában az I. ütemben el­határozott infrastrukturális beru­házások. Elkészült az úthálózat aszfaltozása, a víz-, szennyvíz- hálózat beruházása, valamint a villamosenergia- és a gázháló­zat kiépítése. A tervezetthez képest - az igények jelentkezése miatt - hosszabb nyomvonalon történt meg az úthálózat és a hozzá tar­tozó közművek kiépítése. A mintegy 870 m hosszúságban előkészített úthálózat mellett lé­vő területek mindegyike értéke­sítésre került. További terüle­tek előkészítésében kell gondol­kodni, amelyek legkorábban ta­vasszal állhatnak a befektetők rendelkezésére. A terület iránt mutatkozó igényt csak növeli az a ked­vező ár, amelyen értékesítésre kerülnek. A rendelkezésre álló terüle­tekről érdeklődni lehet a 46/506-830-as telefonszámon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom