Észak-Magyarország, 2003. október (59. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-21 / 246. szám
2003. október 21., kedd ÉSZAK- liSfliliSlIl# ORSZÁGBAN-VILÁGBAN / 2 HÍRCSOKOR 0 George Robertson, a NATO főtitkára Ukrajnában tárgyalt. A NATO és Kijev kapcsolatai az utóbbi hónapokban kezdtek javulni: korábban eléggé feszült volt a viszony, mert Ukrajna radarrendszereket adott el a megbuktatott iraki rendszernek. 0 Bush neheztel. George Bush amerikai elnök négyszemközt tett szemrehányást hétfőn Bangkokban az APEC-csúcsértekez- leten Mahathir Mohamad malajziai kormányfőnek antiszemita kijelentései miatt. Bush közölte vele: téves és gyűlöletkeltő volt az a kijelentése, hogy a zsidók uralják a világot. G5-taláfkozó Párizsban Párizs (MTI) - Az Európai Unió biztonsági modelljének létrehozását célzó intézkedésekről állapodtak meg az unió öt legnagyobb országát alkotó G5-ök belügyminiszterei a franciaországi La Baule-ban. A házigazda Nicolas Sarkozy francia belügyminiszter a kétnapos tanácskozást lezáró sajtóértekezleten bejelentette, hogy német, brit, olasz és spanyol kollégájával egyetértésben úgy határoztak, a jövőben a schengeni határok átlépéséhez biometrikus adatokat tartalmazó chipkártyával ellátott vízumot tesznek kötelezővé. Az EU egész területén egységes chipkártyán a beutazó testi jellemzőit (ujjlenyomat, acvoná- sok, stb.) tüntetik fel. Békés kép a korántsem teljesen békés Irakból, amerikai katonák részt vesznek egy újjáépített -iskola megnyitóján. (Fotó: epa> MVSZ: Együtt a nemzet egységéért A Magyarok Világszövetsége külön is meghivta Dávid Ibolyát és Orbán Viktort Budapest (MR) - A Magyarok Világszövetsége a Reg- num Marianum keresztnél emlékezik az 1956-os forradalomra. Az október 23-i ünnepi programjairól tartott sajtótájékoztatót a Magyarok Világszövetsége. Együtt a nemzet egységéért - ezzel a jelmondattal hívja közös emlékezésre a Magyarok Világszövetsége a pártok és a civil szervezetek vezetőit és tagjait október 23-án. 1956 a magyarság közös értéke, de a forradalom és szabadságharc hősei az egész világ elismerését kivívták - mondta a tájékoztatón a Magyarok Világszövetségének elnökhelyettese. Király Zoltán szerint ’56 értékrend- szere pártok feletti, nem lehet pártpolitikai kérdésként kezelni. A szervezet tiszteletbeli elnöke, Rácz Sándor arról beszélt, hogy a 47 évvel ezelőtti események a nemzeti egységről, a függetlenségről szóltak. Az összetartozás volt ’56 legnagyobb csodája és ebben az összefogásban volt a forradalom ereje. A Magyarok Világszövetsége minden felelősen gondolkodó ember részvételére számít, és az emlékező nagygyűlésre a fiatalokat is várja csütörtökön, 12 órakor a Regnum Marianum keresztnél - mondta Rácz Sándor. Elhangzott az is, hogy az ünneplésre a szervezet külön is meghívta a Magyar Demokrata Fórum elnökét, Dávid Ibolyát és Orbán Viktort, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség vezetőjét. fS|fj \jjJL'JAjjjlujJuj http://fomm.boon.hu __j Szóljon hozzá! Támadtak. Öt órán belül három támadást hajtott végre az izraeli légierő Gázában. Két (egyes jelentések szerint három) palesztin életét vesztette, legalább 24 megsérült. Képünkön a támadásban meghalt testvérüket siratják az egyik Hamász-tag leánytestvérei. (Fotó: EPA) Méltó ünneplést! Budapest (MTI) - Október 23-a méltó megünneplésére szólított fel Kuncze Gábor, az SZDSZ elnökfrakcióvezetője és Kovács László külügyminiszter, az MSZP elnöke. Kuncze Gábor a hét végi söjtöri rendzavarásra utalva arra kért minden parlamenti erőt, hogy határolódjon el határozottan az ünnepek megzavarásától és szólítsa fel erre híveit is. Az SZDSZ-es politikus azt kérdezte, milyen hazafi az, aki a Himnusz alatt „ordi- bál, tombol”; milyen hazafi az, aki a haza bölcsének évfordulóját nem engedi megünnepelni. Mint megjegyezte, azon is el kellene gondolkodni, „miért csak jobboldali szervezetek randalíroznak ezeken az ünnepségeken”. HÁTTÉR Tony Curtis büszke magyarságára USA-ban, Angliában népszerűsíti hazánkat Budapest (MR) - Bemutatkozott Magyarország új arca, a hazánkat a tengerentúlon népszerűsítő Tony Curtis. Tony Curtis szereplésével Magyarországot népszerűsítő reklámfilmek forgatásába kezdenek ».............................. Szeretettel emlékszem mátészalkai szüléimre. Tony Curtis ...............................................ff a napokban. Maga a magyar származású világsztár erősítette meg Gállá Gábornak, a Turizmus Rt. vezérigazgatójának e bejelentését. A két, 30-30 másodperces reklámspotban, amely hazánk gasztronómiai és borkultúráját is bemutatja, Tony Curtis valamilyen humoros jelenet részese lesz, majd az értékeinket felvonultató képsorokat kommentálja is. Az életet nagy kanállal evő ember hírében álló művész ingyen vállalta a közreműködést a mintegy tízmillió forintos költséggel készülő filmben, amelyet tavasztól mintegy hétszázszor sugároznak majd a legnevesebb televíziós társaságok, főként Amerikában és Angliában. A 78 esztendős Tony Curtis nagyon büszke magyar származásába, most is szeretettel emlékezett Mátészalkáról kivándorolt szüleire, egyenesen magyarnak is nevezte magát. PARLAMENT „Mit rejteget az ügyészség?” Rejtő E. Tibornak, a K and H Bank volt vezérigazgatójának kihallgatása kapcsán tett fel azonnali kérdést hétfőn a parlamentben Szabó Zoltán (MSZP) és Eörsi Mátyás (SZDSZ); mindketten kifogásolták a történteket. „Mit rejteget az ügyészség?” - tette fel a kérdést Szabó Zoltán a belügyminiszternek. Kitért arra, hogy miközben Rejtő E. Tibor átszállítása és kihallgatása valami - „egy napilap szerint vádalku” - miatt nagyon fontos volt az ügyészségnek, addig Szász Károly PSZÁF-elnök gyanúsítottként történő meghallgatásához nem járulnak hozzá. Lamperth Mónika válaszában kiemelte: az elmúlt két évben nem fordult elő, hogy az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága fogdájából valakit elszállított volna az ügyészség. Maradnak a negyediknél Az MSZP-frakció fenntartja azt a módosító indítványát, amely az szja-táblát egy negyedik adókulccsal egészíti ki - mondta újságírók előtt Szabó Lajos. A szocialista frakció költség- vetési munkacsoportjának vezetője hangsúlyozta, az arányosabb közteherviselést szolgálja az úgynevezett nyugdíjplafon olyan módon történő megemelése, amely tovább erősíti a nyugdíjrendszer biztonságát. Kovács Tibor, a frakció gazdasági munkacsoportjának tagja, cáfolta, hogy a benzin jövedéki adóját emelné a kormány. A leépítésére megy az adófizetők pénze Budapest (MTI) - Álságos a Magyar Honvédség jövő évi költségvetése, mert az adófizetők 350 milliárd forintját nem a Magyar Honvédség fejlesztésére, hanem a leépítésére fordítják - hangsúlyozta Simics- kó István, a Fidesz biztonságpolitikai kabinetjének vezetője. „A Honvédelmi Minisztérium óriás pénzekért liliputi törpehadsereget hoz létre, hagyományos fegyvernemi kultúrák felszámolásával, legyen- gítésével torzóvá zsugorítják a honvédséget” - mondta a politikus. Simicskó István szerint több ezer katonát bocsátanak el állásából, és az így kifizetett végkielégítések mintegy 15 milliárd forintot vonnak el a honvédség fejlesztési lehetőségeitől. A politikus kitért arra hogy az idei évhez képest 11,6 százalékkal növekszik a szaktárca költségvetése, ez azonban - szavai szerint - csak látszatnövekedés, mert a megnövekedett adók, illetékek, járulékok és vámok gyakorlatilag felemésztik a teljes növekményt. Baráti vizit. Mádl Ferenc köztársasági elnök meghívására kétnapos állami látogatásra Magyarországra érkezett Rudolf Schuster, a Szlovák Köztársaság elnöke. A képen: Mádl Ferenc (jobbról) és Schuster (balra) közös sajtótájékoztatót tart a Sándor-palotában. (Fotó: epa) Kizárhatják az országot Varsó (MTI) - Kétoldalas, részletes cikk jelent meg a Wprost című lengyel képes hetilap legfrissebb számában a magyar haderő átalakításáról, a magyar katonák külföldi bevetésére vonatkozó döntéshozatal lassúságával kapcsolatos vitákról. Agaton Kozinski, a jobboldalinak tekintett hetilap cikkének szerzője magyar véleményeket idézve azt írta: az észak-atlanti szövetség történetében első ízben megtörténhet, hogy egy országot - mégpedig Magyarországot - kizárnak a katonai tömbből. A NATO Budapest szemére veti, hogy képtelen döntést hozni magyar katonák külföldre küldéséről - folytatódik a cikk. Ehhez ugyanis alkotmánymódosításra lenne szükség, ám Budapest megfeneklett a jogi vitákban és a politikai harcokban. Incidens zavarta meg a központi ünnepséget Kenyában, amikor az ország első, legendás elnökére Jomo Kenyattára emlékeztek. (Fotó: epa) Kiadóvezető, felelős kiadó: Szabó Miklós fszabo@eszak.boon.hu). Főszerkesztő: Kiss László fkiss.laszlo@eszak.boon.hu). Értékesítési vezető: Farkasné Lovász Zita flovasz@eszak.boon.hu) - Miskolc, Maros Éva fmaros@eszak.boon.hu). Terjesztési vezető: Hausel László flaszlo.hausel@eszak.boon.hu). Marketingvezető: Szűcs Edina Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: az 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: eszakteri@eszak.boon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1090 forint, negyedévre 3190 forint, fél évre 6090 forint, egy évre 11 690 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-260, e-mail: ehird@eszak.boon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-262. E-mail: eszeri@eszak.boon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Postafiók 178. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Eiben Tamás. Telefon: 06-52/526-626. ISSN 0133-0357