Észak-Magyarország, 2003. október (59. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-04 / 232. szám

2003. október 4., szombat ímmm&mmmré SPORT / 10 HÍRCSOKOR 0 Roki Bánhorvátiban. A bánhorváti sportcsarnokban szombaton rendezik meg a II. Bán völgye-kupa, országos pontszerző akrobatikus rock and roll ver­senyt. A szervezők az északkeleti régió­ból tizenkét klub érkezésére számítanak. A selejtezőket a délelőtt folyamán bonyo­lítják le, a döntő pedig délután 4 órakor kezdődik. 0 A Löki ellen. Debrecenben lép pályá­ra a női labdarúgó NB I 6. fordulójában a Miskolci VSC-Doka csapata. A borsodi hölgykoszorú mérkőzése vasárnap 13.30- kor kezdődik. Játékban gondolkodnak Miskolc (ÉM - PA) - A női röplabda Extraliga harmadik fordulójában holnap idegenbe látogat a Miskolci VSC-Cronus együttese, a borsodiak 16 órától Gödöllőn vendégszerepeinek. A vendéglátó együttes eddig egy győzel­met aratott, míg egyszer kikapott, a vas­utasok eddig mindkét találkozójukat elve­szítették.- Mi nem számolgatunk, igazából nem eredményben, hanem játékban gondolko­dunk - mondta Kerekes Attila, az MVSC edzője. - A héten játszottunk egy edzőmérkőzést a Nyíregyházával, melyen lényegesen jobban szerepeltünk, mint a Va­sas elleni - elveszített - bajnokin. Szá­munkra fontos volt ez a felkészülési állo­más, mert így láthattuk, hogy a két vere­ség ellenére is van tartása a csapatnak. Ismerik az ellenfelet A vasárnapi ellenfél elsősorban hazai környezetben vitézkedik, ezért nem vár könnyű mérkőzés Sikéékre.- A Gödöllőtől mindössze egy játékos távozott, így szinte ugyanaz az összeszo­kott csapat fogad majd minket, mint az el­múlt idényben - mondta a tréner. - A hé­ten is sokat dolgoztunk, és az elvégzett munkának előbb-utóbb ki kell jönnie az eredményben is. Ami biztos - és ezzel ed­dig sem volt baj -, hogy a lányok bizo­nyítani akarnak, és szeretnénk ellenfe­lünkkel „kötözködni”. A célunk az, hogy játékban minden egyes meccsen előre­lépjünk, így elsősorban magunkra figye­lünk. Ettől függetlenül próbáltunk olyan elemeket is gyakorolni, melyek eredmé­nyesek lehetnek a Gödöllő ellen is, és en­nek megvalósítása a Tímár, Mátrai, Országh, Sike, Szajkó, Szűcs hatosra vár, míg a liberó Németh lesz, de elképzelhető, hogy a meccsen a fiatalok is szerepet fog­nak kapni. Vérmes remények nélkül Miskolc (ÉM - BCS) - A Miskolci EAFC NB I/B-s női kosárlabdacsapata a Keleti csoportban vasárnap 17 órától idei első mérkőzését játssza Monoron.- Keveset készült együtt a komplett, a diósgyőri kölcsönjátékosokkal kiegészülő MEAFC, hiszen csak két alkalommal vol­tunk együtt - mondta Egerer Attila, a MEAFC edzője. - Sajnos, az előző évhez képest jelentősen meggyengültünk center­poszton, így a külső játékot kell előtérbe helyeznünk. Messze vagyunk még attól, hogy csapatnak nevezzük magunkat, de szezon közben azzá válhatunk. Az biz­tos, hogy vérmes reményeink nem nagyon lehetnek az első meccsünkön, a tavalyi bajnokság ezüstérmese ellen, de ha jó ered­ményt nem is, jó játékot elérhetünk. Hivatalos megerősítés London (MTI) - Két nappal Frank Tamás menedzser magyarországi beje­lentése után a Jordán Grand Prix Forma-l-es csapat is tényként közölte, hogy Baumgartner Zsolt az egyik pilóta­jelöltjük a 2004-es szezonra. Ezt Helen Temple, az ír istálló sajtó- és PR-főnöke jelentette ki. - A Jordán Grand Prix jelenleg kereskedelmi és technikai lehetőségeit értékeli a 2004-es szezonra vonatkozóan; ezeknek egyik része a versenyzők személye. Baumgartner Zsolt az egyik jelölt, a Magyar és az Olasz Nagydíjon mutatott meggyőző teljesít­ménye és a csapat tesztprogramjához nyújtott* nagyon hasznos segítsége alapján. Talán másodszor is sikerül idegenben Labdarúgó NB I/B, 9. forduló: Dunaújváros - Diósgyőri VTK-Borsodi Sör Miskolc (ÉM - BG) - A lab­darúgó NB I/B kilencedik fordulójában holnap délután Dunaújvárosban lép pályára a DVTK-Borsodi Sör csapata. Egyszer már sikerült idegen­ben diadalmaskodni a Diós­győrnek a jóval esélyesebb REAC otthonában, most pedig a táblázat végén kullogó Dunaújvároshoz lá­togatnak a piros-fehérek. Kicsit sokba került a diósgyőrieknek a hétközi bajnoki mérkőzés. Az ad­dig bő kerettel gazdálkodó csapat­ban azóta kicsit megcsappant a hadra fogható játékosok száma. Sérültek Vitelki még az első félidőben szenvedett részleges bokaszalag­szakadást, így ő két hétig biztos nem léphet pályára. Horváthot is le kellett cserélni a második félidő végén sérülés miatt, a védő azóta könnyített edzésmun­kát végzett és még korántsem biztos, hogy vasárnap pályára léphet. Tejnóra és Kovacsics is kisebb bokasérüléssel bajlódott a hét második felében. Constan­tái térdsérülése még mindig nem jött rendbe, míg Piroska három Horváth T. (sötétben) fejjátékára holnap Is szükség lenne (Fotó: v. Cs.) sárga lapja miatt nem játszhat. Visszatér viszont a csapatba Hal- gas, akinek lejárt az eltiltása. Rutintalan ellenfél- Nagyon harcos, fiatal csapat a Dunaújváros - mondta Gergely Károly, a DVTK-Borsodi Sör vezetőedzője. - A játékosok több­sége tavaly már az NB I-ben is bemutatkozott, ezért kicsit csa­lódás lehet számukra a idén megszerzett két bajnoki pont. Kétszer is láttam őket idén ját­szani, és meggyőződésem, sokkal több van ebben a csapatban, mint amit eddig mutattak. Remé­lem, nem ellenünk áll. össze a já­tékuk teljesen. Csupán a rutin­talanságuknak köszönhető, hogy minden meccsen összeszednek felesleges, elkerülhető gólokat. Akkor érhetünk el eredményt el­lenük, ha a két gyors emberüket ki tudjuk vonni a játékból és ha A további program Október 4., szombat Szeged - Honvéd 14.30 Bodajk - Tatabánya 14.30 Vasas - Kecskemét 19.00 Október 5., vasárnap Dabas - Vác14.00 BKV Előre - Kaposvár 14.00 Hévíz-Balassagyarmat 14.00 Nyíregyháza - Pápa14.30 REAC - Szolnok 15.00 futásra tudjuk kényszeríteni a védelmüket, mert hátul vannak lassú embereik. Természetesen ez csak akkor lehet elég, ha elöl javul a. támadójátékunk. A kezdőcsapat Nagy Z. - Gáspár, Udvari, Horváth T., Crnomarkovics - Halgas, Szögedi, Tejnóra, Dudás - Kovacsics, Gajda. http://sport.boon.hu További cikkek Tíz napon belül másodszor Ózdon a Kövesd A férfiaknál megyei rangadót rendeznek a harmadik fordulóban Ózd, Mezőkövesd, Bocs, Miskolc (ÉM - ME, PA) - A férfiaknál megyei rangadót rendeznek a kézilabda NB I/B hétvégi, harmadik fordu­lójában. Ebben az idényben egyszer már az Ózdi KC hazai pályán Magyar Kupa-mérkőzésen le­győzte a Mezőkövesd férfi kézi­labdacsapatát, ennek ellenére a bajnokságban két nyeretlen csa­pat találkozik egymással szom­baton délután.- Biztos, hogy a kupameccs egyik oldalon sem múlik el nyomtalanul, de nyilván más lesz a bajnoki ütközet - mondta Závodszky István, az ÓKC. edző­je. - Vannak ugyan nehézsége­ink, de hazai közönségünk előtt végre meg akarjuk szerezni az első győzelmünket. Felkészülünk a kövesdiek játékából, és nagyon bízom benne, hogy a hét közben gyakorolt elemeket viszontlátom a mai bajnoki mérkőzésen is. Az ózdiakhoz hasonlóan az MKC is két vereséggel kezdte az új bajnoki évadot, tehát tovább­ra is pont nélkül állnak a táblá­zaton.- Javuló játékban reményke­dem, és jó lenne már végre meg­szerezni az első pontjainkat ­mondta Herczeg Béla, az MKC edzője. - Érzésem szerint a ku­pameccshez képest más felfogás­ban játszik majd mindkét csapat, és új résztvevőkkel is találkozhat majd a közönség. Az ÓKC mel­lett szól a hazai pálya, de a Deb­recen ellen mutatott gyalázatos játék után azt várom, hogy a csa­pat a feladathoz felnőve kézilab­dázzon az ózdi sportcsarnokban. Bajnokesélyesnél A Diósgyőri KC előtt magas akadály tornyosodik, hiszen a bombarajtot vett Debrecen ottho­nába látogatnak.- A csoport egyik legjobb csa­patához látogatunk - jelentette ki Pecsét Tibor, a DKC trénere. - Ellenfelünk nagyon összeszo­kott és jól összerakott együttes, A PROGRAM | Férfiak Ózdi KC - Mezőkövesd (szombat, 17.00) Debreceni KC - Diósgyőri KC (vasárnap, 18.15) Nők Bőcs KSC - Hajdúnánás (szombat, 16.00) óöd - Miskolci Honvéd (vasárnap, 17.30) ennek megfelelően tisztes helyt­állást várok a fiúktól. Kielemez­tük riválisunk játékát, de mivel minden játékrendszer ellen meg­van az ellenszerük, ezért nagyon nehéz meccsre számítok. A női mezőnyben a Bőcs KSC ma itthon szerepel.- Az egyik mumusunk, a Haj­dúnánás látogat hozzánk - mondta Molnár András, a Bőcs edzője. - A játékunk, főleg a tá­madó, gödörben van, de próbá­lom ácsolni azt a létrát, mellyel kimászunk belőle. Ami biztos, hogy szorgalmasan dolgozunk hétről hétre, aminek remélem meg is lesz az eredménye. A Miskolci Honvéd holnap Dunakeszin a Göd vendége lesz.- Ami pozitívum, hogy végre nem a gödi műfüvön kell játsza­nunk - mondta Kun Attila, a Mis­kolc trénere. - Ellenfelünk erejét mutatja, hogy Csömörön nyolc góllal verték meg a hazaiakat, ami nem kis fegyvertény, hiszen ők is a feljutáson gondolkodnak. A játékosok nagyon örültek, hogy Berzsenyi Mária is bekapcsoló­dott a szakmai munkába, s bí­zunk abban, hogy a közös munka hamarosan az eredményekben is meg fog mutatkozni, míg a mos­tani találkozón tisztes helytállást várunk a csapattól. Válaszolt a szakértő Markó György (képünkön sokszoros Balkán és magyar bajnok hosszútávfutó volt tegnap szerkesztőségünk szakértő vendége, aki első­sorban az őszi-téli időszak sportos öltözködésével kap­csolatos olvasói kérdésekre válaszolt, összeállításunkat a közeljövőben lapunkban is közöljük. ' (Fotó: SZIS) Háromesélyes borsodi rangadó Kazincbarcikán Labdarúgó NB II, 8. forduló: Kazincbarcika-Putnok, Sátoraljaújhely-Baktalórántháza Kazincbarcika, Putnok, Sá­toraljaújhely (ÉM - ME) - A labdarúgó NB II 8. fordulójá­ban egymással találkozik a két észak-borsodi gárda. Va­sárnap délután ugyanis a put- nokiak a Kazincbarcika ott­honában vendégszerepeinek. Ugyanebben az időpontban a Sátoraljaújhely a Baktalóránt- házát fogadja. Az elmúlt fordulóban a Ka­zincbarcika váratlan vereséget szenvedett a BVSC otthonában, így nyilvánvaló, hogy az észak­borsodi rangadón javítani szeret­nének a sárga-kékek.- Kiélezett csatára számítok - mondta Kálmán Vilmos, a KBSC edzője. - Úgy vélem, hogy há­romesélyes a megyei rangadó, hiszen a Putnok egy jó erőkből álló, egységes gárda. Döntő lehet, hogy a fiatalos lendületünk mi­re lesz elég a rutinos vendégek­kel szemben. Ha elkapjuk a fo­nalat, akkor az is elképzelhető, hogy könnyedén nyerünk, de az A putnoki Tóth (Jobbra) holnap Barcikán lép pályára (Fotó: o. t.) is lehet, hogy szenvedni fogunk a Putnokkal szemben. A putnoki csapat a listavezető Makó ellen egy önbizalomnövelő döntetlennel hangolt a barcikai presztízscsatára.- Egy igazi rangadóra számí­tok - mondta érdeklődésünkre Kőrössy Pál, a Putnok edzője. - A találkozó abszolút háromesé­lyes, amiből a döntetlennel és a vendéggyőzelemmel egyértel­műen kiegyeznénk. Az utóbbi fordulóban nagyon jól játszott a csapat, ezért kellő önbizalommal vághatunk neki a barcikai kirán­dulásnak, de a helyzetkihaszná­lás terén nagyot kell javulnunk, hiszen legutóbb is ezzel volt a gond. A KBSC-t nem kell bemu­tatni nekem, tudom, hogy egy fi­atal, agilis együttessel kerülünk szembe. A rutin és a szervezett­ség azonban mellettünk szól. Támadó felfogásban- Érezhetően jobb kedvvel, és nagyobb elszántsággal dolgozott a csapat a héten, köszönhetően a Szentes elleni győzelemnek - vélekedett Zsófi József, az újhe­lyiek edzője. - Nyerhettünk vol­na nagyobb arányban is, de nem vagyunk elégedetlenek, az a fon­tos, hogy sikerült az első győ­zelmünket megszereznünk. Azt tudjuk, hogy a Baktalórántháza erős, jó erőkből álló csapat, de hazai pályán támadó szellemben, és ismét győzelemre éhesen fu­tunk ki a küzdőtérre. A PROGRAM j j j -jj jjj> >jjjj jji *j> * * t ji»111>»* * KBSC - Putnoki VSE (vasárnap, 15.00) ______/■.(; _______• | A KBSC várható kezdőcsapata: Varsányi - Hanász, Bányai, Har- nócz - Engi, Fekete, Deák, Bocz- ki, Kerekes - Kovács P. (Orosz), Simkő. A Putnok várható kezdőcsapata: | Regős - Szobóczki, Márkus, Mar- tis, Nagy - Borsi, Vicickő, Gál, Tóth - Koszta, Farkas T. Sátoraljaújhelyi TK - Baktalóránt­háza VSE (vasárnap, 15.00) Az STK várható kezdőcsapata: Kiss - Szoták, Ocsenás, Bodnár - Szabó S., Csáki, Janikó, Tokár, Ablonczy - Trembulyák, Pothurszky.

Next

/
Oldalképek
Tartalom