Észak-Magyarország, 2003. október (59. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-04 / 232. szám
2003. október 4., szombat GAZDASAG /7 HÍRCSOKOR 0 Kutatási alap. A Magyar Innovációs Szövetség támogatja a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap létrehozását. A szövetség úgy látja: az alap létrehozásáról szóló törvénytervezet garantálja, hogy a vállalkozási szféra terhei a járulékbefizetési kötelezettség ellenére 2004-ben nem növekednek. 0 Eredetiségvizsgálat. Hazánk szeretne teljes jogú tagja lenni annak a nemzetközi együttműködésnek, amely az importált gépjárművekre vónatkoző információcseréről szól - jelentette ki a Belügyminisztérium Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal Vezetője. Ahogyan a cégek látták... Miskolc (ÉM) - Változatos tapasztalatokat szereztek a munkaadók a tegnapi állásbörzén. Egyben egyetértettek, sok érdeklődő jelent meg. Bányai Zoltán (Betatherm Kft.):- Nagyon aktív az idei állásbörze, s igen színvonalasak a jelentkezők pályázatai. Érdekes, hogy míg korábban felsőfokú végzettségű jelentkezőből volt kevés, most ők vannak többségben. Ezt jól mutatja, hogy villamos- és gépészmérnöki állásajánlatainkra sokkal több jelentkező volt, mint a lakatos szakterületre. Egy problémát látok: ez pedig a nyelvtudás. Sok friss diplomás most készül letenni a nyelvvizsgát, hogy megkaphassa a végzettségét igazoló oklevelét. Ma már ez alapkövetelmény a cégeknél, s mi is nagy hangsúlyt helyezünk a nyelvtudásra, tekintve, hogy eladásaink 60 százalékát a német export teszi ki. Rátóczi Viktor (D&D Kft.):- Mindkét félnek, a munkaadónak és a munkavállalónak is kölcsönös segítség az állásbörze, hiszen munkaadói részről sokkal kedvezőbb, ha nem a munkaügyi központ adatbázisából választunk, hanem egy személyes kontaktus alapján. Most kifejezetten műszerészt keresünk, de ha más, tevékenységünkbe illeszkedő szakterületről jelentkeznek, akkor belső adatbázisunkba vesszük, s üresedés esetén elsőként ezeket az embereket keressük meg. Úgy tapasztalom, hogy sokan, akik korábban elhagyták a megyét, a régiót, mert itt nem tudtak elhelyezkedni, eljönnek ezekre az állásbörzékre, s ha találnának megfelelő állást, szívesen visszajönnének. Garava József (Samsung Electronics):- Első alkalommal vettünk részt ezen az állásbörzén, s azt tapasztaltuk, hogy nagyon sok álláskereső volt. Az is kiderült ugyanakkor, hogy az itt élők nem ismerik a Samsungot - nem mint terméket, hanem magát a céget. Sokan felálltak az asztaltól, amikor kiderült, hogy nem helyi munkát kínálunk. Ugyanakkor erre számítva mi eleve úgy érkeztünk, hogy biztosra mondtuk: budapesti szállást tudunk biztosítani, s az utaztatást is vállaljuk. Ez 20-25 főnek felelt meg, ők potenciális jelöltek. Hogy miért jöttünk el erre az állásbörzére? Idén a Samsung újabb beruházást hajtott végre és ehhez emberekre is szükségünk van, de ezt a hirtelen felmerült igényt a helyi munkaerőpiacról nem tudtuk kielégíteni. Készpénzzel fizetnek Rátka (ÉM - FL) - Amire korábban nem volt példa: az átadás-átvételkor azonnal fizetnek a borszőlőért. A közelmúltban rendhagyó módon a Mályi-Kistokaji Hegyközség területén megesett ez az eset, s most Rátkán is ez történik. Csütörtökön kezdődött meg a Tokaj- Hegyalján termett szőlők felvásárlása Rátkán. A vevő, az Alabárdos 2000 Bt. ügyvezetője, Kovács Zsolt elmondta, összesen 260 tonna megvételét tervezik. Már az első napon 800 mázsát vettek át, de a jövő szerdáig számítva már tele van az előjegyzési naptáruk.- Egészséges, taposásmentes szőlőt veszünk át. A 16-17 cukorfokosért 53, a 17- 18 közöttiért 58, a 18-19-esért 63 forintot fizetünk kilogrammonként. Tállyáról, Mádról, Rátkáról, Ondról, Szerencsről szállítanak a termelők és mi azonnal fizetünk a származási dokumentumok bemutatása után - tájékoztatta lapunkat Kovács Zsolt. Sokan azonnal találtak munkát a börzén A több száz munkahely egy része a helyszínen „elkelt”, többeket visszahívtak a cégek Sokan próbáltak szerencsét az állásinterjúkon (Fotó: Bujdos Tibor) Miskolc (ÉM - OlKa) - Száz munkáltató, több mint ezer állásajánlat, háromezernél több látogató a mérlege a miskolci és szikszói munkaügyi kirendeltség tegnapi állásbörzéjének. A délelőtt 10 órakor kezdődő rendezvényre még fél 11-kor is csak hosszú sorban állás után juthattak be az álláskeresők a Hermán Ottó Gimnázium torna- csarnokába, s délig a munkaadók asztalainál is a sorakozás volt a jellemző. Akárcsak tavaly, a Bosch asztalánál most is egy kisebb tömeg állt, ennek másik véglete a kisebb cégek, akikhez oda-odatévedtek az emberek, de egyértelműen kiderült: többségük a jelentősebb cégek állás- ajánlatai között tallózott. Fő a részvétel? Néhány éve az állásbörzéken szinte csak gondosan összeválogatott ruházatban jelentek meg az emberek, a nők többnyire kosztümben, a férfiak öltönyben. Ma már ennek - úgy tűnik - nincs jelentősége, olyannyira, hogy többen melegítőben, s az álláskeresők 90 százaléka utcai ruházatban jelent meg, nem éreztetve, hogy lényeges lenne a kinézet. Elvétve láttunk csak olyan álláskeresőt, aki megjelenésével is azt kívánta tükrözni a rövid elbeszélgetés során: a cégnek rám van szüksége (lehet, hogy nem is álláskereső volt?). Pedig a munkaadók nagyon is figyelik az ápoltságot, az öltözetet, s az első fél percben kialakul a szemközti székre leülő emberről egy benyomás, amit később rendkívül nehéz megváltoztatni. Vagyis az állásajánlatnál nagyon sokszor a tudás mellett a megjelenés a döntő. Állásbörze-eredmény Érdekessége volt még az állásbörzének, hogy többnyire pályakezdők. vagy 40 éven túli álláskeresők jelentek meg. Az összesítés szerint 3244 fő vett részt az eseményen, 2623 elbeszélgetés történt, ebből 308 főt rendeltek vissza a cégek egy későbbi állásinterjúra, míg 238 esetben a helyszínen „megköttetett . az egyezség” munkaadó és munka- vállaló között. JJJjjgjgjj .iJ j'J jJ . 1) JJ U -U, ÍJ i! http://hlrek.boon.hu vJ A nagyvilág és régiónk hírei MEGKÉRDEZTÜK: HASZNOSNAK TALÁLJA-E AZ ÁLLÁSBÖRZÉT? M ost vagyok először állásbörzén, de mint a jelenlétem is tanúsítja, hasznosnak tartom. Több olyan cég is van, ami tetszik nekem és bízom benne, hogy valamelyiknél sikerül munkát vállalnom. Bari Viktor (22), Miskolc J ónak tartom a rendezvényt. Igaz, tavaly nem sikerült munkát találni, mert csak érettségim van és akkor nem volt ilyen végzettséggel megfelelő állás, de most több helyre is beadtam az önéletrajzomat. Molnár Írisz (20), Miskolc zom abban, hogy megfelelő állást találok, megfelelő fizetéssel, ráadásul hosszú távra. Most még csak nézelődöm, tapasztalatot gyűjtök, aztán meglátjuk. Perger Roland (19), Miskolc M indenképpen hasznos egy ilyen rendezvény, elég sok munkaadó jelent meg, bár eddig még nem találtam olyan ajánlatot, ami tetszene. Asztalos vagyok, de más jellegű munka is érdekelne. Buder Viktor (18), Sajóecseg jünk, és szerezzünk tapasztalatot. Ez az utolsó év az iskolában, s nem árt előre feltérképezni a terepet, jövő ilyenkor lehet, hogy már élesben megy a nézelődés. Forró Gábor (17), Miskolc Szezonváltó. Vitathatatlanul hűvösebb idő is. így a butikok kínálatában a könnyű nyári ruhákat felváltották a melegebb öltözékek. (Fotó: Ádám János) Ellenzik az agrárcégek eladását Megyénkből három cég lehet az érintett Miskolc (ÉM) - Három megyei cég lehet érintett az agrárcégek privatizációjában: a Tokaj Kereskedőház Rt., a Szerencsi Mezőgazdasági Rt. és az Abaúj Charolais Rt. A Fidesz képviselői azt szeretnék elérni, hogy a kormány gondolja át eladásukat. Királyi birtok volt- A Tokaj Kereskedőház Rt., azaz az egykori királyi birtok mindig is állami tulajdonban volt - érvelt dr. Szabó Csaba, a Fidesz Gazda Tagozatának megyei vezetője egy minapi sajtótájékoztatón. - A társaság az elmúlt éveket 4-500 millió forint nyereséggel zárta, egészen tavalyig, amikor veszteséges volt. Mivel jól ismerem az rt. gazdálkodását, azt kell gondolnom, hogy a privatizációra való előkészítés miatt kellett így lennie. A kormány álláspontja szerint ugyanis a veszteséges társaságokat értékesítik. Mint mondta, érthetetlen az is, a Szerencsi Rt., amely évek óta több százmilliós nyereséget produkál, hogyan kerülhet a listára, és az abaújiaknál is indokolatlannak tartják a privatizációt. Eladják, de milyen áron Csatlakozva hozzá Hörcsik Ri- chárd elmondta, a kormány a privatizáció felgyorsításával igyekszik elérni az állami adósság csökkentését. A kérdés, hogy milyen áron? Mert szabad-e privatizálni egy olyan céget, amely unikumot állít elő? És szabad-e privatizálni egy olyan céget, amely integrátori szerepet tölt be a térségben? Édesebb és tisztább is idén a cukorrépa Megkezdődött a 115. répafeldolgozási kampány Szerencsen, nincs terméskiesés Szerencs (ÉM - FL) - A szeptember 30-ai főpróba után október 2-án megkezdődött Szerencsen a 115. répafeldolgozási kampány, melynek során 330 ezer tonna répából mintegy 42 ezer tonna cukrot kívánnak gyártani, várhatóan 52 nap alatt. A Szerencsi Cukorgyár Rt. a hazai cukorellátásból 12 százalékot képvisel. Feldolgozói kapacitását tekintve a 6 működő gyárat figyelembe véve a 4. helyet foglalja el. A tervezett mennyiség- A répatermesztésre (is) kedvezőtlen nyári időjárás a Szerencsi Cukorgyár termelőit nem sújtotta olyan mértékben, mint az ország egyéb területeit, ezért nem számolunk nagy termés- kieséssel - tájékoztatott Pallai Miklós vezérigazgató. - Idén 330 ezer tonna répa feldolgozására számítunk: Borsodban 68, a Hajdúságban 165, Szabolcsban 97 ezer tonna répa termett. Édesebb cukorrépa- A kampányra való felkészülés a szokásos körülmények között történt. Jelentős fejlesztést nem hajtottunk végre, viszont energiamegtakarítást eredményező kisebb beruházást igen - folytatta. A kampányra a közel 200 állandó dolgozó mellé ugyanennyi ideiglenes munkavállalót vettek fel Szerencsen. Ez a létszám a hajdaninak csak töredéke. Az első répaszállítmányok már beérkeztek a gyárba, elsősorban a környező gyárközeli termelő partnerektől. A vizsgálatok azt ff............ A répa cukortartalma magasabb, a szennyezettsége kisebb, mint a korábbi években. Pallai Miklós vezérigazgató ..........................ff mutatják, hogy a répa cukortartalma a korábbi évekétől magasabb és a szennyezettsége is - az első szállítmányoknál - kisebb volt. A felvásárlási árat a már évekkel ezelőtt kialakult és mindeki által elfogadott gyakorlatnak megfelelően a cukorárhoz kötődően állapították meg. Új csomagolóanyagban- A 42 ezer tonna cukor egy részét a cégcsoport hatvani telephelyén lévő silóba szállítjuk át, ennek minősége különleges és a közkedvelt Pepsi üdítőital gyártásához használják. A hagyományos 1 kg-os kiszerelés mellett továbbra is gyártjuk a mokkacukrot, ami a boltokban már új csomagolóanyagban fog megjelenni. Az új „dizájn” bevezetése egyébként folyamatos lesz, a mokka után a többi termékünknél, a porcukornál, a tasakos cukornál és az 1 kg-os cukornál is öltözetet váltunk - tudatta a vezérigazgató.