Észak-Magyarország, 2003. október (59. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-01 / 229. szám

2003. október 1., szerda ÉSZAK NIAGYARORSláG# ORSZÁGBAN-VILÁGBAN / 2 HÍRCSOKOR 0 Tony Blair kormányfő hazudott, de maradjon - így véli a britek jelentős része. Szerintük hazudott, amikor az Irak jelentette veszéllyel indokolta a fegyveres beavatkozás szükségességét. A kormányzó baloldal továbbra is a legnép­szerűbb politikai erő. 0 Lerombolták az Iszlám Dzsihád szélső­séges palesztin szervezet egyik aktivistá­jának házát az izraeli katonák kedden haj­nalban Ciszjordániában. A 22 éves Mah- mud Hamdanon gyilkosság miatt álltak bosszút. 0 Amerikai halott. Egy katona meghalt, kettő megsebesült egy összecsapásban Af­ganisztánban hétfőn. Paktika tartomány­ban a katona „koalícióellenes katonákkal vívott harcban” szerzett sebeibe halt bele. Horvátország arra számít, hogy 2007-re EU-tag lesz Zágráb, Budapest (MTI) - Horvátország arra számít, hogy 2007-re lehet tagja az európai uniónak, és addigra remélhetőleg lezárulhat az ország gazdasági struktúra- váltása is. Egyebek mellett erről beszélt a horvát államfő Budapesten, a Kereskedel­mi és Iparkamara üzleti fórumán. Stipe Mesic kifejtette, hogy kiemelt figyelmet fordítanak a kivitel növelésére és az út­hálózat fejlesztésére. Ebből a szempontból különösen fontosnak mondta, hogy megépüljön a Rijeka-Zágráb-Budapest au­tópálya, mert ez különösen kedvezően hat­na a magyar-horvát gazdasági kapcsola­tok alakulására is. Major István, a Külügy­minisztérium Integrációs és Külgazdasági Államtitkárságának helyettes vezetője ar­ról szólt, hogy a 2001-ben aláírt ma­gyar-horvát szabadkereskedelmi megálla­podás következtében jelentősen nőtt a két ország közötti áruforgalom, az idén az év végére értéke átlépi a félmilliárd dollárt. Sokba kerül az iraki háború London (MTI) - A brit kormány által az iraki háborúra és a háború utáni idő­szak költségeire elkülönített 3 milliárd font (4,5 milliárd dollár) csaknem elfogyott, és a végső számla elérheti ennek a kétszere­sét is - ez derül ki az egyik vezető londo­ni hadászati és politikai agytröszt kedden ismertetett új elemzéséből. Á Stratégiai Ta­nulmányok Nemzetközi Intézetének (IISS) tanulmánya szerint a folyamatos katonai jelenlét a háború vége óta is havonta 100 millió fontjába kerül a brit költségvetés­nek. A közvetlen harci cselekmények költ­sége 1,6 milliárd'font volt, a háború előt­ti felvonulás 700 millió fontba került. maui/ieilieics. Gerirard scnroder ne­met kancellár (jobbra) és Jacques Chirac francia elnök a Tony Blair brit kormány­fővel tartott hármas csúcstalálkozón Ber­linben szeptember 20-án. A három politi­kus megpróbálja elsimítani azt a viszályt, amely az iraki beavatkozás kapcsán ta­vasszal megosztotta őket. (Fotó: EPA) Az önkormányzatok 50 milliárddal többet kémek Ez a kormány is úgy érzi: legegyszerűbb a települések pénzéből szanálni a költségvetést Medgyessy Péter, Lendvai Ildikó és Katona Béla az ülésteremben (Fotó: MTI) Budapest (MTI) - Az ön- kormányzati szövetségek ve­zetői azt kérik a kormánytól: valósítsa meg a közigazgatá­si-önkormányzati finanszíro­zási reformot, és 50 milliárd forinttal többet fordítson az önkormányzatokra. Ezt Demszky Gábor jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján. A fő­polgármester a Települési Önkor­mányzatok Országos Szövetségé­nek (TÖOSZ), a Magyar Faiuszö- vetségnek, a Községi Ön- kormányzatok Szövetségének (KÖSZ), a Kistérségi Önkormány­zatok Szövetségének és a Magyar önkormányzatok Szövetségének vezetőivel tartott megbeszélést az önkormányzatok napján a jövő évi költségvetésről. Már a negyedik Az öt szövetség vezetői közös nyilatkozatukban kijelentették: a beterjesztett költségvetéshez képest 50 milliárd forint többlet kellene az idei szint megtartá­sához. Immár a negyedik szabadon választott kormány érzi úgy: legegyszerűbb, ha az önkor­mányzatok pénzéből szanálja a költségvetést. Az elmúlt években az önkormányzatok valahogy túlélték a folyamatos megszorí­tásokat, mára azonban többsé­gük felélte tartalékait - jelentet­te ki Demszky Gábor. Elmondta: a jövő évi költségvetés terveze­te szerint az önkormányzatok­nak kevesebb pénzből több feladatot kellene ellátniuk, ami bezáró iskolákat, elmaradó beru­házásokat, leálló tömegközleke­dést, azaz az önkormányzatiság felszámolását jelenti. Emlékezte­tett rá: a kormány azt ígérte, fel­számolja az önkormányzatokat megkülönböztető diszkriminatív szabályozásokat. Közös nyilatkozat Emellett az önkormányzati szövetségek vezetői garanciát kérnek az önkormányzati finan­szírozási rendszer gyökeres re­formjára 2004-ben és a kistérsé­gi rendszer 2005-ös bevezetésére. Azaz a kormány biztosítsa a kö­telező feladatokhoz a szükséges pénzügyi fedezetet - mondta Demszky Gábor. Megoldást kell találni az olyan fedezetlen önkor­mányzati feladatok normatív fi­nanszírozására, mint például a nagyvárosi tömegközlekedés vagy a belterületi utak felújí­tása - olvasható a közös nyilat­kozatban. http:/ forum.bppn.hu Szóljon hozzá! \Wi Lövöldözés Nisben: négy halott Belgrád (MTI) - A szerb tit­kosszolgálat négy tisztje vesztet­te életét, három pedig megsebe­sült a dél-szerbiai Nis városban kedden, amikor saját kollégájuk géppisztollyal tüzet nyitott rájuk. Az első, meg nem erősített hírek még arról szóltak, hogy rend­őrök estek áldozatául a lövöldö­zésnek. A szerb belügyminisztérium hivatalos közleményében tájékoz­tatott a délelőtt történt esetről. Eszerint Vladan Rovcanin, a Biz­tonsági-információs Ügynökség (BIA) tagja géppisztolyával beron­tott a szakszolgálat nisi hivata-' lába, lelőtte négy kollégáját, s hármat megsebesített. A belgrá­di tömegtájékoztatás szerint a tá­madó lelőtte főnökét, annak tit­kárnőjét és két kollégáját, hármat pedig megsebesített. A sebesülte­ket a nisi kórházba szállították. A kedvezménytörvény „győzelem” Strasbourg (MR) - A ro­mán miniszterelnök hazája és Magyarország szempontjából egyaránt fontos diplomáciai győzelemnek nevezte a ked­vezménytörvényről szóló meg­állapodást. Adrián Nastase az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében ugyanakkor úgy vélekedett, hogy a kettős állampolgárság még problé­mákat fog okozni a szervezet­ben. Magyar hozzászólók kér­déseire, a Székelyföld esetle­ges autonómiájára utalva, a román kormányfő kifejtette, hogy Bukarest ellenzi a kol­lektív etnikai autonómia gon­dolatát, de a közigazgatási autonómia elvét támogatja. Óriási felháborodás Szabadka, Belgrád, Buda­pest (MTI) - A magyar Külügy­minisztérium utasította szabad­kai főkonzulját, hogy a helyszí­nen tájékozódjon az újvidéki ka­tolikus temetőben történt kegye­letsértésről és a helyi hatóságok intézkedéseiről. Vajdaságban és Szerbiában óriási felháborodást és tiltakozási hullámot váltott ki az újvidéki temetőgyalázás. -Szer­biai pártok és szervezetek soka­sága ítélte el a sírrongálást. Korai lenne újraindítani Paks (MR) - A Paksi Atomerő­mű vezérigazgatója szerint jövő tavasszal vagy nyáron nyújthat­ják be a kérelmet az Országos Atomenergia-hivatalnak a 2-es blokk újraindításához. Kocsis Ist­ván elmondta, jó esetben van esély arra, hogy a blokk már a kárel­hárítási munkák befejezése előtt áramot termeljen. Közben az Or­szágos Atomenergia-hivatal nuk­leáris biztonságért felelős vezető­je korainak minősítette a Magyar Villamos Művek vezérigazgatójá­nak tegnapi nyilatkozatát, amely szerint nincs akadálya a blokk új­raindításának. Lux Iván elmond­ta, hogy a döntésnek számos mű­szaki és biztonsági feltétele van, amelyeket még tisztázni kell. Orbán hajlandó Dáviddal ünnepelni Budapest (MTI) - Orbán Vik­tor kész közösen ünnepelni Dá­vid Ibolyával az ’56-os forrada­lom évfordulóját. A pártelnököt a Fidesz és az MDF II. és XII. ke­rületi szervezetei kérték fel, hogy a demokrata fórum elnöké­vel közösen emlékezzenek meg október 23-án - nyilatkozta Ré­vész Máriusz, a Fidesz szóvivő­je. Hozzátette, tudomása szerint Dávid Ibolya is igent mond a fel­kérésre. A közös rendezvényt a fideszes Pokorni Zoltán és az MDF-es Balsai István szervezi. Világesemények októberben Október 7., Kalifornia: A filmes akcióhős Amold Schwarzenegger első igazi megméret­tetése politikai pályafutása során. A repub llkánus termlnátornak most a demokrata szí­nekben induló Gray Davíst kel! legyőznie, de nem a szerepeiben használt esz­közökkel. hanem politikaiakkal. Október 20-21., Thaiföld: Ebben az idő­szakban az ázsiai térségre irányul a világ figyelme, hiszen a gazdaságilag legfejlettebb országok közül 21 nemzet ve­zetői tanácskoznak majd különleges biz­tonsági körülmények között, a terror által fenyegetett térségben. I Október vége, Malajzia: A miniszterel­nök, Mahathir Mohamad a novemberi választások előtt 'emond hivataláról, hogy ezzel segítse a szavazások tisztessé­gességét, és elősegítse az igen népszerű Anwar Ibrahim hatalom­ra jutását. Október 7., Indonézia: Myanmar, engedj ve az erős politikai nyomás-1 nak, engedélyezi, hogy Dél­kelet Ázsia demokratikus vezetői találkozót tarthassa1’ nak az elnyomás ellen har- \ coló Aung San Suu Kyl veze- \ - tésévei. V 1 Október 21., New York: Bemutatják a nagy- közönségnek az el ső olyan versgyűjte­ményt. mely csak a ku­tyákhoz fűződő emberi, érzelmekről szól. A kötet mű­veinek írói Shakespeare-től a pápáig terjednek. : Október 10., Ausztrália: Elkezdődik a rögbi világbajnokság a Sydneyben lévő Olimpiai Stadionban, ahol a nyitómérkőzésre több mint 80 ezer nézőt várnak a rendezők. Október 5., Csecsenföld: Akhmad Kadírovnak van a legna­gyobb esélye arra, hogy megnyerje az első igazán demokratikus válasz­tásokat Csecsenföldőn. Október 30., Spanyolország: Az USA, engedve a nemzetközi nyomásnak, részt vesz azon a sok ország által támogatott konfe­rencián. melyen az Iraknak jövő­re nyújtandó kiemelt ségé- lyekrői tanácskoz- rjfí:<y'v nak majd. Október 16., Vatikán: II. János Pál pápa 25 éve került a katolikus egyház élére. A 83 éves pápa nagyon beteg, testét megviselte a be­töltött tiszttel járó életmód. 25 év alatt 130 országba látogatott el. több mint 1 millió kilométert utazva. © ÜRAPHIC NCWS ♦ j ? Kiadóvezető, felelős kiadó: Szabó Miklós _____ IMflJrifif* immiMMk # Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@fts7ak.boon.hu). Értékesítési vezető: Farkasné Lovász Zita Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: az 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-260, e-mail: ehird@eszak.boon.hu Szerkesztőség telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-262. E-máil: eszeri@eszak.boon.hu Kiadja az Inform Média Kft, 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Postafiók 178. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Fiben Tamás. Telefon: 06-52/526-626. ISSN 0133-0357- Miskolc, Maros Éva (maros@eszak.bQon.hu). Terjesztési vezető: Hausel László (laszlo.hausel@eszak.bQon.hu). Marketingvezető: Szűcs Edina 0 zakteri@eszak.boon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1090 forint, negyedévre 3190 forint, fél évre 6090 forint, egy évre 11 690 forint, apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. r^ATESZ'

Next

/
Oldalképek
Tartalom