Észak-Magyarország, 2003. szeptember (59. évfolyam, 203-228. szám)
2003-09-03 / 205. szám
2003. szeptember 3., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI SPORT / II és vezetékes hálózatba REKONSTRUKCIÓTÖRTÉNET Miskolc (ÉM) - Minden jel arra utal, hogy végre kezdetét veszi a diósgyőri stadionrekonstrukció: lapunk ezen alkalomból megpróbálta - a teljesség igénye nélkül - összegyűjteni az eltelt három esztendő legfontosabb momentumait, melyek a témával kapcsolatban napvilágot láttak az Észak-Magyarországban.-2000. december 2.: Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter bejelentette: a stadionrekonstruk- ciős program nem 36, hanem 38 stadiont érint majd, mivel a szegedi és diósgyőri pályát is felújítják. Miskolc sportért felelős alpolgármestere, Juga György szerint a sportminiszter bejelentésével csupán egy lehetőség adódott, amellyel a városnak (még) élnie kellene. 2001..június 14.: Két év múlva, a 2003/2004-es labdarúgó-bajnokságban már valamennyi, a rekonstrukcióban érdekelt csapat új stadionjában játszhat - jelentette be Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter.-2001. november 12.: Lapunk interjút készített Deutsch Tamás sportminiszterrel, aki azon kérdésünkre, hogy mikor kezdődik el Diósgyőrben és mikor fejeződhet be a stadionrekonstrukciós program, ezt válaszolta: ,,2002-ben indul, és a rá következő évben fog befejeződni.-2002. szeptember 21.: Reszeli Soós István, a Diósgyőri VTK Kft. menedzser-igazgatója lapunknak azt nyilatkozta, hogy az Andrássy úti stadion villanyvilágításának megvalósítására a Magyar Labdarúgó Ligától, ha kölcsönben is, de megvan, meglenne a pénz. Azonban arra a kérdésre, hogy mikor lesz az első kapavágás, Pelcz Gábor, a Diósgyőri Sportlétesítményeket Működtető Kht. ügyvezető igazgatója még nem tudott válaszolni.-2002. december 12.: Orosz Lajos alpolgármester szerint, ha nem Magyarország rendezi a 2008-as futball Eb-t, a miskolci stadionrekonstrukciós program akkor is megvalósul. Igaz, akkor nem új stadion épül, hanem a jelenlegi korszerűsítése kezdődik el. Első lépcsőben a fények gyulladnának ki Diósgyőrben - a tervek szerint jövő április táján.-2003. Január 22.: Az idén lesz villanyvilágítás, s megújul a stadion főépülete is - hangzott el mindez azon a sajtótájékoztatón, melyen Simon Gábor, a Stadion Tulajdonosi Bizottság miskolci tagja, illetve Orosz Lajos sportügyekért is felelős alpolgármester adott tájékoztatást a 2003/2004-es stadionrekonstrukciós programról. Simon Gábor úgy prognosztizálta, hogy a villanyvilágítás a nyár végére készülhet el.-2003. Június 10.: Két alapkövet raktak le a diósgyőri stadionban, a DVTK - PMFC bajnoki focimérkőzés szünetében: Gyurcsány Ferenc sportminiszter és Káli Sándor miskolci polgár- mester egyet, valamint a szurkolók egy másikat helyeztek el a gyár felőli oldalon, a jobb oldali sarokzászlő melletti gödörben, annak apropóján, hogy elindul Miskolcon a stadionrekonstrukciós program.-2003. Július 5.: A Misport Kft. nevében Molnár Zoltán ügyvezető, a DSM Kht. képviseletében Murányi Zsolt, a Stadion Inveszt nevében Dékány Imre és Simon Gábor, aki a város delegáltja a Tulajdonosi Bizottságban, aláírta azt a megállapodást, amely a stadionrekonstrukciós program teljes menetét rögzíti. A villanyvilágítás megvalósítását közbeszerzési pályázaton a Lysis Kft. nyerte el, melynek képviselői úgy gondolják: a munka napokon beiül elkezdődhet, s két hónap múlva, szeptemberben véget is érhet. Három hét múlva már alapokat betonoznak Amire annyit és oly sokan vártak: végre kezdetét veszi a diósgyőri stadionrekonstrukció Molnár István Miskolc (ÉM) - Éveken át arról szóltak a hírek, hogy na majd ekkor és ekkor elkezdik a Diósgyőri Stadion rekonstrukcióját, aztán nem történt semmi. Most már tudjuk: három hét múlva betonozzák a világítótestek helyét. A programban részt vevő felek július elején aláírásukkal szentesítették a projekt teljes menetét, aztán sokáig semmit sem lehetett hallani a munkálatok hogyan állásáról. Egészen tegnapig, amikor az érdekeltek már a helyszínen tájékozódtak arról, hogyan és hová kerüljenek azok a bizonyos világítótestek: a stadion klubhelyiségében megtartott egyeztetésen, terület átadáson, Folyik a diskurzus, a tervezés (Fotó: Kőhalmi Péter) majd az azt követő terepszemlén ott volt Pelcz Gábor, a tulajdonos DSM Kht. ügyvezetője, Deme László, a villanyvilágítás megvalósítását közbeszerzési pályázaton elnyert Lysis Kft. ügyvezetője, aztán Farkas László, szintén a kivitelező Lysistől, Viszlai József tervező, Molnár Zoltán, a beruházó Misport Kft. ügyvezetője, Janek László a bonyolító Stadion Invest Rt. képviseletében, továbbá Orosz Lajos, Miskolc sportért is felelős alpolgármestere. November közepén Deme Lászlótól megtudtuk, hogy most kapták kézhez a talaj- vizsgálat eredményét, amely az alapozási tervekhez nélkülözhetetlen, aztán konkrétumként elhangoztak különböző időpontok is, úgymint: mostantól számítva három hét múlva, szeptember 20-a táján megkezdhetik az alapok betonozását, rá három hétre érkezhet az első kettő, hét nappal később pedig a másik két tartóoszlop (az elképzelések szerint a négyet egyszerre állítanák fel). A helyi áramszolgáltatónak november elején kell a villamosenergiát biztosítani, vagyis optimális esetben november 15-én villanyfényes meccset lehetne rendezni. A mintegy 100 millió forintos költségvetéssel bíró világítás (amelyben már benne foglaltatik a trafóház is) persze csak az első lépcsője a rekonstrukciónak, mert mint azt Pelcz Gábor elmondta: az erre az évre „leosztott” maradék százmillió forintból a „féligrossz” állapotban lévő tetőt kijavítják, átépítik a volt „nagy” súlyemelőcsamokot, ahol öltözőket alakítanak ki, s ide teszik át a játékoskijárót. www.boon.hu http://sDort.boon.hu > Mondja el a véleményét! Megkérdeztük: Örül-a annak, hogy elkezdődik a stadionrekonstrukció? T ermészetesen örülök, hiszen egy villanyfényes stadionra szüksége van Miskolcnak, de nem csupán a jelenleg alacsony színvonalon lévő futball számára, hanem más események miatt is. És még egy: hosszú távon kell' egy első osztályú csapat... Gáborjányi Attila (35) SPORTSZERVEZŐ E zt a hírt csakis pozitívan lehet fogadni. Sokat hallunk arról, hogy az ország több pontján is épülnek, megújulnak a sportkomplexumok, a jégpályák, ám Miskolc eddig kimaradt. Ha jó lesz a csapat is, a hangulat miatt biztosan fogok meccsre járni. Verba Gábor (32) JÉGKORONGOZÓ R emélem, a rekonstrukciós program nem fog megállni a villanyvilágításnál, s a mostani áldatlan állapotok megoldódnak majd a jövőben. Ez a város és ez a megye emberibb, kulturáltabb körülményeket érdemel ezen a téren. Daragó Lászlóné (49) SPORTIGAZGATÓ H ogyne örülnék! Ugyanakkor bízom benne, hogy a program végig fog menni, s nem fog leállni. Szerintem célszerűbb lett volna mással, a világítás helyett például a kiszolgáló helyiségekkel, a lelátók rendbetételével kezdeni. Kiser László (35) LABDARÚGÓ N agyon örülök neki, hiszen annak idején fiatalként sokat atletizál- tam a diósgyőri pályán, édesapám pedig focizott rajta. Szurkolok, hogy minél hamarabb rendbe hozzák, ez az ér-‘ deke mind a miskolciaknak, mind pedig a vidékieknek. Pásztor Judit (42) SPORTSZERVEZŐ Katona Gergely világbajnok! Tiszaújváros (ÉM) - Az elmúlt hétvégén ifjúsági világbajnoki címet nyert Katona Gergely révén tovább folytatódott a Tisza- újvárosi Vizisport Egyesület (TVSE) sikersorozata. Virág Tibor tanítványa - a szobi színeket képviselő Molnár Péterrel párt alkotva - a K2-500 méteres számban, izgalmas csatát követően utasította maga mögé a japán Komatsuban megrendezett viadal teljes mezőnyét. A szerdán este hazaérkező Katona Gergelyt Takács László, a TVSE ügyvezetője köszönti a Ferihegyen. Végeredmény: 1. Molnár Péter, Katona Gergely (Magyarország) 1:31.48, 2. Tóbiás Kawohl, Marc Rössler (Németország) 1:31.66, 3. Casper Nielsen, Casper Hamann (Dánia) 1:32.09. HirdetésMoskovits Kitti (9 éves) Vigyázz rám is! Jo Napot! Csúcsidő nélkül! Hálózaton belül Más mobil uleslel Az új Domino Nap díjcsomaggal ^ lazán átbeszélhetem a? egész napot! Hogy miéit' Mert csúcsidő nincs! Sót, ha a bará- }; ' tómat hívom hálózaton belül vagy anyuikat a vonalason percenként csak 33 forintot fizetek. Más mobilhálózatba is osszvissz 30 forint a percdíj s Nekem minden nap |ó napom van . . es Neked? EE3 Oommósok figyelem! Itt az új SMS-csomag is! Ezzel 375 Ft-éit 15 SMS-t lehet küldeni, így hálózaton belülre es kívülre egyaránt mindössze 25 rt-ba kerül egy üzenet! a Kapcsolat Magyarország legnagyobb ^ mobilszolgáltatója www.westekhu A Oű(TltoO NJP dliuotnag ÍMitOi 2lK További MWttick at tirfeMbi'o, t iv'ftcmbct 1 >obW tfvtfiyestk ’leív » v;.jfb,io és a >,t inlormácio 1210 (3 Wcstel MWtatAhot dtjmnnicvcn hívható), 06-1/265-9210