Észak-Magyarország, 2003. szeptember (59. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-06 / 208. szám

2003. szeptember 6., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁGÉ KULTÚRA / 6 HÍRCSOKOR 0 Új tárlat. Új kiállításra készül a mis­kolci színészmúzeum. A szeptember 18- án nyíló tárlaton színházi grafikákat, mis­kolci képzőművészek drámaillusztráció­it mutatják be. 0 Palota. A Palota Quintett lép fel a Vá­rosházi esték című sorozatban szeptem­ber 18-án, délután fél 6-tól a miskolci polgármesteri hivatal épületében. Kell egy hely - az Ifiházban Miskolc (ÉM) - A „Kell egy hely!” című - a Nemzeti Kulturális Örökség Miniszté­riuma és a Gyermek-, Ifjúsági és Sport­minisztérium által közösen kiírt - fejlesz­tési pályázaton 18 millió forintot nyert a miskolci Ifjúsági és Szabadidő Ház, az A épületben lévő nagytermének bővítésére. A pályázathoz Miskolc város biztosítja az önrészt. A beruházást a jövő év tavaszán szeretnék elkezdeni, ami a nagyterem bővítését, színpadának korszerűsítését eredményezi majd. Ezáltal lehetőség nyí­lik nagyobb létszámú közönség fogadásá­ra és a színpad alkalmassá válik nagyobb technikai apparátust érintő produkciók fo­gadására is. TELEVÍZIÓ Végzetes választás Balogh Attila Indlana Jones Figyelemfelkeltő címek hívogatnak a jö­vő heti tévéműsorban, ám nehéz megjó­solni, milyen minőséget takarnak (kivéve, ha valaki mindegyik alkotást ismeri; ajánlónk nem neki szól). Néhány hazai mű is köztük van. így a Sodrásban: ezt a klasszikust nyil­ván sokan ismerik, biztos nem kevesen szívesen nézik újra. Valakinek meg ép- penhogy új élmény lehet. „Pszichothriller” 1963 Magyarorszá­gáról. (Duna TV, kedd 20.30) Jó későn vetítenek Aztán itt az elmúlt évekből a Glamour az egyesen, igaz, jó későn (csütörtökön éjfél előtt) - nehogy megnézzük? Sok jó film tévés megjelenésével ugyanez a prob­léma. Például ugyanígy megjárta a kései vetítési idővel a pár esztendővel ezelőtti (könyv)siker, a Jadviga párnája a tv2-vel (kedd éjfél után), a nemrég elkezdő­dött Hitchcock-sorozat az MTVl-en (most szombaton a-Hátsó ablak 11-kor), vagy a Játszd újra, Sam! (megint tv2, szombat éj­fél), amit szívesen néznénk sokadszor is. Kivéve, persze, akik gutaütést kapnak Woody Allentől; ilyenek is akadnak. Vasárnap a két kereskedelmi egymás­sal verseng: az egyik a nyolcvanas, a má­sik a kilencvenes évek slágerét eleveníti fel - az Indiana Jones és a végzet templo­mát, illetve a Mén in Blacket. (RTL Klub, vasárnap 20.00; tv2, 20.00) Kölcsönzőben. A tanév kezdetével is­mét megnőtt a megyei, illetve a városi könyvtár fiókkönyvtárainak forgalma. Az olvasni vágyók már a szokásos nyitvatar­tási rend szerint kereshetik föl az intézmé­nyeket. (Fotó: Bujdos Tibor) Roma eredetmonda - bábszínpadon A miskolci Csodamalom az első félévben két bemutatót tervez, zenével, színészekkel Miskolc (ÉM - BGO) - Új székekkel, kifestett nagyte­remben kezdi évadját - a megszokottnál kicsit később - a miskolci bábszínház. Az év első felében a klasszikus darabok megtartásával két bemutatót terveznek. Az öt folyó legendája a roma eredetmondákra épülő, élő sze­replővel is játszandó darab, a mis­kolci Horváth István írta és a Mis­kolci Csodamalom Bábszínház mutatja be elsőként, október 26-án. Élő szereplők Ezt tudtuk meg Tulipán Gá­bortól, a színház augusztus el­sején kinevezett új művészeti vezetőjétől. Mint elmondta, az új évadban működését M. Német Erzsébet új igazgató irányításával folytató Csodamalom repertoárján első­» ......................... Az eddigieknél gyakrabban sze­repelnek majd népzenei elemek, élő szereplők. Tulipán Gábor MŰVÉSZETI VEZETŐ sorban azok a darabok marad­nak a tavalyiak közül, amelyek kötődnek az iskolai tananyag­hoz, kötelező olvasmányokhoz, így (báb)színpadon tartják a Há­Nemcsak a színész, a ruha is próbál Zeke Edit nem szívesen beszél a látványról Miskolc (ÉM - SzK) - Egy­részt az elképzeléshez képest a próbákon is sok minden változhat még, másrészt nem is illendő, hogy a bemutatóig sokat eláruljunk a részle­tekről. ' így indokolja ódzkodását a beszélgetéstől Zeke Edit jelmez- tervező. Majd október 10-én, mi­kor felgördül a függöny, s először megjelenik előttünk Dür- renmatt öreg hölgye... Anyagminták A kezében lévő anyagminták­ból a gyöngyház fényű szürkés árnyalatokat mutatja: az öreg hölgy jelmezét illetően ezekben NÉVJEGY Zeke Edit díszlet- és jelmeztervező. Született: Budapesten, 1960 Iskolái: 1978-ban érettségizett a Képző- és Iparművészeti Szak- középiskolában; 1979-től 1981- ig négy szemesztert végzett a Moszkvai Szurikov Képző- művészeti Akadémián; 1984- ben szerezte diplomáját a Ma­gyar Iparművészeti Főiskolán. Munkahelyei: 1984-től 1989-ig a Kecskeméti Katona József Színház állandó tervezője. 1992- től a Miskolci Nemzeti Színház tervezője Dijak: 1997 Színházi Fesztivál legjobb jel­mezterve­zés; 1998 Jászai Mari- dO; 1998 Színikritiku­sok dija gondolkodik, amikor beszerző- kőrútra indul.- Van egy-két állandó hely, ahol vásárolni szoktam. Az ott kapott anyagmintákat egymás­hoz illesztgetem. Ám ez még ko­rántsem jelenti azt, hogy az első ruha lesz a végleges - avat be Ze­ke Edit jelmeztervező. Kevesebb átöltözés- Kiderülhet, hogy amit papí­ron elképzeltem, az a valóságban mégsem használható. Az is elő­fordulhat, hogy teljes az össz­hang, ám a színpadon a színész nem érzi elég jól magát benne - sorolja a lehetséges nehézségeket Zeke Edit. De, mint mondja, mindez természetes velejárója a munkájának. A bemutatóig min­den változhat, elvégre a ruha is próbál. Az már eddig is kiderült: a főszereplő nem öltözik annyit, mint azt előre gondolták. Amit még sikerül a jelmezter­vezőből kihúzni: az öreg hölgy, ha kalapot nem is, de érdekes fejdíszeket biztosan viselni fog.- Hogy tollak? - kérdez vissza. - Még az sem lehetetlen - moso­lyog sejtelmesen. Az öreg hölgyön és közvetlen környezetén túl a rendező, Tor- dy Géza a történetet a mába he­lyezte. így az egyes szereplők számára szánt darabok fellelhető készruhák: különféle üzletekből, túrkálókból, színházi raktárból. Tervek és emlékek Az öreg hölgy látogatása Ze­ke Editben nem csupán terveket ébresztett, hanem emlékeket is. Látta Kaposváron, Ascher Ta­más rendezésében, sőt, részese lehetett a legendás Vígszínház­beli előadásnak is, Ruttkay Évá­val. Mint mondja, munkájában ezek az „előképek” nem befolyá­solták. ry Jánost és a János vitézt. Az újdonságokban pedig az eddigi­eknél gyakrabban szerepelnek majd népzenei elemek, élő szere­plők, igazi Mikulás-szezonra va­ló az Ivánkó István által írt Mesélő hópelyhek, amelynek be­mutatója november 30-án lesz. A terveik közt szerepel újabb klas?- szikusok, például Grimm-mesék adaptációja is. Divat és színház Céljuk, hogy olyan története­ket játszanak, amelyek a báb­színháznál - amely egyébként a nézők körében egyre kedvel­tebb és az önkormányzat is egy­re nagyobb figyelmet fordít üze­meltetésére - divatosabb gyer­mekszórakozási formáknál, a számitógépes játékoknál, digi­tális rajzfilmeknél jobban meg­mozgatja a kicsik fantáziáját. Báboznak, kérdeznek Az intézmény történeté­ben először kérdőíveken érdeklődnek a miskolci pe­dagógusoktól a színházról szerzett tapasztalataikról. A bábszínház egy 11 kérdés­ből álló ívet juttat el Mis­kolc minden óvodájába és általános iskolájába, hogy visszajelzéseikből pontosít­hassák, mire van igénye a legfiatalabb közönségnek. Öreg hölgy... Javában próbálják a Miskolci Nemzeti Színházban Az öreg hölgy látogatása című Dürrenmatt-darabot. Képünkön Tordy Géza rendező (jobbra) állít be egy jelenetet, Szegedi Dezső és Kulcsár Imre színművészek részvételével. A bemutató előadás október 10-én lesz. (Fotó: Kőhalmi Péter) Még tartja a helyeket a színház A régi bérletesekre is gondol a teátrum Miskolc (ÉM) - A régi bérleteseknek biztos he­lyük van a színházban - egyelőre. A Miskolci Nemzeti Színház szeptember 15-ig tartja azon ré­gi bérlőik helyét, akik a nyá­ron visszajelentkeztek és to­vábbra is igénylik bérletes he­lyeiket. A színház kéri, akik még nem vásárolták meg bér­leteiket, a fenti időpontig te­gyék meg. A jegyiroda nyitva tartása: hétköznap 10-18 óráig. http://eszak.boon Jiu írásaink a kultúra világából Sokan megváltották már... NAPLÓ Számtalan példa Serfőző Simon Számtalan példa bizonyítja, hogy az önzetlenség nem ve­szett ki, mint ritka növényfajta. Nem kevesen élnek közöttünk olyan honfitársaink, akik amikor segíteni kell, a világ legtermé­szetesebb dolgaként ajánlják fel pénzüket, más jellegű támogatá­sukat. Teszik, amit az embersé­gük diktál. Nem csak látványos, orszá- got-világot megmozdító akciók alkalmával tesznek erről tanúbi­zonyságot, hanem olyan esetek­ben is, amikor egyes emberek jutnak bajba. Pedig ilyenkor se­gítségnyújtásuk nem igen kap héthatár porát fölverő nyilvános­ságot, nem is azért teszik, ha­nem másként nem tehetnek. Tehát úgy tűnik néha, mintha minden rendjén lenne. Ám máskor épp az ellenkező­je tapasztalható: a közöny, el­fordulás, magára: sorsára hagyá­sa a másiknak. S kíméletlen csörtetése az önzésnek, átgázo- lás'mindenen és mindenkin. Hogy ez így volt mindig mi­óta világ a világ? A kétarcúság, kétféle magatartás, a rossz és a jó együtt volt, van, lesz is? Ez a kétféle kód van belénk táplálva - s hajlamainktól meghatározot­tan - sorolódunk egyik vagy a másik oldalra? Nekem úgy tűnik, hogy hajla­mainktól függetlenül is, hiába a számtalan ellenpélda, ez eredeti tőkefelhalmozásra kényszerítő időben, jobban fogyatkozik megnyilvánulása az önzetlen­ségnek, a másikra odafigyelés­nek, mint - divatos megfogal­mazással - ami benne van a pakliban. Vagy csak a nyilvánosság fó­rumai nagyítják fel a visszatet­sző jelenségeket? (Már amelye­ket persze!) Előbb-utóbb azon­ban kiteregetődik a szennyes. S a közelmúltban ez nem így volt. Nagyon nem így, tudjuk. Ám az is bizonyos, hogy el­fordulásunk, elfordításunk a val­lástól, az ateista nevelés nem a jóra való hajlamainkat erősítette. Ellenkezőleg. Fölszabadította a gátlástalanságot, önzést, egoiz­must. Aminek tövéről a gőg, dölyf, s a cinizmus is hajt. S e szapora gazt politikai közéle­tünk termi talán a legváltozato­sabb formában, számtalan válto­zatban. Noha ez a terület az, amelynek mindettől a leginkább mentesnek kellene lennie. Hiszen akik arra szánják magukat, hogy közéletünk, s a politika formálói lesznek, akik mások szolgálatára szegődnek, képviseletére közösségi ügyek­nek, azoknak kellene leginkább távol tartani magukat a fölényeskedéstől, mások lekezelésétől, semmibe vevésétől. S főleg attól, hogy a maguk zsebére dolgozzanak - mindannyiunk kárára. Nem mentség, hogy e vad­kapitalista jelenségeket bőven termő időben, a talpon maradás érdekében meg kell ragadni minden adódó lehetőséget, kí­nálkozó alkalmat. Nem mindegy azonban, milyen lehetőség az, s milyen alkalom. Ki és mi sérül ezáltal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom