Észak-Magyarország, 2003. augusztus (59. évfolyam, 178-202. szám)

2003-08-04 / 180. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG £ Vk-pillanatképek Cortessa (balra) pezsgőzik Dittmerrel Szívás Kuttor Csaba huszonhatodik lett Hetes kenuk a Dísztavon Tiszaújváros (ÉM - SZIS) - A július 26- án kezdődött és vasárnap záródott tisza- újvárosi TVK Triatlon Nagyhét utolsó sorsjegygyűjtési lehetőségét a szombat dél­utáni heteskenu-verseny jelentette. A belvárosi Dísztavon 64 egység vállal­kozott a mintegy százméteres sprinttáv tel­jesítésére. A résztvevők izgalmas páros csa­tákat követően döntötték el, hogy folytathat- ják-e a küzdelmet a körönként feleződő cso­portban, vagy a part széléről szurkolhatnak a többieknek. A legjobbnak ezúttal is a ta­valyi győztes, „Cunami” hetes fogata - Daragó Tamás, Dányádi József, Jakab Ist­ván, Jancsár Sándor, Czene András, Filip Attila, Homródi Zsolt - bizonyult. Korai ÉM-búcsú A döntőben az „Esélytelenek” - Kocsis At­tila, Zomboki Tibor, Tállai Tamás, Bari Ist­ván, Sánta Sándor, Kazsimér László, Kazsimér Zsolt - eveztek be a második hely­re, míg a bronzcsatát az „Újra Katasztrófa” - Bardóczi Krisztián, Szabó Csaba, Kovács Tamás, Kovács Tamás I., Halasi Gergő, Suhajda Sándor, Katona János - abszolvál­ta. A győztes gárda pólót, érmet és az Észak- Magyarország (ÉM) ajándékcsomagját, a 2-3. helyezettek érmet és ÉM-csomagot vehet­tek át az eredményhirdetéskor. Az Észak- Magyarországot képviselő hetes fogat - Haj­dú József, Berencsi Sándor Máté, Hausel László, Fenyves Attila, Bodnár Zoltán, Pász­tor Róbert, Szűcs István - a profikkal teletűzdelt mezőnyben egy kört tudott előrelépni, de a 16 közé jutásért egy vitat­ható rajtot követően búcsúzni kényszerült. Csapatunk keresi a rajthelyet Fotó: szis Anja Dittmer és Vladimír Polikarpenko nyert Az ITU-TVK Triatlon Szűcs István Tiszaújváros (ÉM) - A höl­gyeknél Anja Dittmer révén német, Vladimír Polikar- penkónak köszönhetően az uraknál pedig ukrán siker született a tegnap, Tisza- újvárosban megrendezett ITU-TVK Triatlon Világku­pán. Az olimpiai kvalifikáció szempontjából másfélszeres szorzójú borsodi viadalon a két győztes 750 Vk-ponttal gyarapodott. A Tiszán felállított ponton híd­ra 59 hölgyet - köztük öt magyart - szólított fel a közönség üdvri­valgása közepette a Péter Attila-Benjamin Sanson szpíker páros. Az első 1000 métere után az olasz Silvia Gemignani haladt az élen nyomában az ausztrál Pip Taylorral és az angol Anneliese Hearddel. A hosszú kihagyás után visszatért Harangi Petra remekül tartva magát az ötödik helyen ha­ladt. Az újabb 500 méter letempó- zását követően az élen álló hármas pattant leggyorsabban kerékpárra. A belvárosba érkezett élmezőny 15 kilométer elteltével harminctagú­ra bővült, melynek tagja volt Ha­rangi Petra is. Olimpikonunk, Molnár Erika és társai ekkor ­Eredmények Nők: 1. Anja Dittmer (német) 1:57:11, 2. Nadia Cortessa (olasz) 1:57:15, 3. Emma Snowsill (auszt­rál) 1:57:18, ...14. Molnár Erika (magyar) 1:59:27, ...30. Szabó Zi­ta (magyar) 2:02:07, ... 41. Walkó Andrea (magyar)2:04:37, ...46. Danka Olga (magyar) 2:08:03. Férfiak: 1. Valdimir Polikarpenko (ukrán) 1:46:29, 2. Dmitrij Gaag (kazah) 1:46:40, 3. Andrew Johns (angol) 1:46:49, ...26. Kuttor Csa­ba (magyar) 1:50:17, . 28. Bajai Péter (magyar) 150:24, . 30. Bíró zsolt (magyar) 1:50:31, ...39. Var­ga Szabolcs (magyar) 1:51:52, ... 42. Hóbor Péter (magyar) 1:52:21, ...46. Török Dániel (magyar) 1:52:57, . 48. Lipták Tamás (ma­gyar) 1:53:47, ...55. Pocsai Ba­lázs (magyar) 1:56:30. Világkupán az esélyesek közül nagyon sokan „fejre álltak” tegnap így ünnepelte Gaagot a TriatloszauruszFotók: Végh Csaba az ausztrál Mirinda Carfrae veze­tésével - bő egyperces hátrányban üldözték az élen állókat. A féltávtól, azaz 20 kilométertől el­kezdett csökkenni a szökevények előnye. Két körrel - 10 kilométer­rel - a depózás előtt a szintén ausztrál Nikki Egyed kemény tem­póban húzta a többieket, így az utolsó 5 kilométert már egy 51 ta­gú boly hagyta maga mögött és kezdte meg a 10 kilométeres futást. Követelő Cortessa Az első körben a holland Tra- cy Looze, a kanadai csodafutó Ca- rol Montgomery és a német Anja Dittmer diktálta a tempót, Mohiár Erika ekkor a nagyon előkelő 9. pozíciót foglalta el. Az elmúlt hé­ten a salfordi Világkupán győztes, a 18. hely környékén haladó auszt­rál Pip Tayloron már ekkor lát­szott, hogy a rekkenő hőség ko­moly gondot okoz neki. Szabó Zi­ta és Walkó Andrea másfél per­ces hátrányban haladt, másfél perccel megelőzve Danka Olgát és Harangi Petrát, aki néhány száz méter után feladta a küzdelmet. Újabb 5 kilométer elteltével az olasz Nadia Cortessa is helyet kö­vetelt magának az élen, Molnár Erika pedig némiképp visszacsúsz­va a 15. hely környékén szaporáz- ta. Az utolsó körre - óriási meg­lepetésre - a kanadai lányt lesza­kították társai, így az élen álló cso­portban hárman maradtak. A végső helyezéseket egy óriási haj­rát követően döntötték el a sportolónők. Némi meglepetésre, de két órán belüli hatalmas idő­vel, nyert a német Anja Dittmer, megelőzve a célban az olasz Nadia Cortessát és az üldözők táborából felért ausztrál Emma Snowsillt. Carol Montgomery nyolcadikként fejezte be a versenyt. A legjobb magyar, Molnár Erika a dicsére­tes 14. helyen érkezett célba. Elhalt kísérletek Még soha nem látott létszámú, 80 tagú férfimezőny - talán még a hölgyeknél is durvább hőségben, 34-35 Celsius-fokban - vágott neki az erőpróbának. A leggyorsabban a japán Tsukasa Hirano tempózott, neki 17:21 percre volt szüksége a partra érkezéshez. Őt két másod­percre követte az ukrán Vladimír Polikarpenko, majd újabb ötre a svéd Joachim Willen. A városba az új-zélandi Shane Reeddel, az olasz Emilio D’Aquinóval és a francia Frank Bignet-vel kiegészült hatos fogat suhant be bő fél perc­A második depózás Reednek si­került leggyorsabban, de ott lohol­tak a nyomában Bignet-k is. Öt ki­lométer után Bignet és Polikar­penko 10 másodperccel előzte meg Reedet. Gaag bő egyperces hát­rányban a hatodik helyen haladt. Újabb egy kör elteltével Gaag újabb egy helyet lépett előre. Meg­lepetésre a kiváló futóként ismert Ranának ekkorra már két percnél is több lemaradása volt. Egy kör­rel a vége előtt Polikarpenko ál­landósította helyét az élen, mögöt­te Bignet, Reed, Gaag volt a sor­rend. Az utolsó öt kilométeren többen „fejre álltak” a melegben. A célba a a többszörös tisza- újvárosi második és harmadik he­lyezett ukrán fiú robbant be elsőként. A Gyima becenévre ke­resztelt kazah fiúnak ezüst-, a szintén iszonyatosan nagyot futott angol Európa-bajnoknak, Andrew Johnsnak pedig a bronzérem ju­tott az eredményhirdetésen. Kut­tor Csaba az utolsó körben har­colta ki, hogy ő legyen a legjobb magyar ebben a bomba erős mezőnyben. A házigazdák ked­vencéről, a 46. helyen végzett Tö­rök Dánielről is csak az elismerés hangján szólhatunk. www.boon.hu sport.boon.hu További cikkek TVK") V A* 50 éves Tiszai büszke arra, hogy a TVK Nagyból és a TVK Triatlo névadó főszpc re egy 15 fős bolytól, melyben ott tekert a sydneyi ötkarikás játéko­kat megjárt Kuttor Csaba, 1999 világelsője, a kazah Dmitrij Gaag és az aktuális világbajnok spanyol Iván Rana is. A folytatásban kö­rönként 10-15 másodpercre nőtt a szökevények fórja. Az üldözők so­rában több felzárkózási kísérlet is volt, de ezek rendre elhaltak. „Poli” állandósította Csapatsiker. Az egy hullámhosszon „üzemelő” nemzetkö­zi csapat a záloga annak, hogy sikeres eseményeket lehessen létrehozni. így volt ez az elmúlt héten Tiszaújvárosban is, ahol előbb a Nemzetközi Triatlon-szövetség (ITU) megbízásából első alkalommal hívták életre a csapat-világbajnokságot, és heted­szer a Világkupa-futamot. Képünkön néhány fontos szereplő azok közül, akik közreműködése, támogató segítsége nélkülöz­hetetlen volt. Michel Gignoux (balról), az ITU technikai dele­gátusa, Bács Zalán, a TVK Rt. vezérigazgató-helyettese, dr. Már­kus Gábor főrendező, Koscsó Lajos, a Szervező Bizottság elnö­ke, Enrique Quesada főbíró, Kovács Tibor országgyűlési képviselő, Pálffy Gábor, a TVK Rt. kommunikációs vezetője és Jacques Laparede, az ITU Végrehajtó Bizottságának a tag­ja. Fotó: Szűcs István Sikeres volt a Jabil 1/3 Maraton Újlaki Péter tapsot kapott teljesítményéért Tiszaújváros (ÉM - SZIS) - A Jabil 1/3 Maraton 14 kilo­méteres távját egyéniben és váltóban lehetett teljesíteni a Nagyhéten. Előbbi kategóriá­ban kétszáznál is többen vi­tézkedtek, utóbbiban negyven egység próbált szerencsét. Ezt megelőzően - bemelegítés­ként - csaknem ezer sorsjegyet osztottak ki az amatőr futáson. A férfiaknál kistáján célfotóra volt szükség, de a chipes időmérés megoldotta a szoros be­futót. A női négyesek különdí- ját a Mandulák (Koch Renáta, Poros Tímea, Juhász Dorottya, Gyenesei Judit) nyerték, ebben a rangsorban a miskolci „Szá­szok Ászok, avagy a Borsodi (Sz)Ászok” (Budkova Léna, Szászné Nyitrai Zsuzsanna, Szász Brigitta, Szász Zsuzsanna) bizonyultak. A Jabil-csapatok között a FutaJabil (Ferenczi Bé­la, Bacsa Ferenc, Katona János, Haraszin István), a médiásoknál a Déli Hírlap Fór Ever II. (Szaniszló Bálint, Szaniszló Má­té, Baranyi Ferenc, Pálffy Erika) győzött. A legfiatalabb és legidősebb összéletkorú váltók, azaz a tiszaújvárosi Kőris Lá­nyok (Kenyeres Fruzsina, Kapu­si Luca, Harkály Szabina, Kákóczki Fanni, 31 év) és a mis­kolci Szuper Csigák (dr. Kropkó József, Almásssy Béla, Kovács György, dr. Elek Béla, 277 év) szintén jutalmat kaptak. A kö­zönség óriási tapssal köszöntöt­te és bátorította Újlaki Pétert, a debreceni Oxigén SE egykori tri- atlonosát, aki súlyos balesetét követően - annak ellenére, hogy az orvosok nem hittek benne, új­ra nekiveselkedett. Két síbot se­gítségével maga mögött hagyott egy kört, és olyan tapsot kapott, mint a győztesek. Bravó Tisza­újváros, bravó közönség! EREDMÉNYEK Férfi abszolút: 1. Tóth Tamás (Micro SC) 44:01, 2. Berkovics Imre (Budapest) 44:01, 3. Nagy László (Budapest) 44:10, 4. Szabó Gábor (Budapest) 45:25, 5. Bogár János (Fancsal SC) 46:11, 6. Molnár Zsolt Csaba (Budapest) 46:39. Női abszo­lút: Kálovics Anikó (Szombat­hely) 47:12, 2. Rakonczai Be­áta (Nyíregyháza) 48:27, 3. Földingné Nagy Judit (Gyórújbarát) 49:35. Váltó ab­szolút: 1. Shark Magyarország (Nagy László, Bognár László, Gonda Zsolt, Tóth Tivadar) 42:39, 2. Best of Debrecen (Dienes László, Nagy Tamás, Benedek Zsolt, Kálló Csaba) 43:08, 3. TVK-Mali (Balogh Lőrinc, Benőcs Zoltán, Kaldau Szabolcs, Lehmann Tibor) 44:02. v. ______________ J

Next

/
Oldalképek
Tartalom