Észak-Magyarország, 2003. július (59. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-30 / 176. szám
2003. július 30., szerda ÉS2M-MA6YAR0RSZÁS# SPORT / 10 HÍRCSOKOR 0 Visszalépett. Serena Williams (képünkön) térdsérülés miatt visszalépett a hétfőn kezdődött egymillió dollár összdíjazású San Diegó-i női tenisztornáról. A világranglistát vezető klasszis múlt héten is lemondta részvételét egy amerikai tornán, de orvosai további pihenőt írtak elő számára. 0 Petacchi nyert. Alighogy vasárnap véget ért a világ legjelentősebb országúti kerékpáros-viadala, a Tour de Francé, máris egy különleges, 94 km-es éjszakai kritériumversenyt rendeztek Belgiumban, amelyet Alessandro Petacchi nyert. Strandröpi Diósgyőrben Miskolc (ÉM) - Idén immár 8. alkalommal rendeznek a hét végén a Diósgyőri Várfürdőben - női és férfi párosok részére - strandröplabdaversenyt. Már hagyománynak tekinthető, hogy az ez évi viadal is a Kelet-Kör Strandröplabda-kör- versenysorozat egyik állomása lesz. A Computer Pont-kupára nevezni és további információt kérni Hollósi Ferenctől a 70/202-8781-es telefonszámon lehet. A tervek szerint augusztus 2-án, szombaton a küzdelmek 9 órától kezdődnek (nevezni 8.30-ig a helyszínen is lehet), majd vasárnap a 16-os főtábla mérkőzéseit és 16 órától a helyosztókat rendezik meg. Csak Papp távozott Ózd (ÉM - ME) - Szeptember harmadik hétvégéjén rajtol az NB I/B-s férfi kézilabda-bajnokság, tehát a csapatok többsége még el sem kezdte a felkészülést a következő idényre. A játékospiacon azonban nagy a mozgolódás, többen pedig kivárnak. Az előző idény legjobb borsodi gárdájánál, az Ózdi KC-nál is megkezdődtek az egyeztetések. Závodszky István vezetőedzőtől megtudtuk: a tavalyi keretből csupán egyetlen távozóval kell számolnia a piros-kékeknek, Papp Gábor ugyanis az NB I-be jutott Nyíregyháza ajánlatát fogadta el, a játékos egy évre kötelezte el magát a szabolcsi csapathoz. Az ÓKC gólgyárosa, Lovas Szilárd marad az együttesnél, de a felkészülésig hátralévő hetekben még szeretne erősíteni az ózdi klub.- Augusztus 12-én kezdjük meg a munkát - jelentette ki Závodszky István. - Papp Gábor kivételével mindenkivel megegyeztünk, a tavalyi keret túlnyomó részben adott. Azért csak túlnyomó részben, mert Bencze Tamást megműtötték, ezért a szélsőre a bajnokság első felében nem számíthatunk. Úgy gondolom, az eredményes szerepléshez legalább egy átlövőt és egy beállóst igazolnunk kellene, de nyilván minden az anyagiakon múlik. Egy-két héten belül biztos, hogy okosabbak leszünk, a felkészülést szeretnénk a fix őszi keretünkkel megkezdeni. Vérátömlesztés Mádon Mád (ÉM - MELÁ) - A várakozásoktól alaposan elmaradt a 2002-2003-as bajnokságban a Mádi FC. Ennek - mint az várható volt - meg is lettek a következményei. Erről tájékoztatta lapunkat Bukovszky Róbert, a Mádi FC elnökhelyettese.- Megvált a klub 9 játékostól és Oláh Ferenc edzőtől a szezon befejeztével - mondta a mádi elnökhelyettes. - Olyan játékosokat igazoltunk a távozók helyére, akik alázattal lépnek majd pályára a Mád mezében. A szurkolók lelkes, csupaszív játékot várnak el a csapattól, olyat, amely korábban mindig is jellemezte együttesünket. Ezeket hiányolták néhány focistánál a szponzorok és a szurkolók az előző bajnokságban. Fiatal, a megyéhez kötődő labdarúgókat igazoltunk, akiktől mindenképpen előrelépést várunk. Erre garancia az új edző, Veigli Géza, aki alaposan megdolgoztatja a fiúkat az alapozás időszakában. A keret konkrét változásairól Top- lenszki László technikai vezető számolt be: - Kilencen távoztak - mondta. - Lelt, Tatárka és Kirchmayer Tarcalra, Dancs Kenézlőre, Hajdú Tolcsvára, Martis Putnok- ra. Gombkötő, Kiss Á. és Demkovics még kérdéses hol folytatja. Érkeztek tizenegyen: Szabó Zs. és Harsányi Németországból, Badalik Szirmabesenyőről, Osváth Tiszaújvárosból, Bütösi Sárospatakról, Terhes Ongáról, Fazekas és Lövey az MVSC-től, Tassy a DVTK-tól, Hubják és Csikja Prügyről. Francia győzelem és magyar kiállás Németország nem hozott szerencsét Tagaiéknak: elromlott a Mitsubishi légmennyiségmérője Papp Zsuzsa jelenti Trierből Trier (ÉM) - Hangulatos borvidéken, a nyolcadik futammal folytatódott a rali-világbajnokság, Németországban, debütáló magyar résztvevőkkel. Az először vb-n bemutatkozó Tagai testvérpárt nem fogadta kegyébe Fortuna, már az első gyorsaságit technikai problémák miatt nem tudták befejezni. A csütörtöki Shakedownon még jól „kanyargóit” a Mitsubishi. Azonban a nyitó gyorson már kevésbé:- 3,5 km-t mentünk, úgy tűnt minden rendben van, egész jól haladtunk, a ritmust és az eltervezett dolgokat sikerült tartanunk. Pár kilométerrel később kijöttünk egy kanyarból, és megállt, próbáltuk újraindítani, de csak alapjáraton működött az autó - ecsetelte a magyar pilóta, Tagai Tamás. A légmennyiségmérő Az elektronikára, vagy a légmennyiségmérőre gyanakodtak, az utóbbi igazolódott be. Jólesett Sajnos csak néhány kilométert autóztak Tagaiék Fotó: Duen.hu nekik, hogy a megtett kilométeren négy-öt magyar zászlót láttak, sok magyar szurkoló kísérte, és támogatta őket, ezen a vb- futamon. Mieinkhez hasonlóan jártak, a Skoda csapat új tagját, a Fabia WRC-t, itt bemutató versenyzők is. A várakozásokat alulmúlták: Didier Auriolnak motorhiba, míg csapattársának Tóni Garde- meisternek a felfüggesztés és a féltengelyproblémája miatt kellett „távoznia”. Az egykori bajnok, Tóni Mákinenék is csatlakoztak, a kevésbé szerencsésekhez, őket szintén a technika ördöge tréfálta meg. Talán a legnagyobb esést a finn Paasonen produkálta, navigátorát bordatöréssel szállították kórházba. A rendkívül szoros viadalból végül, az előző évhez hasonlóan, a Citroen csapat fiatal kettőse, Sebastien Loeb-Daniel Elena került ki győztesen. Mögötte a tavalyi bajnok, Grönholmék végeztek, kik akár a dobogó felső fokára is állhatták volna, ha nem üti sziklának Peugeot-ja elejét a finn pilóta. A végén ugyanis csak 3,5 mp választotta el a győzelemtől. Az időjárás kegyeltje Burnsék harmadik helyében talán az is közrejátszott, hogy a murvával ellentétben, az aszfalton előnyt jelent, ha valaki elsőként rajtol. Nyugodtan állíthatjuk, az angol páros az időjárás kegyeltje, a változékony időjárásban előfordult, hogy csak ő ment száraz szakaszon. Marko Martinék Fordjukkal talán itt zsebelhették volna be második győzelmüket, hiszen a huszonkét gyorsból tízen ők voltak a leggyorsabbak. Azonban a sorozatos műszaki gondok: váltóproblémák, elment az első hajtásuk, később a kikésett szerviz miatti húsz másodperc büntetés, növelték hátrányukat. jramsra http://fonim.boon.hu További képek Két DTC-arany született az összetettben A diósgyőri tájfutók a Hungária-kupán szerepeltek a hétvégén Miskolc (ÉM) - Keszthely, Sümeg, Tapolca térségében rendezték meg az idei Hun- gária-kupa hatnapos nemzetközi tájékozódási futóversenyt - melynek második napja világranglista-verseny volt. A viadalon 15 ország, közel 1300 sportolója állt rajthoz, köztük a Diósgyőri Tájékozódási Futó Club versenyzői, akik a versenysorozat ideje alatt Zala- haláp Önkormányzatának vendégei voltak. A verseny hagyományaihoz híven a napi győztesek - a kerékpárosversenyekhez hasonlóan - az esti eredményhirdetéseken sárga trikót vehettek át. Ketten mind a hat napon veretlennek bizonyultak: Tölgyesi Tamás (F10), Zsigmond Száva (N18A) 6-6, míg Less Áron (férfi elit), Balabás Péter Gergő (F20) és Kósik Gábor (nyílt) 1-1 pólót szereztek. Farkas ezüstérme A világranglista-futamon női elit kategóriában Farkas Zsuzsanna ezüstérmes, míg a férfiaknál Less Áron hetedik, Szundi Attila tizedik lett. A kiélezett küzdelmet és a mezőny erősségét jellemzi, hogy a felnőtt férfiaknál a hatodik nap után is csak 3 másodpercnyi különbség volt a negyedik helyezett Less Áron és az ötödik helyezett Harkányi Zoltán (MEAFC) között. A hat nap összetett eredménye alapján a DTC két aranyérmet szerzett Tölgyesi Tamás és Zsigmond Száva révén. Kósik Gábor második, Szundi Attila (férfi elit), Balabás Péter Gergő, Sinka Melinda (N20A) és Duhi Balázs (F18B) harmadikak lettek. Less Áron és Fellegi Ivett (NI8A) negyedikek, Zsigmond Vanda (N14B) és Várady Szilvia (N35A), valamint Karczag Tamás (F21C) ötödik, Sümegi János (F18A) és testvére, Anna (N14C) hatodik helyezéssel térhetett haza. Irány majd Szilice A klub csapata Sinka Melinda, Sümegi János, Tóbis Gergő összeállításban részt vett a pihenőnapon megrendezett GPS- versenyen is, ahol az ötödik helyen érkeztek célba. A Diósgyőri Tájékozódási Futó Club versenyzői augusztus végén Szlovákiába, Szilice környékére utaznak, ahol egy újabb 3 napos, nemzetközi megmérettetés vár rájuk. par-vaiogatott tréningezik a stuttgarti világbajnokság helyszínén, amely ma kezdődik. Fotó: EPA \__ _______......___________ J A labdarúgó megyei II. osztály Keleti csoportjának őszi menetrendje Miskolc (ÉM) - A Borsod- Abaúj-Zemplén megyei Labdarúgó-szövetségben elkészítették a 2003/04-es megyei II. osztály Keleti csoportjának őszi menetrendjét amely a következő (a Gönc csapata hazai mérkőzéseit - pálya- felújítás miatt - Hidasnémetiben rendezi meg): 1. forduló__________________________ Augusztus 9., szombat 17.00: Er- dőbénye - Méra, Taktakenéz - Tolcs- va, Gönc - Erdőhorváti, Prügy - Tak- taszada. Augusztus 10., vasárnap 17.00: Tiszáidé - Tárcái, Füzér - Forró, Pácin - Kenézlő, Tiszakarád - Olaszliszka. 2. forduló___________________________ Augusztus 16., szombat 11.00: Forró - Tiszáidé. Augusztus 16., szombat 17.00: Olaszliszka - Pácin, Kenézlő- Prügy. Augusztus 17., vasárnap 17.00: Tak- taszada - Gönc, Erdőhorváti - Füzér, Tárcái - Taktakenéz, Tolcsva - Erdő- bénye, Méra - Tiszakarád. 3. forduló Augusztus 23., szombat 17.00: Er- dőbénye - Tárcái, Gönc - Kenézlő, Prügy - Olaszliszka. Augusztus 24., vasárnap 17.00: Taktakenéz - Forró, Tiszáidé - Erdőhorváti, Füzér - Taktaszada, Pácin - Tiszakarád, Méra - Tolcsva. 4. forduló ___________________________| Augusztus 30., szombat 17.00: Pácin f- Méra, Tiszakarád - Prügy, Olaszlisz- .§ ka - Gönc, Kenézlő - Füzér, Taktasza- a da - Tiszáidé, Erdőhorváti - Taktakenéz, £ Forró - Erdőbénye, Tárcái - Tolcsva. 5. forduló Szeptember 6., szombat 16.30: Erdőbénye - Erdőhorváti, Gönc - Tiszakarád, Prügy - Pácin. Szeptember 7., vasárnap 16.30: Taktakenéz - Taktaszada, Tiszáidé - Kenézlő, Füzér - Olaszliszka, Tolcsva - Forró, Méra - Tárcái. 6. forduló_____________________ Szeptember 13., szombat 16.30: Prügy - Méra, Tiszakarád - Füzér, Olaszliszka - Tiszáidé, Kenézlő - Taktakenéz. Szeptember 14., vasárnap 16.30: Pácin - Gönc, Taktaszada - Erdőbénye, Erdőhorváti - Tolcsva, Forró - Tárcái. 7. forduló_____________________ Szeptember 20., szombat 16.00: Erdőbénye - Kenézlő, Gönc - Prügy. Szeptember 21., vasárnap 16.00: Taktakenéz - Olaszliszka, Tiszáidé - Tiszakarád, Füzér - Pácin, Tárcái - Erdőhorváti, Tolcsva - Taktaszada, Méra - Forró. 8. forduló ______ Szeptember 27., szombat 16.00: Gönc - Méra, Prügy - Füzér, Tiszakarád - Taktakenéz, Olaszliszka - Erdőbénye. Szeptember 28., vasárnap 16.00: Pácin - Tiszáidé, Kenézlő - Tolcsva, Taktaszada - Tárcái, Erdőhorváti - Forró. SLJorduló Október 4., szombat 15.00: Erdőbénye - Tiszakarád, Tiszáidé - Prügy. Október 5., vasárnap 15.00: Taktakenéz - Pácin, Füzér - Gönc, Forró - Taktaszada, Tárcái - Kenézlő, Tolcsva - Olaszliszka, Méra - Erdőhorváti. 10. forduló Október 11., szombat 15.00: Gönc - Tiszáidé, Prügy - Taktakenéz, Tiszakarád - Tolcsva, Olaszliszka - Tárcái, Kenézlő - Forró. A 8. fordulóban találkozik egymással az Erdőbénye és az Olaszliszka Október 12., vasárnap 15.00: Füzér- Méra, Pácin - Erdőbénye, Taktaszada - Erdőhorváti. 11. forduló Október 19., vasárnap 14.30: Erdőbénye - Prügy, Taktakenéz - Gönc, Tiszáidé - Füzér, Erdőhorváti - Kenézlő, Forró - Olaszliszka, Tárcái - Tiszakarád, Tolcsva - Pácin, Méra - Taktaszada. 12. forduló Október 25., szombat 14.30: Gönc - Erdőbénye, Prügy - Tolcsva, Tiszakarád - Forró, Olaszliszka - Erdőhorváti, Kenézlő - Taktaszada. Október 26., vasárnap 13.30: Tiszáidé - Méra, Füzér - Taktakenéz, Pácin - Tárcái. 13. forduló November 1., szombat 13.00: Erdőbénye - Füzér. November 2., vasárnap 13.00: Taktakenéz - Tiszáidé, Taktaszada - Olaszliszka, Erdőhorváti - Tiszakarád, Forró - Pácin, Tárcái - Prügy, Tolcsva- Gönc, Méra - Kenézlő. 14. forduló _________ November 8., szombat 13.00: Gönc - Tárcái, Prügy - Forró, Tiszakarád - Taktaszada, Olaszliszka - Kenéziő. November 9., vasárnap 13.00: Taktakenéz - Méra, Tiszáidé - Erdőbénye, Füzér - Tolcsva, Pácin - Erdőhorváti. 15. forduló November 15., szombat 13.00: Erdőbénye - Taktakenéz, Kenézlő - Tiszakarád. November 16., vasárnap 13.00: Taktaszada - Pácin, Erdőhorváti - Prügy, Forró - Gönc, Tárcái - Füzér, Tolcsva- Tiszáidé, Méra - Olaszliszka.