Észak-Magyarország, 2003. július (59. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-31 / 177. szám
Fotó: EPA 2003. július 31., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG# ORSZÁGBAN-VILÁGBAN / 2 HÍRCSOKOR 0 Marié Trintignant ügyében vizsgálatot indított szerdán a párizsi ügyészség. A francia színésznőt vasárnap élettársa, Bertrand Cantat énekes megverte Vilniusz- ban, ahol Jean-Louis Trintignant lánya filmet forgatott. A színésznő mély kómában van, csekély a remény a túlélésre. 0 Sivatagi túszok. A 14 európai turista és elrablóik Algéria délkeleti részéről terepjárókkal majdnem a Mali északi részén lévő Kidal városáig hajtottak, és jelenleg kétszáz kilométernyire tartózkodnak a határtól. A túszok napok óta Maliban vannak az algériai média latolgatásai szerint. 0 Maffiagyanú. A lengyel alsóház (szejm) feloldotta egy szociáldemokrata törvényhozó mentelmi jogát. Andrzej Jagiello állítólag figyelmeztette maffiakontaktusokkal rendelkező párttagtársait, hogy a rendőrség nyomoz utánuk. A párt és frakció kizárta Jagiellót soraiból. 623-an a magyar egyetemre Kolozsvár (MR) - Negyvenöt év után első alkalommal felvételiztek Kolozsváron magyar tudományegyetemre - annak köszönhetően, hogy néhány éve, 2000-ben az erdélyi magyar történelmi egyházak elöljárói, a Magyar Köztársaság kormányának kezdeményezésére, létrehozták a Sapien- tia Alapítványt, az önálló magyar magánegyetem megszervezésére és általában a magyar nyelvű felsőfokú oktatás támogatására. Dr. Tónk Sándor, megbízott rektor úgy vélte: az egyetem életében a felvételi vizsgák jelzik azt, hogy a tanintézet él és működik. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem harmadik alkalommal hirdetett felvételit, s a 2003-2004 tanévre szóló mindenképpen sikeresnek minősíthető. Az idén 18 szakon hirdettek felvételit, 760 helyre, amelyre 1050 jelentkező volt. 623-an vizsgáztak sikeresen. Négy orosz katona halála Nazrany (MTI) - Négy orosz katonát ölt meg és kettőt megsebesített egy akna, amely egy katonai teherautó alatt robbant a Csecsenfölddel szomszédos Ingusföldön, Galaski település határában. A Kamaz kedden este futott aknára az ingus faluba bevezető egyik földúton. A teherautó szerződéses katonákat szállított egységük állomáshelyére, Datih faluba. Az orosz hatóságok egyelőre nem tudták kézre keríteni a valószínűleg távirányítással történt aknarobbantás elkövetőit. . Kolerában szenvedő libériái kisfiú kezelésre vár a monroviai Sámuel K. Doe stadionban felállított szükségkőrházban július 30-án. A stadionban több mint 30 000 ember zsúfolódott össze, akik a polgárháború harcai elől menekültek el otthonukból. A kolera gyorsan terjed közöttük, mert az életkörülmények napról napra rosszabbak. Híresztelések Szaddám Húszéin elfogásáról Állítólag a volt iraki elnök - egy hangszalagon - bosszút esküdött megölt fiaiért Washington, Bagdad (MTI) - Az Irakot megszálló amerikai haderők szerdán folytatták a hajszát Szaddám Húszéin után. Az exelnök szülővárosa, Tikrít közeli falvakban kutakodtak egy nappal azután, hogy a volt iraki diktátor egy neki tulajdonított hangszalagon bosszút esküdött megölt fiaiért. Eközben az amerikai pénzpiacokon felröppentek olyan hírek, amelyek szerint az amerikai katonai egységek már elfogták Szaddám Húszéin volt iraki diktátort. Ezt a Reuters és a BBC rádióállomás jelentette, hozzáfűzve, hogy a Pentagon képviselői ezt nem erősítették meg. A BBC szerint közölték, hogy ezzel kapcsolatban nincs mit mondaniuk, de látszik, hogy az amerikai tisztségviselők egyre inkább bíznak Szaddám Húszéin kézre kerítésében két fia, Udaj és Kuszaj halála után. Norton Schwartz tábornok, az amerikai vezérkar hadműveleti főnöke kedd esti sajtóértekezletén úgy nyilatkozott, hogy sem a Pentagon, sem ő személy szerint nem rendelkezik a volt diktátor elfogására vonatkozó információkkal. Schwartz szerint „egyre több nyomot követhetnek”, mert az elfogottakon túl mások is felkeresik az amerikai egységeket, és információkat szolgáltatnak Szaddám Huszeinről. Szaddám Húszéin naponta, sőt éjszaka is többször változtatja a helyét - mondta. www.boon.hu http://forum.boon.hu Szóljon hozzá! _____ Tüntetés DéGKoreában Uidói lakosok tüntetnek a Dél-Korea északi részén fekvő városuk közelében tervezett nukleárishulladék-lerakó hely felépítése ellen Szöulban július 30-án; a tiltakozás részeként kopaszra nyíratták a fejüket. A résztvevők rohamrendőrök által korábbi megmozdulások során bántalmazott tüntetők képét tartják a kezükben. Fotó: EPA Robbantásos merényletek Korzika (Franciaország) - Két robbantásos merénylet súlyosan megrongálta kedden este a Franciaországhoz tartozó Korzikán két francia katona házát. Személyi sérülésről nem érkezett jelentés. A helyi csendőrség szerdai közlése szerint ezúttal senki sem jelentkezett a merényletek elkö- vetőjeként, de az illegális, szaka- dár Korzikai Nemzeti Felszaba- dítási Front (FLCN) szervezet nevezte meg magát az utóbbi időben több hasonló merénylet tetteseként. (Célpontjai között köz- és magánépületek egyaránt voltak. A magánépületeket akkor vette célba, ha tulajdonosuk a kontinensen élő franciák közül való vagy külföldi.) A kedd esti robbantásos merényletek a sziget keleti részén elterülő síkságon, Ghisonacciában, illetve Tra- vo közelében történtek. Támadások amerikaiak ellen A tetteseket eddig nem sikerült elfogni Bagdad (MTI) - Rakétatámadás ért szerdán az iraki Fallúdzsa közelében egy amerikai harckocsit. Mo- szul és Baakúba térségében aknavetővel támadták az amerikai erők alakulatait. A Bagdadtól ötven kilométernyire nyugatra fekvő Fallúdzsa térségében kilőtt rakéta eltalálta ugyan az amerikai páncélost, de csak csekély kárt okozott benne. Nem ismeretes egyelőre, hogy történt-e személyi sérülés. Két aknagránát csapódott be hajnalban az amerikai erők egy Moszul melletti támaszpontjára. Csak kisebb anyagi kár keletkezett; egy tehergépjármű megrongálódott - közölte egy amerikai katonai szóvivő. Aknavetővel támadták a szerdára virradó éjszakán a Bagdadtól hatvan kilométernyire északkeletre fekvő Baakúba város repülőterén állomásozó amerikai csapatokat is. Szemtanúk közlése szerint az aknagránátok célt tévesztettek. A támadók kiléte mindhárom esetben ismeretlen. Ibrahim al-Dzsafarit, a síita al-Dava párt szóvivőjét választották meg szerdán Bagdadban az iraki ideiglenes kormányzótanács első elnökévé. PARLAMENT A Fidesz a turizmusról. Az átgondolatlan kormányzati intézkedések hatására jövőre jelentősen csökkenhet a turizmus versenyképessége - mondta Lasztovicza Jenő, az idegenforgalmi bizottság elnöke a párt frakciójának szerdai sajtótájékoztatóján. „2004-ben a turizmus és a vendéglátás szereplőinek mintegy tízmilliárd forint többletterhet kell befizetniük az államnak” - közölte kérdésre válaszolva Kovács Ferenc fideszes képviselő, a bizottság tagja. Mint elhangzott, a jövő évi költségvetés kapcsán több olyan változtatás készül, ami a Fidesz szerint kedvezőtlenül fogja érinteni a szektort. A képviselők elmondták: az energia-áremelés, valamint a szállodai és éttermi szolgáltatások áfaemelése rossz versenyhelyzetbe hozza az idegenforgalom és vendéglátás szereplőit az EU-csatlakozás időpontjára. Az MDF az erdőgazdálkodásról. A Magyar Demokrata Fórum elengedhetetlennek tartja a törvényi szabályozás megváltoztatását annak érdekében, hogy az erdőgazdálkodásban a részvénytársasági formáról át lehessen térni a közhasznú társasági formára - mondta Balsai István szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten. „Kérjük, hogy az erdészeti hivatal tűzze napirendre a lakott területekkel közvetlenül érintkező, forgalmas helyeket érintő erdők ügyét, és az Ország- gyűlés, illetve a kormány vizsgálja felül az agrártámogatásokról szóló miniszteri rendelet erdészeti fejezetét” - mondta Balsai István. Tony Blair nem hajlandó lemondani Nemcsak a pusztító fegyverek számítottak London (MR) - A brit miniszterelnök a bírálatok ellenére nem kíván lemondani. Az ellenzék és a sajtó egy része úgy véli, hogy a kormányzat szakértőjének öngyilkossága után Tony Blaimek távoznia kellene posztjáról. Az ötvenéves Blair sajtóértekezletet tartott, majd elrepült Barbados szigetére, ahol szabadsága egy részét tölti. Szombattól Tony Blair kabinetje lesz minden idők legrégebb óta hatalmon lévő brit munkáspárti kormánya. A miniszterelnök ezzel állt az újságírók elé és ennek jegyében verte vissza szokásos havi sajtótájékoztatóján azokat a támadásokat, amelyek - az első kommentárok szerint - kormányzása legnehezebb korszakát zárták, közvetlenül éves szabadsága előtt. Az újságírók ugyan nem szólíthatták fel a miniszterelnököt, hogy mondjon le, de jó néhány kérdés közvetlenül vagy közvetve Blair és kormánya esetleges távozását firtatta. A kormányfő azonban meglehetősen magabiztosan utasította el a burkolt felszólításokat. Nem volt megbékélés Korábban még más európai fővárosok sajtójában is felbukkant az a feltételezés, hogy Blair ma valamiféle megbékélést ajánl a vele háborúságban álló médiaóriásnak, a BBC-nek, ez azonban nem történt meg. A kormányfő minden kérdést, ami az iraki tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatos titkosszolgálati anyagok feldúsítását célozta, vagy ami az ő szerepére vonatkozott a fegyverzetszakértő öngyilkosságában, azzal hárította el, hogy r.em akar elébe menni az ügyet vizsgáló független testület megállapításának. A burmai junta sanyarú hónapjai MIANMAR (BURMA) LAOSZ THAIFÖLD Bengálöböl » Dólkoiet-Azsioi Országok Szövetsége Május 30.: A demokrata vezért, Aung San Suu Kyit speciális „védőőrizetbe” veszik, miután a kormány gépkocslkonvoját egy tömegből támadás éri. Újabb EU-szankcíók - befagyaszt ják a katonai vezetők számláit és erősítik a fegyverembargőt. Június 26.: Japán leállítja a gazdasági segélyezést, sőt követeli a 224 millió dolláros adósságot. Július 20.: A maláj miniszterelnök Mahathir Mohamad valószínűsíti, hogy Burmát kizárják a DÁOSZ*-ból, ha nem engedik szabadon Suu Kyit. Július 26.: A junta tagadja, hogy meg akarja dönteni a kormányt néhány tag segítségével. A katonaság 1988-ban ragadta magához a hatalmat Mianmar- ‘ bán. Suu Kyi hiába nyerte meg a válasz-1 f fásokat 1990-ben, nem engedték hatalomra kerülni, sőt már hé-: romszor is börtönbe zár- i ták. Július 28.: Bush drasztikus szankciókat ír elő, korlátozza a burmai importot és befagyasztja a katonai vezetők számláit. Augusztus 1.: Megbeszélést tartanak Thaiföld, Laosz, Kambodzsa és Mianmar minisztereinek részvételével, hogy megoldást találjanak a béke megteremtésére, és hogy a demokratikus kormány átvehesse a hatalmat. Rangoon: Suu Kyit eszméi miatt őrizetbe vették és bezárva tart ják. több másik "visz szaeső” társával együtt. GRAPHIC NFWS sk Kladóvezető- felelős kiadó: Szabó Miklós (sabp9inform.hu)f&Í8&~m&wlm\WŰQÍí u w Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@inform.hu). Értékesítési vezető: Farkasné Lovász Zita (lovasz@inform.hu) - Miskolc, Maros Éva (maros@inform.hu). Terjesztési vezető: Hausel László (laszlo.hausel@inform.hu). Marketingvezető: Szókéné Kórik Erika (szokene@inform.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: az 0640/424-424 kedvezményesen hívható telefonszámon, vagy e-mailen: eszakteri@inform.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1090 forint, negyedévre 3190 forint, fél évre 6090 forint, egy évre 11 690 forint. Hirdetésfeiadás - keretes hirdetés: telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-260, e mail: ehird@inform.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-262. E-mail: eszeri@inform.hu Kiadja az Inform Média Kft., 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Postafiók 178. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Eiben Tamás. Telefon: 06-52/526-626. ISSN 0133-0357