Észak-Magyarország, 2003. július (59. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-15 / 163. szám

2003. július 15., kedd ÉSZfiK-MftGYAROBSZÁG* GAZDASÁG / 7 Miskolc és környéke HÍRCSOKOR 0 Kisebb adó. A kormányzat vizsgálja a társasági adó csökkentésének lehetősé­gét - mondta Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter hétfőn Buda­pesten, miután vállalati érdekképvisele­tekkel, szakmai szervezetekkel folytatott megbeszélését azok adójavaslatairól. 0 Kárpótlási jegy. Június 30-tól mintegy tízezren cserélték kárpótlási jegyüket For­rás részvényekre; az ügyfelek között nagy a szóródás: vannak, akik tízezer forint értékű kárpótlási jeggyel rendelkeznek, de vannak, akik befektetési célokkal 100 milliós tételeket vásároltak össze. 0 Érdekegyeztetők. Létrejött a Föld­művelésügyi és Vidékfejlesztési Érdek­egyeztető Tanács (FÖVÉT), miután a Föld­művelésügyi és Vidékfejlesztési Minisz­térium illetékesei és 21 szakmai érdek- képviselet megbízottai aláírták az erről szóló megállapodást. Hét közben a belvárosban, máskor Tapolcán A belvárosi szállodák hét közben telt házzal is működnek, hétvégén kisebb a forgalom Ha több-kevesebb az adó Miskolc (ÉM) A személyi jövedelem- adó munkáltatói megállapítása esetén az adó és a korábban levont adóelőleg külön- bözetét a munkáltató állapítja meg, vonja le és fizeti vissza - hívja fel a figyelmet az APEH. Ha a munkáltató tévesen állapítja ezt meg és a feltárás időpontjában a magán- személy még nála dolgozik, az adómegál­lapítást módosítani kell és nyilvántartásba kell venni. Erről igazolást kell kiállítani a munkavállalónak, s a túlzott mértékű levo­nást visszatéríti, ám ha kevesebb adót vont le, a különbözetet a bérből levonja. Önellenőrzés kell! A munkabérből havonta levont adóhát­ralék nem haladhatja meg az esedékes egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékkal, valamint az adóelőleggel csökkentett havi munkabér 15 százalékát. Ha az adóhátra­lék a legközelebbi fizetéskor, de legkésőbb április 20-ig nem vonható le teljesen, a le­vonást további két hónapon keresztül kell 15 százalékos mértékben folytatni. A munkáltató a levonni elmulasztott adó után a munkáltatói adómegállapításra előírt határidőt követő naptól a nyilvántar­tásba vétel napjáig saját terhére önel­lenőrzési pótlékot állapít meg, melyet be kell vallania és meg kell fizetnie. így men­tesül az adólevonási kötelezettség megsér­tésével összefüggő jogkövetkezmények alól. Ha a magánszemélynek a levonásokat követően is áll fenn adóhátraléka, akkor a munkáltató a levonás meghiúsulását követő 15 napon belül értesíti a magánszemély lak­helye szerint illetékes adóhatóságot az adó- különbözet még fennálló összegéről és a ma­gánszemély adóazonosító számáról. Ha nem ott dolgozik Ha a magánszemély időközben munkahe­lyet változtatott, vagy az érintett összegre vonatkozóan az adott évre már hajtott vég­re önellenőrzést, illetve elhunyt és adóját, a munkáltató nyilvántartásba veszi a feltárt összeget, de nem vallja be. A munkáltató kötelessége a levonás meghiúsulását követő 15 napon belül értesíteni a magánszemély lakhelye szerint illetékes adóhatóságot. Üzletvezető nem dolgozhat Budapest (MTI) - Betéti társaság nem létesíthet munkaviszonyt az üzletvezetés­re egyedül jogosult egyetlen beltagjával a Legfelsőbb Bíróság (LB) jogegységi dönté­se szerint. A LB döntése szerint az üzletvezetésre és ennek keretében a munkáltatói jogok gyakorlására egyedül jogosult személynek és a munkavállaló személyének az egybe­esése kizárja a munkaviszonyra jellemző alá-fölérendeltség érvényesülését. Az LB abban az esetben sem látott lehetőséget ar­ra, hogy az üzletvezetésre jogosult egye­düli magánszemély beltag és a társaság között munkaviszony létesüljön, ha a tár­sasági szerződés a munkáltatói jogkör gya­korlását a betéti társaságnál működő ta­gok gyűlésére, taggyűlésére ruházza. Miskolc (ÉM) - Hét közben némely belvárosi szálloda az üzletembereknek köszön­hetően telt házzal működik, hétvégente azonban panganak. A tapolcai szálláshelyek közül is sokan az üzletemberekből élnek, ám itt hétvégén fel­erősödik a turizmus - derült ki miskolci körképünkből. A miskolctapolcai Kikelet Club Hotelben a hét öt napján csak külföldi üzletemberek laknak.- A belföldi turizmus felélén­külése tavaly augusztustól ta­pasztalható, de túlnyomórészt a hétvégékre koncentrálódik - mondja érdeklődésünkre Ostor­házi Imre ügyvezető. - A külföl­diek július közepétől augusztus végéig keresik Tapolcát. Ami életben tartja a környékbeli szál­A miskolci szállodák kívánságlistájának élén a sok vendég áll Fotó: A. j. Nehéz kezdet után Hogy nem könnyű a „kez­dők" sorsa, mi sem bizonyít­ja jobban, mint a.júniusban nyitott, egyelőre négy szobás Várkert Panzió esete.- Nagyon nehéz volt az in­dulás, júniusban mindössze 11 vendégünk volt, akik 30 éjsza­kát töltöttek nálunk - tudat­ta Varga András üzletvezető. - Eddig csak belföldi vendé­günk volt, de bízunk benne, hogy a jövőben ez is változni fog. Az átlagos bruttó szobaár egyébként 12 ezer forint. láshelyeket, egyértelműen a mul­tinacionális cégek, amelyeknek vezetői hosszabb-rövidebb időt töltenek a megyében. Mint megtudtuk, a vendégéj­szakák tekintetében nincs válto­zás a tavalyi év azonos idősza­kához képest. Az éves átlagos szo­bakihasználtság 55 százalékos, az ágykihasználtság azonban ennél rosszabb, mert az üzletemberek többnyire egyedül érkeznek.- Az átlagos szobaár két fő ré­szére éjszakánként 14 ezer forint, ehhez jön még a 300 Ft/fő/éj ide­genforgalmi adó, amit sokallnak vendégeink és ezt jeleztük is az önkormányzatnak, de eddig fü­lük botját sem mozdították a fel­vetésre - kesereg az ügyvezető. Az országos tapasztalattal el­lentétben a szobakihasználtság 6 százalékkal csökkent, míg az ágykihasználtság 2,7 százalékkal SZAKÉRTŐI TELEFON A kertet nem lehet magára hagyni! A szakember szerint aszályos időben elkerülhetetlen az öntözés Miskolc (ÉM FL) - Az aszályos időben szükségszerű öntözéssel kapcsolatos olva­sói kérdésekre válaszolt a napokban Németh László me­gyei főkertész, az FM-hivatal helyettes vezetője Megyénkben idén 6687 ha öntözé­séhez kértek a gazdálkodók vízjogi engedélyt. Ebből 5854 ha szántó, a többi gyümölcsös, gyep, csemete­kert... Az agrártárca az aszályra va­ló tekintettel elengedi ugyan a víz­díjat, de az öntözőberendezések és az azokat működtető energia költsé­ge nagyon magas. Ezzel magyaráz­ható a viszonylag kis területen tör­ténő szántóföldi öntözés - mondta a főkertész. A házikertek gazdái ugyancsak megfontolják mikor és mennyit öntözzenek, de tudják: a kertet nem lehet magára hagyni. Gyümölcsösben Nem lehet, mert az aszályt még rendszeres öntözés mellett is meg- sínylik a növények. Azért sem szabad, mert a gyümölcsfákon például most képződnek a jövő évi terméssel kecsegtető rügyek, s csapadék nélkül nem fejlődnek ki. Öntözésre továbbá azért is szükség van, mert egy globális fel- melegedésnek vagyunk a szenve­dő alanyai. Tartósan, évekkel elő­re számolni kell a korábbi átlag­tól kevesebb csapadékkal, ezért nagyobb gazdaságokban, kisker­tekben egyaránt meg kell terem­teni, ki kell alakítani az öntözés feltételeit. Be kell rendezkedni a tartós szárazságra. Az uniós országokban már na­gyobb mértékben elterjedt, ha­Hajnalban öntözzünk A drága vízdíjat csökkent­hetjük a csapadékvíz rendsze­res gyűjtésével. Csak hajnal­ban öntözzünk és soha nem hideg vízzel. A drágának tar­tott vízdíj ellenére is ismer­jük el: kikapcsolódásként is jó a kertészkedés, és jobban esik, amit magunk termelünk - nyilatkozta Németh László megyei főkertész. gyományos az öntözés. Görög-, Spanyol-, Olaszországban példá­ul a szántóföldeken is megvan­nak az ehhez szükséges gépek, .......................... A kertünkben tud­juk például mikor, mivel permeteztük a növényeinket. Németh László, MEGYEI FŐKERTÉSZ ....................*...........................M berendezések, hiszen ezek be­szerzéséhez kaptak támogatást. Támogatással és önerőből Reméljük, hogy csatlakozásun­kat követően mi is részesülünk ebből. A kiskertek tulajdonosai találékonyságukkal tehetik ol­csóbbá a talaj nedvességének megőrzést. A kipárolgás ellen mulcsozással, a gyümölcsfák tö­vének a kivágott gyomokkal, fa­forgáccsal való lefedésével, lezá­rásával, rendszeres kapálással védekezhetnek. akarnak, ahhoz pedig stabil gaz­dasági környezet szükséges. Vendégeik közül többen törzs­vendégek, akik különböző mér­tékű kedvezményt is kapnak, így lehetséges, hogy a tavalyi 12 460 forinttal szemben idén 11 520 fo­rint az átlagos bruttó szobaár. kisebb a belvárosi Hotel Pannó­niában. Érdekességként megem­líthető, amennyivel csökkent a külföldiek száma, annyival nőtt a belföldiek aránya a tavalyi év­hez viszonyítva. Üzletemberek szállodája A Pannónia tipikus üzletem­ber-szálloda, hétfőtől péntekig nagyobb a forgalom, hétvégén vi­szont lanyhább - fűzi hozzá Barkóné Szabó Éva cégvezető. - A turizmus visszaesése egyéb­ként a világon mindenhol jellemző, ami köszönhető egy­részt az időjárásnak, a hosszú és hideg télnek, másrészt a SARS- járványnak és a háborúnak, har­madrészt pedig az eurónak. Az euró miatti bizonytalanságot mi is megérezzíik, hiszen a külföldi üzletemberek csak akkor jönnek ide üzletet kötni, ha befektetni Hosszabbrövidebb ideig Vannak pozitív példák is, ilyen a City Hotel, ahol nem érzékelik az idegenforgalom visszaesését.- Nálunk 90 százalékban üz­letemberek szádnak meg; a kül- és belföldi vendégek aránya 70-30, s nehéz átlagos kihasz­náltságról beszélni, mert hét közben nem ritkán telt házzal működünk, míg hétvégén keve­sebb a vendég - ismertette Fi­tos István igazgató. - Ugyan­csak nehezen tudnék átlagos itt, tartózkodási időt mondani, mert sok üzletember 3-4 hetet lakik nálunk egyfolytában, majd hazautazik, s jön újra visz- sza hosszabb időre. Ugyanak­kor nálunk is viszonylag ma­gas azoknak a száma, akik egy- egy éjszakára szállnak meg. Mint megtudtuk, az átlagos bruttó szobaár 13-14 ezer fo­rint körül van. www.boon.hu http://forum.boon.hu Mondja el véleményét! V-* A vasút élmunkásai Miskolc (ÉM) - Az elmúlt héten kimagasló szakmai tevé­kenységük elismeréseként több vasúti dolgozó kapott kitünte­tést a vasutasnap alkalmából. Akiket kitüntettek Vasút szolgálatéért ezüst­fokozat: Varga István Vasút szolgálatáért bronz­fokozat: Tóth Béla Vezérigazgatói dicséret: Kertész István Késely István Mikola Sándor Néző Gábor Szalóczy Antal Tornai Béla Üzletágvezetői dicséret: Hangó Pál Csorna Zoltán, Hímer Mihályné Gilányi Zsolt, Ferenczi Zoltán Lakatos Lászlóné, Nagy Ernő Danyikő József, Szabón Ferenc Molnár Tibor, Szabó Ferencné Rozsnyai Gábor, Vitányi András Czehelszky György, Na©1 József Főigazgatói elismerés: Farkas Jánosné Főigazgatói dicséret: Szabó Gyuláné WTJWT fVASftR 1 -Ciü-A ■ V : il:, " r*áv Hasznos tippek utazóknak ^ v A .„... j •>3 3 .> .A s 3 j j fi '3 *„ ^ v 3.. „ „ ^ 3 % 3 3 3 v Kedvezménnyel olcsóbban utazhatunk (is) vonatra száll! Akciósán. Lassan-lassan mind több belvárosi üzlet kiraka­tába kerülnek ki a különböző mértékű nyári vásárokat hirde­tő táblák. És bizony érdemes ezekre odafigyelni, ilyenkor ugyanis jóval kedvezőbb áron juthatunk hozzá az áhított ru­hadarabokhoz. Fotó: Bujdos Tibor Jól jár, aki külföldön Miskolc (ÉM) - Kényelme­sen és kedvezményesen utaz­hatunk a környező országok­ban, ha vonatra ülünk. A City kedvezéményeket azok­nak érdemes igénybe venni, akik kötetlen utazásra indulnak, még­sem autóval vágnak neki az út­nak. City-Star-Ticketet egyedül és együtt utazók válthatnak Ausztriára, Németországra, Hol­landiára, Bulgáriára, Csehország­ra és Görögországra vonatkozó­an. A tickettel a kedvezmény mértéke a létszámtól függően akár 30-60 százalék is lehet. Két 6 és 14 év közötti gyermek egy személynek számít, míg 6 éves kor alatt ingyen utazhatnak, ha nem foglalnak el külön ülőhe­lyet, a fölött pedig 14 éves korig a teljes ár felét kell fizetni. A BIJ kedvezményt a 26 éven aluliak vehetik igénybe, megha­tározott kiinduló és célállomás között, amelynek mértéke 30-40 százalék között változik. Korhatár nélkül vehető igény­be az INTER RAIL bérlet, amely- lyel az érvényességi időn és te­rületen belül korlátlan számban lehet utazni. Az EURO DOMINO egy' bérlet jellegű jegy, amely számos euró­pai országban váltható, s a ki­választott országban egy hóna­pon belül 3-8 napig korlátozás nélkül lehet igénybe venni. E két utóbbi az oda- és visszautazáshoz 50 százalékos kedvezményű jegy vásárlására jogosít.

Next

/
Oldalképek
Tartalom