Észak-Magyarország, 2003. július (59. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-01 / 151. szám

2003. július 1., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZÁG# ÉM-EXTRA / II Húzónév, avagy róka fogta... Miskolc (ÉM) - Az elmúlt néhány évben Miskolcon 270 ezer négyzetméternyivel több lett a bolt és az elvándorlás következtében 20-30 ezerrel keskenyebb a vásárlói réteg. A vevőkért folytatott küzdelem nagy vesz­tese a főutca, amely nemcsak a boltok vá­sárlóit, hanem az éttermek, cukrászdák ven­dégeit, sőt még sétálóit is elveszítette. A főutcáról hiányzik a „húzónév”, amiért is­mét érdemes lenne inkább oda menni, mint a bevásárlóközpontokba. Ez akár az Avas is lehetne - de a „róka fogta csuka” az a helyzetben, hogy a tulajdonos hangsúlyozza: azért nem sikerült az eredeti terveknek megfelelően eljárniuk, mert a főutca kiürü­lése keresztülhúzta a számításaikat. Nem keresnek felelősöket Miskolc (ÉM) - Bár fórumunkon első­sorban nem a jelenlegi helyzetért való felelősség kérdését feszegettük, Bárdos Ti­bor felvetette: kíván-e a város bármit tenni 8 azért, mert az általa el­V adott Avas szállós in­I gatlanrészszel kapcso­) latos szerződésbeli kö­telezettségeinek a ve- ____ vő, a MultiCasa Con­sulting nem tett eleget maradéktalanul. Szűcs Erika alpolgármester erről a következőket mondta rendezvényünkön: Kimerültek a források- Az addigi tulajdonos önkormányzat fi­nanszírozási forrásai azokban az években kimerültek. A hiányt ingatlaneladásból fe­dezték. Ellenzéki oldalról már akkor felhív­tuk ennek veszélyére a figyelmet. Bár a vá­ros kikötötte a visszavásárlás jogát, ameny- nyiben a vevő nem végezné el a megígért beruházásokat, látszott, hogy ez így is lesz, csak amikor oda jutottunk, a városvezetés már sajnálta a pénzt, amit beszedett, vissza­adni az ingatlanért. „Ha visszaveszem, nem nála rohad, hanem nálam; miért jobb az ne­kem?” - így gondolkodhattak. E tekintetben megértő vagyok az akkori önkormányzattal szemben, igaz, megbocsátani nem tudom. Bárdos Tibor Vendéglátás a kertben Miskolc (ÉM) - Az Avas Szálló kerthelyi­ségében hajdanán a kellemes zenén kívül étel-ital várta a vendégeket. Most - bár hos­szú idő telt el azóta -, az ÉM-fórumon sem volt ez másképpen. Ahhoz, hogy a rendez­vényre látogatók is kiváló hangulatban érez­zék magukat, hozzájárult, hogy szendvicsek­kel, süteménnyel, sörrel kínáltuk őket. A vendéglátásban a Dreher Sörgyár és az egye­temi Rockwell klub voltak a partnereink. Csapolás Fotó: Kőhalmi Péter KIRAGADOTT MONDATOK Nehéz elképzelni vonzó idegenforgalmat, fesztivá­lokat, ha belvárosi szállodákról, éttermekről szó sem esik. A belváros néni ürülhet ki estére. Békés Dezső, a Miskolci Városszépítő Egyesület elnöke Nem igaz, hogy nincs egyetlen szálloda sem. Itt a Pannónia. Nem dumálni kell, hogy hozzanak ide sok pénzt, meg várni, hogy hozzák, hanem aki idehozta, azt megbecsülni. Barkó Tivadar, a Hotel Pannónia műszaki Igazgatója Európának szánják a valamikori Avast? A város igazgatási centrummá alakítaná, ezzel adva új irányt a főutca fejlődésének is Miskolc (ÉM - BGO) - A valamikori Avas Szálló sor­sáról a szerkesztőségünk ál­tal rendezett pénteki fóru­mon mindenki egyetértett, hogy a belváros közepén job­bára üres épület és a főutca sorsa elválaszthatatlan. Az épület gazdái az Avas je­lenlegi kihasználatlanságát azzal magyarázzák, hogy a bevásárló- központok letelepülésével a főut­ca szinte funkciótlanná vált, ám az önkormányzat szerint az Avas hasznosításával a sétálóutcába lehelhetnek újra életet. Távol került Szerkesztőségünk megkeresé­sére a tulajdonos (a MultiCasa Consulting Rt.) képviselői levél­ben, illetve telefonon hangsú­lyozták: bár a fórumon időpont­egyeztetési okok miatt nem tud­nak megjelenni, a későbbiekben egy velük külön egyeztetett idő­pontban hajlandók kifejteni véle­ményüket. A fórum moderátora, W .............. Szándékaink szerint az új tulajdonossal hasznosítanánk az ingatlant. Szűcs Erika ALPOLGÁRMESTER Bujdos Attila szerkesztő azonban felhatalmazást kapott arra, hogy a jelenlévőkkel közölje: a rekonst­rukciós elképzelések is azért ma­radtak pusztán tervek, mert a Miskolc Plaza és a Szinvapark megépülésével a tényleges város- központ egyre messzebb került a Városház tértől. Azt is hangsú­lyozták távollétünkben: az önkor­mányzat az idő elteltével már le­csúszott az épület visszavásárlá­sának lehetőségéről - a cég az ön- kormányzattal közös hasznosítás­ban képzeli el az ingatlan jövőjét. Hivatali utca? Az önkormányzat alpolgár­mestere, Szűcs Erika ezzel kap­csolatban rámutatott: szándéka­ik szerint mindenképp az új tu­lajdonossal közösen hasznosíta­nák az ingatlant. Minden számí­tás azt bizonyítja, hogy ezen a helyen szállodát csak gazdaság­talanul lehet üzemeltetni, a vá­ros ezt a funkciót saját költségén sem állítja helyre, ám a megyei önkormányzattal és a tulajdonos­sal közösen egy regionális Eu- rópa-központot hozhatnának lét­re az épületben. Ezzel - fejtette ki - a főutca megkaphatná azt az igazgatási, „hivatali” funkciót, amit a bevásárlóközpontok nem képesek ellátni. Az Avas felújítá­sa 2005-ben kezdődhetne, addig ál­lagmegóvásra költ majd a város. Kedvet csinálhatna... A fórum vendégei közt vol­tak a belváros jelentős bolt­jainak vezető, akik kijelentet­ték: a belvárosi fejlesztések­be szívesen fektetnének ma­gántőkéjükből, ha látnák: az önkormányzat rendelkezik valamilyen tervvel arra, mit akarnak a főutcával. A (árumon mondták: Mi a véleményük az Avas Szálló sorsávéi? M ás városokban jól megférnek egymás mellett a plazák és a bel­város. Nem szabad elfe­lejteni, hogy Miskolcra az utóbbi néhány évben több mint 2 ezer új ke­reskedelmi négyzetméter szakadt, és ezzel párhu­zamosan számosán el­vesztették a munkahelyü­ket, mások elköltöztek a városból. SArosi Pál, a Miskolc Plaza igazgatója A mikor a kollégáim hallották, hogy erre a fórumra jövök, azt mondták: ne hagyd, hogy ránk lőcsöljenek még egy zenepalotát! Ha az önkormányzat elkép­zelései megvalósulnak, abban az egyetem szere­pet fog vállalni. Például a regionális tudáscent­rum kialakításával. Szakály Dezső, a Miskolci Egyetem vállalkozási és BEFEKTETÉSI IGAZGATÓJA M i, vállalkozók sokat költöttünk a főutcá­ra. Egy szépséghibája van az egésznek, hogy az elmúlt 25-30 évben nem volt megálmodva Miskolc főutcája. Azt várjuk az önkormányzattól, hogy álmodja meg Miskolc vá­rosképét. Szeretnénk ré­szesei lenni egy városépí­tő programnak. Viszlay Béla, a Borsodi Ruházati Kereskedelmi Rt. IGAZGATÓI TANÁCSÁNAK ELNÖKE E bben az épületben a Kossuth mozi van ön- kormányzati tulajdonban. A tervek szerinti kulturá­lis és egyetemi funkció erősíti egymást, helyük van a belvárosban. Ha ez az épület egyszer megnyí­lik, olyanná kell alakul­nia, hogy ide bárki bejö­hessen, gyermektől a nyugdíjasig, és tudjon itt mit csinálni. Bíró Tibor, a Ciné.Mis Kht. igazgatója M ost készült el a vá­ros idegenforgalmi koncepciója. Ezt szeret­nénk megvitatni az itt élőkkel. Az idegenforga­lom nagy esélyt biztosít a városnak. A koncepció két hét múlva kerül fel az internetre, kérem, mondják el véleményü­ket. Szeretnénk, ha Mis­kolc mihamarabb elmoz­dulna erről a holtpontról. Zámbó Tiborné, ónk. képviselő (MSZP) Elválaszthatatlanul. volt. Az ingatlan múltja, jelene és jövője összefügg a miskolci főutcáéval. Talán a holtpontról való elmozdulást jelenti, hogy fórumunk napján tartott a városvezetés sajtótájékoztatót arról a programról, amelynek célja a belváros felvirágoztatása. A szebb napokat idézte a zene Miskolc (ÉM) - Kellemes hangulatot teremtett Szakszón Csaba zenész és Erdős Judit éne­kes az Avas Szálló épületének sorsáról szervezett fórumon. A közönségből majdnem mindenki megemlítette, az egykor virágzó Avas kerthelyiségében érzi ma­gát. A Szakszon-Erdős páros egyébként teljesen más stílusban játszik, most jelent meg gyer­mekdalokat tartalmazó CD-jük. Szakszón Csaba és Erdős JuditFotó: Kőhalmi Péter

Next

/
Oldalképek
Tartalom